HTML

Lelketlen Béka

Egy Dharma mind fölött!

Friss topikok

Mi az én?

2010.09.05. 15:28 Astus

一切眾生從無始來由妄想我及愛我者。曾不自知念念生滅。故起憎愛。耽著五欲。
"Minden érző lény a kezdettelen idők óta téves felfogásból eredő én és én-kötődés folytán, nem ismerve maguktól a gondolatról gondolatra történő keletkezést és megszűnést, ellenszenvet és kötődést hoznak létre, s elmerülnek az öt kívánatos dologban."

(Tökéletes megvilágosodás szútra, 6. fejezet; T842, p917a17-18)

Mi ez az én, amiről szó van? Egyszerűen fogalmazva azt lehet mondani, hogy nem más, mint magának az énnek a gondolata. De minthogy ez a szó nehezen megragadható, így az énképzet három fő megjelenését vizsgálva érthetőbbé válik. Ez a három a tapasztaló, a cselekvő és a birtoklás.

A tapasztaló jelenti azt, amikor "én vagyok az, aki tapasztal". Ez az a helyzet, amikor magunkat egy élménnyel szemben az alanyként, az élvezőként, az elszenvedőként határozzuk meg, s ezzel egyfajta kívülállók leszünk ahhoz képest, amit tapasztalunk. Ez van akkor, amikor látunk valamit, vagy hallunk, vagy érzünk, vagy épp önmagunkra tekintünk. Tehát még olyan helyzet is létezik, hogy "kívülről tekintünk magunkra", mintha saját magunkon lehetnénk kívül, avagy önkívületben.

A cselekvő az, amikor "én vagyok az, aki elköveti". Ilyenkor is megvan a viszony az alany és a tárgy között, de ebben az esetben nem az elszenvedők, hanem az alkotók, a létrehozók, az átalakítók, a befolyásolók vagyunk. Azt is lehet mondani, hogy míg a tapasztalónál a tárgy hat az alanyra, addig a cselekvőnél az alany a tárgyra. Tehát a hatás iránya különböző. A cselekvés lehet egyaránt testi, vagy szellemi, akár azt mondjuk, hogy sétálunk, vagy azt, hogy gondolkozunk, mindkét esetben a lényeg, hogy mi magunk vagyunk a cselekvés eredete, a végrehajtó.

A birtoklás az enyém, az én tulajdonom képzete, hogy valami hozzám tartozik. Ennek alapvető jellegét láthatjuk abban, mikor azt mondjuk, hogy "ez az én gondolatom", vagy "ez az én karom". Tehát míg a tulajdon fogalma társadalmi szinten igen bonyolult formát ölt, addig a birtoklás, mint énkép, teljesen zsigeri. Mikor elfelejtünk valamit, akkor azzal elvesztünk valamit, ami a mienk, míg amikor rájövünk valamire, akkor valami újat veszünk birtokba. A birtoklás ugyanolyan választóvonal én és más között, mint a tapasztaló és a cselekvő, minthogy ezzel határozzuk meg azt, mi az, ami még hozzám tartozik - mi az én testem, az én érzésem, az én gondolatom, az én énem - s mi az, ami már nem a mienk, ami idegen.

Ez a három jellemző megjelenési formája az énnek alapszinten, melyek egy, még ezeknél is mélyebben húzódó folyamat van, ami maga az énteremtés, az én létrejövése, s ez az, hogy a tudatnak folyamatosan támaszték kell. Minden egyes pillanatban a tudat megállapodik egy tapasztalaton, ami a viszonyítási alapja lesz, s ahhoz képest tudja mérni az összes többi tapasztalatot. Ez az, hogy mindegy mi történik, valakinek lennünk kell, legyen az akár a tapasztaló, a cselekvő, vagy a birtokos. S amikor a tudat megállapodik valamin, akkor az onnantól abszolút mértékké válik, a világegyetem örök érvényű törvényévé. De aztán a következő pillanatban valami más lesz ez a törvény. Ezért ameddig nem látjuk, hogy a tudati folyamatok szakadatlanul változnak, csak újra és újra, gondolatról gondolatra a tudat megtámaszkodik egy élményen. Egy hasonlattal élve, ez olyan, mintha a tudat egy folyónyi színes üveggolyó lenne, ami csak hömpölyög tovább és tovább. Hogy rendszer legyen ebben az áradatban, veszünk egyetlen golyót, amit kinevezünk középpontnak, s azon keresztül minden mást is meghatározunk abban a pillanatban. Csakhogy ez nem egy doboz golyó, hanem áramlás, ami sosem ugyanolyan két egymást követő pillanatban, így folyamatosan új golyóra kell hagyatkozni. Egy másik hasonlat lehet az űr, ahol minden irányba megszámlálhatatlan csillag van, s lehetetlen megmondani, merre van a fent és a lent. De amint kijelölünk egyetlen csillagot, mint tájékozódási pontot, máris jobb a helyzetünk. Hasonlóképp jelenik meg az én, mint támaszték, amire aztán jöhetnek a következő szintek, hogy kialakítsunk egy egész világot.

