Nem keletkezik (anutpāda, 不生), nem pusztul (anirodha, 不滅)
Nem örökkévaló (aśāśvata, 不常), nem megsemmisülő (anuccheda, 不斷)
Nem azonos (anekārtha, 不一), nem különböző (anānārtha, 不異)
Nem jön (anāgama, 不來), nem megy (anirgama, 不出)
Ez a nyolc tagadás (八不), amik a Közép tanulmányának (Madhyamakaśāstra, 中論) kezdő sorai, s Nágárdzsuna ebben foglalja össze a Madhjamaka tanítás lényegét, vagyis a szélsőséges nézetektől való mentességet, ami maga a középút.
Ez a négy pár a gondolkodásunk alapvető szerkezetét érinti. Amikor valamire gondolunk, akkor azt úgy ragadjuk meg az elménkkel, mint önálló, önmagában létező dolgot. Ez azt jelenti, hogy minden mástól függetlenül képzeljük el, ami egyszerűen csak úgy van okoktól és feltételektől külön. Ebből az eltárgyiasításból következik aztán, hogy nem látjuk a dolgokat összefüggéseiben, hanem ragaszkodunk hozzá, a ragaszkodásból pedig végül szenvedés lesz.
Nem keletkezik és nem pusztul
A keletkezés és pusztulás az a két fogalom, amit arra használunk, mikor a dolgok létrejönnek vagy megszűnnek létezni. Úgy gondolkozunk, hogy a dolgok azok valamikor előjönnek és valamikor eltűnnek. Ezen a gondolkodáson alapszik az, hogy bizonyos dolgokat létre akarunk hozni, míg más dolgokat pedig el akarunk pusztítani. Ugyanezen fogalomkörbe tartozik a születés és a halál képzete is.
A Közép tanulmányának teljes hetedik fejezete foglalkozik a kérdéskörrel. A keletkezés első problémája, hogy valamiként a keletkezésnek is keletkeznie kell. De ha azt mondjuk, hogy a keletkezésnek is van keletkezése, akkor egy végtelen keletkezési folyamat az, hogy legyen keletkezés. Elsődleges keletkezés sem lehetséges, ami után minden további keletkezés keletkezik, mert vagy az elsődleges keletkezés is valamiből keletkezett, akkor pedig nem elsődleges, vagy pedig nem keletkezett és abban az esetben keletkezés nélkül bármi lehetne. Önmagát szintúgy nem hozhatja létre a keletkezés, mert ha keletkezettként keletkezteti magát, akkor nincs értelme a keletkezésének, hisz már keletkezett; míg ha nem keletkezettként keletkezik, akkor nincs minek keletkeznie. Az érvelést a hetedik fejezetben így foglalja össze: "Ha más keletkezteti, végtelen keletkezések lennének; ha keletkezés nélkül létezne keletkezés, minden magától tudna keletkezni." (T1564, p11a, 9-10) Ezért áll a Közép tanulmányának első fejezetében: "Sem magából, sem másból, sem mindkettőből, sem ok nélkül, sehol, semmilyen dolog sohasem keletkezik." (Fehér Judit fordítása)
Ami elpusztult, az nem pusztul; ami nem pusztult el, az sem pusztul; ami a pusztulás folyamatában van, szintúgy nem pusztul. Vagyis ami létezik, az nem pusztul, mert nem lehet egyszerre létező és nemlétező. Ugyanígy ami a pusztulás folyamatában van, az vagy létezik, vagy nem létezik, egyszerre a kettő nem lehetséges. Ami pedig nemlétezik nem pusztulhat el, miként nem lehetséges kétszer lefejezni valakit. Ekképp a pusztulással is az a helyzet, mint a keletkezéssel, s ahogy nincs önmagából vagy másból keletkezés, úgy pusztulás sem.
Nem örökkévaló és nem megsemmisülő
Az örökkévalóság és megsemmisülés az a két szélsőséges nézet, hogy valami mindig létezik vagy pedig teljesen megszűnik létezni. Míg az előző esetben a létrejövés és elpusztulás, a születés és a halál végleteiről volt szó, itt a létezés és nemlétezés, a van és a nincs kettőssége kerül vizsgálat alá. Erről tanított a Buddha a Kaccsánának szóló beszédben (SN 12.15), amire Nágárdzsuna a 15. fejezet 7. versében hivatkozik is. A lét és nemlét szélsőségei helyett a Buddha a függő keletkezést tanította, mint ami a középút.
