„Először is, bárki, aki a Dharmát szeretné gyakorolni, az elégedettségben és kevés vágyban képezze magát. Ez azt jelenti, hogy boldogok vagyunk azzal, amink van, úgy érezzük, hogy az elég, és nem állandóan azon gondolkozunk, hogy még szükségünk van erre meg arra. Bárkik legyünk is, ezek a minőségek lényegesek a Dharma gyakorlásunkhoz. Amikor elégedettek vagyunk és kevés vágyunk van, kevesebbet aggódunk és ezért könnyebb kifejleszteni egy nyugodt elmét és meditálni, röviden: átalakulni.
Az elégedettség és a kevés vágy módszerek, amik az útra vezetnek minket, és az az út konkrétan az éntelenség. Amikor megértjük az éntelenséget, természetesen elégedettek vagyunk és kevés vágyunk van. És amikor elégedettek vagyunk és kevés vágyunk van, sokkal könnyebb felismerni az éntelenséget. Ezek az alap jármű módszerei és útja.
Amikor gyakorlásunkban tovább haladunk a mahájánára, vagyis a nagy járműre, akkor a fő módszer a nagy együttérzés lesz. Rendelkezni az együttérzéssel annyi, mint megérteni a szenvedést és annak okát, továbbá kívánni, hogy minden lény szabad legyen tőle. Amikor megértjük a szenvedés okát, az igazi együttérzés természetesen keletkezik. Az igazi együttérzés ezután a valódi bódhicsitta tapasztalatának katalizátoraként szolgál.
Az együttérzés és a bódhicsitta nem csak egy jószívű ember jellemzői, hanem annak is, aki az út fő részében képezi magát. Viszont az, hogy ezek a módszerek segítenek a helyes úton haladni, azon múlik, hogy értjük-e az ürességet. Ehhez a tanulás, átgondolás, és meditáció fokozatosan segít, hogy a megértés hiányától haladjunk a félreértésen, részleges megértésen, nem teljes megértésen át végül a teljes megértésig. Ezeken a fokozatokon haladva eljutunk az üresség valódi jelentésének felismeréséig: a mahájána útjának gyökeréig. Azonban együttérzés és bódhicsitta nélkül nem tudjuk felismerni az ürességet, az üresség mindig együttérzéssel és bódhicsittával elárasztott.
Akinek ez az összes minőség megvan – elégedettség, kevés vágy, együttérzés, bódhicsitta, és az éntelenség és üresség igazi megértése – az készen áll belépni a titkos mantra, avagy a vadzsrajána útjára. Az ilyen embernek könnyű elérnie a tiszta észlelést: a felismerést, hogy semmilyen jelenség, hang, gondolat soha nincs külön az ürességtől, és az, aki felismeri ezt, az mentes az éntől. Ezzel a felismeréssel a tiszta észlelés természetesen születik meg. Ennek alapján az odaadás a tanító iránt, akitől a Dharmát kapjuk, saját tudatunk iránt, és az elménk természete iránt szintén természetesen jelenik meg, ahogyan felismerjük, hogy ez a három elválaszthatatlan, lényegükben egyek, mint üresség. A tanító lényege az üresség, saját tudatom lényege az üresség, és az elme természete az üresség – ezt meglátva felismerjük a dharmakáját. A dharmakája felismerése az elme természetének a meglátása.
Ezek a három egymást követő jármű lényegi pontjai. Az elégedettség és kevés vágy az éntelenséghez kapcsolódik. Az együttérzés és a bódhicsitta az ürességhez kapcsolódik. A tiszta észlelés és odaadás a dharmakájához kapcsolódik.
Akkor mi a különbség éntelenség, üresség, és dharmakája között? Felismerni az éntelenséget a személyes én hiányának felismerése, vagyis eltörölni az én érzését, az egót, ami minden bántó érzelem gyökere.
Felismerni az ürességet minden lényegileg létezéshez ragaszkodás elvágása, legyen az forma, hang, szag, íz, tapintás, vagy gondolat. A felismerése a forma, érzés, észlelés, tudat, és tudati események halmazainak üres lényegének.
Felismerni a dharmakáját a felismerés, hogy minden dolog örökké születetlen. Minden jelenség, a lények világa, az elmében lakozik, aminek lényege a dharmakája.
Így az éntelenség, üresség, és a dharmakája mind összefüggenek egymással. Hasonlóképp, az elégedettség és kevés vágy együttérzéshez vezet; az együttérzés és bódhicsitta a tiszta észleléshez vezet; a tiszta észlelés odaadáshoz vezet.
Az elégedettséget, kevés vágyat, együttérzést, bódhicsittát, tiszta észlelést, és odaadást a módszer útjainak hívják. Meghatározzák, hogy a Dharma az úttá válik vagy nem. Másrészt, az éntelenség, üresség, és a dharmakája meghatározzák, hogy az utunk eléri-e a célját vagy nem, pont mint egy tű befűzése.”
