香嚴和尚云。如人上樹。口銜樹枝。手不攀枝。腳不踏樹。樹下有人。問西來意。不對即違他所問。若對又喪身失命。正恁麼時。作麼生對。 (T48n2005, p293c2-4)
Xiangyan tisztelendő mondta:
- Olyan, mint egy ember fent a fán. Szájával egy ágba kapaszkodik, kézzel nem tud mit megfogni, lábbal nem tud mire lépni. Valaki a fa alól megkérdezi a nyugatról jövés értelméről. Ha nem válaszol, akkor képtelen megfelelni a kérdését. Ha válaszol, akkor meghal és elveszti életét. Ilyenkor mi a teendő, hogy éljen és válaszoljon?
(Kaputlan kapu, 5. eset)
Ez egy teljesen lehetetlen helyzet. Világos, hogy egyik lehetőség sem a jó válasz. De mi más marad? Azt előre megmondhatom, hogy a liba története itt kevés hasznunkra van.
Xiangyan Zhixian (?-898) először Baizhang Huaihai, majd Guishan Lingyou tanítványa volt. Miután elhagyta Guishant, mert nem tudta megérteni tanítását, egyszer a fű kaszálása közben eltalált egy követ, ami egy bambusznak ütődött, s ennek a hangjára megvilágosodott. Ezután Dengzhounál a Xiangyan hegyen telepedett meg, ahol ezernél is több tanítványa volt. Császári rendeletre a Xideng Dashi (Lámpás Örököse Nagy Tanító) poszthumusz nevet kapta.
Dógen szóról szóra haladva elemzi ezt a történetet a Sóbógenzó 67. részében (祖師西來意 - "a pátriarka nyugatról jövésének értelme"), de nekem, azon kívül, hogy adja a szokásos formáját, nem tűnik olyan kifejtésnek, ami valóban kibontaná a történetet. Másrészt azonban, Dógennek a látásmódja igen sajátos, s felettébb inspiráló. Ízelítő jelleggel itt van a verse az Eihei kórokuból:
"Elvesztette testét és életét, de tovább él a halálban,
S még mindig gondol anyjától született ajkaira.
Minthogy szeretne válaszolni, szavak töltik meg száját.
A kérdező is a szájánál fogva lóg az ágon."
(Eihei Koroku 9.87, Leighton & Okumura p. 596)
Először is, nézzük meg magát a helyzetet, amit Xiangyan fölvázolt nekünk. Egy ember, aki láthatóan tehetetlenül lóg egy fán a szájánál fogva. Elég abszurd, mint az akasztott ember a tarotban, csak ez még annál is inkább. Nem tudsz sem mozogni, sem beszélni, ez a szavak nélküli, tökéletes nyugalom helyzete. Ez a szamádhi, ha úgy tetszik.
Jön a kérdés: "Miért jött Bódhidharma nyugatról?" No de honnan a kérdés eleve? Először a szamádhi, a nyugalom, majd a kérdés. Ez a kóan gyakorlás módszere. Ülünk meditációban, a tudat elnyugszik, majd elővesszük a kérdést.
Nem tudunk sem válaszolni, sem nem válaszolni. Nem válaszolni annyi, mint ragaszkodni a nyugalomhoz. Válaszolni pedig azt jelenti, hogy elveszünk a jelenségekben. Közvetlen rávilágítás a világot alkotó kettősségre, a létre és a nemlétre (SN 12.15). A megoldás abban van, amit Dógen szeret nem-gondolkodásnak nevezni, ami nem a gondolkodás, s nem is a gondolatnélküliség. Ez a közép út, vagyis látni, hogy a gondolatok azok csak gondolatok, amik jönnek és mennek, nincs valóságtartalmuk, tehát üresek.
時有虎頭昭上座。出衆云。上樹時即不問。未上樹時。請和尚道。如何。師乃呵呵大笑。
Ekkor Hutou[-i] Zhao shangzuo [lásd 2. történet lábjegyzet] kilépett a tömegből és így szólt:
- Nem arról kérdezek, amikor a fán van, hanem mielőtt oda került. Kérem, tisztelendő, mondja el, hogyan [került fel]?
A tanító [Xiangyan] erre hangosan elnevette magát.