A Közép tanulmánya (17:20) így mondja: "Üres (śūnyatā), de nem semmisül meg (uccheda); létezik (saṃsāra), de nem örökkévaló (śāśvata). A tett és következménye (karma) nem veszik el (avipraṇāśa), ezt tanította a Buddha." (22c, 21-22) Az üres azt jelenti, hogy nincs végső lényegisége, nincs öntermészete, de ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem létezik. A létezés, a szamszára az van, de minden állandótlan, semmi sem tartós. A dolgok természete, hogy függőn keletkeznek és függőn szűnnek meg, vagyis oksági törvények működnek. És ahogyan azt a fizikai világban tudjuk, hogy mindennek megvan az oka és a következménye, ugyanez igaz a tudatra is. Vannak, akik abban hisznek, hogy létezik örökkévaló lélek, mások pedig azt vallják, hogy a halállal az ember megsemmisül. A Buddha tanítása szerint egyik sem igaz, mert miként a dolgok is folyamatosan változnak az okok és feltételek hatására, úgy a tudat is változik, tehát nem állandó és nem is semmisül meg. Ezt jelenti az idézett vers, hogy bár változik, mégsem tűnik el, bár létezik, de nem folyton ugyanúgy. A tanítás, hogy a karma nem veszik el, azt jelenti, hogy bár amit teszünk, annak nem mindig tapasztaljuk azonnal az eredményét, amikor jelen vannak a megfelelő feltételek, az eredmény is megjelenik. A 17. fejezet 10. verse így szól: "A szándékból (citta) lesz a folyam (saṃtāna), a folyamból következmény (phala), a tett (karma) megelőzi a következményt, ezért nem megsemmisülő és nem örökkévaló." (22a, 17-18) Tehát amiről beszél, az a tudat-folyam (citta-saṃtāna, 心相續), ami az egyes tudatpillanatok oksági folyamatát jelenti, vagyis nem úgy van, hogy a tudatban lennének állandó dolgok, amiket a tudat elraktároz, hanem a pillanatnyi tudatállapotok előző tudatállapotokból következnek, ahogyan azokból újabbak jönnek létre. Minthogy a tudat-folyam fennállása nem függ fizikai tényezőktől, mert tudatpillanatok hoznak létre tudatpillanatokat, ezért nem pusztul el a test halálával. A 18. része 10. és 11. verse ezért mondja: "Ami feltételekből keletkezik nem ugyanaz és nem különbözik az okoktól, ezért a valódi jellege a dolgoknak a nem megsemmisülés és nem örökkévalóság. Nem azonos és nem különböző, nem örökkévaló és nem megsemmisülő - a világ tiszteltjei ezt mondták, mint a tanítás édes nektárja." (24a, 9-12)
Nem azonos és nem különböző
A dolgok azonosságát és különbözőségét azok jellemzői alapján tudjuk megállapítani, miközben a hétköznapok során úgy képzeljük, hogy a dolgok lényegüknél fogva azonosak, vagy különbözőek. Például az emberek egyetlen egységet alkotnak, tehát azonosak, mint emberek, s ebben az esetben az emberek jelentik az azonos minőséget. Ennek a másik oldala pedig, mikor azt mondjuk, hogy vannak nők és férfiak, és ezt lényegi különbségnek vesszük nő és férfi között. Innen a kifejezések, hogy emberiség, nőiség, férfiasság, amik ezek lényegiségeire, öntermészetükre utalnak.
A Közép tanulmánya (2:18-20) ezt mondja: "A menés az aki megy, ez így nincs. A menés különbözik a menőtől, ez így sincs. Ha a menés ugyanaz mint aki megy, akkor a cselekvő és a cselekvés azonos. Ha a menés különbözik a menőtől, akkor a menő nélkül van menés és menés nélkül van aki megy." (5a, 22-23, 26-29) Gondolhatnánk azt is, hogy a kettő egyszerre létezik, ám arra ezt mondja (6:4-5): "Ha egyek, nem járhatnak együtt; egy és ugyanaz nem jár együtt. Ha pedig különálló létezők, hogyan is járnának együtt? Ha úgy járnának együtt, hogy egyek, társ nélkül is lehetne együttjárás. Ha úgy járnának együtt, hogy különböznek, társ nélkül is lehetne együttjárás." (F.J.) A tűz (okozat) és a tüzelő (ok) példáját használva a 10. fejezet 14-től 16. versig terjedő része így szól: "A tüzelő maga nem a tűz. Tűz másban, mint tüzelőben, nincsen. A tűz nem birtokolja a tüzelőt. A tűzben nincs tüzelő, sem tűz a tüzelőben. A tűz és a tüzelő vizsgálatával az én és a birtokába vett tárgyak összes elemzési módját maradéktalanul feltártam, beleértve korsót, szövetet és egyéb tárgyakat. Azokat, akik az én s a dolgok különálló létét avagy az egymással együtt-létezésüket állítják, nem tartom a tanítás értelmét tudóknak." (F.J.)
