HTML

Lelketlen Béka

Egy Dharma mind fölött!

Friss topikok

Helyes eljárás

2018.12.30. 14:03 Astus

Két szinten fontos nézni azt, hogy valami milyen jelentőséggel bír.
A cselekedetek szintje, ami a testi és a szóbeli tetteket jelenti. Itt az első szempont, hogy ártalmas-e az adott tett, tehát másoknak okoz-e fájdalmat, bánatot, szomorúságot, keserűséget, szenvedést. Az ártó tetteket mindenképp érdemes elkerülni. A második szempont, hogy hasznos-e a tett másoknak, tehát ettől boldogabb, elégedettebb, nyugodtabb, békésebb lesz-e a másik. Avagy, ahogyan a Dhammapada összefoglalja, kerüld a rosszat és tedd a jót!
A tudat szintje, ami az érzelmeket és gondolatokat jelenti. A mérlegelési szempont az, hogy valami káros vagy üdvös tudatállapotokat hoz létre, illetve erősít. A káros tudatállapotok, egyebek mellett, a sóvárgás, a harag, az izgatottság, a tompaság, az önhittség, és a bizonytalanság. Az üdvös tudatállapotok pedig többek között a kedvesség, az együttérzés, a nyugalom, a figyelmesség, és a türelem.
A cselekedetek mindig a tudati tényezőkből következnek, így mielőtt valamit tennél, azt hasznos nézni, hogy mi a szándék mögötte, mi az indíték. Itt derül ki, hogy épp a vágyakozás vagy az ellenszenv, a sóvárgás vagy a harag vezérel. Attól függően, hogy melyiket éled ki, az a mögöttes tudatállapot erősödik, s így maradnak fenn a különféle káros hajlamok, amik újabb és újabb szenvedéshez vezetnek. Az első lépés a szenvedés csökkentésére, a tudat megnyugtatására épp ezért az ártalmas tettek kerülése. Aztán fokozatosan el lehet jutni odáig, hogy már akkor észrevegyük valamely káros tényező felmerülését, amikor az még csak apró gondolat formájában létezik, ehhez azonban szükséges a tudat működésének megértése tanulás útján, s közvetlen felismerése megfelelő gyakorlatok segítségével.

Szólj hozzá!

Címkék: buddhizmus erkölcs hétköznapok fokozatos előírások

A buddhista gyakorlás három köre

2018.09.01. 10:32 Astus

Az első kör az előírások követése. Ez annyit tesz, hogy tettekben és beszédben szándékosan és tudatosan fékezzük magunkat, nem cselekszünk vagy olyat, amivel ártanánk másoknak. Ehhez kell fegyelem, elhatározás, és odafigyelés is. Minél inkább gyakoroljuk a nem ártó cselekvést, annál jobban berögződik, és természetesebben kerüljük el ezeket.
 
A második kör az érzelmeink tudatosítása, azok megfelelő ápolása - vagyis az ártó érzelmek visszaszorítása és a jobbító érzelmek erősítése - és az érzelmek elcsendesítése. Ehhez nagyon jó a négy mérhetetlen állapot gyakorlása.
 
A harmadik kör a nézetek és gondolatok művelése. Először is fontos észrevenni, hogy az érzelmek és tettek a saját gondolatainkból fakadnak, továbbá a nézeteink a szokásaink alapja, s ezek kölcsönösen tartják fent egymást; tehát a cselekedeteink igazolják a véleményeink, s fordítva. Másodszor be kell látni, hogy a tapasztalataink nem valamilyen körülmény vagy külső erő hatására keletkeznek, hanem ezek a tetteink következményei, így ha a helyzetünkön akarunk változtatni, akkor magunkat kell jobbítanunk.

Szólj hozzá!

Személyiség problémák

2018.08.27. 20:17 Astus

A buddhizmus a személyiségünkből fakadó problémák megoldása. A bajok az érzelmek vezérelte tettek következményei, míg az érzelmeket a nézetek idézik elő. A nézetek az emberekről és minden egyébről meglévő vélekedéseink, melyeket igaznak és valódinak tartunk. Megvizsgálva egy vélemény mibenlétét, világossá válik, hogy nem több épp felmerülő és nyomtalanul tovatűnő gondolatnál, aminek sem eredete, sem fennállása, sem célja nincsen. Így kiderül, hogy minden aggodalom és sóvárgás, amik a mindennapjainkat uralják, alaptalanok (mert nincs min megállniuk), lényegtelenek (mert önmagukban értelmetlenek), és haszontalanok (mert nem szolgálnak semmilyen célt). Bármilyen helyzetben is legyünk, bármilyen tudatállapot is uraljon el, ha alaposabban megnézed, csak a saját tartalmatlan képzeteidet találod. Ahogy egyértelművé válik, hogy nincs igazság, amit vallhatnál, már meg is szabadultál attól az érzelmi-gondolati zavartól. Ha ez mégis nehezedre esne, akkor összpontosíts a légzésedre, s ha kell, szándékosan lassítsd azt le, avagy vegyél pár mély levegőt.

Szólj hozzá!

Címkék: buddhizmus magyarázat üresség módszer megszabadulás fokozatos belátás

Eredeti bölcsesség

2017.03.21. 16:00 Astus

A különbség aközött, amikor valami jó vagy rossz dolog történik egy távoli helyen ismeretlen emberekkel, és amikor velünk történik ez, hogy az előbbi esetben nincs érzelmi bevonódásunk, míg az utóbbi során nagyon is van. Ebből láthatjuk, hogy az én gondolatából miként jelennek meg az érzelmek. Szemlélődve a függő keletkezés törvényén világossá válik, hogy nem létezik semmilyen én, mert nem csak nincs irányítója a történéseknek, hanem még tapasztalója sem.

"Az eredeti bölcsesség annak az igazságnak a megértése, hogy minden dolog oksági feltételekből keletkezik, nincs öntermészetük, és ezert üresek. Ennek a hat páramitának a lényege a bölcsesség, és a bölcsesség útja a bódhiszattva út."
(Taixu: The Practice of Bodhisattva Dharma, p 40; tr Lok To)

"Tisztán látni a Buddha tudatát azt jelenti, hogy látjuk: nincs igazi én. Ezt megértve nem engeded, hogy az "én" becsapjon. Minél tisztábban látsz, annál békésebb lesz a tudatod."
(Jen-chun: Great Bodhi Mind, p 52)

Szólj hozzá!

Címkék: buddhizmus üresség okság éntelenség belátás páramitá

Szamszára és nirvána

2016.07.05. 23:41 Astus

A létforgatag az, amikor a fájdalmas dolgokat nem akarjuk, a kellemes dolgokat pedig akarjuk. Ez a szüntelen sóvárgás sosem ad nyugodt elégedettséget, mert minden változik pillanatról pillanatra. Ha meg akarjuk valósítani a nyugodt elégedettséget, akkor pontosan a változást kell megértenünk, és felismerni, hogy a sóvárgás alapja az a tévhit, hogy vannak állandó élmények. Erre a megértésre úgy tehetünk szert, ha nem csupán megértjük, hogy minden változik, hanem megvizsgáljuk a saját élményeinket, ahogyan azok megjelennek, mint látvány, hang, szag, íz, testérzet és tudatfolyamat. Ezt a vizsgálatot mindenki meg tudja tenni, ha a magyarázkodások és elméletek helyett a közvetlen megélésre fordítja a figyelmét. Ehhez elegendő leülni, majd azt nézni, miként merülnek fel és tűnnek el pillanatról pillanatra az hatféle érzékterület jelenségei. Ekkor nyilvánvalóvá válik személyes valóságunk igaz természete, ami maga a nyugodt elégedettség.

Szólj hozzá!

Címkék: buddhizmus nirvána szamszára belátás állandótlanság

A létezés igazsága

2015.11.09. 12:03 Astus

Ami megszületik, az meg is hal.
 
De ha azt hiszed, hogy a halállal mindennek vége, akkor arra a téves következtetésre jutsz, hogy az "életet élni kell", s kiélvezni mindent, amit csak lehet. Ez a hedonista gondolkodás, ami szenvedéshez vezet. Mert minél inkább élvezeteket akarsz, annál több dolgot nem kapsz meg és veszítesz el amit mégis megkaptál. Ezek mind fájdalommal járnak majd, pont azért, mert nem értetted meg, hogy ami születik, az meg is hal.
 
Ha azt hiszed, hogy mindegy, mert meghalunk, ezért aztán nem látod semminek sem az értelmét. Ez az apatikus gondolkodás, ami szenvedéshez vezet. Mert minél kevésbé látod bárminek is az értelmét, annál inkább hiányzik, hogy legyen valami jelentősége a dolgoknak. Ez fájdalommal jár, pont azért, mert nem értetted meg, hogy ami születik, az meg is hal.
 
Az is lehet, hogy azt hiszed, van valami az életen és halálon túl, ami örök, ami megmarad, s ezzel szembe állítod a jelen életed. Ez az aszketikus gondolkodás, amivel ki akarsz menekülni az életből és halálból, s ez szenvedéshez vezet. Mert minél inkább egy másik, örökkévaló világot akarsz, annál jobban szembesülsz vele újra és újra, hogy a tested, az érzéseid és a gondolataid rabja vagy. Minden erőfeszítésed csak fájdalommal jár, pontosan azért, mert nem értetted meg, hogy ami születik, az meg is hal.
 
Ha valóban meg akarod érteni a létezés igazságát, elegendő, ha megfigyeled a légzésedet.
 
A légzést nem lehet megőrizni, megtartani vagy megszerezni, így az a kívánság, hogy jól kiélvezzünk valamely lélegzetet, teljesen értelmetlen. A belégzést kilégzés követi, a levegő mindenképp eltávozik. A légzést nem lehet figyelmen kívül hagyni, mert ha akar csak egy belégzés is elakad, azonnal levegő után kapkodsz. A légzést nem lehet megszüntetni sem, nem tudod csak kifújni a levegőt, hogy abból kilépjél, mert a kilégzést egy újabb belégzés követ.
 
A légzés egyszerű igazsága az, hogy lélegzünk. Nem lehet megtartani, nem lehet figyelmen kívül hagyni, nem lehet megszüntetni. Ezért ha bármelyikkel is próbálkozunk, a sikertelenség biztosított és elkerülhetetlen.
 
Amit tehetünk, hogy belátjuk saját magunknak, a légzés nem állandó, mert a belégzés és kilégzés folyamatosan váltakozik. Ha bármit is állandósítani akarunk a légzésen, akkor csak szenvedünk rajta. Nincs igazán hatalmunk a légzés felett, nem vagyunk az urai. Amikor ezt beláttuk, akkor többé nincs helye a sóvárgásnak, az érdektelenségnek vagy az ellenkezésnek. Amikor ezek az elképzelések és érzelmek nem befolyásolnak, akkor a légzés gondtalan. Ahogy a belégzés, úgy a születés. Ahogy a kilégzés, úgy a halál. Ahogy a légzés, úgy a létezés. Ilyen egyszerű az igazság.

Szólj hozzá!

Címkék: buddhizmus meditáció igazság elégedetlenség módszer éntelenség belátás állandótlanság

Az alaptermészet lényege és működése

2011.10.24. 21:37 Astus

A tudat alaptermészete nyugodt és éber, túl van gondolatokon és érzéseken. Erre az alaptermészetre való támaszkodás azt jelenti, hogy nem véleményekben és érzelmekben keressük a megoldásokat, az igazságot, hanem elengedjük őket. Ilyen értelemben az alaptermészetre támaszkodás a nem támaszkodás. A dolgok tekintetében ez úgy működik, hogy bármit is csináljunk, nem alkotunk belőlük semmilyen végsőt, semmilyen nagyot, de nem is kicsinyítjük le feleslegessé és értelmetlenné.

A tudat alaptermészete nem csak nyugodt és éber, hanem a kiváló tulajdonságokkal is rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy a rossz és gonosz dolgok mind a zaklatott, ragaszkodó tudatból keletkeznek, mikor az ember teljesen elveszik a maga alakította nézeteiben és lelkiállapotában. A sóvárgás, az utálat és az érdektelenség mind olyan állapotok, amikor ki akarjuk erőszakolni a magunk igazát. Ennek az erőszakosságnak az elengedésével megjelenik magától a figyelmesség, a megértés, a kedvesség és a türelem. Ezek a kiváló tulajdonságok.

Mindig mindenkinek lehetősége van arra, hogy felhagyjon a kötődéseivel a berögződött nézetekhez és az erőszakos indulatokhoz. Elegendő egy pillanatra eszünkbe juttatni, hogy a tetteink, a szavaink és a gondolataink mind a tudat alaptermészetéből jelennek meg és oda térnek vissza. És amikor jelen vannak, akkor pontosan a tudat alaptermészetében, az éber jelenlétben vannak. Így ami számít, az az, hogy felismerjük-e az alaptermészetet, vagy pedig elveszünk a vélt igazságokban és a gerjesztett érzésekben. Ha felismerjük, akkor szabadságot, tudatosságot és együttérzést találunk. Ha nem, akkor csak ugyanazt a mókuskereket forgatjuk tovább, mint eddig mindig is.

1 komment

Címkék: buddhizmus zen igazság megvilágosodás együttérzés hirtelen dzogcsen éberség belátás buddha tudat

Keletkezés és pusztulás

2011.10.01. 17:38 Astus

風穴垂語云。若立一塵。家國興盛。不立一塵。家國喪亡。雪竇拈拄杖云。還有同生同死底衲僧麼。 (T48n2003, p193, b4)

Fengxue beszédet tartott:
- Ha felállítunk egy atomot, a haza virágzik. Ha nem állítunk fel egy atomot, a haza elpusztul.
Xuedou felemelte botját és így szólt:
- Van-e itt a szerzetesek közt olyan, aki ugyanúgy születik és ugyanúgy hal meg?

(Kék szikla, 61. eset)

Ha van álláspontunk, abból kiindulva világokat teremtünk. Ha nincs álláspontunk, semmink sem marad. Van-e olyan, akinek születés és halál, keletkezés és pusztulás egyforma?

7 komment

Címkék: fordítás zen magyarázat kínai hirtelen belátás kóan

Öt fő madhjamaka érvelés

2011.09.30. 22:26 Astus

A madhjamaka érvelés megértéséhez fontos tisztán látni, hogy pontosan mi is az, amit cáfolnak. A tárgya az érveknek a lényegiség, az önvaló, a független lét. Ez a lényegiség az a nézet, hogy valami van önmagában, eredendően és változatlanul. Ilyen lényegiség az "én", amiről úgy gondolkodunk, hogy miközben változik a testünk, a tapasztalataink, az érzéseink és a gondolataink, "én" attól még ugyanaz maradok, hiszen régen azok az "én" gondolataim voltak, ahogyan a mostaniak is az "én" gondolataim, és a jövőben is az "én" gondolataim lesznek. De valójában ilyen változatlan "én" nincsen. Hasonlóképp viszonyulunk a tárgyakhoz is, mikor azt mondjuk, hogy a "szék" az barna, ha átfestem, akkor ugyanaz a "szék" piros. Ha a "széknek" eltörik egy lába, akkor ugyanannak a "széknek" hiányzik a lába, majd az a "szék" kap egy újat. De valójában "szék", önmagában, lényegiségként, mint olyan nincs. Ettől még úgy viszonyulunk hozzá, mintha lenne. A madhjamaka érvelése szerint pont azért lehetséges az, hogy a széknek eltörik a lába és kicseréljük, mert a szék nem egy állandó, változatlan dolog. És ez a konkrét tapasztalataink szerint is így van. Ha a szék nem változna, akkor vagy mindig meglenne az összes lába, vagy sosem lenne meg. Innen tudhatjuk, hogy a "szék" csak egy fogalom, hiszen a lábakon, ülőlapon és háttámlán kívül nincs semmilyen szék.
Ez az öt érvelés a leggyakoribb szemléletmódokat veszi át, ahogyan gondolkozunk a dolgokról, illetve magunkról. Ha több érvelés is idegenül hangzik, az annyira nem meglepő, minthogy kezdetben különböző indiai buddhista és nem buddhista nézetekkel szemben dolgozták ki őket. De ha átgondoljuk kicsit, akkor számos mai elképzelésre is jól alkalmazhatóak. Az első négy érvelés speciális esetnek mondható, míg az ötödik, a függő keletkezés érve, egyetemes.Gyakorlatilag azonban bármelyikkel megérthetjük, hogy miért nem létezik semminek sem önálló lényegisége.

