Amikor elkezdtem buddhizmussal foglalkozni, akkor a zen tanítások voltak azok, amik elsőre megragadtak. Az elmúlt nagyjából hat év alatt szerencsém volt megismerkedni a buddhizmus számos irányzatával, még ha csak felszínesen is. Ez az idő arra volt elég, hogy nagyjából elsajátítottam az alapokat. Ha a buddhizmus egy könyv lenne, akkor elmondhatom, hogy sikerült elolvasnom a tartalomjegyzéket és a bevezetőt. És ahogy belelapozgattam a könyvbe, itt-ott elolvastam pár oldalt, végül visszajutottam a zenhez. Úgy is mondhatnám, hogy az egyik ujjamat mindig a zen fejezetnél tartottam, s bele-bele olvasgattam.
Az összetett, bonyolult rendszerek, mint az abhidharma és a jógácsára, nem keltették fel az érdeklődésemet, mert fárasztónak találtam őket. A madhjamaka már sokkal érdekesebb nekem, de végül is pár alapgondolaton túl ott sem jutottam, mert elkezdték felaprózni az egészet mindenféle kategóriákra. Végülis a zen irányzat az, aminek nem fáradtam bele a megismerésébe, annak ellenére, vagy épp pont azért, mert egy eléggé egy síkú iskola.
Kínában nyolc irányzatot szokás megkülönböztetni. Az első négy indiai eredetű: vinaja, madhjamaka, jógácsára, mantrajána. A második négy kínában alakult ki: tiantai, huayan, jingtu, chan. (Félreértés ne essék, szervezetileg nincsenek ilyen iskolák, s maga a felosztás is a Tang korszakból ered.) A kínai keletkezésű iskolákat is két csoportra lehet osztani aszerint, hogy a tiantai és huayan irányzatok megközelítése a buddhizmus különböző tanításainak összefogása, egyetlen szerkezetbe rendezése, aminek következtében összetett elméleti és gyakorlati építménnyé nőtték ki magukat; míg a másik két iskola, a jingtu és a chan, leegyszerűsítették a buddhista tanokat egyetlen központi elméletté és gyakorlattá. Eme egyszerűségnek köszönhetően vált a jingtu és a chan irányzat Kínában a legnépszerűbbé, hasonlóképp Koreában, Vietnámban és Japánaban.
Számomra mindkét iskola tetszetős egyszerűségüknek köszönhetően. De van egy lényegi különbség, legalábbis ami nekem a mérleget a chan oldalára dönti. A jingtu tanításának sarokköve Amita Buddha tiszta földjén születés. Azért ez a központi eleme, mert felfogása szerint az emberek, legalábbis a nagy többség, nem képes jelenlegi helyzetében elérni a megszabadulást. A chan álláspontja pedig az, hogy az emberek - bár nem feltétlenül a többség, ebben vannak komoly eltérések a vélemények közt - képesek elérni a megvilágosodást ebben az életben. Erre alapozva már értelemszerűen következik az, hogy míg a jingtu nem sok hasznát veszi a Buddha által adott megannyi tanításnak, hiszen úgysem tudunk velük igazán mit kezdeni, addig a chan bármilyen tanítást fel tud használni.
Ezt úgy lehet megfogalmazni, hogy három részre osztjuk a buddhista iskolák megközelítéseit. Az egyik végletes ponton ott van a jingtu, ahol egyetlen módszer számít, minden más hasztalan, vagy nem nagyon hasznosítható. A középső szekcióban ott vannak az "összetett iskolák", mint a tiantai és a huayan, vagy akár az olyanok is, mint a jógácsára, madhjamaka, mantrajána, illetve a théraváda és a tibeti iskolák is ide sorolhatóak. Itt a tanításoknak bár van egy hierarchiája, mégis azok egészét, vagy legalábbis nagy hányadát használják, mint az ösvény különböző részei és fokozatai. A másik végletes ponton pedig ott a chan, ami minden tanítás lényegét hangsúlyozza anélkül, hogy ezt a lényeget valamiképp lerögzítené, vagy rendszerbe foglalná. Ennek ellenére körülírható és meghatározható tanítása van a chan iskolának, amit egyszerűen úgy fogalmaznak meg, mint közvetlen rámutatás a tudat természetére.
Mi a tudat természete? Az üresség, a megragadhatatlanság. Ez másnéven az olyanság, a közép út. Akármelyik iskolát, irányzatot is nézzük, a tanítás végső lényege ez, a lényegtelenség. (Nem keverendő össze a semmivel!) Akármilyen módszert is használunk, bármelyik szútrát is tanulmányozzuk, a történet végkifejlete, a tanulsága mindig az üresség. Ezt nevezik channak.
A chan iskola abban különleges, hogy nem egy olyan irányzat, ami adott módszerekkel és gyakorlatokkal rendelkezik. Nincsenek kötött tanítási metódusok sem szerkezetek. Ezt sokan összetévesztik azzal, hogy elutasítja a buddhista tanításokat. Szó sincs róla! Éppen hogy az összes tanítást magába öleli és használja. Míg a többi irányzat bizonyos szútrákat, vagy magyarázatokat emel ki elsődlegesként, addig a chan nem ismer ilyet. Minden szöveg főszöveg. Vagy, minden szöveg másodlagos. Mert az elsődleges maga a chan, a megvilágosodás, az olyanság. És minden tanítás és módszer forrása ez, a tudat természete. Ez a tudat a buddha.