HTML

Lelketlen Béka

Egy Dharma mind fölött!

Friss topikok

Idő tudat

2011.01.23. 22:06 Astus

Minden, amit tapasztaltunk, emlék. Minden, amit tapasztalni fogunk, elképzelés. Minden, amit tapasztalunk, megfoghatatlan. Mégis, jelen helyzetünket a múlttal magyarázzuk és a jövőhöz igazítjuk. Ha megvizsgáljuk a valóságot, a tényleges helyzetet, akkor minden tapasztalatunk olyan, mint a gyors folyam, ami átsiklik az ujjaink között. Olyan, mint mikor egy pohárba vizet eresztünk, ami azonnal ki is ömlik belőle, helyet adva a befolyó víznek. Amit életnek nevezünk, az az élmények megragadhatatlan zuhataga. Az emlékeink, úgy tűnik, megőrzik a történteket, csakhogy még az emlékek is elmúlnak, elfelejtődnek. Hogy mi fog történni, azt pontosan sosem tudjuk megmondani, s jóslatainkban is az emlékeinkre támaszkodunk. Bármit is teszünk, azonnal szertefoszlik, mert nincs semminek sem maradása, legfeljebb fel tudjuk idézni. Olyan világban élünk, ahol minden élmény csak villanó fény. Erre mondja a Gyémánt szútra: "A múlt tudat megragadhatatlan, a jelen tudat megragadhatatlan, a jövő tudat megragadhatatlan."

Az élményeink mégsem jelentéktelenek. Ez a változás adja azt, hogy minden pillanat egyedi és megismételhetetlen. Mert vissza nem hozható és újra meg nem teremthető, amit átélünk, felülmúlhatatlan értékkel bír, hisz nem egyszerűen ritka, vagy kevés van belőle, hanem teljesen egyedülálló. William Blake Öröklét (Eternity) című verse Tellér Gyula fordításában így szól:

Magadhoz kötöd örömöd:
A szárnyas életet töröd;
Röptében rá csókot lehelsz:
Öröklét hajnalára lelsz.

De ez a szakadatlan keletkezés és elmúlás mégsem rendszertelen. A tapasztalatok alapján cselekszünk, s a cselekedetek alapján tapasztalunk. Miközben egyrészt még a jelen is megragadhatatlan, nem hogy a múlt és a jövő, mégis tudatában vagyunk rengeteg dolognak. Képesek vagyunk meglátni a szépet és a csúfat, tudunk alkotni és rombolni, cselekedhetünk jót és rosszat. S mindeközben tudjuk, hogy az időnk véges, az élet nem tart örökké, ez pedig félelmet kelt. Ha csak felszínesen nézzük a dolgokat, azt érezzük, hogy van mit nyernünk és van mit vesztenünk. Ez a gondolkodás az, ami egyszerre örömet és félelmet okoz. Hogy felszabaduljunk ennek a kötöttsége alól, a tudat működését kell megismernünk.

A tudat megismerése az, amire rámutat a Buddha, mint a kulcs a megszabaduláshoz. Miért a tudat? Mert mindent az hoz létre és határoz meg. Az elején arról írtam, mennyire megragadhatatlan a világ, ha alaposan megnézzük, majd pedig, hogy van benne rendszer. Mindkettő egy-egy szemlélet. Attól függ, hogyan tekintünk a világra, s a világ olyanná válik. Vagy inkább, maga a szemlélet a világ. Hogy szabadon, mégis cselekvőképesen tudjuk látni a dolgokat, azt kell felismerni, hogy időtlenség és rendszer egy ugyanazon dolog.

Hogyan? A dolgokat és azok jelentőségét a gondolatok és az érzelmek határozzák meg. A tudat az, ami átéli az élményt és amiből kiindul a cselekvés. Amikor nem vizsgáljuk meg a tudatot, akkor egyszerűen csak azt mondjuk, hogy aki tapasztal és tesz az "én vagyok". Így azt is mondhatnánk, a tudat vizsgálata az önismeret maga. Mint mondtam, a gondolatok és érzelmek alakítják a tapasztalat milyenségét, másrészt pedig a gondolatok és érzelmek szülik a tetteket. A kérdés, amit fel kell tennünk, hogy vajon honnan jönnek a gondolatok és az érzelmek? Hisz azt mondjuk: "én gondolkodom", "én érzem", de mi ez az én? Tudunk-e ilyet találni valahol is? Ehhez azt kell megnéznünk, hogy mi az, ami tapasztalja és létrehozza a gondolatokat és érzelmeket.