önazonosság (egység-sokaság)

Bármiről is legyen szó, az vagy egy egység, vagy pedig sokaság, vagyis több részből áll. Harmadik lehetőség nincs. Ha például egy emberi testről beszélünk, akkor az áll a fejből, a törzsből és a végtagokból. A kar áll felső és alsó részből, illetve a kézből. A kézen ujjak vannak, az ujjak percekből vannak, az ujjpercek állnak bőrből, húsból, csontból. És így tovább bonthatjuk a legapróbb részecskékig. De ha azt gondoljuk, hogy minden nagyon apró részecskékből is áll, ezek a részecskék is tovább bonthatóak. Mert még egy látszólag oszthatatlan, részekből nem álló részecskének is kell legyen kiterjedése, kell lennie oldalainak, ami a többi részecskéhez képest van. Így a legapróbb részecskének is beszélhetünk hat oldaláról, hogy elől, hátul, jobbra, balra, felül, alul. Majd ezeket is tovább bonthatjuk a végtelenségig. Ezért aztán nem találunk semmilyen alapvető egységet, amiből minden felépül. Egység híján pedig sokaságról, részekről sem beszélhetünk.
A tudat sem képez egységet, mert van látás-tudat, hallás-tudat, szaglás-tudat, ízlelés-tudat, testérzet-tudat és elme-tudat. Ennek a hat tudatnak is aztán vannak különböző tudatosságaik, attól függően, hogy épp mi a tapasztalás. Például a látás-tudatosság lehet egy bútor, egy ház, egy kocsi vagy egy ember látványa. Itt is, minthogy egységről nem beszélhetünk, nincs sokaság sem, nincsenek végső részek.

ok (én-más)

-önmagából
Az önmagából keletkezés nézete az, hogy valami saját magának az oka. Ez lehet egy olyan nézet, mint hogy a világ egyetlen erőből, energiából van, és ez hoz létre mindent, de valójában amit létrehoz, az is ugyanaz az erő. De lehet egy olyan nézet is, hogy valaki pusztán magától tesz valamit, tehát az ok önmagában van. Ha viszont megvizsgáljuk, akkor lehetetlen, hogy valami önmagának legyen az oka. Amennyiben valami magától jön létre, akkor újra és újra önmagát hozza létre, anélkül, hogy bármit is létrehozna, hiszen már eleve létezik. Az ok ekkor ugyanaz lenne mint az okozat, amit azt jelentené, hogy valójában nincs sem ok, sem okozat, így létrejövés sincs.
Egy ellenérv lehet, hogy olyan nem jöhet létre, ami nincs, tehát az okozatnak már benne kell lennie az okban. A felvetés hibás, mert ha már létezik valami, akkor nincs értelme annak, hogy létrejöjjön, így az okban lévő okozatot nem kell az oknak okoznia, mert már ott van. Erre válasz lehet az, hogy az okban csak mint meg nem nyilvánult van jelen, majd okozatként lesz megnyilvánult. Ez azonban ugyanannyi, mint azt mondani, hogy a semmiből jön létre valami, mert ha az okban nem látható sehogyan sem az okozat, akkor az nincs ott. Továbbá, ha minden eleve létezik az okban, akkor abból az következik, hogy minden van minden időben.

-másból
Valami vagy azonos, vagy különböző, harmadik lehetőség nincs. Ha egy dolog másból jön létre, akkor bármi bármiből létrejöhet, hiszen akkor is valami különbözőből jön létre.
Ellenérv lehet, hogy a meggymag és a meggyfa közt létezik folytonosság, míg a tökmag és a meggyfa között nem létezik ilyen. De mert az oknak mindenképp meg kell előznie az okozatot, ezért egyszerre sosem létezhetnek. Mivel egyszerre nem létezik ok és okozat, így összehasonlítani sem lehetséges valójában a kettőt, aminek eredményeképpen az azonosság és a különbözőség puszta elméletek és nem közvetlen tapasztalat. Mert az ok megelőzte az okozatot és az ok nem létezik akkor, amikor az okozat, folytonosságot nem lehet megállapítani. Ezen felül, minthogy az ok mindenképp más, mint az okozat, a folytonosság feltételezése nem változtat semmit a különbözőségen, így az eredeti érvet nem cáfolja. További ellenérv lehet, hogy az ok és okozat úgy váltja egymást, mint a hullám, vagy a mérleg, ahol amikor az egyik fokozatosan süllyed, úgy a másik fokozatosan emelkedik. De így sem állapítható meg a kapcsolat a kettő között, mert nem lehet találni egy olyan pillanatot, amikor az ok és okozat egyszerre van jelen.

- önmagából és másból
Gondolhatná valaki azt, hogy a keletkezés az önmagából és másból is történik, miként egy cserépvázát is egyrészt agyagból készítenek, másrészt a fazekas készíti. Amiként azt már tisztáztuk, hogy keletkezés nem létezhet sem önmagából, sem másból, a kettő együttes állítsa mindkét cáfolatot magával vonzza.

- egyikből sem
Ha létezne ok nélkül keletkezés, akkor vagy minden folyton létrejönne, vagy soha semmi nem keletkezne, mert nem lenne semminek sem szüksége okra.

okozat (lét-nemlét)

Az okozat vizsgálatánál két eset merül fel. Valami olyan jön létre, ami létezett, vagy olyan, ami nem létezett. Ha már létezett, akkor nem kellett létrejönnie. Ha nem létezett, akkor mivel ami nincs, az nem keletkezhet, így ebben az esetben sincs okozat. Ha azt mondaná valaki, hogy létezik is meg nem is, akkor mindkét előző ellenvetés illik ide. Olyan, hogy sem létező, se nem létező pedig nincs.

ok-okozat (egyből-sokból)

Az ok és okozat együttes vizsgálatánál négy eset van. Egy okból egy okozat, egy okból sok okozat, sok okból egy okozat, sok okból sok okozat.
Egy okból egy okozat nem lehetséges, mert akkor az egyik pillanatban levő ok csak a következő pillanat egyetlen okozatát eredményezné, tovább pedig nem tartana a hatása, aminek eredményeképp egy gondolatból csak egyetlen rákövetkező gondolat lehetne, de több már nem, így aztán nem lehetne semmit sem tovább gondolni.
Egy okból sok okozat nem lehetséges, mert akkor az ok egysége, avagy a sokaság hiánya, nem jelenne meg az okozatban, ezért a sokasága ok nélküli lenne, továbbá egység híján kapcsolatot sem lehetne megállapítani ok és okozat között.
Sok okból egy okozat nem lehetséges, hasonlóan az előzőhöz képest, csak fordítva. Vagyis az okozatban sem a sokaság, sem az egység hiánya nem jelenik meg, így nincs kapcsolat, az egység pedig ok nélküli.
Sok okból sok okozat nem lehetséges, mert akkor az okok mindig számos okozatot hoznának létre, így például a különböző építőelemekből nem egy ház jönne létre, hanem sok.

függőség

A kölcsönös függőség jelenti egyrészt a fogalmi viszonylagosságot is, vagyis az olyan eseteket, mint hogy egy dolog mindig csak valami máshoz képest nagy vagy kicsi, hosszú vagy rövid. Másrészt jelenti a függő keletkezést, vagyis hogy a dolgok sosem önmagukban léteznek, hanem különböző okok és feltételek szerint jönnek létre. Minthogy önmagukban nincsenek, ezért nem lehet azt mondani, hogy valójában léteznének. Mivel függőn keletkeznek, azt sem lehet mondani, hogy valójában nem léteznek. Mert függőn keletkezik, ezért valójában nem keletkezik, annak következtében, hogy önmagában nincs, tehát nincs olyan valami, ami más dolgoktól függene, pont azért, mert függő létező. A függő létezés valósága miatt lehetséges a hétköznapi valóság, mert ha léteznének dolgok önmagukban, akkor nem beszélhetnénk változásról, változás híján pedig nincs sem cselekvés, sem tapasztalás.

források:
Karl Brunnhölzl: Center of the Sunlit Sky, p. 235-262
Jamgön Mipham Rinpoche: Four Great Logical Arguments of the Middle Way

13 komment

Címkék: buddhizmus magyarázat üresség közép út éntelenség fokozatos belátás madhjamaka mahájána tévképzetek

Meditáció lépésekben - a test szemlélése

2011.09.26. 23:49 Astus

Ötféle vágy tartja fogva az embert: vágyakozás látványok, hangok, szagok, ízek és testérzetek után. Hasonlóan ötféle vágy, konkrétabb megfogalmazásban: vágyakozás gazdagság, hírnév, szex, étel-ital és alvás után. Ezek a testi vágyak, amik elégedetlenséget, fájdalmat és csalódottságot okoznak.

A test szemlélése

A test az öt érzékszervi tapasztalatokból áll. Amikor a testről beszélünk, akkor az az amit látunk, hallunk, érezzük a szagát, az ízét és meg tudjuk fogni. Amit nem tudunk az öt érzékszervi tapasztalat egyikével sem érezni, azt legfeljebb elgondolhatjuk. De ha testileg tapasztaljuk, akkor nincs szükség a képzeletre. Ha kellően elcsendesedtünk, akkor mindenféle magyarázkodás nélkül, pusztán éljük meg, ahogyan az öt érzékszervi benyomás áramlik, megjelenik és eltűnik. Ha az öt egyszerre túl sok, akkor tehetjük ezt egyetlen érzéki benyomással is, bármelyikkel. Ne akarjunk semmit se kezdeni velük, nem döntsük el, hogy ez jó vagy rossz, ne akarjuk fenntartani vagy elzavarni, csak hagyjuk nyitottan az érzékszerveinket. Ha így figyelünk, akkor ezek a tapasztalatok nem kint és nem bent vannak, nem kintről jönnek befele és nem bentről mennek kifele. Csupán jönnek és mennek. Sőt, ha jobban megnézzük, még csak azt sem tapasztaljuk, hogy valahonnan jönnének, valahol lennének vagy valahova mennének. Ekkor van az, hogy az érzékszervi tapasztalatokat a közvetlen valójuk szerint szemléljük, mint amiket sem lerögzíteni, sem megragadni nem lehet.

Miközben nem lehet a tapasztalatokat lerögzíteni valahol, mégis a dolgok összefüggnek egymással és kölcsönhatásban állnak. Annak, hogy épp ülünk, állunk, fekszünk vagy sétálunk, különböző hatásai vannak. Ha sokáig felemelve tartjuk a karunk, elfárad, ha pedig ráfekszünk, akkor elzsibbad. Tehát a tapasztalatok változnak, áramlanak és folyamatos hatással vannak egymásra. Amikor a nevünkön szólítanak minket, akkor először odafordítjuk a fejünket, majd odamegyünk, utána pedig beszélgetünk. Fordított sorrendben nem igazán szokott ilyen történni. Ez is a dolgok természetes rendje, aminek megértésével képesek vagyunk a világban mozogni, tevékenykedni, kocsit vezetni és házat építeni.

Bár a különféle érzékszervi ingerek folyamatosan áramlanak, ezek többségéről nem veszünk tudomást, míg egyeseket megragadunk, kiemelünk, mint szépek vagy csúnyák, élvezetesek vagy visszataszítóak. Ez az érdektelenség, sóvárgás és ellenszenv hármasa, amivel megkülönböztetjük a látott, hallott, érzett dolgokat. Amint megragadunk az öt érzékszervi benyomás közül egyet, megjelenik az elégedetlenség. Ha tetszik, akkor elégedetlenek vagyunk, mert el fog múlni. Ha nem tetszik, akkor elégedetlenek vagyunk, mert megjelent. Ezt figyeljük meg a saját tapasztalatainkban is, ahogyan egy szép látványra rátapad a szemünk, vagy ahogy egy kellemetlen íztől eltorzul az arcunk. Elég lehet az is, ha ezekre csak gondolunk, máris magukkal ragadnak. Mindezen alkalmakkor nem ismerjük fel a testi tapasztalatok valódi természetét, mint folyamatosan változóakat. Ha viszont látjuk, hogy a ragaszkodásból hogyan következik elégedetlenség, a nem ragaszkodásból pedig elégedettség, akkor képesek vagyunk elengedni a kötődésünket.

Mikor elnyugtatjuk a testünket, akkor ideiglenesen eltűnnek az olyan késztetések, mint a vágyódás és az utálat, de a meditációt követően ezek visszatérnek. Ha viszont belátjuk, hogy milyen módon jelenik meg az elégedetlenség és ez hogyan szüntethető meg, akkor ezzel magát a késztetést, ami az elégedetlenséghez vezet, folyamatosan gyengítjük. Ezért van az, hogy az elnyugtatás gyakorlását a belátás gyakorlása kell kövesse. Másrészt azonban, ha a tudat nem nyugodt, akkor képtelenek vagyunk felismerni a helyzetet, mert teljesen magukkal ragadnak az érzéki tapasztalatok.

1 komment

Címkék: meditáció gyakorlás módszer éberség fokozatos belátás állandótlanság

Meditáció lépésekben - a gondolatok elnyugtatása

2011.09.13. 23:38 Astus

Az elme olyan, mint az ágról ágra, fáról fára ugráló majom, ami egyik dolgot ragad meg a másik után. A gondolatok áramlanak, mint a hegyről leömlő zúgó folyó. Egyetlen pillanat alatt is tucatnyi gondolat jelenik meg és foszlik szét. De mindaddig észre sem vesszük ezt a hatalmas hangzavart, amíg el nem kezdünk odafigyelni, mi is történik a tudatban.

A gondolatok elnyugtatása

Minden olyan tapasztalatot, amit nem az öt testi érzékszervvel fogunk fel, gondolatnak nevezhetünk. Az érzelmekről volt már szó, ezek a legerősebb, legáthatóbb gondolatok, amik betöltik a tudatot. Amikor képzelődünk, vagy ábrándozunk, az elmében az érzékszervi benyomások jelennek meg, mint látványok, hangok, érzetek. Gyakran van, hogy magunkban beszélünk, megfogalmazunk az elménkben mondatokat, véleményeket, elképzeléseket, ezeket szoktuk általában gondolatoknak hívni, illetve fogalmaknak. Csakhogy nem kell kimondani, szavakba önteni mindent magunknak ahhoz, hogy el tudjunk igazodni a dolgok között, egyszerűen tudjuk, hogy mi micsoda, elég csak ránézni, ezeket mondhatjuk képzeteknek. Összefoglalva, a durvább, feltűnőbb tudattartamoktól a legfinomabbakig, vannak érzelmek, képzeletek, fogalmak és képzetek.

Hogy lecsendesítsük a gondolatainkat, ehhez meg kel kötnünk az elménket, miként egy hajót is le kell horgonyozni, hogy ne vigyék el a hullámok. A hétköznapok során amikor azt mondjuk, hogy lekötjük magunkat, az azt jelenti, hogy valami érdekes vagy fontos dolgot csinálunk, ami igen sok elmebeli tevékenységgel jár. A meditációban a lerögzítés az az egyetlen tárgyon való tartózkodást jelenti, amitől nem térünk el. Ez az összeszedettség.

Az összpontosítás tárgya bármi lehet. Ami fontos, hogy egyetlen dolog legyen és lehetőleg olyan, ami nem további gondolatok létrehozására serkent. Gyakori meditációs tárgyak a légzés, mantra, buddha szobor vagy kép, kavics, bot. Az összpontosítás minősége sokkal fontosabb azonban a tárgynál. A figyelem legyen szilárd és nyugodt. Ha túl feszes, akkor az fárasztó és izgatottságot teremt az elmében, ami akár testi fájdalomként is megjelenhet. Ha túl laza, akkor a figyelem tompa és homályos lesz, aminek eredményeként akár el is alhatunk. A szilárd figyelem megmarad a tárgyon, a nyugodt figyelem nem kalandozik el a tárgytól.

A nehézség az összpontosítás során, hogy nagyon könnyen elkalandozunk. Az éberség a meditáció során az, amikor észrevesszük, hogy eltértünk a meditációs tárgytól és visszatérünk a tárgyhoz. Fontos, hogy mikor észrevesszük az eltérést, akkor ez ne további gondolatok oka legyen, ne kezdjünk új gondolatmeneteket ebből kiindulva, hanem minden magyarázat és fogadkozás helyett csak térjünk vissza a tárgyhoz. Ne feledjük, hogy az elme képzése gyakorlást igényel, ezért a fokozatos edzéssel egyre tovább tudjuk fenntartani az összeszedettséget. De ne erőlködjünk rajta és ne bánkódjunk miatta, mert mindkettő eltérít a szilárd nyugalomtól.

