Lehülyéznek és visszakézből arcon vágod. Minek szólt be? – Megsértődtél, mérges lettél, kitöltötted a haragodat a másik bántalmazásával, és helyesnek gondoltad.
Lehülyéznek és visszakézből arcon vágod. Bocsánat. – Megsértődtél, mérges lettél, bántalmaztad, de utólag nem gondoltad helyesnek.
Lehülyéznek és visszahülyézel. Minek szólt be? – Megsértődtél, mérges lettél, kitöltötted a haragodat a másik szidalmazásával, és helyesnek gondoltad.
Lehülyéznek és visszahülyézel. Bocsánat. – Megsértődtél, mérges lettél, szidalmaztál, de utólag nem gondoltad helyesnek.
Lehülyéznek és gondolatban bántalmazod. Rohadjon meg! – Megsértődtél, mérges lettél, kitöltötted a haragodat a másik képzelt bántalmazásával, és helyesnek gondoltad.
Lehülyéznek és gondolatban bántalmazod. Le kéne nyugodni! – Megsértődtél, mérges lettél, képzeletben bántalmaztad, de utólag nem gondoltad helyesnek.
Amíg helyesnek, jogosnak, igazságosnak, érdemesnek véljük a káros indulatok – kapzsiság, harag, zavarodottság – követését, addig nem hagyunk fel vele. Felismerve, hogy a káros indulatokból következő testi, szóbeli, s gondolati tettek következménye magunkra nézve fájdalmas és bajos, megjelenik a szándék azok elhagyására, vagyis a szándék a lemondásra és a nem ártásra. Ezért még ha meg is jelenik az indulat, mondjuk bedühödünk, nem lépünk vele a tettek mezejére. Nem vágjuk arcon, inkább csak beszólunk. Nem hülyézzük le, inkább csak magunkban morgolódunk. Nem morgolódunk magunkban sokáig, csak egy rövid ideig. Egy rövid ideig sem mérgelődünk magunkban, hanem észleljük, hogy dühöt érzünk, s hagyjuk elmúlni. Nem érzünk dühöt, hanem csak észleljük, hogy egy kellemetlen érzés jelent meg.
Az, hogy a tettlegességtől eljussunk az indulat meg nem jelenéséig, ehhez szükséges a megértés, hogy a káros tettek fájdalmas következményekkel járnak; a szándék, hogy elkerüljük a fájdalmas eredményt a káros tettek és a mögöttes káros indulatok elhagyásával; az odafigyelés, hogy észrevegyük, amikor káros indulat jelenik meg; az elhatározás, hogy visszafogjuk magunkat, mielőtt valami rosszat tennénk testileg, szóban, vagy gondolatban; a nyugodt összeszedettség, hogy ne rántsanak magukkal a felmerülő élmények. Továbbá szükség van bizalomra, hogy sikerülni fog így elhagyni a káros tetteket és indulatokat, és türelmes kitartásra, hogy a nehézségek ellenére se adjuk fel.
Helyesnek vagy helytelennek gondolni – ez a nézet.
Arcon vágni, visszaszólni, mérgelődni – ez a tett.
Megharagudni – ez az indulat.
Megsértődni – ez a személyesnek vétel.
Ha nem vesszük személyesre, nem vesszük magunkra, akkor nem érint rosszul, nem sértődünk meg. Ha nem sértődünk meg, akkor nem gurulunk dühbe. Ha nem vagyunk dühösek, akkor még csak nem is gondolunk a másiknak fájdalmat okozni. Ha helytelennek gondoljuk a bántalmazást és helyesnek a nem ártást, akkor dolgozunk azon, hogy odafigyeljünk a tetteinkre, az indulatainkra, elhagyjuk a károsakat, s erősítsük a hasznosakat, ezáltal pedig végül megszabaduljunk a fájdalmat okozó szokásainktól és késztetésektől.