De amikor próbáljuk megfigyelni, akkor vagy azon gondolkozunk, hogy mi is lehet az, vagy pedig zavarban érezzük magunkat, esetleg mindkettő. Ám ha teszünk egy lépést hátra a gondolatoktól és érzelmektől, akkor azt látjuk, hogy ezek jönnek és mennek, megjelennek és elmúlnak. Ha nem vonódunk bele, nem akarjuk megfogni a gondolatokat és érzéseket, akkor azok nem okoznak semmilyen gondot, továbbá tisztán láthatjuk őket. Ez a fajta tisztánlátás az, amikor torzítás nélkül tekintünk a tapasztalatokra. Ha pedig ebből a tiszta látásból cselekszünk, akkor a tetteink nem a múlt berögződésein alapszanak. Ez a szabad látás és szabad cselekvés. Ez az, amikor időtlenség és rendszer nem válik szét. Ez a Buddha tanításának közép útja.

15 komment

Címkék: buddhizmus idő igazság karma megvilágosodás módszer szamszára okság közép út éntelenség belátás állandótlanság

A bejegyzés trackback címe:

https://dharma.blog.hu/api/trackback/id/tr442608513

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Astus 2011.01.24. 09:07:48

@ron: Van neki több érdekes verse is. Az Auguries of Innocence-nek ez az első négy sora:

To see a world in a grain of sand,
And a heaven in a wild flower,
Hold infinity in the palm of your hand,
And eternity in an hour.

De a vers többi része sem rossz. :)

azatilla (törölt) 2011.02.05. 12:10:00

"Ha pedig ebből a tiszta látásból cselekszünk..."

A tisztán látás hozza és határozza meg, hogy mit fogunk cselekedni, vagyis hogy melyik felbukkanó gondolat-érzelem-dolog irányában cselekszünk?

Astus 2011.02.05. 19:55:07

@azatilla: Azt jelenti, hogy a tetteket nem a vágy, harag és tudatlanság határozza meg, vagyis a gondolatok és érzelmek nem úgy jelennek meg, mintha változtathatatlan igazságok lennének, s így nincs hozzájuk ragaszkodás.

A Nikk 2011.02.09. 09:02:52

@Astus: lényegében ez lenne a normális viselkedés...

azatilla (törölt) 2011.02.09. 17:53:34

@Astus:
Nem világos számomra ez. A tanítások szerint -ha jól értelmezem- akkor az "én"meglétének a legkisebb csírájáig mindig jelen van a tudatlanság, ergo a tettek létrejöttében ott van, ami azt jelenti, hogy az önössé válik. A Nemes Nyolcason való haladás is végülis önös, mégha a Buddha által kijelölt útnak is nevezzük. Ez így azt jelenti, hogy a teljes megszabadulásig valójában nincs olyan, hogy "tiszta látásból" cselekszünk. Maximum az mondható el, hogy önös cselekedetből vezérelve előkészíthetjük, hogy megtörténjen, -nem a saját tetteink által- a megszabadulás. Mert ugye a relatív sohasem végződhet az abszolútumban.

És egy látszólag nem idevágó kérdés, (de nekem az), szeretném tudni hogyan működik ez a gyakorlatban:
Te jártas vagy buddhista körökben, biztosan ismersz több szerzetest, aki nem világi életet él. A kérdésem az, hogy egy ilyen szerzetes fizet társadalombiztosítási járulékokat, nyugdíjat, TB-t?

A Nikk 2011.02.11. 20:54:41

@azatilla: mégha "önösnek" is nevezed, asszem nem olyan rossz önzés az, amivel senki sem jár rosszul.

