„A Buddha minden tanítását - különösképpen azokat, amik az éberség felkeltéséről, majd pedig a Dhamma átgondolásáról, továbbá a testünk, érzéseink, s gondolataink mulandó természetének felismeréséről szólnak - csak azért adta, hogy segítsen nekünk. Csupán együttérzésből osztotta meg őket. Nem azért, hogy csak a dolgunkat nehezítse, vagy hogy csak kifejtsen egy adag elméletet, egy filozófiát, amit vagy elhiszünk, vagy nem.
Gyakorlati módszereket adott, hogy képezzük a tudatunkat a szenvedés okaitól való megszabadulás érdekében. Hogy felismerjük, honnan jön a szenvedés, hogyan reagálunk dolgokra, hogyan kezdünk vonzódni dolgokhoz és kívánni azokat a tárgyakat, élményeket, és tartjuk fenn a kívánásukat, ami aztán végtelen szenvedést hoz számunkra. Vagy az élményeket, amiket nem kívánunk, nem szeretünk, amikre folyton nemtetszéssel és elégedetlenséggel reagálunk, hogy felismerjük, tudjuk ezt a végtelen szenvedést.
Ezzel talán visszatérünk az elejére. Mi az indítékunk a gyakorlásra? Hallunk a Dhammáról a Buddhától vagy a Buddha bölcs tanítványaitól. Rájövünk, hogy a szenvedés mindig ott van a tapasztalatunkban, mivel van testünk, van tudatunk, így mindig előjöhet, a sóvárgás mindig készen áll felbukkanni. Ennélfogva óvatosnak kell lennünk, gyakorolnunk kell, nem lehetünk önelégültek.”
(Wholesome Desire To Practice Versus Craving by Ajahn Kalyano 22 Feb 2026; https://www.youtube.com/watch?v=ktWY6hMac9M 36:49-38:36)