Az első ilyen lépés, miután meghatározódott az én, hogy ahhoz mérten van, amit szeretünk, s van, amit nem szeretünk. Mellékesen megjegyezhetjük itt, hogy a legtöbb dolog marad semleges, de ezek pont azért lehetnek semlegesek, mert teljesen érdektelenek. Amint viszont valamilyen semleges élménnyel van dolgunk tartósabban, elkezdjük behatárolni, hogy ez most tetszik, mert nyugis, vagy nem tetszik, mert unalmas. Ebből az ellenszenvből és kötődésből következik aztán az, hogy elmerülünk az öt kívánatos dologban, amik a gazdagság, szépség (szex), étel-ital, hírnév és alvás.

További figyelemreméltó jellemzője az énnek, hogy féltjük. Féltjük azt, amik vagyunk és amink van. Ebbe bele tartozik az is, hogy féltjük a társadalmi rangunkat, az anyagi javainkat, ugyanúgy, mint a családunkat, szeretteinket és a saját testünket. De féltjük az álláspontunkat is, amiért vitába szállunk, vagy akár meg is harcolunk érte, csak hogy nekünk legyen igazunk. Ez a félelem a birtoklással köthető egybe a legjobban, míg az, hogy valami tetszik, vagy nem tetszik, a tapasztaló énnel. A cselekvő én aztán ezekre a kialakított viszonyokra, indíttatásokra reagálva tesz meg dolgokat.

Amit nem látunk, s amiért folyamatosan magával ragad minket az én képzete, az pontosan a változás. Ha látnánk, hogy a tudatban zajló események milyen gyorsan jönnek és mennek, világossá válna az is, hogy ez minden esetben szenvedéssel jár, amikor le akarunk rögzíteni egy élményt, egy állapotot. Ha pedig ennyire változik és még szenvedés is, akkor hogy is képzelhetnénk azt, hogy ez megfelelő támaszték, hogy ez az én? Ezért Árjadéva (Négyszáz versszak) azt írja:

"Az éberség, ami a létezés magja, tárgyaiként a cselekvés területeit veszi. Mikor meglátjuk az éntelenséget a tárgyakban, megsemmisítjük a létezés magját." (v. 350)

23 komment

Címkék: fordítás buddhizmus szenvedés magyarázat üresség elégedetlenség éntelenség belátás tévképzetek állandótlanság

A bejegyzés trackback címe:

https://dharma.blog.hu/api/trackback/id/tr92273111

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A Nikk 2010.09.06. 14:41:39

Jó kis cikk, leginkább a második mondata teccik:

"Egyszerűen fogalmazva azt lehet mondani, hogy nem más, mint magának az énnek a gondolata."

azatilla (törölt) 2010.09.11. 11:11:00

"Ha látnánk, hogy a tudatban zajló események milyen gyorsan jönnek és mennek..."

Astus, melyek a legjobb módszerek ennek a meglátására?

Más:
Tudnál ajánlani egy megfelelő közösséget a gyakorláshoz?

