„Tudnunk kell, hogy milyen a bölcs ember, hogy legyen bölcsességünk, s hogy ne a belső bolonddal barátkozzunk, ami a kapzsiság, utálat, és zavarodottság. A kapzsiság, utálat, és zavarodottság már nagyon régóta itt van az elménkben. Így amikor eljövünk a Dhammát gyakorolni, találkoznunk kell velük, megjelenik a kapzsiság, utálat, és zavarodottság. Ezért gondolkodjunk és szemlélődjünk azon, hogy az életünk halálban végződik. Megszülettünk és meg is kell halnunk. Ez a test pedig tele van betegséggel, tele van nem szép dolgokkal. Szemlélődünk, hogy elengedjük, elengedjük, elengedjük.
Látod, hogy lélegzet nélkül a test itt azonnal meghal? A test olyan, aminek szét kell esnie, el kell romlania, meg kell halnia. Mindazok, amiket tapasztalunk, mint a látvány, hang, íz, szag, érintés, tudati tárgyak – mint a különféle hangok, amiket hallunk – a fizikai forma alapján keletkeznek, és szépnek vagy nem szépnek látjuk őket. Megfigyeljük ezeket a jelenségeket, és látjuk, hogy a test szükségszerűen találkozik az öregséggel, betegséggel, és halállal. És amikor igazán megbetegszik, akkor az rengeteg szenvedés, gyötrelem. Látjuk, hogy a nappalok és éjjelek könyörtelenül elmúlnak, elmúlnak, és az öregség, betegség, és halál folyamatosan egyre közelebb, egyre közelebb jön. A betegség egyre közelebb jön, mindig megjelenik. Egy nap ilyen vagy olyan betegségünk lesz.
Ezért most tényleg megállapodunk az elme képzésének gyakorlatában, a bhávanában. Sokat meditálunk, sokat képezzük az elmét, nagyon tudatosak vagyunk. Azért gyakorlunk, hogy megbékítsük az elmét a szemlélődéssel. Azon szemlélődünk, hogy az öregség, betegség, és halál normális. Amikor már meghalt, látjuk a test nem szép természetét, hogy ez a test egyszerűen tele van betegséggel. Így belátás és nyugalom jöhet létre. Látjuk, hogy közel a halál, nem messze. Nem arról van szó, hogy biztos meghalunk ötven vagy száz év múlva. Egyszerűen csak nem biztos. Lehet, hogy ma meghalunk. És amikor így szemlélődünk, akkor a kapzsiság, az utálat, és a zavarodottság, amik az elmében nagyon erősek, csökkenhetnek, könnyebbek és halványabbak lehetnek.
Eljuttatjuk az elmét a békéhez és szamádhihoz. Azt gondoljuk, hogy ez az élet halálban kell végződjön, hogy nem tudjuk, mennyi van hátra, egy másodperc, egy perc, egy óra. Ezért a jelenben jót és üdvöset teszünk, előre vivőn cselekszünk, végezzük a Dhamma gyakorlatunkat. Látjuk a feltételes képződmények hátrányait, látjuk a test hátrányait, látjuk, hogy nem biztos. A test változik és az elme szenved. Ezért gyakorlunk, csináljuk a képzést, az elmét éberré és bölccsé tesszük. Látjuk az erényesség, összeszedettség és bölcsesség minőségeit. Ez a bölcs ember.
Ez tehát a Buddha Dhammájával találkozás, a bölcs személlyel találkozás. Mint láthatjuk, volt szerencsénk találkozni ezekkel a tanításokkal. Az olyan tisztelendők, mint Ácsán Mán és Ácsán Cshá átadták nekünk ezeket a gyakorlatokat, ezeket a tanításokat, ezért találkozhattunk a Dhammával, és most rajtunk múlik, hogy gyakoroljunk, hogy a gyakorlásunkon keresztül hódoljunk. Amikor képesek vagyunk gyakorolni, és a gyakorlásunkon keresztül hódolni, akkor sikerünk lesz a gyakorlásunkban és találkozhatunk a Buddhával, miként előttünk a nagy mesterek, tisztelendő Ácsán Mán és tisztelendő Ácsán Cshá, akik az arahantságig gyakoroltak, majd jöttek és a Dhammát tanították. Ezért a tanításaikat tekintjük elsődleges gyakorlatunknak, az alapzatunknak, hogy felkeltsék a bölcsességet, felkeltsék a tudást, mert azt tanították, hogy ez a test és ez az elme olyan, amit el kell engednünk. Nem tudunk ragaszkodni hozzájuk. Valójában nem én. Igazából nem én vagyok, nem az enyém, nem te, nem a tiéd.
Amikor bölcsesség híján vagyunk, felmerülnek gondolatok, s legyenek azok a gondolatok üdvösek vagy károsak, ragaszkodunk hozzájuk, mint a sajátunk. Ezért legyenek azok üdvösek vagy károsak, ugyanúgy el kell engednünk, mert ha az üdvöshöz, mint énhez ragaszkodunk, ragaszkodunk az előre vivőhöz és azt gondoljuk, tényleg jó vagyok, tényleg jót teszek, akkor az emberek jönnek és kritizálnak, s akkor felbosszantjuk és felzaklatjuk magunkat. Azt érezzük, hogy igazam van, jó vagyok, jót teszek. Ez a ragaszkodás szennyeződésének keletkezése. Ezért ebben óvatosnak kell lennünk.”
(The Sage & The Fool (29 July 2025) by Ajahn Anan; https://www.youtube.com/watch?v=MGrcETlcP4Q 20:17-26:35)