Mialatt a meditációs tárgyra figyelünk, természetszerűleg jelennek meg benyomások a hat érzéktartományban. Különféle hangokat hallunk, viszketést, meleget, zsibbadást érzünk, eszünkbe jutnak múltbeli, jelenbeli és jövőbeli dolgok. Mindezekkel semmi dolgunk sincsen, ne foglalkozzunk velük, maradjunk meg a meditáció tárgyánál. Ha fenn akarjuk tartani vagy meg akarjuk szüntetni őket, azzal eltérünk a tárgytól, a figyelem meginog, a nyugalom elvész. Az is lehet, hogy ha valamikor egy meditáció alatt valamilyen kellemes érzésünk volt, akkor azt szeretnénk, hogy megint jelenjen meg az az érzés, csakhogy ezzel szintúgy eltérünk a tárgytól.

A légzés figyelését véve példaként, a gondolatok elnyugtatásának különböző fokozatai vannak. Hogy az éberséget fenntartsuk, először számoljuk a légzéseket, ahol egy teljes belégzés és kilégzés számít egynek, egészen tízig, majd kezdjük elölről. Itt a légzésre figyelünk, miközben a számolással egyrészt rásegítünk a figyelem erősségére, hogy ne kalandozzunk el, másrészt támogatjuk az éberséget is, hogy könnyebben észrevegyük, ha már nem a légzést követjük. A nehézsége, hogy a légzés figyeléséről áttérhetünk a puszta fejben számolásra, tovább menve pedig a számolás automatikussá válik és teljesen elkalandozunk. Tehát a légzés a figyelem tárgya, a számolás a segítség. Ha fenn tudjuk tartani a figyelmet a légzésen, akkor a számolás idővel felesleges teherré válik, ezért el is hagyhatjuk, megmaradva a légzésnél. Még ha rövid időre el is kalandoznánk, a figyelmet könnyen vissza tudjuk helyezni a légzésre. Ahogy figyeljük a légzést, eljutunk arra a pontra, ahol a lélegzés folyamata teljesen magától történik, ami azzal az érzéssel járhat, hogy nem mi lélegzünk, csupán megfigyeljük. A figyelem ezzel fokozatosan leválik a légzésről, aminek eredményeképpen elérjük azt a pontot, hogy nem tapasztaljuk a légzést, de a figyelem szilárd nyugalma megmarad. Ez az, amikor a meditáció tárgy nélkülivé válik. A nehézség az elején az, hogy megijedünk és azt gondoljuk, meg fogunk fulladni, ami természetesen nem következik be. Az eltérést a mozdulatlan összeszedettségtől itt elég könnyű észrevenni, mert általában együtt jár azzal, hogy újra megjelenik a lélegzet érzete. Ha eljutottunk a tárgy nélküli szilárd nyugalomhoz, akkor továbbra sincs más dolgunk, mint megtartani az összeszedettséget.

A fenti példa a meditáció fokozatairól nem arra szolgál, hogy valamilyen útvonalat vagy célt jelöljön ki, csak megmutatni, hogy a gondolatok elnyugvásával egyre kevesebb szükség van arra, hogy valamilyen konkrét tárgy legyen a tudatnak az, ami megköti. A lényeg minden esetben az, hogy a figyelem legyen mozdulatlan és éber.

2 komment

Címkék: meditáció gyakorlás módszer éberség fokozatos

Meditáció lépésekben - az érzelmek elnyugtatása

2011.09.04. 23:49 Astus

Rengeteg érzelmünk van és ezek az érzések különböző intenzitással jelennek meg egyetlen napon belül is. De ha leegyszerűsítjük, akkor három fő érzelemről beszélhetünk: vágy, harag, érdektelenség, melyek a kellemes, kellemetlen és semleges érzéssel járnak együtt. Ami kellemes, azt akarjuk; ami kellemetlen, azt nem akarjuk; ami semleges, az nem érdekel.

Az érzelmek elnyugtatása

A történetekből, melyeket gyerekkortól kezdve hallgatunk, azt tanuljuk, hogy az érzelmek jók, az érzelmek tesznek minket emberré. Azt is megtanuljuk, hogy mikor mit kell(ene) éreznünk, mikor szomorú az ember, mikor boldog, mikor nevet és mikor sír, mikor jogos a harag és mikor jogtalan, mikor felemelő a szerelem és mikor vak. Van, hogy azt csináljuk, amihez kedvünk van, és van, hogy azt, amihez nincs. Sokszor pedig megesik az is, hogy számunkra teljesen érdektelen amit csinálunk. Vannak jó és vannak rossz pillanatok, mondják, ez az élet. Amúgy pedig élvezni kell az életet, ki kell élni magunkat, különben megbánjuk. Így az érzelmek egyrészt a kulturálisan meghatározott életfilozófia szerves részei, másrészt a személyes életünk szembetűnő meghatározói.

Hogy képesek legyünk elnyugtatni az érzelmeinket, először is tudatában kell lennünk a jelenlétüknek. Ameddig észrevétlenül is az érzelmek hatására cselekszünk, lehetetlen bármit is kezdeni velük, hiszen nem is tudunk róluk. Ezért elengedhetetlen először is az erkölcsi előírások követése általában - amik korlátok közé szorítják a cselekedeteket, megakadályozva ezzel az érzelmek felügyelet nélküli kiteljesedését - másrészt a meditációs gyakorlat során a test fegyelmezése, ami szinte kényszeríti a figyelem irányának átmozdulását a külső eseményekről a belsőre.

Számos módszer létezik a buddhizmusban, amikkel kezelésbe tudjuk venni a saját érzelmeinket. Az egyik ilyen általánosan használható módszer, ha a légzésre összpontosítjuk a figyelmünket. A légzés gyakran tükrözi az érzelmi állapotunkat, ezért ha visszatérünk az egyenletes, nyugodt légzéshez, az az érzelmeket is elcsendesíti. De ha csak annyit teszünk, hogy a figyelmünket megtartjuk a légzésen, függetlenül attól, hogy az milyen, akkor már ez az összeszedett figyelem is hagyja az érzelmeket elnyugodni, egyszerűen azért, mert nem tápláljuk azokat tovább.

Ha konkrétabban a vággyal, haraggal és érdektelenséggel dolgozunk, akkor ellenszerekről beszélünk, amik orvosolják a problémát. A vágy ellenszere a visszataszítóság, a harag ellenszere az együttérzés, az érdektelenség ellenszere a Buddha felidézése.

Amire vágyunk, az szép, tiszta, kiváló és tökéletes. De ha valami ronda, undorító, koszos, torz, hiányos vagy törött, akkor azt egyáltalán nem akarjuk magunknak. Mivel a vágyak közül a legerősebb a nemi vágy, továbbá a saját testünkhöz való ragaszkodás, ezért hagyományosan a test visszataszító voltán való meditációt gyakorolják a szerzetesek, ami elsősorban a holttest bomlásának tíz szakaszát jelenti, másodsorban a harminckét testrész feletti szemlélődést. Mindezt leegyszerűsíthetjük magunknak a hajra, testszőrzetre, körmökre, fogakra, bőrre és belsőségekre, avagy a test külső és belső részeire. Az idő szempontjából pedig az öregségre és a test lebomlására. Például van egy számunkra vonzó arc (eleve, ha már csak azt nézzük, hogy egy arc az, ami vonzó, nem pedig egy ember, csökkentheti a vonzódást), akkor elgondoljuk, hogy ez az arc hogyan öregszik, a bőr miként lesz ráncos, száraz, foltos, egyenetlen; a haj megőszül, megritkul, töredezett lesz; a fogak megkopnak, elszíneződnek, meghibásodnak, kihullanak. Ez az öregedés elkerülhetetlen folyamata, amit megannyi kémiai és sebészeti úton próbálnak álcázni. A saját testünk is ugyanígy öregszik, mi több, egyszer meg is halunk, a test pedig fokozatosan elbomlik, felpüffed a has, elszíneződik a bőr, férgek lepik el, a bőr és a hús leválik, a megmaradt csontok pedig széthullanak és elporladnak. Azt is el lehet gondolni, hogy az embereket legfeljebb a bőrükig tartjuk szépnek - de még ekkor is csak ha távolabbról nézzük, míg közelről a bőr nem épp kívánatos - a bőr alatt azonban megannyi undorító dolog van. Úgy is mondhatjuk, az ember két lábon járó szarzsák. A testen kívül természetesen bárminek a visszataszító voltán szemlélődhetünk, figyelembe véve azt, hogy minden különböző részekből van, illetve hogy a felszín alatt már egészen mást találunk, mint amit elsőre látunk. Például vannak, akik azért mondanak le a húsevésről, mert felismerték, hogy mekkora szenvedéssel jár az az állatoknak. Vagy vannak, akik nem vásárolnak olyan termékeket, amikkel bűnözőket, diktatúrákat és háborúkat támogatnak. Ez a felszín megkapargatása.

A harag ellenszere az együttérzés, illetve a négy mérhetetlen (kedvesség, együttérzés, együtt örvendezés, egykedvűség). Az együttérzés annak megértéséből fakad, hogy mások is ugyanúgy éreznek fájdalmat és szenvedést, mint mi magunk. A meditáció a négy mérhetetlenen csökkenti és megszünteti a haragot, amit másokkal szemben érzünk. Először az egykedvűségen érdemes szemlélődni, ami azt jelenti, hogy minden lényről belátjuk, hogy ugyanúgy éreznek, mint mi magunk. Nincs különbség egyik és másik ember, ember és állat, nő és férfi, magyar és szlovák, felnőtt és gyerek között abban, hogy éreznek. Ezért is nevezik összefoglalóan a buddhizmusban mindet érző lényeknek. Éreznek fájdalmat ugyanúgy, mint örömet. Ahogyan én magam tudom jól és rosszul is érezni, úgy mindenki más is. A kedvesség az a szándék, hogy a másik személy, a másik ember, az összes érző lény legyen boldog és legyen meg az oka a boldogságra. Vagyis azt akarom, hogy mindenki legyen elégedett, békés, örömteli, boldog, érezze jól magát, továbbá legyenek meg számukra mindazok az okok és feltételek, amik ezt megadják. Ebbe beletartoznak az emberek testi és lelki igényei is, mint az étel, az életkörülmények, a biztonság és megannyi más. Az együttérzés az a szándék, hogy senki ne szenvedjen és ne legyen okuk a szenvedésre. Akik betegek, gyógyuljanak meg; akik félnek, ne féljenek többé; akik elkeseredettek, legyenek reményteliek. Az együtt örvendezés az a kívánság, hogy mások ne veszítsék el a boldogságukat. Ahelyett, hogy irigységet és féltékenységet táplálnék azok iránt, akikről azt látom, hogy jól érzik magukat, inkább örülök a boldogságuknak. Végül az egykedvűség, ami a gyakorlat megalapozása is volt, az az indíttatás, hogy minden érző lény érje el az egykedvűséget, a vágytól és haragtól mentességet.

Az érdektelenség a nemtörődömséget, a tudat tompaságát és az unalmat is jelenti. A gyakorlás során az érdektelenség a legkevésbé feltűnő akadály, mert míg a vágy és a harag tettekben nyilvánul meg, az érdektelenség a tétlenségben, a halogatásban, a lustaságban és a szétszórtságban. A Buddha felidézése, avagy megemlékezés a Buddháról, egyike a tíz felidézésnek (Buddha, Dharma, Szangha, adakozás, erényesség, istenek, halál, test, lélegzet, béke). Ezek olyan témák, amiken a szemlélődés célt, eltökéltséget, összeszedettséget, erőt, kitartást, bátorságot, ihletet, hitet és további olyan érzéseket és gondolatok ébreszt, amik újra lendületet adnak a tanuláshoz és gyakorláshoz. A Buddha felidézése azért az elsődleges, mert ő testesíti meg a legfőbb megvalósítást, ő a legnagyszerűbb példája az ember képességének a tökéletességre, ő mutatta meg a megszabadulás útját a lényeknek, ő alapította meg a buddhista közösséget, ő elérte a teljes és tökéletes megvilágosodást. A Buddhán való szemlélődéshez felhasználhatjuk az életének történetét, szemlélődhetünk a kiváló tulajdonságain, de meditálhatunk egy buddha-szobor előtt is azt nézve, vagy elménkben elképzelve. Jusson eszünkbe, hogy miként a Buddha elérte a megszabadulást, úgy nekünk is lehetőségünk van rá. Ahogyan a Buddha is sokak javát szolgálta a tanításával, úgy mi is sok embernek segíthetünk. A Buddha a legjobb példakép, akit mi követhetünk.

folyt. köv.

3 komment

Címkék: meditáció gyakorlás együttérzés módszer éberség fokozatos

Kérdések hitről és tudatról

2011.08.31. 21:41 Astus

Miben hisznek a buddhisták?
A tudatban.

Mi a tudat?
Az, ami érez, gondol, tapasztal.

Miért fontos a tudatban hinni?
Mert a tudat határozza meg a világunkat.

Mit jelent hinni a tudatban?
Felismerni azt, hogy a gondolatok és érzések alakítják folyamatosan azt, amit megélünk.

Hogyan alakítja a tudat mindezt?
Ha jó kedvünk van, a dolgok szépek. Ha rossz kedvünk van, a dolgok rondák.

Mi a célja ennek a hitnek?
Megszabadulni az érzésekhez és gondolatokhoz való ragaszkodástól.

Minek kéne megszabadulni?
Mert a ragaszkodás folyamatos elégedetlenséget szül.

Miféle elégedetlenséget?
A kellemesre vágyakozás és a kellemetlentől való félelem köti le a gondolkodásunkat, ezért nem vagyunk elégedettek sosem.

Mi a baj a vággyal?
A vágy azt jelenti, hogy épp most nem jó, ezért valami mást szeretnénk, mint ami van.

Hogyan tudunk megszabadulni?
Úgy, hogy a gondolatok helyett a tudat természetében hiszünk.

Mi a tudat természete?
A kötetlen, nyitott éberség.

Mit jelent a tudat természetében hinni?
Felismerni, hogy a gondolatok megjelennek és eltűnnek minden pillanatban.

Mi van, ha ezt felismertük?
Amikor nem ragadjuk meg a gondolatot, nem hiszünk benne, akkor a valóságunkat nem szűkítjük le egyetlen képzetre.

Ez azt jelenti, hogy ne gondoljunk semmire?
A gondolatok megjelennek maguktól és ugyanúgy elmúlnak maguktól, elég ha nem csinálunk velük semmit.

Hogyan lehet ezt a hétköznapi tevékenységek közben megvalósítani?
Amikor sétálunk, nem kell megmagyarázni magunknak, miért tesszük egyik lábunkat a másik után, mégsem esünk el.

5 komment

Címkék: buddhizmus zen meditáció gyakorlás elégedetlenség módszer hirtelen megszabadulás dzogcsen éberség szamszára belátás buddha tudat

Meditáció lépésekben - a test elnyugtatása

2011.08.10. 00:18 Astus

A tapasztalati világunkat három fő részre lehet osztani: test, érzelmek, gondolatok. Ez nem hagyományos buddhista csoportosítás, viszont könnyebben érthető, hogy miről is van szó és mire figyeljünk. A következőkben a meditáció elnyugtatás (szanszkrit: samatha) és belátás (vipasjaná) két fokozatát mutatom be erre a három részre alkalmazva.

A test elnyugatása

A testi érzékelés öt csoportra oszlik: látvány, hang, szag, íz, testérzetek. Hogy testi szinten megvalósítsuk a nyugalmat, először arra van szükségünk, hogy az érzéki benyomásokat lecsökkentsük. Ezért a meditációhoz olyan környezet a legalkalmasabb, ahol nem érnek erős ingerek. Ne legyen túl világos de ne is legyen teljesen sötét. Ha túl világos van, akkor könnyen elkezdünk nézelődni, de ha túl sötét, akkor könnyen elkezdünk ábrándozni vagy akár el is alszunk. A hangok és szagok ne legyenek erősek, mert elterelhetik a figyelmünket, de ha van némi háttérzaj az könnyen figyelmen kívül hagyható. A helyiség hőmérsékletére és például a huzatra is érdemes figyelnünk, hogy ne legyen zavaró.