Astus 2010.09.11. 11:24:32

@azatilla: A legjobb módszer az, amivel folyamatosan tudsz dolgozni. A meditáció alapja mindig a tudat elnyugtatása, ami először abból áll, hogy egyetlen dologra figyelsz. Ez az egy dolog lehet a légzés, vagy egy mantra, vagy egy konkrét tárgy, vagy mondjuk egy buddha-alak (akár szobor, akár képzelt), s még sok egyéb. A lényeg, hogy a tudat egyetlen egy dolgon állapodjon meg, s kitartóan annál maradjon. Ez azért szükséges, hogy felfüggeszd azt, hogy mindig valamin gondolkozol, mindig valahogy értelmezed, magyarázod a tapasztaltakat, s ezért folyamatosan magukkal ragadnak a képzetek. Ehhez hozzá tartozik az, hogy tudj nyugodtan ülni is, ami önmagában kihívás a legtöbb embernek.

Közösségből akad egy pár, a kérdés, hogy neked melyik tetszik és melyikhez tudsz eljárni. Ilyen a Kvan Um Zen Iskola, a Kínai Csan Buddhista Egyház, a Karma Kagyüpa Buddhista Közösség és a Szakja Tasi Csöling Buddhista Egyházközösség. De még találhatsz mást is, mint a Gyémánt Út közösség is, vagy a Vipasszaná társaság.

azatilla (törölt) 2010.09.13. 13:25:08

ok, köszi.
És az hogyan van, hogy a folyamatos tudat figyeléssel a dolgok értelmezése a végén (nevezzük szamádinak) megszűnik teljesen, vagy csak lassul vagy egyáltalán semmi különös dolog nem történik, csak egyszerűen minden pillanatban tisztában vagy ezzel a tudatfolyammal és kész.
Vagyis a felfüggesztést -ahogy Te írod- hogyan kell elképzelni.

Astus 2010.09.13. 14:26:18

A folyamatos gondolkodás felfüggesztése pusztán a gyakorlat része, nem végcél. Arra jó, hogy lássuk, a gondolatok nem valódiak, ahogy azt addig hittük.

Hogyan képzeld el? Mikor körül nézel, akkor dolgokat látsz. De ha megnézed, hogy mi pusztán a látvány, akkor azok csak színek, semmi több, nincsenek határok, hogy hol kezdődik valami, s hol ér véget, csak sok szín. Hová lettek a dolgok?

azatilla (törölt) 2010.09.14. 09:20:30

Aham.
És mivel a gondolatok is maguk dolgok, így a válasz akkor az, hogy a szamádiban egyáltalán nincsenek gondolatok.
De ha ez így van, akkor a mindennapi élet praktikus, gyakorlati részében hol vagyunk ettől? Mert ahhoz, hogy be tudjuk fizetni a villanyszámlát mégiscsak szükség van a gondolkodásra. Ilyenkor hogyan működhet a felfüggesztés?
Még akkor is, ha úgy tekintünk a gondolatiságunkra, mint nem én, szükség van rá.
Vagyis nekem az nem áll össze, hogy ülésben töltve az időt, az élet gyakorlati része hogyan működtethető.

Astus 2010.09.14. 09:49:39

@azatilla: Mint írtam, a felfüggesztés egy szakasza a gyakorlásnak, s nem az eredmény, nem a végcél. Érthető módon ez a gyakorlás itt a meditációt jelenti, s nem a többi egyéb tevékenységet. Ezért is van, hogy a szerzetesi életmód az ideális a gyakorláshoz, s az elvonulások jelentik az intenzív gyakorlást. A világiak általában nem szoktak semmiféle meditációt végezni. Tehát itt nem arról van szó, hogyan végezd a hétköznapi dolgaid, arra vonatkozóan ott vannak az erkölcsi előírások, s ez teljesen jól alkalmazható világiaknak is.

azatilla (törölt) 2010.09.14. 09:50:20

Aham.
És akkor ezek szerint a válasz az, hogy mivel a gondolatok maguk is dolgok, ezért a szamádiban nincsenek gondolatok.
Ha pedig ez így van, akkor az élet napi, praktikus része hogyan működhet?
Mert a villanyszámla előteremtéséhez és befizetéséhez mégiscsak szükség van gondolkodásra.
Még akkor is igaz ez, hogyha úgy tekintünk a gondolatiságunkra, mint nem én. Mert a felfüggesztéssel beláttuk ugyan mindezt, de az adott fizikai körülményeink mégis kényszerítőleg hatnak.
Szóval nekem az nem áll össze Astus, hogy a mindennapi gyakorlati élet hogyan működtethető, amikor a dolgok már csak színek és nincsenek határok?

azatilla (törölt) 2010.09.14. 09:54:33

Hopp az előbbit elnyelte a Zindex...újra fogalmaztam.

