„Látvány, hangok, ízek, szagok,
Érintés, gondolat - mindük
Kedvelt, vágyott, és kellemes,
Míg létezőknek mondhatod.
Világnak, s isteneinek
A boldogságot jelentik,
De ahol létük megszűnik,
Azt tartják ők szenvedésnek.
Boldognak látják nemesek
A lényegiség megszűntét.
Látók e felismerése
Egész világgal szembe megy.
Mások boldogságnak mondják,
Nemesek azt szenvedésnek.
Mások szenvedésnek mondják,
Nemesek boldognak tudják.
Lám, e tan nehezen érthető,
Tudatlant összezavarja.
Befedetteknek sötétség,
Nem látóknak feketeség.
Ám a jók számára nyitott,
Ahogy a fény a látóknak.
Közeli, mégsem értik meg
Tanban járatlan keresők.
A létvágyba süppedteknek,
Létfolyammal sodródóknak,
Mára földjébe süllyedteknek
Nem könnyen érthető e tan.
Nemeseken kívül ezt az
Állapotot ki érthetné?
Ez állapotot jól értve
A szennyezetlen kialudt.”
(Paṭhamarūpārāmasutta, SN 35.136)
