Az elme olyan, mint az ágról ágra, fáról fára ugráló majom, ami egyik dolgot ragad meg a másik után. A gondolatok áramlanak, mint a hegyről leömlő zúgó folyó. Egyetlen pillanat alatt is tucatnyi gondolat jelenik meg és foszlik szét. De mindaddig észre sem vesszük ezt a hatalmas hangzavart, amíg el nem kezdünk odafigyelni, mi is történik a tudatban.
A gondolatok elnyugtatása
Minden olyan tapasztalatot, amit nem az öt testi érzékszervvel fogunk fel, gondolatnak nevezhetünk. Az érzelmekről volt már szó, ezek a legerősebb, legáthatóbb gondolatok, amik betöltik a tudatot. Amikor képzelődünk, vagy ábrándozunk, az elmében az érzékszervi benyomások jelennek meg, mint látványok, hangok, érzetek. Gyakran van, hogy magunkban beszélünk, megfogalmazunk az elménkben mondatokat, véleményeket, elképzeléseket, ezeket szoktuk általában gondolatoknak hívni, illetve fogalmaknak. Csakhogy nem kell kimondani, szavakba önteni mindent magunknak ahhoz, hogy el tudjunk igazodni a dolgok között, egyszerűen tudjuk, hogy mi micsoda, elég csak ránézni, ezeket mondhatjuk képzeteknek. Összefoglalva, a durvább, feltűnőbb tudattartamoktól a legfinomabbakig, vannak érzelmek, képzeletek, fogalmak és képzetek.
Hogy lecsendesítsük a gondolatainkat, ehhez meg kel kötnünk az elménket, miként egy hajót is le kell horgonyozni, hogy ne vigyék el a hullámok. A hétköznapok során amikor azt mondjuk, hogy lekötjük magunkat, az azt jelenti, hogy valami érdekes vagy fontos dolgot csinálunk, ami igen sok elmebeli tevékenységgel jár. A meditációban a lerögzítés az az egyetlen tárgyon való tartózkodást jelenti, amitől nem térünk el. Ez az összeszedettség.
Az összpontosítás tárgya bármi lehet. Ami fontos, hogy egyetlen dolog legyen és lehetőleg olyan, ami nem további gondolatok létrehozására serkent. Gyakori meditációs tárgyak a légzés, mantra, buddha szobor vagy kép, kavics, bot. Az összpontosítás minősége sokkal fontosabb azonban a tárgynál. A figyelem legyen szilárd és nyugodt. Ha túl feszes, akkor az fárasztó és izgatottságot teremt az elmében, ami akár testi fájdalomként is megjelenhet. Ha túl laza, akkor a figyelem tompa és homályos lesz, aminek eredményeként akár el is alhatunk. A szilárd figyelem megmarad a tárgyon, a nyugodt figyelem nem kalandozik el a tárgytól.
A nehézség az összpontosítás során, hogy nagyon könnyen elkalandozunk. Az éberség a meditáció során az, amikor észrevesszük, hogy eltértünk a meditációs tárgytól és visszatérünk a tárgyhoz. Fontos, hogy mikor észrevesszük az eltérést, akkor ez ne további gondolatok oka legyen, ne kezdjünk új gondolatmeneteket ebből kiindulva, hanem minden magyarázat és fogadkozás helyett csak térjünk vissza a tárgyhoz. Ne feledjük, hogy az elme képzése gyakorlást igényel, ezért a fokozatos edzéssel egyre tovább tudjuk fenntartani az összeszedettséget. De ne erőlködjünk rajta és ne bánkódjunk miatta, mert mindkettő eltérít a szilárd nyugalomtól.
Mialatt a meditációs tárgyra figyelünk, természetszerűleg jelennek meg benyomások a hat érzéktartományban. Különféle hangokat hallunk, viszketést, meleget, zsibbadást érzünk, eszünkbe jutnak múltbeli, jelenbeli és jövőbeli dolgok. Mindezekkel semmi dolgunk sincsen, ne foglalkozzunk velük, maradjunk meg a meditáció tárgyánál. Ha fenn akarjuk tartani vagy meg akarjuk szüntetni őket, azzal eltérünk a tárgytól, a figyelem meginog, a nyugalom elvész. Az is lehet, hogy ha valamikor egy meditáció alatt valamilyen kellemes érzésünk volt, akkor azt szeretnénk, hogy megint jelenjen meg az az érzés, csakhogy ezzel szintúgy eltérünk a tárgytól.
A légzés figyelését véve példaként, a gondolatok elnyugtatásának különböző fokozatai vannak. Hogy az éberséget fenntartsuk, először számoljuk a légzéseket, ahol egy teljes belégzés és kilégzés számít egynek, egészen tízig, majd kezdjük elölről. Itt a légzésre figyelünk, miközben a számolással egyrészt rásegítünk a figyelem erősségére, hogy ne kalandozzunk el, másrészt támogatjuk az éberséget is, hogy könnyebben észrevegyük, ha már nem a légzést követjük. A nehézsége, hogy a légzés figyeléséről áttérhetünk a puszta fejben számolásra, tovább menve pedig a számolás automatikussá válik és teljesen elkalandozunk. Tehát a légzés a figyelem tárgya, a számolás a segítség. Ha fenn tudjuk tartani a figyelmet a légzésen, akkor a számolás idővel felesleges teherré válik, ezért el is hagyhatjuk, megmaradva a légzésnél. Még ha rövid időre el is kalandoznánk, a figyelmet könnyen vissza tudjuk helyezni a légzésre. Ahogy figyeljük a légzést, eljutunk arra a pontra, ahol a lélegzés folyamata teljesen magától történik, ami azzal az érzéssel járhat, hogy nem mi lélegzünk, csupán megfigyeljük. A figyelem ezzel fokozatosan leválik a légzésről, aminek eredményeképpen elérjük azt a pontot, hogy nem tapasztaljuk a légzést, de a figyelem szilárd nyugalma megmarad. Ez az, amikor a meditáció tárgy nélkülivé válik. A nehézség az elején az, hogy megijedünk és azt gondoljuk, meg fogunk fulladni, ami természetesen nem következik be. Az eltérést a mozdulatlan összeszedettségtől itt elég könnyű észrevenni, mert általában együtt jár azzal, hogy újra megjelenik a lélegzet érzete. Ha eljutottunk a tárgy nélküli szilárd nyugalomhoz, akkor továbbra sincs más dolgunk, mint megtartani az összeszedettséget.
A fenti példa a meditáció fokozatairól nem arra szolgál, hogy valamilyen útvonalat vagy célt jelöljön ki, csak megmutatni, hogy a gondolatok elnyugvásával egyre kevesebb szükség van arra, hogy valamilyen konkrét tárgy legyen a tudatnak az, ami megköti. A lényeg minden esetben az, hogy a figyelem legyen mozdulatlan és éber.