Nasszóval, akkor viszont azt mond meg, hogyha nem a felfüggesztés és gyakorlás, akkor mi a cél? :)
Világiként hosszú évek óta napi rendszerességgel sokat meditálok...

azatilla (törölt) 2010.09.14. 10:04:42

@Astus:
Azaz, ha jól értelmezem, akkor ha valaki meg akar világosodni, az vonuljon szerzetesnek, egyébként meg világiként gyakorolva járjon a nemes nyolcason.
És nincs egyéb választásunk...

Astus 2010.09.14. 10:08:48

@azatilla: A meditáció és a tanulás egyaránt az út részei, a cél pedig természetesen a megszabadulás. Ami egy olyan látásmód, ahol miközben az ember teljesen normálisan működik - értsd, funkcionál a hat érzékszerve - de mindezt nem szennyezi a vágy, a harag és a tudatlanság. Vagy ahogy Sengcan versében áll: "A legjobb út nehézség nélküli, de a válogatást elveti. Csak ne utálj és vágyj, így megvilágítja önmagát." Ezt jelenti felismerni az éntelenséget, az ürességet. De még rengeteg formája van, ahogyan ezt el lehet mondani, s itt a blogban is elég gyakran hoztam elő a témát eddig is, meg fogom a későbbiekben is.

Astus 2010.09.14. 10:10:55

Nos, érdemes szerzetesnek állni, az mindenképp egy pozitív előrelépés. De világiként sem teljesen lehetetlen vállalkozás. Másrészt, érdemes nagyobb távlatokban is gondolkozni, több életen át.

azatilla (törölt) 2010.09.14. 14:52:36

Szóval akkor felismerni az éntelenséget és az ürességet az még nem önmagában a megszabadulás.
Mert az még csak az út egy állomása.

Astus 2010.09.14. 15:18:13

@azatilla: Úgy látszik, nem fejeztem ki magam elég jól. A meditációs gyakorlás első körében szerepel a gondolatoktól való mentesség is. Az üresség belátása már egy későbbi fokozat. Az üresség belátásával jutunk el aztán a megvilágosodáshoz is, de mondhatjuk azt is, hogy az üresség belátása is már a megvilágosodás egy foka.

azatilla (törölt) 2010.09.16. 09:02:52

Ok, köszi ezt így fogtam.
Ez azt jelenti, hogy az éntelenséget és az ürességet még a (meglévő) én ismeri fel, és ezt akkor így még csak a megvilágosodás egyik fokának hívjuk.
Astus, és akkor a teljes megvilágosodás azonos az ellobbanással? Amikor már minden én eltűnik?

Astus 2010.09.16. 09:44:47

@azatilla: Ezt így nem mondanám, hogy bármit is egy én ismerne fel, pont azért, mert olyan nincs. Ezért aztán egy nem létező én el sem tűnhet. Van a képzete az énnek, s vannak hajlamok, berögződések, amik az én képzetén alapszanak. De ismétlem, én nem létezik, mint önálló dolog. A teljes megvilágosodás annyi, mint mikor minden szennyeződést eltakarítottunk, felszámoltuk a ragaszkodásokat.

plumbeus 2010.10.04. 16:44:38

Nagyon okosan megjegyezném hogy érthető persze hogy mindenkit a megvilágosodás érdekel.
Azt is lehetne hogy az elejével foglalkozunk előbb, hogy a 4 nemes igazság meg a minden és valahogy ööö nem lehet ezt így hogy a megvilágosodás meg a szamárdi meg olyasmi. És akkor egyszerűen a legközelebbi alkalommal megoldani hogy lenyeljük a dühünket aztán évek múlva ...már nincs kedvünk dühöngeni esetleg évek múlva már online sem dühöngünk aztán meg soha. Ilyesminek van értelme a megvilágosodás így meg úgy ez nem jó semmire.