Amikor azonosságról és különbözőségről van szó, akkor az mindig legalább kettő dolog azonosságát vagy különbözőségét jelenti. Két dolog azonban nem lehet azonos, mert akkor nem két dolog lenne, hanem ugyanaz, akkor pedig nincs értelme azonosságról beszélni, mert nincs mi között. Ha két dolog különböző, akkor nem lehet semmiféle viszonyt felállítani köztük, nem kapcsolódhatnak egymáshoz semmilyen módon, így végső soron még az összehasonlítás sem lehetséges, aminek következtében a különbözőség sem létezik. A részben különbözőség és részben azonosság esetével a gond ugyanaz, mint egyenként a kettővel; ha pedig nem is azonos és nem is különböző, akkor gyakorlatilag nem mondunk vele semmit. Nágárdszuna így érvel (14:5-7): "A más a másik viszonylatában más, a más a másik nélkül nem más, az, ami (csak) valami viszonylatában van, attól a valamitől nem lehet más. Ha a más más, mint a másik, akkor a másik nélkül is más marad. De a másik nélkül nem más a más, ezért (a más) nem létezik. Másság nem lehet a másban, másság nem lehet a nemmásban. Ha a másság nincs meg, más és azonos sem létezhet." (F.J.)
Nem jön és nem megy
A jövés és menés vizsgálata arról a képzetről szól, hogy van, amikor azt gondoljuk, hogy valami már létezik, de még nem jelent meg, illetve valami továbbra is létezik, csak már eltűnt. Ilyen általános eset az idő, amikor az elmúlt dolgokról nem úgy gondolkozunk, hogy megszűntek, hanem a múltban vannak illetve a jövendő dolgokról azt képzeljük, hogy ott vannak a jövőben, csak még nem jöttek el a jelenbe. Erre a nézetre épül az időutazás fogalma is. A másik nyilvánvaló eset, amikor a térbeni mozgásról beszélünk. Egyáltalán bármilyen mozgásról vagy változásról is legyen szó, az a jövés és menés vizsgálatához tartozik.
A jövésről és menésről a Közép tanulmányának második fejezete szól, s alapvetően onnan van a következő érvelés. Járás nincs sem ott, ahol már járt, sem ott, ahol még nem járt, vagy sem a múltban, sem a jövőben. A hely ahol járnak ott sincs járás, mert ott nem járnak, ha nincs járás. Például az étkezőhely az, ahol esznek, de ha nem esznek, akkor nem étkezőhely. Ha a járás helyén van a járás, akkor két járásról van szó, mert van a járás helyén levő járás és van a járás maga. Például van a lakás, ahol laknak, és van a lakás, mint cselekvés, így a lakás, mint hely, magában foglalja az ott lakást, továbbá a lakás, mint cselekvés, szintúgy az ott lakást jelenti, ezért lesz kétszeres lakás. Ha pedig két járás van, akkor két járó is kell legyen, mert járó nélkül nincs járás, avagy cselekvő nélkül nincs cselekvés. Ha nem a járó jár és a nem járó sem jár, akkor járás nem létezik. Viszont ha a járó az, aki jár, akkor létezik járás nélküli járó, minthogy a járó már eleve jár, amihez ha hozzá tesszük, hogy a járó jár, akkor két járás van. Például ha van futó, aki fut, akkor egyrészt a futó attól futó, hogy fut, másrészt azt mondjuk, a futó fut, így van a futó futása és a futás maga, továbbá futás nélkül is lehet valaki futó. Járás nem kezdődik ott, ahol már járt, ahol még nem járt vagy ahol épp jár. A járás megkezdése előtt nincs ahol járna vagy ahol már járt, ahol pedig nem jár, ott nem kezdhet járni. Mivel sehol sem kezd járni, nem létezhet olyan, ahol jár (most), már járt (múltban), vagy még nem járt (fog járni). Aki jár, az nem áll, mert épp jár. Aki nem jár, az nem áll meg, hiszen eleve nem is jár. Ahol épp jár, ahol már járt, ahol járni fog - ezek egyikénél sem áll (meg). Itt az állás, illetve megállás a járás megszűnését jelenti. Járás és járó nem azonos és nem különböző, erről már volt szó.