A legalkalmasabb testhelyzet meditációhoz az ülés. Állni hamar kényelmetlenné válik, a fekvés pedig alvássá alakulhat át. Az ülésnél fontos, hogy először is kényelmes legyen, amit hosszabb ideig is fenn tudunk tartani anélkül, hogy mozognunk kellene. A hát legyen egyenes, az izmok ne feszüljenek, de ne is görnyedjünk össze. Akkor jó, ha nem kell erőfeszítést tennünk a hát megtartásához és könnyen, természetesen tudunk lélegezni. Ha a földön ülünk, használjunk párnát, hogy a fenekünk valamivel magasabban legyen a térdeinknél. A lábakat helyezzük keresztbe úgy, hogy a térdek a földön legyenek, mert így az ülés stabil és nem kell külön erőlködni a testhelyzet megtartásáért. Ha széken ülünk, a talpakat tartsuk a földön. A kezeket helyezhetjük az ölünkbe vagy pedig a combokra. A fejet döntsük kicsit előre, mintha magunk előtt néznénk az utat.

Hogy megtaláljuk a megfelelő testtartást oda kell figyelnünk a felmerülő érzetekre a testben. Ezzel megtalálhatjuk azt a testhelyzetet, amiben nem jelennek meg erős benyomások. Ez azonban nem jelenti azt, hogy mindenféle érzés megszűnne. Már egy pár perc ülés után is késztetést érezhetünk arra, hogy mozduljunk, vakarózzunk vagy valamilyen kellemetlen érzés jelenik meg, mint zsibbadás, szúrás vagy feszülés. Ha nem mozdulunk, vagyis nem reagálunk ezekre az érzetekre úgy, ahogyan általában szoktunk, akkor megjelenhet némi feszültség és fokozatosan rosszabbul érezzük magunkat. Ha viszont megmozdulunk, akkor bár egy rövid időre megszüntettük a gondot, újabb pár perc elteltével megjelenik egy újabb inger. Úgy tűnik akár mozdulunk, akár nem mozdulunk, képtelenség nyugodtan ülni. A megoldás abban van, hogy miközben ott van az érzés, csak vegyük tudomásul, de ne akarjuk megszüntetni. Ha ezt nem tudjuk megcsinálni és azt érezzük, hogy egyre csak gyűlik a feszültség és csak még jobban zavar az az érzet, akkor irányítsuk a teljes figyelmünket az érzetre, amit kiegészíthetünk azzal, hogy képzeletünkkel az érzetet fokozatosan eloszlatjuk és azt érezzük, hogy az inger egyre halványabb, mígnem teljesen eltűnik. Ezt kiegészíthetjük meleg vagy hűs érzettel, továbbá azzal, hogy képzeletben fénnyel világítjuk meg, ami folyamatosan áthatja és átjárja azt a testi benyomást.

Ülés közben a meditáció, vagyis a figyelem tárgya bármelyik érzékszervi benyomás lehet. A látvány esetében használhatunk egy konkrét dolgot, amit nézünk. Fontos, hogy ez valami egyszerű legyen, mint például egy egyszínű kocka vagy doboz, de lehet egy darab papír vagy akár párna is. Az egyszerűség jelentősége, hogy elejét vegyük a képzelgéseknek. A hangok figyelésénél az a fontos, hogy mindent vegyünk pusztán hangnak és ne próbáljuk azokat beazonosítani, követni vagy hozzáfűzni valamit. Itt valóban csak arról van szó, hogy az egyik fülünkön be és a másikon ki. A szaglást és ízlelést ritkán szokták meditációs tárgyul választani, mert ezekre általában is kevésbé figyelünk oda és csak bizonyos helyzetekben. A testérzetek figyelésénél érdemes az egész testet beemelni a tudatosságunk terébe és az ingerekbe való bevonódás nélkül érzékelni, hogy épp milyen érzetek jelennek meg.

A testérzet figyelésének egy speciális, ám annál népszerűbb esete a légzés figyelése. Ilyenkor figyelhetjük egyrészt azt a pontot, ahol leginkább érezzük a levegő áramlását, másrészt figyelhetjük a has mozgását is a légzés során. Mindkét esetben a feladatunk annyi, hogy figyelemmel kísérjük a belégzés és a kilégzés folyamatát. További használata a légzés figyelésének, hogy a lélegzetünk általában tükrözi a tudatállapotunkat is, legyen szó izgatottságról, haragról, félelemről, álmosságról vagy épp élvezetről. Már csupán a légzés megfigyelésével is fokozatosan nyugalomra tehetünk szert, de ha ez nem megy, akkor szándékosan irányíthatjuk is a légzést, mint például azzal, hogy veszünk pár mély levegőt, vagy ha fáradtak vagyunk, akkor elkezdünk gyorsan lélegezni.

Mindezek a gyakorlatok abban nyújtanak segítséget, hogy testileg nyugalomra és békére tegyünk szert, ami természetesen kihatással van lelkiállapotunkra is. Ezért a testi érzékszervi benyomások figyelése mindig hasznos eszközünk lehet arra, ha épp feszültek vagyunk, vagy épp fáradtak. Az ülőhelyzet az ajánlott meditációs testtartás, amit arra érdemes használnunk, hogy eddzük magunkat, az éberségünket, de mivel a testünk minden élethelyzetben ott van, ezért bármikor használhatjuk azt a módszert, amivel növelhetjük a nyugalmunkat és tudatosságunkat.

folyt. köv.

6 komment

Címkék: meditáció gyakorlás módszer éberség fokozatos

Együttérzés és bölcsesség egysége

2011.07.25. 21:13 Astus

Mit mond a buddhizmus erről, mit mond a buddhizmus arról? Hozzá vagyunk szokva, hogy a vallások és egyéb szervezetek megmondják, hogy a tagoknak mit kell tenniük, mik a szabályok. A buddhizmusban ilyen módon nem léteznek törvények. Itt nem mondja meg senki, hogy mit kell csinálni. Onnantól buddhista valaki, hogy a Három Kincsben vesz menedéket. Ezt nem adja valamilyen személy és nem is veheti el más. A Buddha elmondta, a világ milyen elvek szerint működik, hogy a tetteknek milyen következményei vannak. Ezt valaki vagy figyelembe veszi, vagy nem. A szerzetesi közösség is úgy működik, hogy önként lehet csatlakozni és önként el is lehet hagyni. Mindenki a saját életkörülményeinek figyelembe vételével dönt. Útmutatók azonban vannak bőven, hogy segítsen az eligazodásban.

Amikor valaki úgy látja, hogy a Buddha útmutatásai helytállóak és az ezen útmutatásokat követő emberekhez szeretne csatlakozni, továbbá ezen az úton eljutni valameddig, akkor menedéket vesz benne, ezt tekinti a megoldásnak az élet mély problémáira.

Két fontos irányelv létezik: az egyik a bölcsesség, a másik az együttérzés. Végső soron a kettő ugyanaz, de az alkalmazásukat tekintve érdemesebb szétbontani és lépésekben alkalmazni.

Az együttérzés az a szándék, hogy valakinek szűnjön meg a szenvedése. Tágabb értelemben magában foglalja a négy mérhetetlent. Alapesetben rendelkezünk az együttérzéssel magunk irányába, minthogy mi nem akarunk szenvedni, hanem boldogok akarunk lenni. Általában pedig vannak még olyan emberek, akik számunkra fontosak, akiknek ugyanígy azt kívánjuk, hogy ne szenvedjenek és legyenek boldogok. Ezzel a kettő fajta együttérzéssel a legtöbb ember - illetve érző lény - rendelkezik. Ez az együttérzés egy igen szűk és önző formája, ahol csak saját magam és a saját csoportom/közösségem számít. De az együttérzés növelhető is, tágítható.

A törődés érzését kiterjeszthetjük nem csak a közvetlen környezetünkre, akikkel szoros kapcsolatban vagyunk, hanem azokra is, akikkel nincs különösebben jó viszonyunk, akiket ismerünk, de csak távolról. A semleges viszonyról kiterjeszthetjük az együttérzést még azokra is, akikkel nem vagyunk jóba, akikre neheztelünk, akiket az ellenségeinknek tartunk. Végül elérhetünk odáig, hogy az együttérzést korlátlanul mindenki irányába gyakoroljuk. Ez az együttérzés növelésének egyik oldala. Ahhoz, hogy ezt valójában végre is tudjuk hajtani, azt kell belátnunk, hogy nem csak mi akarjuk elkerülni a szenvedést és élvezni a boldogságot, hanem mindenki más is így van ezzel. Sőt, nem csak az emberek érzik így, hanem minden lény. Mindenki kivétel nélkül menekül a fájdalomtól és vágyik a boldogságra. Ahogyan nekünk fájnak dolgok, úgy másoknak is. Ahogyan mi tudunk szenvedni, úgy mások is.

És itt jön az együttérzés másik oldala, hogy miben ismerjük fel a szenvedést illetve annak okát. Először is ott vannak a testi fájdalmak, a fizikai nehézségek, mint amikor valaki éhezik vagy beteg. Vannak továbbá lelki kínok is, mint amikor valaki szomorú vagy fél. A körülmények a legnyilvánvalóbb okok, hogy valaki miért szenved különböző testi-lelki bajoktól. Azért éhezik, mert nincs mit ennie. Az együttérzéstől indíttatva adunk neki enni. Szomorú, mert egyedül van. Az együttérzéstől indíttatva beszélgetünk vele. Persze vannak ennél nagyobb gondok és gyakran nem tudunk segíteni, vagy legalábbis nem közvetlenül. A szándék, hogy csökkentsük mások szenvedését, ez a legfontosabb, mert ebből következően születnek aztán a tettek. Ha pedig másokat is biztatunk az együttérzés gyakorlására, akkor még inkább tudunk segíteni. Ezt a fajta törődést mindenki érti és képes gyakorolni. Ahhoz, hogy ezt minden lényre kiterjesszük, látni kell, hogy a testi és lelki, a külső és a belső szenvedések mindenkit érintenek, és ebben a mindenkiben nem csak az emberek, hanem az összes érző lény benne van. A szenvedés külső, környezeti okán túl létezik belső ok is.

A Buddha azt tanította, hogy az életünk során érzett elégedetlenség végső oka a tudatlanság. Az elégedetlenség - amit ugyanúgy nevezhetünk szenvedésnek is - itt az, hogy életünk során nem vagyunk képesek megtalálni a tartós boldogságot és nyugalmat. Vannak örömteli és élvezetes pillanataink, de azok hamar elmúlnak. Gyakran sokat dolgozunk azon, hogy valami célt megvalósítsunk, de még ha el is érjük, idővel elveszítjük. Az érzéki élvezetek megfelelő példát szolgáltatnak. Tegyük fel, szeretünk síelni. Ahhoz, hogy síelni tudjunk, kell a felszerelés, a megfelelő hely és nem utolsó sorban a szabadidő. A felszerelést meg kell vásárolni, karban kell tartani és a hibás darabokat ki kell cserélni. A sípályához el kell utazni, ott szállást kell bérelni és az egyéb igényeinkről is gondoskodni. Mindez költséges, ezért elég sok pénzt kell előbb megspórolnunk, amiért persze elég ideig kell dolgozni és akár más dolgokról le is kell mondanunk. Hónapokat dolgozunk azért, hogy végül egy hosszú hétvége során síelhessünk kicsit. De mindez még egy egyszerűbb eset. Egy párkapcsolatot kialakítani és fenntartani sokkal összetettebb és megpróbáltatóbb tud lenni ennél. De még ha csak egy ebédről is van szó, ahhoz vásárolni kell, előkészíteni az alapanyagokat, megfőzni, hogy a végén tíz perc alatt megegyük és mehessünk mosogatni. Csakhogy mert élveztük a síelést vagy az ételt, ezért újra és újra akarjuk. Ez a hiány, ez a vágy az, ami már eleve elégedetlenség. Egy kicsi élvezetért is sok szenvedésen megyünk keresztül (pl. sorban állás). De ezekről a kisebb-nagyobb kellemetlenségekről és fájdalmakról utólag már nem veszünk tudomást, elfelejtjük, mintha nem is létezett volna. Amikor benne vagyunk, akkor nagyon rossz, de utána már fogalmunk sincs róla, hogy ilyen valaha létezett. Ez eredményezi azt, hogy pontosan ugyanazokba a nehézségekbe és fájdalmakba ütközünk, miközben valamilyen élvezetet próbálunk magunknak szerezni. Ezt a hozzáállást nevezik a buddhizmusban tudatlanságnak, ami annyi, mint nem felismerni az elégedetlenséget és annak az elégedetlenségnek az okát. A tudatlanság másik fele pedig az, hogy nem tudjuk, hogy ezt az elégedetlenséget hogyan szüntessük meg és mi a megszüntetésének az útja. Ha értjük ezt a négyet, akkor ismerjük a négy nemes igazságot. És ha látjuk, hogy a lények pontosan emiatt szenvednek, akkor az együttérzésünk egy mélyebb szintre összpontosít. Ez az, amikor már nem csak azt észleljük, hogy valaki éhezik vagy fél, hanem azt is, hogy még ha jóllakott és biztonságban érzi magát, nem elégedett az életével, nem boldog. Ebben a korszakban, mikor a legtöbb embernek van mit ennie és nem kell félnie vadállatoktól vagy más emberektől, jól látható, nem old meg mindent a gazdagság. Csak még többet és többet akarunk, fogyasztunk, de elégedettek sosem leszünk így. Ennek okán az együttérzés egy mélyebb szintű gyakorlása azt jelenti, hogy másoknak is tanítunk a négy nemes igazságról és a Buddha más tanításairól, amik a szenvedés belsőbb okaira adnak orvosságot.

Az együttérzésnek létezik egy harmadik aspektusa is, ami tárgy nélküli. Ez a kötetlen együttérzés, ami azt jelenti, hogy nem irányul semmilyen konkrét lényre vagy problémára. Itt az együttérzés már nem válik szét a bölcsességtől, ami az üresség felismerése. Úgy is lehet fogalmazni, hogy az együttérzés az ugyanaz, mint az üresség. Ez a buddhista ösvény magas foka, amit a bölcsesség és az együttérzés együttes gyakorlásának fontos eredménye. De hogy ezt világosan értsük, tisztába kell jöjjünk azzal, mit is jelent a bölcsesség.

A bölcsesség művelését három szakaszra osztják: tanulás, megértés, megvalósítás. A tanulás azt jelenti, hogy megismerkedünk a Buddha tanításaival, olvassuk a Buddha és a tanítók beszédeit, előadásokat hallgatunk. A megértés az, amikor a tanításokon elgondolkozva megértjük azokat, felfogjuk az egyes pontok jelentését és látjuk a köztük levő összefüggéseket, továbbá meglátjuk azok értelmét a saját életünkben is. A megvalósítás jelentése az, hogy a megtanult és megértett dolgokat megtapasztaljuk személyesen. Nem sokban különbözik ez a folyamat attól, ahogyan más dolgokat sajátítunk el. Például egy idegen nyelv esetében először tanulunk szavakat és nyelvtani szabályokat, utána megértjük, hogyan tudunk mi magunk mondatokat és összefüggő szövegeket alkotni, végül képessé válunk a nyelvet használni másokkal való kommunikációra.

A buddhista tanítások sokrétűek, de mindegyiknek a végső lényege az üresség tanítása. Az üresség azt jelenti, hogy bármilyen tapasztalatról is legyen szó, annak nincs olyan lényegisége, amit meg tudnánk ragadni. Az ürességet is több módon lehet megérteni és megtapasztalni, ám ezek közül a legrövidebb módszer a közvetlen belátásé. Ha azt nézzük, hogy minek az ürességét érdemes először meglátni, akkor az a tudat üressége. Ez azért van, mert a vágy, a ragaszkodás és az elégedetlenség mind a tudatban jön létre, továbbá a tudat az, ami meghatározza a tapasztalatok mibenlétét, értelmét és jelentését. Tehát először elgondolunk valamit - meghatározzuk, felfogjuk, rendszerbe helyezzük - majd az addigi nézeteinkhez kapcsolódóan vágyódást vagy ellenszenvet érzünk, végül pedig ezen érzések hatására cselekszünk. Így mindennek elsődlegesen a gondolataink az okai. Ha azonban felismernénk a gondolatainkat és nem kötődnénk hozzájuk, onnantól az abból következő érzelmek és cselekedetek sem alakulnának ki. Ezért nézzük meg a gondolatainkat, hogy azok jönnek és mennek, de egyáltalán nem szilárdak, nem maradnak egy pillanatnál tovább. Amikor azt gondoljuk, hogy "az egy párna", akkor az a gondolat csak megjelent majd el is tűnt. És amikor azt gondoljuk, hogy "az az én párnám", akkor hozzáteszünk egy plusz kötődést, amiből aztán további érzelmi és gondolati folyamatok következhetnek. De ha azt a gondolatot sem ragadjuk meg, hogy "párna", illetve felismerjük azt, mint csupán gondolat, akkor nem ragad magával. Felismerni, hogy az pusztán egy gondolat és nem elmerülni benne, ez az üresség látása, mert nem képzeljük tévesen azt, hogy a "párna" képzete, amit meg is ragadunk ezzel, egyenlő azzal a szín és forma csoporttal, amit látunk. Ettől még persze tudjuk, hogy azt ott párnának hívják, de nem keverjük össze a puszta elnevezést a tárggyal. Ha még alaposabban nézzük pedig, akkor még a "párna" gondolata sem valódi, az elnevezés sem valami, amihez ragaszkodhatnánk, hogy "bár nincs párna, de van "párna" mint név".