Astus 2010.10.04. 17:18:15

@plumbeus: A négy nemes igazság nem igazán az eleje, inkább a vége a dolognak. Az eleje az az erényes cselekvés, a mennyei születés, a karma és az újraszületés tanítása, az adakozás. Ezt követi annak felismerése, hogy a szamszára sosem tökéletes, sosem kielégítő, s hogy a lemondás előrevivő. Ezek után jön a négy nemes igazság.

Másrészt, én a buddha-tudat és a hirtelen megvilágosodás tanának híve vagyok, ami a közvetlenül a tudat természetére történő rálátást hangsúlyozza. Ez azonban egyáltalán nem egy lehetetlen dolog, sőt, tapasztalati szinten világít rá a buddhizmus működésére.

plumbeus 2010.10.04. 17:46:24

Valóban kicsit túlszaladtam, miközben mondom ne szaladjunk. Egyezzünk meg legyen a közepe:)

"a tudat természetére történő rálátást hangsúlyozza. "

mármint hogy üres vagy milyen? nyilván üres más nem lehet. igen de ha szeretnéd hogy jobban értsenek téged magyarázzad hogy így nem fontos meg úgy nem túl fontos ...az itt nálam nagyon betalált mint szinoníma:)
Mindenki látja pl hogy más milyen butus mikor túl fontoskodik csak magán nem annyira...

Na és akkor nekem most ezt kellene gondolnom hogy sokat vagy nem sokat meditálok és hirtelen rálátok hogy üres a tudatom ? Persze valami különös élményként, minthogy érteni nem elég, azt mindenki tudja.
Na hát akkor ebben én egyáltalán nem hiszek, de azt értem hogy lehet. Szerintem ezt inkább úgy lehet:D hogy hirtelen rálátok hogy milyen hülye vagyok de hogy örökre ...azt sztem értem de nem hiszem, de az nem baj. Ezzel foglalkoznék az csak egy erőlködős bohóckodás lenne. Jó nekem ez a nem veszünk semmit plumbika és fő a nyugalom plumbika különböző akutális ideológiákkal, mint pl az ugye nem akarsz nevetségessé válni plumbici :)))

Astus 2010.10.04. 17:55:49

@plumbeus: Ahogy érzed. Neked kell eldönteni, milyen gyakorlat jön be, s akkor azt ezerrel csinálni.

plumbeus 2010.10.05. 08:42:14

@Astus: Hiába hirtelen megvilágosodás mert nem hirtelen, ahogy hiába hirtelen adják oda a diplomát előtte legalább várni kellett rá, bár előfordul olyan is hogy megdolgoztatnak érte:)

Az üresség az nem olyasmi amit hirtelen meg lehet tapasztalni nem valami különösség és olyasmi ahogy gondolni szokás, egyáltalán nincs ilyen nem hétköznapi üresség izé amit megtapasztalni kellene, hanem a minden üressel azt lehet kezdeni hogy a vérünkké válik hogy minden nem fontos/üres/lényegtelen ilyesmi. Szó nincs róla, hogy majd valahogy a zen buddhista hirtelen belát valami titokzatos ürességet, hanem folyamatosan és hirtelen izék mellett elmélyül a meggyőződése hogy minden üres könyörgöm.

Astus 2010.10.05. 09:52:42

@plumbeus: Erre mondják azt, hogy az emberek különböző képességekkel rendelkeznek. Avagy, van, akinek könnyen megy a matek, van, akinek nehezen, de végül bárki meg tudja tanulni. A buddhizmussal is így van. A Buddhának volt olyan tanítványa, aki megértette amint hallotta a tanítást, s ott van tipikus ellenpéldának Ánanda, aki évtizedeken keresztül a Buddhával volt, emlékezett minden tanítására, mégis csak Sákjamuni halála után világosodott meg.

plumbeus 2010.10.05. 11:49:48

@Astus: meggyőző. A hátránya hogy pl a matek is csak igen keveseknek megy könnyen és flottul, és nekem nincs kedvem agyalogni sem azon hogy jó matekos vagyok-e vagy nem a példánál maradva.
És különben is gyakorlás teszi a mestert:)