Ha eltökéltük magunkat a Buddha tanítása mellett, a menedékvétel után a következő nagy lépés a szilárd bizalom megszerzése. Ez azt jelenti, hogy onnantól minden kételyünk eloszlik a Dharmával kapcsolatban, mert személyesen beláttuk és megtapasztaltuk annak igazságát. Ám ez ritkán megy könnyedén, mert számos olyan képzettel rendelkezünk, ami megakadályozza azt, hogy átlássuk a tanítás jelentését, s be tudjuk azt vinni az életünkbe. Ez azonban nem korlátoz minket egyáltalán abban, hogy minél jobban megismerjük és gyakoroljuk a számunkra megfelelő tanokat.
Bár számos irányzata és módszere van a Buddhadharmának, ahogy megismerkedünk kicsit a különböző változatokkal, találunk olyanokat, amik jobban tetszenek, s olyanokat, amik kevésbé. Ugyanígy vannak tanítások is, amiket könnyebben értünk, s természetesként fogadjuk el, hogy igaz, míg más tanok idegennek, furcsának, érthetetlennek tűnnek. A teendő, hogy azon irányzatot és módszert, ami leginkább közel áll hozzánk, igyekezzünk minél alaposabban megismerni. Ez jelenti egyrészt a könyvekből és felvételekből történő tanulást, másrészt fontos, hogy elmenjünk egy közösségbe, ahol megismerkedhetünk az élő hagyománnyal, s hasznos tanácsokat kaphatunk a gyakorlásunkat illetően.
A könnyű és nehéz tanításokkal pedig azt érdemes csinálni, hogy amik tetszenek, tanuljunk róla egyre többet, s építsük be minél jobban a gondolkodásunkba, mert akkor megláthatjuk a hatását. Azt nem érdemes várni, hogy mindent, amit csak találunk a buddhizmusról, el tudjuk fogadni, vagy meg tudjuk érteni. Hasonló ahhoz, mint amikor egy hegyre megyünk föl, akkor ami magasabban van, abból keveset látunk, felhők és köd takarja, de ahogy megyünk feljebb, egyre többet látunk be. De a haladásnál fontos kiválasztani egy ösvényt, amin haladunk folyamatosan, mert ha csak ösvényről ösvényre váltunk, akkor ugyanazon a magasságon maradunk, s végül azt sem tudjuk, merre menjünk.
A meditáció fontos eleme a buddhista gyakorlásnak, azonban fontos, hogy kezdetben az alapgyakorlatokat jól tanuljuk meg. Bár elméletileg megtanulható önállóan is, ha nincs aki korrigálja az adódó tévedéseinket, nagyon gyorsan nehézségekbe ütközünk, vagy egyszerűen nem azt csináljuk, amit kellene. Ezért a legjobb, ha ellátogatunk valamely közösségbe, ahol megkapjuk a megfelelő képzést. Másik nagy előnye a közösségnek, hogy rendszeressé teszi a gyakorlásunkat, s erőt ad a kitartáshoz is. Ahhoz ritka nagy elhatározás kell, hogy önállóan meditáljunk. Ha viszont nem meditálunk, akkor lassan, vagy egyáltalán nem fogunk előbbre jutni a Dharma elsajátításában.
Végül ott van az ösvény legkézzelfoghatóbb része, az erkölcsi tanítások. Mivel ezek képezik az egésznek az alapját, erre épül minden további fejlődés, úgy a meditációban, mint a megértésben, oda kell figyelnünk arra, hogy miként cselekszünk, beszélünk és gondolkozunk. Az első alapelv a nem ártás, hogy másoknak ne okozzunk szenvedést. Ez cselekvésben jelenti az erőszak kerülését, mások tulajdonának tiszteletben tartását, s a helytelen nemi viszonyok kerülését. Az első kettő könnyen érthető, a harmadik okozhat némi nehézséget. Helytelen nemi kapcsolat az, amikor valaki másnak a párjával lépünk viszonyra. A kultúránkban nem szokás azt hibásnak tekinteni, aki egy párkapcsolatban lévő személlyel folytat viszonyt, csak ha valaki a saját társát csalja meg. De könnyen belátható, hogy ha egy párkapcsolatban élő személlyel lépünk kapcsolatra, azzal komoly szenvedést okozunk másoknak. Ezért kerülendő az ilyen cselekvés. A szóbeli helytelen tettek a hazugság, vagyis mások szándékos megtévesztése, továbbá a durva, sértő beszéd, az olyan beszéd, ami az emberek közti széthúzást, ellenségeskedést teremti meg, végül a felesleges beszéd, vagyis a fecsegés. Az első hárommal fájdalmat okozunk, míg a negyedik esetében főként arról van szó, hogy ezzel egyfajta kábultságot hozunk létre, amikor minket igazából nem érintő témákról beszélgetünk össze-vissza, s ezáltal nem vagyunk figyelmesek. A helytelen gondolkodás elsősorban annak tagadását jelenti, hogy a tetteknek nincs következménye, de ide érthetjük azokat a gondolatokat is, amivel próbáljuk kimagyarázni magunkat, hogy megúszhatjuk a következményeket, vagy épp mentegetjük magunk, hogy az mégsem volt olyan rossz. A helytelen gondolkodáshoz tartozik még a sóvárgás és harag dédelgetése, ami aztán könnyen cselekvésbe vált át, s még több szenvedést okoz. Mindezeknek az értelme az, hogy odafigyeljünk arra, amit csinálunk, s fogjuk fel, hogy minden tettnek következménye van.
Az erkölcsi részhez tartozik az is, hogy jót cselekedjünk. Ezt két dologban nevezhetjük meg elsősorban, s ez az adakozás és a kedvesség. Az adakozás bármilyen formája hasznos és építő, mert ezzel egyrészt mások szenvedését enyhítjük, másrészt a saját ragaszkodásunkon enyhítünk. Az adakozásnak számos fokozata van, kezdve azzal, amikor abból adunk, ami nekünk már nem kell, egészen addig, amikor a saját testünket is odaadjuk. De adakozás az is, mikor a figyelmünket, az időnket, vagy épp a munkánkat adjuk. A lényege az adásnak azonban, hogy nem várunk ellenszolgáltatást, nem kérünk semmit cserébe azért, amit adunk. Ha bármilyen viszonzást is akarunk, a hálát is ide értve, akkor onnantól az már üzlet, s így nem hogy csökkentjük a ragaszkodásunkat és önzőségünket, hanem erősítjük. A kedvesség az pedig a hozzáállásunkat jelenti, hogy jó szándékkal vagyunk mások irányába, segíteni akarunk, s semmiképp sem ártani.
Nagyon hasznos gyakorlat az, ha önvizsgálatot tartunk, hogy mikor hogyan cselekedtünk a nap folyamán, s beismerjük magunknak azt, amikor hibáztunk. Ezzel fejleszthetjük az éberségünket, az erkölcsi érzékünket és a kedvességünket is. Ezek a tulajdonságok pedig elsősorban saját magunknak hasznosak, mert boldogabbak és békésebbek leszünk tőlük, aminek köszönhetően pedig könnyebben meditálunk és tanulunk.