Astus 2011.02.16. 13:21:33

@azatilla: Nincs folyamatosan egy én, amit aztán meg kell szüntetni, ahogy nincs folyamatosan ragaszkodás sem. Az önközpontúság és a tudatlanság, ezek mind szokások, amiket az ember rendszeresen ismétel. De nem muszáj folyamatosan csinálni, csak épp amint nem figyelünk oda, már el is követtük. A gyakorlás, a különböző módszrek arról szólnak, hogyan vehetjük észre, amikor épp a gyökérokok vezérelnek, s a felismerésből fakadóan meg tudunk szabadulni tőlük, még ha csak ideiglenesen is épp akkor.

Egy szerzetesnek nincs jövedelme, így nincs is miből fizetnie biztosítást, stb. Ettől még lehetséges, hogy a kolostor a támogatók által nyit biztosítást a szerzetesekre. Teszem hozzá, aki világi életet él, az nem szerzetes - bár itt érdmes tisztázni, mi alatt mit értesz.

A Nikk 2011.02.17. 08:29:46

@Astus:

emlékszem, éppen Budapesten történt, hogy egy utazó rinpócse agyvérzést kapott, és nem volt biztosítása... annak mi lett a vége?

Astus 2011.02.17. 09:12:07

@A Nikk: A szervezők gyűjtöttek neki pénzt. Teszem hozzá, a szervezők akár köthettek volna rá utasbiztosítást is, de végül is megoldódott. Még egy kiegészítés, hogy a "rinpocse" nem feltétlen jelöl szerzetest.

Astus 2011.02.19. 15:02:03

@A Nikk: Igen, s haza is ment.

azatilla (törölt) 2011.02.21. 22:09:34

@Astus:
jaj, de sokszor olyan nehéz..

Nem teljesen világos a dolog amit írsz az éntudatosság megszűnéséről.
Azt mondja a Buddha, hogy a szenvedés megszüntetésének az útja a vágy kialvása (nirvána). Valahogy mindig úgy raktam ezt össze, hogy ez egy egyszeri "megtörténés", ami után nem jelenik meg újra többé. A legtöbb beérkezett ember írásából szintén ezt vettem ki. Hogy egyszer valahogy "bekattant" nekik és utána sohasem tért vissza a megosztottság és mindig abban az egység állapotában tudtak maradni.

Vannak egészen kivételes időszakok és pillanatok az életemben, aztán egyszercsak valahonnan előjön megint a végnélküli belső megosztó párbeszéd és aztán a vágyak folyama.. és ezzel a szenvedés is.
Szóval hogy van akkor itt ez az éntudatosság végleges megszűnése, a megszabadulás? Akkor ilyen tulajdonképpen nincs is, csak az adott pillanatban felbukkanó vágy kialvásáról van szó, ami lehet, hogy mindig újra és újra megjelenik, hogy aztán újra és újra felismerjük?

Astus 2011.02.21. 22:18:08

@azatilla: Ezt a tibeti hagyományban úgy magyarázzák, hogy van az alap, az út és az eredmény tudat. Az alap tudat a mindenkiben meglévő buddha-tudat. Az út tudat a gyakorlás, amikor azon dolgozunk, hogy a különböző helyzetekben felismerjük a buddha-tudatot. Az eredmény tudat az, amikor a "gyermek eggyé válik az anyával", vagyis a buddha-tudat teljesen és maradandóan jelen marad, nincs többé szükség gyakorlásra. Másképp fogalmazva, mindenki eredendően éntelen, a gyakorlás során igyekszünk felismerni az éntelenséget, míg a megszabadulással véglegesen rálátunk minden éntelenségére.

B3K4 2011.02.23. 16:09:47

@azattila:

Láma Ole az "információ-meditáció-szinten tartás" hármasával magyarázza kb. ugyanazt, amit Astus ír. És igen, valóban olyan a fejlődés -- legalábbis a fokozatos megvilágosodás útjain --, mint egy szinuszgörbe, egyre kisebb amplitúdóval.

lásd még: mek.oszk.hu/05700/05744/html/index.htm

"Buddha tanításainak háza" c. ábrát.

Legjobbakat,
Béka
süti beállítások módosítása