Amikor nem ragaszkodunk a gondolatainkhoz, akkor a tudat kötetlenné válik. Hihetnénk azt, hogy a gondolatokon túl létezik egy tudat. De ha megpróbáljuk megkeresni, hogy mi is ez a tudat, akkor nem találjuk. Nem találni magát a tudatot azt jelenti, hogy az nem egy dolog, még csak nem is egy gondolat. Észrevenni ezt, vagyis hogy a tudat üresség, maga a bölcsesség tudata, mert nem azonosul semmivel sem. Ha nincs azonosulás, nincs ragaszkodás, akkor nincs szenvedés sem. Nincs szenvedés, mert nem merülünk el olyan képzetekbe, hogy valamit meg kéne találnunk, valamit meg kéne valósítanunk, valamit el kéne érnünk. Nincs az, hogy valamivé vagy valamilyenné válnunk kellene. Ez a tudatlanság és a vágy megszűnése. Ami ezzel a felismeréssel együtt megjelenik, az a kötetlen együttérzés. Mert már tisztán látjuk, hogy mitől és hogyan szenved mindenki, miközben menekül a fájdalomtól és keresi a boldogságot. Egy olyan boldogságot keresnek, ami egy pillanat alatt szertefoszlik. Az együttérzés a bölcsesség természetes cselekvési módja.

Ám még ha fel is ismertük, hogy a gondolatok múlékonyak és a tudat valójában üres, ezt a kötetlen szemléletet először nem fogjuk tudni sokáig megtartani. De könnyen lehet, hogy nem sikerül erre rálátnunk, hanem egészen elbizonytalanodunk a gondolatainkba és kétségeinkbe merülve. Ezen egyrészt segít, ha igyekszünk többet tanulni és megérteni a buddhizmusból, másrészt ez még nem akadálya annak, hogy az együttérzést gyakoroljuk, ami a Buddha tanításának veleje. Azonban igyekezzünk bölcsen alkalmazni az együttérzést, figyelve arra, hogy mi az adott helyzet és ezen a tetteink mennyiben segítenek. Az, ha ostobán mindenkivel csak jót akarunk tenni, nem biztos, hogy segítünk, hanem akár ártunk is. Igyekezzünk tisztában lenni a saját érzéseinkkel és képességeinkkel, ami által sokkal hatékonyabban ismerjük fel mások helyzetét is és látjuk meg azt, miben enyhíthetünk tartósan a szenvedésén. A legnagyobb segítség a Buddha tanítása, amivel végleg meg lehet szüntetni az elégedetlenséget. De azt látnunk kell, hogy erre nem mindenki fogékony, hanem egy ideiglenesebb segítségre van szüksége. Idővel aztán, ha már nem a napi betevője miatt aggódik, felteszi magának a kérdést, vajon miért nem boldog.

Szólj hozzá!

Címkék: buddhizmus szenvedés meditáció magyarázat gyakorlás üresség együttérzés elégedetlenség módszer ösvény hirtelen megszabadulás szamszára fokozatos bódhiszattva belátás mahájána tévképzetek állandótlanság buddha tudat

Karma tudatosság

2011.07.12. 00:32 Astus

Az élet a tudat folyamatos működése. Ha nincs tudat, akkor nincs tevékenység, akkor az valami élettelen, ahogyan egy holttest. Mivel a tudat tesz és tapasztal, ezért az élet minősége is ezen múlik, hogy miként cselekszünk és miként élünk meg dolgokat. Cselekvés és tapasztalás egymással kölcsönhatásban van. Tetteink eredményét tapasztaljuk és a tapasztalataink alapján cselekszünk. Ez a kölcsönhatás tett és élmény közt a karma működése, a szamszára mozgató alapja.

Ha értjük a tudat működését, akkor értjük az életet. Ha értjük az életet, akkor tudunk változtatni rajta. Ezért a Buddha először azt tanította az embereknek, hogy miként cselekedjenek a jó eredmények érdekében. A testi, szóbeli és gondolati tettek lehetnek egyaránt szenvedést elősegítő vagy azt csökkentő hatásúak, ugyanígy lehetnek a boldogságot elősegítő vagy azt romboló eredményűek. Ez az, ami a buddhista erkölcsöt jelenti. Az erkölcs itt nem egy olyan szabályrendszer, amit minden "rendes buddhista" be kell hogy tartson, hanem annak belátása, hogy a különböző tettek milyen élményeket szülnek.

Attól függően, hogy milyen mélyen vizsgáljuk meg a tudatot, különböző szinteken tud a Buddha tanítása a hasznunkra válni. Ha a legnyilvánvalóbbat nézzük, a tetteink hatását az élményeinkre, akkor a megfelelő cselekvéssel és életvitellel komoly eredményeket érhetünk el abban, hogy boldog tapasztalatokat szerezzünk. Ha tovább megyünk, akkor észrevehetjük, hogy nem a tapasztalt dolgok a döntőek abban, hogy egy élmény az jó vagy rossz, hanem a saját érzelmi állapotunk. Az érzelmek befolyásolhatóvá és kezelhetővé tudnak válni azáltal, hogy a figyelmünk terébe kerülnek. Ha nem állunk meg itt és tovább tanulmányozzuk a tudatot, akkor kiderül, hogy az érzelmek a gondolatainkon alapszanak, vagyis a gondolkodási módunkon, a világszemléletünkön. Amikor éberek vagyunk a gondolatainkra, azok nem ragadnak el, és megnyílik a lehetőség másképpen gondolni. Végül, ha ennél is tovább megyünk, akkor észrevehetjük, a tudatosság maga nem megragadható, nincs semmilyen alakja vagy jellege, amire támaszkodhatnánk.

Így eljutottunk a végsőig, a tudatossághoz magához, amit még csak létezőnek sem nevezhetünk, hisz nem tudunk még csak rámutatni sem, hogy mi lenne az. Ezzel eljutottunk annak a kettősségnek a felszámolásához, hogy létezik egy önálló, szilárd én. Miért fontos ez és pontosan hogyan is jutottunk ide? Azért fontos, mert a tapasztalataink alapján cselekszünk és a tetteink következtében jönnek létre az élményeink. Az, hogy a tapasztalataink alapján cselekszünk, azt jelenti, hogy a tetteinket a világlátásunk és az érzelmi állapotunk határozza meg. Vagyis amit én gondolok és amit én érzek, aszerint cselekszem. A véleményünk és a hangulatunk jelenti azt, amik vagyunk, mert ezekre támaszkodunk minden döntésünknél, anélkül, hogy minderről tudomást vennénk. Amikor azonban oda jutunk, hogy végső soron nincs mire támaszkodni, akkor nincs amire azt mondhatnánk, hogy az a valódi énem. És miközben nincs egy valódi én, a gondolatok és érzelmek láthatóvá válnak, amiként ideiglenesen megjelennek és eltűnnek. Nincs tudatosság, nincs valódi tudat, abban az értelemben, hogy nem találunk ilyet, amit aztán felhasználhatnánk támasztékul. Másrészt van tudatosság, mert tudatosak vagyunk a gondolatokra, az érzelmekre és a testre. A különbség, hogy a tudat itt nem ragadja meg ezeket, viszont éber a jelenlétükre. Ezáltal tűnik el az én és más kettőssége.

Kettősség nélkül nincsen olyan szempontunk, ami berögzítené a tudatunkat, hogy a világot csak azon szempontok és vágyak szerint lássa. Ezen kötöttség híján világossá válik, miként alakulnak ki a fájdalmas és kellemes élmények, ezért felismerjük ezzel azoknak az elkeserítő helyzetét, akik saját sóvárgásaikhoz kötötten önnön szenvedésüket okozzák. Ennek a belátásnak az eredménye a szándék, hogy megszüntessük ne csak a saját kínjainkat, hanem mindenki másét is. Ez indította a Buddhát arra, hogy tanítson és létrehozza a buddhista közösséget.

Szólj hozzá!

Címkék: buddhizmus szenvedés erkölcs karma együttérzés módszer megszabadulás éberség okság éntelenség fokozatos belátás tévképzetek állandótlanság

Ez a tudat a buddha

2011.06.19. 23:49 Astus

Mazu Daoyi elhíresült mondása, hogy "ez a tudat a buddha" (即心是佛). De vajon milyen tudatra utal itt? A Nirvána szútra azt mondja, hogy a buddha-természet örök és tiszta. Ha azt gondoljuk, hogy itt a gondolatainkról és az érzéseinkről van szó, mint tudat, akkor az nem lehet a buddha, hiszen mulandóak. Azt mondani, hogy a hat tudatosság bármelyike is a tudat lenne szintúgy hibás, hisz egyáltalán nem állandó. De mi az, ami tudatos? Mi a tudat maga? Ha erre rátekintünk, nem találunk ott sem gondolatokat sem tárgyakat. Mivel üres, ezért nem keletkezett és nem múlik el. Ezért mondhatjuk, hogy örök és tiszta. Üres, mert nincs ott semmilyen dolog, dolog híján pedig ugyan mit ragadhatnánk meg, mint a tudat? Emellett azonban a tudat lényege, hogy tudatos, éber. Ha nem lenne tudatos, akkor nem is nevezhetnénk tudatnak. A tudatosság azt jelenti, hogy éber a történésekre, a tapasztalatokra, hogy nem áll külön mindattól, ami megjelenik és eltűnik. Ezért mondja Linji (Sasaki, p. 9): "a tudat forma nélküli és áthatja a tíz irányt. A szemben látásnak, a fülben hallásnak hívják. Az orrban szagol, a szájban beszél. A kezekben fog és megragad, a lábban fut és cipel. Alapvetően egyetlen tiszta ragyogás; felosztva a hat együtt működő érzékterület lesz. Ha a tudat üres, bárhol is legyél, szabad vagy." Mazu egyik beszédében pedig így fogalmaz (Ferguson, p. 67): "a tudat nem függetlenül létezik. Kölcsönösen függ a formától. ... A formák ürességének tudása miatt a születés nem-születés. Ezt megértve az ember időszerűen viselkedik, csak ruhát hord, ételt eszik, állandóan megtartja a bódhiszattva gyakorlatait és a körülmények szerint tölti idejét. Ha valaki így gyakorol, létezik bármi más teendő?" Így a keletkezett és nem-keletkezett nem válik szét, sem az alany sem pedig a tárgy nem ragadható meg. Ez a tudat a buddha, a tudaton kívül nincs semmilyen buddha, a buddhán kívül nincs semmilyen tudat.

1 komment

Címkék: fordítás buddhizmus zen módszer hirtelen bódhiszattva buddha tudat

Tiszta Föld és Zen gyakorlatok

2011.06.15. 00:10 Astus

Évszázadok óta a legelterjedtebb módja a Zen gyakorlásának (canchan/sanzen 參禪) Kínában a kérdés "Kicsoda éber a buddhára?" (nianfo shi shei/nenbutsu ze dare 念佛是誰). A buddha-éberség (nianfo/nenbutsu 念佛) azon módszeréről van itt szó, ami a buddha nevének ismétléséből (chi ming nianfo 持名念佛 / shoumyou nenbutsu 称名念仏) áll: Namo Amita Buddha (namo amituo fo/namu amida butsu 南無阿彌佗佛). Ez azért van, mert az összes buddhista gyakorlat közül a buddha nevének ismétlése a legnépszerűbb szerzetesek és világiak közt egyaránt, egészen olyan szinten, hogy a nevet (amituofo 阿彌佗佛) használják a mindennapokban üdvözléskor és egyéb helyzetekben is.

Miért jó a buddha nevének ismétlése? Hogy ez világos legyen előttünk, mindenekelőtt tisztába kell kerülnünk azzal, kicsoda is Amita Buddha. Rövidre véve a történetet, Amita Buddha, mikor még bódhiszattva volt, fogadalmakat tett arra, hogy ha eléri a buddhaságot, akkor létrehoz egy olyan buddha-földet, ahol nem létezik semmilyen szenvedés és mindenki biztosan eléri a megvilágosodást. A fogadalmai közt volt az is, hogy bárki születhet azon a földön, ha legalább megemlékezik róla. Ez a világ az, amit Kínában később Tiszta Földnek neveztek el, s innen a Tiszta Föld Buddhizmus elnevezés is. Minthogy elegendő csak megemlékezni Amita Buddháról, a sok nehéz buddhista gyakorlathoz képest ez nagyon könnyű útja a megvilágosodás elérésének. Az emlékezésnek, avagy éberségnek - a szanszkrit smṛti és a kínai 念 (nian) egyaránt jelent emlékezést és éberséget is - a különböző fajtái közül pedig a legegyszerűbb a név ismétlése. Innen már érthető, hogy mivel ez a módszer egy viszonylag könnyű és biztonságos útja a megvilágosodás elérésének, sokan választják elsődleges gyakorlatukként. További haszna a név ismétlésének, hogy segíti a tudatot az összeszedettség elérésében, ezért az elme lecsendesítésére is kiváló eszköz.

A kérdés, hogy kicsoda éber a buddhára, a figyelmet magára a cselekvőre fordítja. Ezt aközben kell megkérdezni, amikor a név ismétlését végezzük, ezzel elkerülve azt, hogy elragadjanak a gondolatok és elméleti fejtegetésekben vesszünk el. A dolgunk lényegében megfordítani a figyelmet a tapasztalóra/cselekvőre. Van-e ott valaki? Miközben a buddha nevét ismételjük, felismerjük, hogy nincs senki, aki mondja, és nincs senki, aki hallja. Ennek ellenére jelen van a beszéd és a hallás egyaránt. A különbség, hogy ha látjuk, hogy nem létezik egy végső én, hanem csak megjelenik a hang és eltűnik a hang, akkor megszűnik a ragaszkodás.

Ez a gyakorlat bevezetés abba a megértésbe, hogy cselekvő és tapasztaló nélkül létezik cselekvés és tapasztalás. Ha nincs én (cselekvő/tapasztaló), vagyis az én üres, akkor nincs kötődés semmihez sem, kötődés nélkül pedig nincs szenvedés. A név ismétlése és a ki cselekszik/tapasztal kérdése (ezt a fajta kérdést nevezik huatou/watou 話頭 -nak a Zenben) két olyan gyakorlat, melyeket külön-külön és a bemutatott módon együtt is lehet használni. Hogy kinek hogyan működik, azt érdemes kitapasztalni.

3 komment

Címkék: buddhizmus zen meditáció kínai gyakorlás módszer hirtelen éberség fokozatos mahájána buddha tudat tiszta föld

Csak az a tudat játszik velünk

2011.06.12. 23:39 Astus

A világot a tudat hozza létre. Mit jelent ez? Azt, hogy amit világként tapasztalunk, az az elménk által olyan, amilyen. Először is, bármilyen élményünkről legyen is szó, ahhoz, hogy megéljük, tudatában kell legyünk annak a benyomásnak. Tudatosság híján nem beszélhetünk élményről, ahogyan csukott szemmel sem beszélhetünk látványról. Ha valamire nem figyelünk, akkor meg sem halljuk, még ha azt is mondjuk, hogy közben a fülünket nem akadályozta semmi a hallásban.

Az, hogy a világ egy tudat teremtette dolog, nem filozófiai álláspontként értendő, hanem egy gyakorlatias és tapasztalható tanításként. Gyakorlatias abból a szempontból, hogy a Buddha tanításának célja a szenvedés megszüntetése. Tapasztalható azért, mert a tanítás igazságát és hatásait bárki képes megtapasztalni.

