„A csirke nem lehet kacsa, különböznek. A kacsa úszik a vízen, a csirke ül egy faágon vagy valami szénakazalon, de a csirke nem kacsa, a kacsa nem csirke. Ha azt akarod, hogy a kacsa csirke legyen, szenvedni fogsz, bosszankodni fogsz, panaszkodni. Ez olyan, mint amikor valaki azt mondja: »Nem kéne megbetegednem. Nem kéne megöregednem. Miért kell meghalnom?« A legtöbb ember a világon örökké akar élni. Nem így megy, a természet nem így működik.
Ha képes vagy tudatos lenni, használni az éberséged, hogy ránézz a testre és megértsd, akkor egyszerűen látod azt, ahogy van. Akkor nem kell az elmédnek szenvedni. Ugyanígy van az elmével, az elme tartalmaival, a különféle hangulatokkal és érzelmekkel, amiket tapasztalunk. Nem szeretjük a csalódottság, a szomorúság, vagy a harag érzését. Időnként mégis vannak. Ragaszkodsz valamihez, aztán az megváltozik. Elvesztesz valamit, amit szeretsz. És akkor érzed ezeket az érzelmeket. A Buddha arra bíztat minket, hogy több tudatosságot fejlesszünk ki, és gondoljuk át, lássuk az igazi természetüket, hogy ezek okok és feltételek szerint keletkeznek. Olyanok amilyenek, egyszerűen így van.
De amikor tévedésben vagyunk, kialakítjuk az én érzetét, ezért minden gondolat, minden érzés, minden érzelem én vagyok. Innen jön a szenvedés. Amint megvan az én eszméje és ragaszkodsz hozzá, és mindennel azonosulsz, mint az én része, akkor szenvedsz. Amikhez hozzászoktál hiányoznak. Amiket nem birtokolhatsz, próbálsz birtokolni. Amikkel korábban rendelkeztél, de elmúltak, azok után sóvárogsz. Az én érzete miatt.
Ahogy gyakorlod a tudatosságot, egyre inkább észreveszed, hogy a dolgok egyszerűen ilyenek. Keletkeznek és megszűnnek, változnak, nem maradnak meg. Ez az az elme, ami látja a Dhammát.
Amikor nem látjuk a Dhammát, akkor beleragadunk a szenvedésbe. Azt kívánjuk, hogy a dolgok mások legyenek, mint amik. Arra vágyunk, hogy meglegyenek, amik nincsenek. Hogy ne legyenek, amik megvannak de nem szeretünk. És így tovább és tovább. Táplálják mindezeket a tudatállapotokat, az elme tartalmait. Honnan jön a szenvedés? Az én téveszméjéből, majd a ragaszkodásból. Tehát a meditáció, a tudatosság gyakorlása segít, hogy felfedje, megmutassa neked.
Lehet, hogy a gyakorlást követően nagyon hálás leszel a Buddhának. Ha a Buddha nem lett volna, talán nem ismernénk fel, nem tudnánk róla, nem is gondolnánk rá, hogy befele tekintsünk, a saját elménkre. Minden időnket azzal töltenénk, hogy másokra és a körülöttünk levő világra nézzünk. Amikor azt csináljuk, akkor egyre jobban összezavarodunk és többet szenvedünk. Tehát nem ez a válasz a problémára. Amikor tévedésben vagyunk, azt gondoljuk: »Minél többet tudok a világról, minél többet tanulok, megismerek a világból, annál jobban leszek.« Ha nem tekintünk saját elménkre, nem ismerjük a saját elménket, akkor szenvedünk. Nem ismerjük fel a kammát, amit létrehozunk - jót vagy rosszat. Nem értjük az ok-okozatot. Ezért mindent félreértünk.”
(A Wise Person Recognises Good And Bad Kamma by Ajahn Kalyano 22 Feb 25; https://www.youtube.com/watch?v=mu_8KRTfHwg 25:32-29:45)
