„Élvezet és irtózat valamely adott érzet függvényében keletkezik. Például, ha látunk valami tetszőt, az elme a tetszés körül bonyolít. Ha elural az élvezet vagy az irtózat, az elme máshogy bonyolít. Más szóval, az elme nem úgy látja a dolgokat, ahogy vannak. Amikor azt mondjuk, az elme nem úgy látja a dolgokat, ahogy vannak, azt úgy értjük, hogy az elme az élvezet és irtózat befolyása alatt áll, amitől az elme vagy a múltba zuhan, vagy a jövőbe száll el. Azt mondani, hogy az elme élvezetbe és irtózatba zuhan, vagy azt, hogy az elme nem úgy látja a dolgokat, ahogy vannak, az egy és ugyanaz. Mindkét esetben az elme nem tudatos az egyes érzetekre, ahogy keletkeznek.
Ha a jelen pillanatban egy érzetet tapasztalunk, de nem ragaszkodunk hozzá élvezettel vagy irtózattal, akkor az elme csupán tudatosan követ minden egyes érzetet. Élvezetnek és irtózatnak nincs esélye keletkezni az sati (éberség) miatt, amitől az elme a jelen pillanatban marad.
Amikor az elme nem bonyolít élvezet és irtózat hatására, akkor a dolgokat nem saját vonzódásunk és viszolygásunk szemüvegén keresztül látjuk. Úgy látjuk a dolgokat, ahogy vannak. Azt mondják, a világon minden egyszerűen úgy van, ahogy önmagában van, semmi több. De az élvezettel és irtózattal szennyezett elme többnek festi le a dolgokat, mint amik. Nem úgy látjuk a dolgokat, ahogy vannak. A vágy és ellenszenv torzító hatása nélkül úgy látjuk a dolgokat, ahogy vannak.
Így a sati megkönnyíti a bölcsesség keletkezését, segíti elménket, hogy ne zuhanjon a múltba vagy szálljon el a jövőbe az élvezettel és irtózattal, hanem lássa a dolgokat, ahogy vannak, ami a paññā, a bölcsesség működése.
A satipaṭṭhāna gyakorlata segít eltörölni a vágyat és ellenszenvet, és úgy látni a dolgokat, ahogy vannak. Amikor már jártasabbak vagyunk látni a dolgokat, ahogy keletkeznek, akkor észre vesszük keletkezésüket, létezésüket és megszűnésüket. Amikor észleljük a különféle érzeteket, ahogy jönnek és mennek, akkor látjuk a folyamatot, ahogy működnek, látjuk, hogy állandóan keletkeznek és megszűnnek. Állandótlanok. Látva a mulandóságot (anicca) meglátjuk a szenvedést (dukkha) és az éntelenséget (anattā) is, a három jelleget. Tehát a satipaṭṭhāna gyakorlata mélyebb szinteken képessé tesz látni minden keletkezését, változását és eloszlását. Ez a feltételes létezés három jellegének látása, ami a bölcsesség keletkezése. Az elme többé nem kapaszkodik külső érzetekbe, illetve azok nem befolyásolják. Az elme önmaga ura lesz és kiszabadul, és ez a szabadság a bölcsesség kifejlesztésének gyümölcse.
Ahogy ennek a beszédnek az elején mondtam, ha az elme ismeri az élet igazságát, a tudatlanság (avijjā) kórsága nem jön létre. Az elme betegségét az avijjā okozza, amitől az elme bonyolít.
Ez a buddhizmus gyakorlata. Vegyük észre, hogy mind ránk vonatkozik. A gyakorlat, amiről itt beszéltem, ezen az ölnyi testen alapszik. Az igazság itt helyben meglátható. Ebben a világban élve a környezetet érzetekként tapasztaljuk. Ha nem megfelelően gyakorlunk ezen érzetek viszonyában, akkor bajokat tapasztalunk.”
Forrás: Helping Yourself to Help Others by Somdet Phra Buddhaghosacariya (P. A. Payutto), p 21-23 / Keeping awareness in the present