A szenvedésnek sokféle formája van, de mind visszavezethető arra, hogy ragaszkodunk a testünkhöz, az érzéseinkhez és a gondolatainkhoz. A testi, érzelmi és gondolati tapasztalatok mind mulandóak, mi mégis azt szeretnénk, hogy állandóak legyenek, természetesen a megfelelő formában. Vagyis van egy elképzelésünk arról, hogy milyen az ideális élmény, amit szeretnénk elérni és fenntartani, minden mást pedig, amik nem egyeznek ezzel a tökéletessel, el akarunk hagyni és soha nem is akarunk velük találkozni. A változás miatt azonban lehetetlen, hogy ezt a tökéletességet megtaláljuk és meg is tartsuk. Ez a szenvedés. De míg a szenvedés okát az emberek abban látják, hogy még mindig nem sikerült elérni a megfelelő állapotot, a Buddha azt mondja, hogy a probléma gyökere magában az elképzelésben van. Ez a kép az ideálisról az, ami az énképünk, ami énként működik. Itt a tökéletesség az énnel nem úgy függ össze, hogy mindenki önmagát egy isteni személynek gondolja, hanem hogy amihez ragaszkodik, mint a legigazabb valóság, azt tartja a tökéletesnek, míg minden más tévedés, hazugság és nem kívánatos.

Amikor arról van szó, hogy valamit jónak és igazinak tartunk, akkor ez egy gondolat arról a dologról, amihez aztán további gondolatok és érzelmek kapcsolódnak. A kérdés az, hogy látjuk-e, hogy ez egy gondolat, vagy pedig nem látjuk. Amikor nem látjuk, az azt jelenti, hogy egy dolog milyenségét valódinak fogadjuk el. Tehát ha az alma jó és a körte rossz, akkor az alma jósága az alma miatt van, az az almának az alma létéből fakad, míg a körte azért rossz, mert az körte. De lehet folytatni, hogy nem az alma jó, hanem az íze jó, mert alma íze van. Vagy a körte nem azért rossz, mert körte, de még csak az íze sem rossz, hanem az a baj vele, hogy egészségtelen, ami azért rossz, mert egészségtelen. Gyakorlatilag bármeddig képesek lehetünk magyarázni, hogy egy dolog miért jó és miért rossz, ám a végén oda jutunk, hogy valami önmagától és eredendően jó vagy rossz, vagy szép, vagy bármi más. De ha nem azt nézzük, hogy mi van odakint, hanem az elménkre tekintünk rá, akkor azt találjuk, hogy a dolgoknak neveket adunk és érzelmi viszonyt építünk ki irányukba. Ha változtatunk a neven és az érzésen, akkor azzal együtt a dolog is megváltozik.

Csakhogy azt nehezen tudjuk elhinni, hogy a dolgok pusztán az én akaratom szerint változnának meg - és itt most nem varázslatról van szó - mert úgy gondolkozunk, hogy vannak ilyen meg olyan dolgok és kész. De ha megértjük, hogy egy tapasztalat mindig tudati tapasztalat, akkor nem nehéz belátni, hogy a tudatunk állapota nagyon is döntő abban, hogy milyen egy dolog. Általában úgy gondolkodunk, hogy ha egy csecsemő nevet, akkor az jó, aranyos és édes, ha pedig sír, az rossz, idegesítő és pont nagyon nem édes. Vagyis azért tetszik, mert a gyerek aranyos, és azért mosolyog, mert aranyos gyerek. Ugyanígy a sírással. Így ha jól érezzük magunk, akkor az az aranyos gyerek miatt van, ha rosszul, akkor az az idegesítő kölök miatt van. Látni, hogy mindez a tudat műve csupán egyet jelent azzal, hogy a sírás és nevetés nem kényszerít minket semmire sem. Szabadok vagyunk attól, hogy a körülmények miatt jól vagy rosszul érezzük magunkat.

Megérteni, hogy a tapasztalatok a tudattól függően valamilyenek, üdvözítő belátás, mert így esélyünk van arra, hogy megszabaduljunk a szenvedéstől. Bármilyen helyzetről is legyen szó, ha rálátunk, hogy a saját gondolataink és érzéseink teszik épp olyanná, onnantól az az állapot nem egy rögzített, megváltoztathatatlan igazság, vagy épp egy gond, amivel kezdeni kell valamit, hanem egy ideiglenes tapasztalat, amit tűnő gondolatok és érzések színeznek be. Ebből esetleg arra a következtetésre juthatunk, hogy nem szabad, hogy érzéseink és gondolataink legyenek, ám ezzel csupán áthelyeznénk a problémát egy másik síkra, ahol az érzések és gondolatok válnak rögzített és valós igazságokká, amiket le kell győzni. A gond forrása a ragaszkodás, annak nem látása, hogy egy mulandó tapasztalatról van szó, amit az elme hozott létre.

Azután, hogy felismertük, a dolgokat a gondolatok és érzések tesznek valamilyenné, ideje belátni azt is, hogy az elme szintúgy egy képzelt dolog. Hogy a tudat egy képzelt dolog, ez azt jelenti, hogy azt hisszük, a gondolatoknak és érzéseknek igazuk van. Amikor valamit gondolunk, akkor azt elhisszük, és azt mondjuk, hogy így meg úgy gondolom. Amikor valamit érzünk, bízunk abban az érzésben és azt mondjuk, így meg úgy érezzük magunkat. Ez az, amikor gondolatokba és érzésekbe kapaszkodunk, azokhoz ragaszkodunk és azokból létrehozzuk magunkat, létrehozunk egy ént, azt, amik vagyunk. Ez aztán ugyanúgy szenvedést eredményez, mint a külső dolgokat valóságosnak hinni.

Eljuthatunk oda, hogy azt mondjuk, a gondolatokon és érzéseken túl van a valódi énünk, az igaz tudatunk, a végső természetünk. Ez azonban nem egyéb, mint újabb ragaszkodás egy gondolathoz, egy érzéshez. Mert lehetséges, hogy rálássunk a gondolatainkra, azt képzelhetjük, hogy aki a gondolatokat és érzéseket tapasztalja, az a valódi lényegünk. De ha vesszük a bátorságot, hogy ránézzünk erre a gondolatokon túli tudatosságra, akkor kiderül, hogy nincs ott semmi, vagyis nem találunk semmilyen végső tudatot. Ezzel megérkezünk ahhoz a ponthoz, hogy nincs semmi, amibe kapaszkodhatnánk. Nem arról van szó, hogy semmi sem létezik, hanem arról, hogy végső soron a tudat nem valami, amit megragadhatunk. De miközben nincs mit megragadni, tudatában vagyunk a megfoghatatlanságnak. Ez a megragadhatatlan és semmit meg nem ragadó éberség az, amit a buddhizmusban a valódi természetnek, buddha-tudatnak neveznek helyenként. Nem más ez, mint egyszerűen a gondolatok, érzések és testi tapasztalatok meg nem ragadása. Annak tapasztalati belátása, hogy minden tapasztalat mulandó, és ha próbáljuk megragadni a tapasztalatainkat, akkor szenvedünk, minthogy a lehetetlennel próbálkozunk. Ezért értelmetlen ént csinálni bármiből is, tévedés és tudatlanság tökéletességet keresni, igazságot és valóságot keresni, ehelyett inkább éber tudatossággal tekintsünk a történésekre, hogy azokat annak lássuk, amik.

1 komment

Címkék: buddhizmus zen szenvedés megvilágosodás gyakorlás üresség elégedetlenség módszer éberség éntelenség fokozatos belátás tévképzetek állandótlanság buddha tudat

A két igazságról három szempont szerint

2011.05.28. 15:58 Astus

"A Dharmát két igazság alapján tanítják a buddhák: a világ viszonylagos igazsága és a végső igazság szerint. Aki nem ismeri a különbséget a két igazság között, nem érti meg a Buddha mélységes tanítását. A viszonylagos igazságra támaszkodás nélkül a végső igazság nem tanítható, a végső igazság megértésének híján a nirvána nem érhető el."
(Nágárdzsuna: A közép tanulmánya, 24.8-10)

Röviden a két igazság a következő. A világ viszonylagos igazsága, más néven a hétköznapi igazság, az, amit az emberek általában igaznak vélnek. Ez a megszokott gondolkodás szerinti valóság, ahol a dolgok létrejönnek és megszűnnek, vannak vagy nincsenek, szépek vagy csúnyák, stb. Ez a nyelvi, fogalmi világ, amikor alanyról és tárgyról, belsőről és külsőről, énről és másról beszélünk. A végső igazság az, hogy azok, amiket normálisan valódinak tartunk, nem valódiak, nem igazak, hanem csupán képzelt igazságok.

A két igazság a buddhizmus egyik központi tanítása, ami elengedhetetlen a Dharma helyes megértéséhez. A két igazság sok formában jelenik meg a különböző szövegekben és irányzatokban, de ha megértjük a lényegét, akkor nem okozhat nehézséget a változatos tanítások átlátása.

Nézzük először a nyelvi, fogalmi szempont szerint. A világot a gondolkodásunkkal értjük meg és ezáltal tudjuk, hogy mi micsoda és mire való. Amit nem tudunk elgondolni, az gyakorlatilag nem létezik számunkra, olyan nincs és lehetetlen, hogy legyen. De amit el tudunk gondolni, az könnyen lehet, hogy létezik is. A gondolkodásunkban vannak bizonyos szabályok is, amik szerint megkülönböztetünk valódit és hamisat, igazit és kitaláltat, jót és rosszat és sok egyebet. A tetteinket a gondolataink határozzák meg, azok alapján döntünk, hogy mit csináljunk. Ezért azt lehet mondani, a gondolkodásunk vezérli és meghatározza az egész életünket. Minthogy ennyire a gondolatainkra, a fogalmainkra és szavainkra támaszkodunk, amit valóságnak élünk meg, az ténylegesen egy gondolati valóság. De pont azért, mert a képzeteinket valóságnak vesszük, nem ismerjük fel, hogy ezek fogalmi dolgok. Nem felismerni a valóságunk nyelvi jellegét a hétköznapi valóságba való elmerülés, ami egyenlő a tudatlansággal. Ennek a tudatlanságnak köszönhetően a képzeteink rabszolgái vagyunk és nem látunk rá a valóságra, ezért lehetőségünk sincs változtatni azon. Ez annyit tesz, hogy benne vagyunk egy rendszerben, aminek kénytelenek vagyunk a törvényeit követni, anélkül, hogy értenénk ezeket a szabályokat. A végső valóság az, hogy a hétköznapi valóság egy fogalmi valóság. A végső valóság a fogalmakon való felülemelkedés és az azokra történő rálátás.

Az első, a fogalmi szempontú magyarázat lényege tehát, hogy a dolgoknak különböző neveket és jelentést adunk, de ezek csak szavak, nem pedig azok tényleges jellemzői. A második a tudat szempontja. Minden, amit csak tapasztalunk, tudati tapasztalat. Hogy valami tudati tapasztalat, azt jelenti, hogy nem a tudatunkon kívül létezik, hanem abból a tényből következően, hogy tapasztaljuk, vagyis tudatában vagyunk, szükségszerűen a tudatunkban kell megjelenjen maga a tapasztalat. A hétköznapokban azonban úgy gondolkodunk, hogy a dolgok rajtunk kívül vannak és egy tőlünk független valóságot képeznek. A tapasztalatok mint tudati természete azt jelenti, hogy a dolgokat úgy látjuk és úgy éljük meg, ahogyan azokra rátekintünk. Amikor jó a kedvünk, akkor a dolgok szépek és érdekesek, amikor rossz, akkor csúnyák és idegesítőek. Így valami magától olyan, amilyen, hanem mert mi magunk tesszük valamilyenné. Ameddig fenntartjuk azt a kettősséget, hogy van alany, aki tapasztal, és vannak tárgyak, amiket tapasztal, abban a hitben élünk, hogy a tapasztalt tárgyak függetlenek a tapasztalótól. De ha felismerjük azt, hogy minden tapasztalat tudati jellegű, akkor megszűnik a tapasztaló-tapasztalat kettőssége, eltűnik a tapasztaló és a tapasztalt is, mert minden dolog csupán képzet, elgondolás, vélemény, nézet, a tudat termékei. A hétköznapi igazság - hogy vannak a külső dolgok és van egy belső tapasztaló - lelepleződik, hiszen ez csak látszat, s ez a lelepleződés, ami a látszattól mentesség, maga a végső igazság.

A második szempont röviden az, hogy nem léteznek a tudattól függetlenül a dolgok, mert mindent a gondolataink és érzéseink tesznek valamilyenné, minden a tudatban jelenik meg, s ezért jellegüket tekintve nem különböznek az álmoktól és kitalációktól. A harmadik a tudat természete szerinti szempont. A tudat természete eredendően üres és éber. Hogy üres, az azt jelenti, hogy nem valamilyen konkrét, megragadható dolog. Az, hogy éber, azt jelenti, hogy tudatossággal rendelkezik. Ez a megragadhatatlan tudatosság az, hogy a tudat nem kapaszkodik semmibe, nem azonosul semmivel, nem mozdítja ki semmi, miközben tudatában van a történéseknek. Ez a fogalmakon és képzeteken túli éberség. Amikor a tudat valamivel azonosul, valamire támaszkodik, akkor az a hétköznapi valóság. Amikor nem ragad meg semmit, az a végső valóság.

Ez a három szempont röviden lefedi a buddhizmus három fő szemléletmódját a két igazságról, ami a madhjamaka (csak név), a jógácsára (csak tudat) és a tathágatagarbha (valódi tudat) tanításai. Azért ezt a sorrendet választottam, mert így a hétköznapi és felszínes szemléletből fokozatosan halad a végső és mély megértésig. Hogy a nevek és fogalmak nem a dolgok, ehhez elég belátni, hogy egy dolognak mindenféle nevet adhatunk, attól még a név nem maga a dolog. A lényegi megértés itt, hogy valójában folyamatosan a nevekre, a fogalmakra támaszkodunk, mert azt hisszük, ott van mögötte a dolog, amit lefedünk a kifejezéssel. A második már megkövetel egy belső vizsgálatot, hogy bármilyen tapasztalatról is legyen szó, azok mind tudatiak és a tudatunk teszi őket valamilyenné. A harmadik közvetlenül mutat arra a látásmódra, hogy mit jelent nem elmerülni a saját magunk szőtte káprázatban.

Egy utolsó jelentős pont, amit eddig külön nem emeltem ki, hogy a két igazság valójában nem kettő, hiszen a végső igazság nem más, mint rálátni arra, hogy a hétköznapi igazság nem az, aminek addig gondoltuk. Tehát a végső igazság az, hogy a hétköznapi igazság nem a végső igazság, ezért az a végső igazság. A kérdés az, hogy a viszonylagos igazságokat úgy ragadjuk-e meg, mint végső igazságok, vagy pedig annak ismerjük fel, amik, s így nem ragaszkodunk hozzájuk.

További vonatkozó bejegyzés: Négyszer háromszor két igazság

Szólj hozzá!

Címkék: fordítás buddhizmus magyarázat igazság üresség közép út fokozatos belátás madhjamaka mahájána tévképzetek buddha tudat

Buddhista célok és módszerek

2011.05.08. 14:58 Astus

A buddhizmus az élet minden területén abban segít, hogy csökkentse az elégedetlenséget és a szenvedést, hogy boldogságot és békét hozzon. Három szintet lehet megkülönböztetni, attól függően, hogy kinek milyen vágyai vannak. Az első az, amikor valaki a világi javakra vágyik, mint a szerelem, pénz és egészség. A második, amikor valakit nem a világi élvezetek kötnek le, hanem szellemi, belső élményekre vágyik. A harmadik pedig, amikor valaki sem a külső sem a belső tapasztalatokban nem leli örömét, hanem valami ezeken túlit keres.

