僧問趙州。至道無難唯嫌揀擇。如何是不揀擇。州云。天上天下唯我獨尊。僧云。此猶是揀擇。州云。田厙奴。什麼處是揀擇。僧無語。 (T48n2003 p191a3-7)
Egy szerzetes kérdezte Zhaozhout:
- "A legjobb út nehézség nélküli, de a válogatást elveti." Mi a nem válogatás?
- "Égen és földön egyedül én vagyok tiszteletreméltó." - mondta Zhaozhou.
- Ez még mindig válogatás.
- Ostoba! Hol van ebben válogatás?
A szerzetes hallgatott.
(Kék szikla gyűjtemény, 57. eset)
A szerzetes Sengcant idézi, akit amúgy Zhaozhou szokott rendszeresen citálni tanítás céljából, így indulásként a mester saját fegyverét szegezik a torkának. Válaszként megkapja a Buddha szavait, amit a Tathágata a születését követően először mondott. A szerzetes persze azonnal rávágja, hogy ez nagyon is válogatás, mire Zhaozhou a grabancánál megragadja és rárivall. A kezdetben harcias szerzetes itt már tehetetlen és egy szót sem szól.
Az elején kiderül, hogy tanult szerzetessel van dolgunk, aki ismeri a zen alapvetéseit. Nem is kertel, azonnal a lényeget akarja tudni. Válogatás és nem válogatás, fontos tisztázni, mit jelentenek ezek. Válogatás az, amikor valamit szeretünk, s valamit utálunk. Elménket folyton elragadják a különböző benyomások, ezért az újabb és újabb kellemes tapasztalatok után sóvárgunk. A nem válogatás ezzel szemben a nyugodt, rendíthetetlen elme, amit nem kötnek meg az érzéktárgyak, nem veszik el a nézetekben. Innen már értjük a szerzetes kérdését. Márpedig a kérdés a legfontosabb, mert ha nincs jó kérdés, nem tudunk mire kérdezni, akkor előrehaladni sem leszünk képesek.
Hogy egyedül én vagyok tiszteletreméltó, mi lehetne ennél nyilvánvalóbb válogatás? Ez egyértelmű önzőség. Látszólag. Ám mint a Buddha kijelentése, ahol a Buddha a Buddháról beszél, ez maga a tökéletes felébredés, az egyetemes buddha-tudat. A válaszban a látszólagos és a valódi nem válik szét, ezért a helyes megnyilvánulása a tanításnak, rámutatva az eredendő tudat működésére, a közép útra.
De a szerzetes a válaszból csak a szavakat látja, mely értelmezésben a Buddha a nem válogatás. Csakhogy ha úgy gondolkodunk, hogy ha nem válogatunk, nem döntünk, felhagyunk minden szándékkal, az a nem válogatás, akkor még mindig válogatunk. Ezért a nem válogatás is csak válogatás.
Zhaozhou képes újból fordítani a helyzeten, s rákérdez, hogy ugyan hol létezhetne a válogatásban válogatás. Tehát, míg az előbb a nem válogatás is válogatás volt, itt még a válogatás sem válogatás. Kevés látni azt, hogy akármit is próbáljunk csinálni, az mindig valamilyen döntés, egy szándék, s a szándékból következően karmikus, így a szamszárába köt. A felismerés abban áll, hogy nincs senki, aki döntene, vagy akarna, ezáltal pedig minden tett szennyezetlen. A nem ragaszkodás nem az, hogy mindent eldobunk, hanem hogy semmi sem köt meg; nem az, hogy nincs egy gondolatunk sem, hanem hogy látjuk: a gondolatok megjelennek és eltűnnek maguktól.
Ez a történet is számos fordulattal van tele, egy egész dráma játszódik le, vagy azt is mondhatnánk, csattanók sorozata. Az első felvonás már maga is egy fordított eset, amit az újabb reakciók csak tovább bonyolítanak, míg végül a kérdező támadása összeomlik. Minden egyes mondat a felébredés lehetősége, de ha négy sor után sem jutottunk messzire, csak az agyunkat fárasztottuk, az utolsó mindent elsimít, mert nincs további lehetőség a magyarázkodásra. Csak amikor már sikerül túllendülnünk a magyarázkodáson, akkor tudunk nekifogni annak, hogy valóban betekintsünk az elmébe, ahelyett, hogy csak beszélgetnénk magunkkal az elméről. A meditáció, a zen nem értelmezés kérdése, hanem magának az értelemnek a megismerése. Ez annyira nem is nehéz feladat, hisz értelmünk folyton kéznél van. De csak ha figyelmünket a képzelgéseinkről magára a tudatra tudjuk irányítani, akkor van némi esélyünk Zhaozhounál.
