HTML

Lelketlen Béka

Egy Dharma mind fölött!

Friss topikok

Elmúlás és okság

2010.12.27. 01:13 Astus

Mielőtt egy hosszabb távú tevékenységbe kezdenénk bele, érdemes felkészülni, hogy biztosítsuk a haladást. Ha valaki a buddhizmust szeretné gyakorolni, akkor figyelmét legjobb, ha az előkészítő tanításokra és módszerekre fordítja. Előkészítésről abban az értelemben van szó itt, hogy a Dharmát teljes formájában tudjuk értékelni és hasznosítani, annak jellegével és céljával kell tisztába kerülnünk, hogy képesek legyünk az egyes tanításokat és gyakorlatokat a megfelelő keretben értelmezni, továbbá befogadókká váljunk.

A tibeti buddhizmusban, mielőtt valaki a vadzsrajána mélyebb gyakorlataiba fogna, előszőr előkészítő gyakorlatokat kell végezzen. Egy rövid tanítás erről Dudzsom rinpocsétől itt. Az előkészítő gyakorlatnak is van külső és belső része, melyből a külső az, ami a vadzsrajána tanításoktól függetlenül, minden buddhista számára hasznos egy az egyben, s ez az úgynevezett négy alapgondolat. Hasonló módon a Buddha egyik beszédében öt olyan fontos pontról beszél, amin mindenkinek fontos elmélkednie.

Mint láthatjuk, mindkettőnek központi eleme az elmúláson és a tettek következményein történő szemlélődés. Az elmúlás, a halál az, ami rávilágít, hogy az életben minden mulandó, semmit sem tarthatunk meg örökre, s mivel nem tudni, mikor halunk meg, ha értelmetlen dolgokra vesztegetjük az időnket, nem használjuk ki jól, akkor ezen utólag már nem feltétlenül lesz lehetőségünk változtatni. Az állandótlanság tanítása ezért két érzést mutat itt számunkra kézzelfoghatóan: egyrészt akármit és szerzünk meg, akármilyen javakra és sikerekre teszünk szert, azoktól a végén meg kell válnunk, ezért igyekezzünk kifejleszteni a lemondás és elégedettség érzését; másrészt ha a fontos dolgokat halogatjuk, a Dharma gyakorlását félretesszük, miközben csak elütjük az időt, elpazaroljuk az életünket valódi eredmények nélkül, ezért igyekezzünk kifejleszteni a sürgősség és eltökéltség érzését. A tettek következményein való elmélkedés szintúgy két dologra világít rá: az egyik, hogy a mostani életünkben megjelenő jó és rossz események az előző életeinkben elkövetett tettek eredményeként jelennek meg; a másik, hogy miközben a szeretteinket, az anyagi javainkat és testünket a halállal elveszítjük, a tetteink nem maradnak következmény nélkül, hanem tovább kísérnek minket a következő életeink során is. Ez arra tanít, hogy az élet jó és rossz történéseit ne valamilyen külső erőnek tulajdonítsuk, ne másokat hibáztassunk, hanem úgy ismerjük fel őket, mint amik korábbi cselekedeteink természetes következményei. Továbbá azt tanítja, hogy figyeljünk oda jelenlegi viselkedésünkre, mert amit ma teszünk, az határozza meg, hogy holnap mit tapasztalunk.

Az elmúlás és az okság adják meg a Buddha tanításainak az alapját és a keretét. Az alapja, mert az elmúlás miatt szenvedünk, minthogy a jó dolgokat nem tarthatjuk meg és a kellemetlen dolgokat nem kerülhetjük el. Az okságból következik, hogy minden lény újra és újra megszületik és meghal aszerint, hogy milyen tetteket hajtott végre, s ezért a helytelen tettek sok fájdalmas, a helyes tettek sok kellemes élményhez vezetnek. Ez a kettő adja a keretét is, mert ameddig úgy folytatjuk az életünket, ahogy eddig, semmi esélyünk sincs arra, hogy véglegesen meg tudjunk szabadulni a szenvedéstől. Bármilyen csodálatos és jó életünk is legyen, ez is elmúlik, és ha az életünk nehézségekkel és fájdalommal teli is, ezek saját tetteink következményei.

A Buddha azt tanítja, hogy a világ és a saját életünk szenvedésének oka abban van, hogy külső, állandótlan dolgoktól várjuk a megoldásokat a problémáinkra, miközben a valódi megoldás bennünk van, a tudat szabadságában. Ameddig a tudatunkat lekötik a különböző dolgok, ameddig illékony élményektől és tűnő érzésektől várunk boldogságot, sosem sikerül megtalálnunk. Pontosan azért nem, mert legyen bármilyen élvezetes is, amit elérünk, a következő pillanatban már el is veszítettük. Ez azonban nem annak a dolognak, vagy annak az érzésnek a hibája, hanem annak, hogy megpróbáljuk megragadni és megtartani magunknak. Vágyunk arra, hogy megszerezzük és megőrizzük, s ez a vágy a szenvedés forrása. Vágyunk, mert nem látunk rá, hogy az események az okság elve szerint jelennek meg és végül mindenképpen el is múlnak.

Ha felismerjük, hogy ez az élet, s semmi ami benne van, nem tart örökké, de még csak sokáig sem, és ez a felismerés félelmet és szomorúságot okoz, akkor valóban megéreztük, hogy a szenvedés oka a ragaszkodás. A ragaszkodás pedig nem egy külső dolog, hanem valami, amit a saját tudatunkban hozunk létre és tartunk fenn. A Buddha tanítása pedig pontosan a tudatunk megismerését és a szenvedés megszüntetését szolgálja. Így előkészítő gyakorlat a buddhizmusba való komolyabb elmélyedéshez az elmúlás és az okság feletti szemlélődés.

1 komment

Címkék: buddhizmus szenvedés hétköznapok karma elégedetlenség módszer újraszületés szamszára okság fokozatos

A bejegyzés trackback címe:

https://dharma.blog.hu/api/trackback/id/tr812541028

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.