A világi élvezeteket az ember érdemekkel nyerheti el, ami a helyes hozzáállásból és magatartásból következik. Ez a buddhista tanítás az erkölcsről, a tettekről és azok következményeiről. Az előírások arra szolgálnak, hogy védelmet nyújtsanak az olyan cselekedetek ellen, amik negatív, fájdalmas eredményekkel járnak. Ez a buddhizmusban úgy fogalmazódik meg, hogy aki erkölcsös életet él, az bezárja a három alsó világ kapuit. A három alsó világ a poklok világa, az éhes szellemek világa és az állatok világa. A poklok az, amikor az ember haragból és gyűlöletből cselekszik és másokat bántalmaz, és ennek következtében az elméje pokoli hellyé alakul, ami folyamatos gyötrelmet és kínt jelent. Az ilyen pokoli elme következménye az, hogy halála után egy ennek megfelelő világban is születik. Az éhes szellemek világa az, amikor az embert teljesen eluralják a vágyak, sosem tud megelégedni, így állandóan éhezi és szomjazza az élvezeteket. Ez az éhség tudat eredményezi a halál utáni szellemként való születést. Az állatok világa az, amikor az ember csak az ösztöneit követi, nem gondol bele abba, amit csinál, az elméje tompa, így csak az adott hangulatát követi. Ennek a tompa tudatnak a következménye az állatként való születés. A három alsó világban születés a tudat alapvető hajlamainak: a haragnak, a vágynak és a tompaságnak való teljes behódolás. A harag pokoli, mert a félelemből születik, s a félelem gyötri, amibe teljesen elmerül. A vágy a folyamatos hiányérzetből táplálkozik, ezért nem elégül ki. A tompaság oka a tehetetlenség, hogy nem tud mit kezdeni a helyzettel, ezért teljesen behódol a történéseknek és csupán elszenvedője lesz mindennek. Látni, hogy ezek az állapotok fájdalmasak és nem kívánatosak, az ember elkerüli a szélsőségeket a cselekedeteiben. Megérti, hogy a túlzott vágy, harag és tompaság nem hoz jó eredményeket, igyekszik a hozzáállását és magatartását a helyes irányban tartani. Ez a nem ártás szemlélete, ami az előírásokban megjelenik.

A nem ártással elkerüljük a rosszat, ami már önmagában jó, de nem hoztunk létre további jót. Nem romboltunk, de még nem is építettünk. Ahhoz, hogy további érdemeket gyűjtsünk, létre kell hoznunk pozitív tudatállapotokat és üdvös cselekedeteket. A jó tudatállapotok a négy mérhetetlen gyakorlása és a jó cselekedetek az adakozás. A négy mérhetetlen a következő: kedvesség, együttérzés, együtt örvendezés és felülemelkedettség. A kedvesség az az indíttatás, hogy a másik legyen boldog. Az együttérzés, hogy a másik ne szenvedjen. Az együtt örvendezés, hogy a másiknak legyen meg az oka a boldogságra. A felülemelkedettség pedig az, hogy mi magunk ne inogjunk meg és ne ragadjanak el a különböző érzelmek, hanem legyünk békések és türelmesek. Azért hívják ezt a négy hozzáállást mérhetetlennek, mert átfogják az egész világot, vagyis amikor ezt gyakoroljuk, akkor elménkkel mindenkit beleveszünk ebbe a szemléletbe és mindenki jólétét kívánjuk. Ennek a mérhetetlen tudatnak a cselekedetben történő megjelenése az adakozás különböző formáiban van. Az adakozás lehet tudati, szóbeli és testi cselekedet is. Tudati adakozás az, amikor másoknak felajánljuk az érdemeinket és minden jót kívánunk nekik. Szóbeli adakozás, mikor másokkal kedvesen beszélünk és szavainkkal kívánunk másokat megbékíteni és megörvendeztetni. Testi cselekedet, amikor másoknak adjunk a munkánkat és a tulajdonunkat. Ezen jó tettek következtében a tudatunk békés és örömteli lesz, és ezen tudatállapotok hasonlóan békés és örömteli születéshez vezetnek az emberi és isteni világokban, telve szeretettel, gazdagsággal és jóléttel. Ugyanis míg a harag, vágy és tompaság a félelem, hiány és tehetetlenség tudatállapotait erősítik, addig a négy mérhetetlen kedves és békés tudatállapotokat, továbbá az adakozás a bőség és elégedettség tudatállapotait fejleszti.

Azok, akiket nem a világi örömök érdekelnek, hanem a belső nyugalomra törekszenek, azok ezt lemondással és meditációval érhetik el. A lemondás azt jelenti, hogy lemondanak a világi élvezetekről és nem azokat akarják megszerezni. Ezért van az, hogy a buddhizmusban szerzetesi rend létezik, ami a legmegfelelőbb feltételeit nyújtja annak, hogy a külső problémáktól és hétköznapi feladatoktól az embert a legkevésbé kössék le. Ez nem azt jelenti, hogy meditációt csak szerzetesek gyakorolhatnának, csupán a szerzetesi életvitel előrevivőbb a tudat elcsendesítéséhez. A meditáció maga a tudat elnyugtatását szolgálja. Ez azért fontos, mert az elégedettség, béke, nyugalom és boldogság a tudatállapottól függ, márpedig ha az elmét lekötik akár csak a szép és üdvös tettek és azok eredményei, akkor sem olyan csendes és derűs, mintha nemcsak a rossz, de a jó sem ragadja el. Ezért a hangsúly a buddhista gyakorlásban átkerül a káros és üdvös tettekről a tudat képzésére, a meditációra. Annak következtében, hogy az elmét nem mozgatják a világi vágyak, magasabb isteni birodalmakban születik újra a halál után, ahol már nem az érzéki vágyakat beteljesítő élvezetek vannak, hanem egyre nagyobb nyugalom és békesség.

Végül vannak azok az emberek, akik sem az érzéki élvezeteket sem a meditatív nyugalmat nem vágyják, mert felismerték azok nem kielégítő voltát, a teljes megszabadulásra törekszenek. A megszabadulás azt jelenti, hogy nem ragaszkodik semmilyen tudatállapothoz sem, legyen az rossz, jó, vagy békés. Látja, hogy mindegyik elmúlik, ezért ha ragaszkodik hozzá, akkor szenved tőle, akár azért, mert nem éri el, akár azért, mert elveszíti. Ez a bölcsesség, ami a megvilágosodáshoz visz és nem eredményez újabb születéseket.

Ez a három szint az, ami a buddhista ösvény egészét képezi, az erkölcs, a meditáció és a bölcsesség gyakorlása. E három egymásra épül és egymást támogatja, így mindegyik gyakorlása eredményesen szolgálhatja a három cél bármelyikét.

29 komment

Címkék: buddhizmus szenvedés meditáció karma gyakorlás együttérzés elégedetlenség módszer újraszületés ösvény megszabadulás szamszára okság fokozatos belátás előírások állandótlanság

Tudat és tárgy

2011.05.03. 00:46 Astus

仰山問僧。甚處人。僧云。幽州人。山云。汝思彼中麼。僧云。常思。山云。能思是心。所思是境。彼中山河大地。樓臺殿閣。人畜等物。反思思底心。還有許多般麼。僧云。某甲到這裏總不見有。山云。信位即是。人位未是。僧云。和尚莫別有指示否。山云。別有別無。即不中。據汝見處。只得一玄。得坐披衣向後自看。 (T48n2004, p248b, 11-19)

Yangshan megkérdezett egy szerzetest:
- Hová valósi vagy?
- You tartománybeli vagyok. - mondta a szerzetes.
- Szoktál gondolni arra a helyre? - kérdezte Yangshan.
- Mindig arra gondolok - mondta a szerzetes.
- A gondolkodó a tudat, amire gondolsz az a tárgy. Ott vannak hegyek, folyók és a föld; tornyok, várak és termek; emberek, háziállatok és dolgok. Gondolj vissza a gondolkodó tudatra. Itt is sok minden van? - mondta Yangshan.
- Ide érve nem látok semmit sem. - mondta a szerzetes.
- Ez a hit fokozata, de még nem a személyé. - mondta Yangshan.
- Tisztelendő, nincs további útmutatásod? - kérdezte a szerzetes.
- Hogy van vagy nincs, egyik sem pontos. A belátásod alapján csak egyetlen rejtélyt szereztél. Van ülőhelyed és öltözeted, innentől magad vizsgáljad. - mondta Yangshan.

(Nyugalom könyve, 32. eset)

Ez a történet kivételesen szókimondó, ahol a mester világos bevezetést ad a zen tanításába. Ezért érdemes ezt a kóant alaposan tanulmányozni, hogy magunk is ráléphessünk a zen útjára.

Yangshan a szokásos "honnan jöttél?" kérdést használja, hogy útba igazítson egy tanítványt, aki egy nemrég érkezett szerzetes lehet. "A gondolkodó a tudat, amire gondolsz az a tárgy" - a tudat és a tudat tárgya felosztással vezeti rá a szerzetest arra, hogy a tudatára tekintsen, s ne vesszen el a gondolataiban. Amikor megpróbáljuk megtalálni, hogy pontosan mi is az, ami gondolkodik, akkor nem találunk semmit sem. Ez nem jelenti, hogy nem gondolkodunk, csak azt, hogy nincs valaki, aki gondolkodik. A tudat nem megragadható, az én nincs sehol. Amikor valamibe belekapaszkodunk, egy gondolatba vagy egy érzésbe, akkor azt vesszük az énnek, aminek következtében aztán a tudat zaklatott lesz és szenvedünk. Ezért kell belátni, hogy nincs gondolkodó, nincs én, nincs tudat.

"Ez a hit fokozata, de még nem a személyé", igen furcsán hangzik. Yangshan azt mondja a szerzetesnek, hogy már érti, amit érteni kell, de még nem ültette át a gyakorlatba. Amikor a szerzetes további tanítások iránt érdeklődik, nem kap egyértelmű választ. Igazából Yangshan válaszát két módon is lehet értelmezni. Egyrészt mondhatjuk, hogy egy az egyben a szerzetes kérdésére válaszolt az útmutatás kapcsán. Másrészt maga a válasz az útmutatás, vagyis hogy a szerzetes ne kapaszkodjon bele a létezés és nemlétezés képzeteibe. Ez azt jelenti, hogy a "nincs én" tanításának nem az az értelme, hogy nem létezik én, s innentől ebben kell hinni, hanem hogy hagyjon fel a tárgyakhoz való ragaszkodás keltette én létrehozásával. A gond nem abban van, hogy az ember a "van" vagy a "nincs" mellett foglal állást, hanem hogy egyáltalán állást foglal. Ezért azt mondani, hogy a tudat létezik, vagy a tudat nemlétezik ugyanolyan tévedés. Felhagyni a gondolatokhoz és érzésekhez való ragaszkodással, ez a helyes út. Így aztán Yangshan azt mondja a szerzetesnek, hogy már megvan mindene, ami kell, innentől magának kell megvizsgálnia.

Tehát a hit fokozata az, amikor látjuk, hogy a tudat üres. Ebben az esetben az üresség egy tárgy, egy megértés. A személy fokozata az, ha még ehhez sem kötődünk, hanem minden képzettel felhagyunk. Felhagyni a képzetekkel ugyanaz, mint visszagondolni a gondolkodóra. Csak ezt könnyen félreértjük, hiszen mindig tárgyakra gondolunk, vagyis valamit próbálunk felfogni, érzékelni, tapasztalni. Csakhogy minden tapasztalat, minden tárgy, az nem a tudat, nem a gondolkodó, hanem az, amire gondolunk. És még ha a semmire próbálunk is gondolni, az is egy gondolat lesz. De elég ha csak rálátunk a gondolatra és többé nem jelent akadályt. Teszünk egy lépést hátra és minden világossá válik. Ha ezt megértjük, akkor beléptünk a zen kapuján.

1 komment

Címkék: fordítás buddhizmus zen meditáció magyarázat kínai megvilágosodás gyakorlás üresség elégedetlenség módszer hirtelen éberség éntelenség belátás kóan tévképzetek buddha tudat

Kicsi chan vita

2011.04.29. 00:50 Astus

McRae a 80-as években ezt írta: "A korai chan történelme a teljes újraírás folyamatában van, de az már most világos, hogy a hirtelen megvilágosodás tana, továbbá a hirtelen és fokozatos tanítások közti vita többé nem használhatóak fel mérföldkövekként, melyekkel a chan vallási üzenetét és a Tang dinasztiabeli Kínában történő széleskörű elfogadottságát értelmezzük." Ehhez képest Pap Melinda: "A chan buddhizmus nagy vitája" című írása azt a szemléletet tükrözi, ami még az 50-es éveket uralta, mikor még Hu Shih - akitől ered maga a nézet, hogy valójában Shenhui volt a csan nagy reformere -  és D. T. Suzuki vitái zajlottak. Az elmúlt hatvan év azonban nem telt eseménytelenül a chan történelmének kutatását illetően. Bielefeldt és Lancaster 1975-ös áttekintő cikke a Platform szútráról  - 六祖大師法寶壇經 szó szerint: A hatodik ős (pátriárka) nagy mester Dharma-kincseinek (tanításainak) platform (a szerzetesi avatás helye) szútrája - még a legfrissebb és legmerészebb elméletként említi Yanagida Seizan meglátását, hogy nemhogy Huinengnek, de Shenhuinak sem volt köze a szöveghez, sokkal inkább az Ökörfej (Niutou) iskolának. Ez azóta elfogadott értelmezéssé vált, még ha egyes részletek finomodtak is.

Pap Melinda cikke azzal indul, hogy nem Bódhidharma vitte el Kínába a buddhizmust. Nagyon jó, hogy ezt így kiemeli, mert már többször láttam ezt a csúnya félreértést. Utána viszont egy fordulatot említ, hogy száz évvel Bódhidharma után a chan iskola gyakorlatilag átvette a fő helyet az egész kínai buddhizmusban a földművesektől a császári udvarig. A probléma ezzel ott kezdődik, hogy magának a chan iskolának a koncepciója még nem alakult ki, s folytatódik azzal, hogy egy-egy szerzetes ismertsége - akik nem mellesleg rendelkeztek a megfelelő politikai tőkével - nem jelenti egy új irányzat országos elterjedését, mi több, uralmát. Példának okáért Shenxiu mellett ott volt a császári udvarnál Fazang is, kicsivel előttük pedig Xuanzangot ünnepelték. A chan iskola a teljes Tang kor ideje alatt fokozatosan terjedt el, majd pedig a Song korban vált a legmeghatározóbb irányzattá Kínában. De az az állítás, hogy a később népszerűvé vált chan egyezik a Shenhui szerinti déli iskolával már csak azért sem igaz, mert magát Shenhuit hamar elfeledte a chan hagyomány, csupán Huineng maradt meg, mint a hatodik pátriárka, többek között a később elkészült Platform szútrának köszönhetően.

Egy apróbb tévedés, vagy félreírás a cikkben a Shenhui támadásáról szóló részben jelenik meg, minthogy nem Shenhui tartotta fontosnak a Lankávatára szútrát és propagálta a tudaton való meditáció, hanem Shenxiu. Hogy ez mennyire egyszerű, vagy bonyolult tanítás, az már egy másik kérdés. A támadása valóban főként Puji ellen irányult, aki felállított egy "ősök csarnokát" - a tanátadás mestereinek tiszteletére, az uralkodói hagyomány mintájára - ezzel magát állította be örökösként. Shenhui később maga is létrehozott egy ősök csarnokát, csak Shenxiut kicserélte Huinengre; hasonlóan tett a "déli iskola" elnevezéssel is, amit először Shenxiu egyes utódai használtak.

 

Felhasznált és ajánlott irodalom:


Legends in Ch’an: the Northern/Southern Schools Split, Hui-neng and the Platform Sutra
The Northern Ch'an School And Sudden Versus Gradual Enlightenment Debates In China And Tibet
Transmission and Enlightenment in Chan Buddhism Seen Through the Platform Sūtra (PDF)

John R. McRae:
 - The Northern School and the Formation of Early Chʻan
 - Seeing through Zen: Encounter, Transformation, and Genealogy in Chinese Chan Buddhism
John J. Jørgensen: Inventing Hui-neng, the sixth Patriarch: Hagiography and biography in early Ch'an
Elizabeth Morrison: The Power of Patriarchs: Qisong and Lineage in Chinese Buddhism
Morten Schlütter
: How Zen Became Zen: The Dispute Over Enlightenment and the Formation of Chan Buddhism in Song-Dynasty China

1 komment

Címkék: ajánló magyar történelem zen nyugati

Test, lélek, újraszületés

2011.04.24. 23:31 Astus

A test és lélek kettőssége a nyugati filozófia egyik klasszikus probléma köre, amire az évszázadok során különböző válaszok születtek. A Buddha arra a kérdésre, hogy a test azonos-e a lélekkel nem válaszolt sem igennel, sem nemmel. Hogy miért nem válaszolt ezekre a kérdésekre? "Azért, mert mindebből nem származik haszon, nem tartozik az önmegtartóztatás lényegéhez, nem vezet lemondáshoz, vágytalansághoz, önuralomhoz, megnyugváshoz, felismeréshez, megvilágosodáshoz, kialváshoz (nirvánához); ezért nem beszéltem minderről" (MN 63). Ez a gyakran idézett magyarázat arra, hogy miért nem válaszolt. De van két másik válasza is a Buddhának, hogy miért nem mondott sem igent, sem nemet. Az egyik az, hogy mert míg akik állást foglalnak az ilyen kérdésekben, azok a hat érzékterület valamelyikét énnek illetve enyémnek tekintik (SN 44.7), a másik, hogy az öt halmaz valamelyikét tekintik énnek illetve enyémnek (SN 44.8). A Buddha egyiket sem tartotta énnek illetve az énhez tartozónak. Mit jelent ez?

Kettősség akkor létezik, amikor a dolgoknak önálló létet (ént) tulajdonítunk. Ha azt mondjuk, hogy a test/anyag az egy teljesen más lényegiségű, mint a lélek/tudat, akkor fennáll az a probléma, hogy nem létezhet kapcsolat a kettő között. A buddhizmusban ez a kettősség a név (nāma) és a forma/test/anyag (rūpa) tanításában jelenik meg. A név jelenti az öt halmaz tudati (citta) részét: érzet, észlelés, késztetés, tudatosság; míg a forma az anyagi (rūpa) részt (ami a négy elemet: tűz (hő), víz (koherencia), föld (szilárdság), szél (mozgás); továbbá az öt testi érzékelést jelenti). Amire mindez utal, az nem a szokásos értelemben felfogott test-lélek kettősség, hanem a tapasztalati jelenségek különböző működései.

Működés alatt azt értem, hogy egy jelenség (dharma) adott tulajdonságokat mutat, melyek meghatározzák, hogy milyen szerepe van egyes oksági folyamatokban. Tehát bizonyos dolgok csak bizonyos dolgoknak lehetnek az okai illetve okozatai. Amennyiben úgy nézzük a világot, mint tapasztalati jelenségek oksági folyamatai, ami mögé nem próbálunk odaképzelni valamilyen végső lényegiséget vagy öntermészetet, akkor a test-lélek, anyag-anyagtalan kettősség értelmetlenné válik. Amikor pedig anyagi és tudati jelenségekről beszélünk, akkor az csupán egy nyelvi magyarázat, egy értelmezési segédlet a tapasztalatok felosztásához.

A tapasztalati jelenségek oksági folyamatának megértésére alapozva meg tudunk különböztetni anyagi és tudati folyamatokat anélkül, hogy ezek szigorúan elválnának egymástól, vagy hogy szükség legyen bármelyiket is előnyben részesíteni, úgy mint hogy csak tudati vagy csak anyagi jelenségek léteznek. Innentől pedig a tudatfolyam, mint tudatpillanatok oksági folyamata, ami az újraszületés működésének alapját adja, egy világos tanítássá válik.

11 komment

Címkék: magyar buddhizmus magyarázat újraszületés szamszára okság halmazok

Nyolc tagadás

2011.04.22. 09:53 Astus

Nem keletkezik (anutpāda, 不生), nem pusztul (anirodha, 不滅)
Nem örökkévaló (aśāśvata, 不常), nem megsemmisülő (anuccheda, 不斷)
Nem azonos (anekārtha, 不一), nem különböző (anānārtha, 不異)
Nem jön (anāgama, 不來), nem megy (anirgama, 不出)

Ez a nyolc tagadás (八不), amik a Közép tanulmányának (Madhyamakaśāstra, 中論) kezdő sorai, s Nágárdzsuna ebben foglalja össze a Madhjamaka tanítás lényegét, vagyis a szélsőséges nézetektől való mentességet, ami maga a középút.

Ez a négy pár a gondolkodásunk alapvető szerkezetét érinti. Amikor valamire gondolunk, akkor azt úgy ragadjuk meg az elménkkel, mint önálló, önmagában létező dolgot. Ez azt jelenti, hogy minden mástól függetlenül képzeljük el, ami egyszerűen csak úgy van okoktól és feltételektől külön. Ebből az eltárgyiasításból következik aztán, hogy nem látjuk a dolgokat összefüggéseiben, hanem ragaszkodunk hozzá, a ragaszkodásból pedig végül szenvedés lesz.

Nem keletkezik és nem pusztul

A keletkezés és pusztulás az a két fogalom, amit arra használunk, mikor a dolgok létrejönnek vagy megszűnnek létezni. Úgy gondolkozunk, hogy a dolgok azok valamikor előjönnek és valamikor eltűnnek. Ezen a gondolkodáson alapszik az, hogy bizonyos dolgokat létre akarunk hozni, míg más dolgokat pedig el akarunk pusztítani. Ugyanezen fogalomkörbe tartozik a születés és a halál képzete is.
A Közép tanulmányának teljes hetedik fejezete foglalkozik a kérdéskörrel. A keletkezés első problémája, hogy valamiként a keletkezésnek is keletkeznie kell. De ha azt mondjuk, hogy a keletkezésnek is van keletkezése, akkor egy végtelen keletkezési folyamat az, hogy legyen keletkezés. Elsődleges keletkezés sem lehetséges, ami után minden további keletkezés keletkezik, mert vagy az elsődleges keletkezés is valamiből keletkezett, akkor pedig nem elsődleges, vagy pedig nem keletkezett és abban az esetben keletkezés nélkül bármi lehetne. Önmagát szintúgy nem hozhatja létre a keletkezés, mert ha keletkezettként keletkezteti magát, akkor nincs értelme a keletkezésének, hisz már keletkezett; míg ha nem keletkezettként keletkezik, akkor nincs minek keletkeznie. Az érvelést a hetedik fejezetben így foglalja össze: "Ha más keletkezteti, végtelen keletkezések lennének; ha keletkezés nélkül létezne keletkezés, minden magától tudna keletkezni." (T1564, p11a, 9-10) Ezért áll a Közép tanulmányának első fejezetében: "Sem magából, sem másból, sem mindkettőből, sem ok nélkül, sehol, semmilyen dolog sohasem keletkezik." (Fehér Judit fordítása)
Ami elpusztult, az nem pusztul; ami nem pusztult el, az sem pusztul; ami a pusztulás folyamatában van, szintúgy nem pusztul. Vagyis ami létezik, az nem pusztul, mert nem lehet egyszerre létező és nemlétező. Ugyanígy ami a pusztulás folyamatában van, az vagy létezik, vagy nem létezik, egyszerre a kettő nem lehetséges. Ami pedig nemlétezik nem pusztulhat el, miként nem lehetséges kétszer lefejezni valakit. Ekképp a pusztulással is az a helyzet, mint a keletkezéssel, s ahogy nincs önmagából vagy másból keletkezés, úgy pusztulás sem.

Nem örökkévaló és nem megsemmisülő

Az örökkévalóság és megsemmisülés az a két szélsőséges nézet, hogy valami mindig létezik vagy pedig teljesen megszűnik létezni. Míg az előző esetben a létrejövés és elpusztulás, a születés és a halál végleteiről volt szó, itt a létezés és nemlétezés, a van és a nincs kettőssége kerül vizsgálat alá. Erről tanított a Buddha a Kaccsánának szóló beszédben (SN 12.15), amire Nágárdzsuna a 15. fejezet 7. versében hivatkozik is. A lét és nemlét szélsőségei helyett a Buddha a függő keletkezést tanította, mint ami a középút.
A Közép tanulmánya (17:20) így mondja: "Üres (śūnyatā), de nem semmisül meg (uccheda); létezik (saṃsāra), de nem örökkévaló (śāśvata). A tett és következménye (karma) nem veszik el (avipraṇāśa), ezt tanította a Buddha." (22c, 21-22) Az üres azt jelenti, hogy nincs végső lényegisége, nincs öntermészete, de ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem létezik. A létezés, a szamszára az van, de minden állandótlan, semmi sem tartós. A dolgok természete, hogy függőn keletkeznek és függőn szűnnek meg, vagyis oksági törvények működnek. És ahogyan azt a fizikai világban tudjuk, hogy mindennek megvan az oka és a következménye, ugyanez igaz a tudatra is. Vannak, akik abban hisznek, hogy létezik örökkévaló lélek, mások pedig azt vallják, hogy a halállal az ember megsemmisül. A Buddha tanítása szerint egyik sem igaz, mert miként a dolgok is folyamatosan változnak az okok és feltételek hatására, úgy a tudat is változik, tehát nem állandó és nem is semmisül meg. Ezt jelenti az idézett vers, hogy bár változik, mégsem tűnik el, bár létezik, de nem folyton ugyanúgy. A tanítás, hogy a karma nem veszik el, azt jelenti, hogy bár amit teszünk, annak nem mindig tapasztaljuk azonnal az eredményét, amikor jelen vannak a megfelelő feltételek, az eredmény is megjelenik. A 17. fejezet 10. verse így szól: "A szándékból (citta) lesz a folyam (saṃtāna), a folyamból következmény (phala), a tett (karma) megelőzi a következményt, ezért nem megsemmisülő és nem örökkévaló." (22a, 17-18) Tehát amiről beszél, az a tudat-folyam (citta-saṃtāna, 心相續), ami az egyes tudatpillanatok oksági folyamatát jelenti, vagyis nem úgy van, hogy a tudatban lennének állandó dolgok, amiket a tudat elraktároz, hanem a pillanatnyi tudatállapotok előző tudatállapotokból következnek, ahogyan azokból újabbak jönnek létre. Minthogy a tudat-folyam fennállása nem függ fizikai tényezőktől, mert tudatpillanatok hoznak létre tudatpillanatokat, ezért nem pusztul el a test halálával. A 18. része 10. és 11. verse ezért mondja: "Ami feltételekből keletkezik nem ugyanaz és nem különbözik az okoktól, ezért a valódi jellege a dolgoknak a nem megsemmisülés és nem örökkévalóság. Nem azonos és nem különböző, nem örökkévaló és nem megsemmisülő - a világ tiszteltjei ezt mondták, mint a tanítás édes nektárja." (24a, 9-12)

Nem azonos és nem különböző

A dolgok azonosságát és különbözőségét azok jellemzői alapján tudjuk megállapítani, miközben a hétköznapok során úgy képzeljük, hogy a dolgok lényegüknél fogva azonosak, vagy különbözőek. Például az emberek egyetlen egységet alkotnak, tehát azonosak, mint emberek, s ebben az esetben az emberek jelentik az azonos minőséget. Ennek a másik oldala pedig, mikor azt mondjuk, hogy vannak nők és férfiak, és ezt lényegi különbségnek vesszük nő és férfi között. Innen a kifejezések, hogy emberiség, nőiség, férfiasság, amik ezek lényegiségeire, öntermészetükre utalnak.
A Közép tanulmánya (2:18-20) ezt mondja: "A menés az aki megy, ez így nincs. A menés különbözik a menőtől, ez így sincs. Ha a menés ugyanaz mint aki megy, akkor a cselekvő és a cselekvés azonos. Ha a menés különbözik a menőtől, akkor a menő nélkül van menés és menés nélkül van aki megy." (5a, 22-23, 26-29) Gondolhatnánk azt is, hogy a kettő egyszerre létezik, ám arra ezt mondja (6:4-5): "Ha egyek, nem járhatnak együtt; egy és ugyanaz nem jár együtt. Ha pedig különálló létezők, hogyan is járnának együtt? Ha úgy járnának együtt, hogy egyek, társ nélkül is lehetne együttjárás. Ha úgy járnának együtt, hogy különböznek, társ nélkül is lehetne együttjárás." (F.J.) A tűz (okozat)  és a tüzelő (ok) példáját használva a 10. fejezet 14-től 16. versig terjedő része így szól: "A tüzelő maga nem a tűz. Tűz másban, mint tüzelőben, nincsen. A tűz nem birtokolja a tüzelőt. A tűzben nincs tüzelő, sem tűz a tüzelőben. A tűz és a tüzelő vizsgálatával az én és a birtokába vett tárgyak összes elemzési módját maradéktalanul feltártam, beleértve korsót, szövetet és egyéb tárgyakat. Azokat, akik az én s a dolgok különálló létét avagy az egymással együtt-létezésüket állítják, nem tartom a tanítás értelmét tudóknak." (F.J.)
Amikor azonosságról és különbözőségről van szó, akkor az mindig legalább kettő dolog azonosságát vagy különbözőségét jelenti. Két dolog azonban nem lehet azonos, mert akkor nem két dolog lenne, hanem ugyanaz, akkor pedig nincs értelme azonosságról beszélni, mert nincs mi között. Ha két dolog különböző, akkor nem lehet semmiféle viszonyt felállítani köztük, nem kapcsolódhatnak egymáshoz semmilyen módon, így végső soron még az összehasonlítás sem lehetséges, aminek következtében a különbözőség sem létezik. A részben különbözőség és részben azonosság esetével a gond ugyanaz, mint egyenként a kettővel; ha pedig nem is azonos és nem is különböző, akkor gyakorlatilag nem mondunk vele semmit. Nágárdszuna így érvel (14:5-7): "A más a másik viszonylatában más, a más a másik nélkül nem más, az, ami (csak) valami viszonylatában van, attól a valamitől nem lehet más. Ha a más más, mint a másik, akkor a másik nélkül is más marad. De a másik nélkül nem más a más, ezért (a más) nem létezik. Másság nem lehet a másban, másság nem lehet a nemmásban. Ha a másság nincs meg, más és azonos sem létezhet." (F.J.)

Nem jön és nem megy

A jövés és menés vizsgálata arról a képzetről szól, hogy van, amikor azt gondoljuk, hogy valami már létezik, de még nem jelent meg, illetve valami továbbra is létezik, csak már eltűnt. Ilyen általános eset az idő, amikor az elmúlt dolgokról nem úgy gondolkozunk, hogy megszűntek, hanem a múltban vannak illetve a jövendő dolgokról azt képzeljük, hogy ott vannak a jövőben, csak még nem jöttek el a jelenbe. Erre a nézetre épül az időutazás fogalma is. A másik nyilvánvaló eset, amikor a térbeni mozgásról beszélünk. Egyáltalán bármilyen mozgásról vagy változásról is legyen szó, az a jövés és menés vizsgálatához tartozik.
A jövésről és menésről a Közép tanulmányának második fejezete szól, s alapvetően onnan van a következő érvelés. Járás nincs sem ott, ahol már járt, sem ott, ahol még nem járt, vagy sem a múltban, sem a jövőben. A hely ahol járnak ott sincs járás, mert ott nem járnak, ha nincs járás. Például az étkezőhely az, ahol esznek, de ha nem esznek, akkor nem étkezőhely. Ha a járás helyén van a járás, akkor két járásról van szó, mert van a járás helyén levő járás és van a járás maga. Például van a lakás, ahol laknak, és van a lakás, mint cselekvés, így a lakás, mint hely, magában foglalja az ott lakást, továbbá a lakás, mint cselekvés, szintúgy az ott lakást jelenti, ezért lesz kétszeres lakás. Ha pedig két járás van, akkor két járó is kell legyen, mert járó nélkül nincs járás, avagy cselekvő nélkül nincs cselekvés. Ha nem a járó jár és a nem járó sem jár, akkor járás nem létezik. Viszont ha a járó az, aki jár, akkor létezik járás nélküli járó, minthogy a járó már eleve jár, amihez ha hozzá tesszük, hogy a járó jár, akkor két járás van. Például ha van futó, aki fut, akkor egyrészt a futó attól futó, hogy fut, másrészt azt mondjuk, a futó fut, így van a futó futása és a futás maga, továbbá futás nélkül is lehet valaki futó. Járás nem kezdődik ott, ahol már járt, ahol még nem járt vagy ahol épp jár. A járás megkezdése előtt nincs ahol járna vagy ahol már járt, ahol pedig nem jár, ott nem kezdhet járni. Mivel sehol sem kezd járni, nem létezhet olyan, ahol jár (most), már járt (múltban), vagy még nem járt (fog járni). Aki jár, az nem áll, mert épp jár. Aki nem jár, az nem áll meg, hiszen eleve nem is jár. Ahol épp jár, ahol már járt, ahol járni fog - ezek egyikénél sem áll (meg). Itt az állás, illetve megállás a járás megszűnését jelenti. Járás és járó nem azonos és nem különböző, erről már volt szó.

1 komment

Címkék: fordítás buddhizmus magyarázat kínai karma üresség módszer okság közép út éntelenség belátás madhjamaka mahájána tévképzetek

süti beállítások módosítása