A tudat egy esemény
„Szigorúan véve, a tudat nem az, ami tud (cselekvő), nem is az, amin keresztül a tudás történik (eszköz), hanem csupán egy tárgy tudásának folyamata. A tudat nem egy lény, ami van, hanem egy esemény, ami történik, a megfelelő feltételek miatti egy történés. Egy tevékenység, de egy olyan tevékenység, ami mögött nincs tevő. A kihangsúlyozott jelentés, hogy nincs tudatos alany a tudat mögött.”
(Early Buddhist Teachings by Y. Karunadasa, ch 5)
„A páli citta szó a citi (tud, ismer) igegyökből ered. A kommentárok háromféleképp határozzák meg a cittát: cselekvőként, eszközként, tevékenységként. Cselekvőként a citta az, ami tud egy tárgyról (ārammaṇaṃ cintetī ti cittaṃ). Eszközként a citta az, amivel a vele járó tudati tényezők tudnak a tárgyról (etena cintentī ti cittaṃ). Tevékenységként a citta maga semmi más, mint egy tárgy tudásának folyamata (cintanamattaṃ cittaṃ).
A harmadik meghatározást, a puszta tevékenységet tartják a legmegfelelőbbnek a háromból, vagyis a citta alapvetően egy tárgy tudásának vagy ismerésének a tevékenysége vagy folyamata. Nem egy cselekvő vagy eszköz, ami ténylegesen létezne a tudás tevékenységétől külön. A cselekvőként és eszközként meghatározást arra ajánlják, hogy elvessék azok téves nézeteit, akik egy állandó ént tartanak a tudás cselekvőjének és eszközének. A buddhista gondolkodók rámutatnak ezekkel a meghatározásokkal, hogy nem egy én hajtja végre a tudás tevékenységét, hanem a citta vagy tudat. Ez a citta semmi más, mint a tudás tevékenysége, és ez a tevékenység szükségszerűen mulandó, keletkezés és megszűnés jellemzi.”
(A Comprehensive Manual of Abhidhamma by Bhikkhu Bodhi, p 28-29)
A tudat feltételes
„A tudat, ami a legfontosabb egy lényben, az a tudatosság és a tudati tényezők. A tudatosság csupán a tudomás képessége, ami tud a tárgyról. Általában az emberek azt képzelik, hogy a tudat valahol az agyban vagy a szívben van, mint szilárd létező. De ténylegesen nincs így. Az úgynevezett tudat semmi más, mint egymást követő pillanatnyi gondolatok vagy tudatosság folyamatok sorozata, amik az érzéktárgy és az érzékszerv közti benyomás terméke. A szem és a látható tárgy találkozásából keletkezik a szem-tudatosság (viññāṇa), és ezzel egyidejűleg keletkeznek a tudati összetevők (cetasika), úgy mint bármiféle érzés vagy érzet (vedanā), az érzéktárgyak észlelete (saññā), és a hajlamokba vagy késztetésekbe (saṅkhāra) tartozó ötven fajta tudati tényező. Tehát az úgynevezett tudat a négy tudati halmazból áll.”
(Sayadaw U Pannadipa: The Essential Principles of Enlightenment III.9)
„Ahogyan egy gyermek születését
Apától és anyától függőnek mondják,
Úgy egy tudatosság keletkezését
Szemtől és alaktól függőnek mondják.”
(Nāgārjuna: Ratnāvalī 4.355)
„Szemtől és alaktól függőn
Káprázatként keletkezik a tudat.
Nem értelmes káprázatnak
Hívni azt, aminek létezése van.”
(Āryadeva: Catuḥśataka 13.323)
A tudat üres
„Külső és belső érzékterületek függvényében keletkezik a tudat.
Ezért nincs tudat. Üres, mint a káprázat és a délibáb.”
(Nāgārjuna: Śūnyatāsaptatiḥ, 56. v.)
„Kérdés: Őszentsége azt mondta, hogy minden jelenség állandótlan. A tudat tiszta, akadálytalan természete is állandótlan? A tudat természete születik és meghal?
Őszentsége: Amikor buddhista kontextusban beszélünk a tudat természetéről, tudnunk kell, hogy azt két szinten lehet megérteni: a valóság végső szintjén, ahol a tudat természetét annak eredendő létezésének ürességeként értjük, és a viszonylagos, vagy közmegegyezéses szintjén, ami a világosság, tudás és tapasztalat puszta minőségére utal.
Ha a kérdése a tudat közmegegyezéses természetére vonatkozik, akkor pont miként a tudat keresztülmegy a változás és áramlás folyamatán, ugyanúgy a tudat természete is. Ez már mutatja, hogy a tudat természete egy állandótlan jelenség. Azonban ha a tudat ürességéről kérdez, akkor azt kell figyelembe vennünk, hogy bár a tudat üressége nem egy múlékony jelenség - tehát okoknak és feltételeknek nem alávetett - nem lehet egy adott tárgytól függetlenül állítani. Más szavakkal, a tudat üressége nem létezhet magától a tudattól függetlenül. A tudat üressége semmi egyéb, mint annak valódi, avagy eredendő létezésének teljes hiánya. Ezért, ahogy a különböző tudatállapotok jönnek és mennek, a tudat ürességének új esetei is megjelennek.”
(Dalai Lama: Illuminating the Path to Enlightenment, p 11-12)
A tudat tapasztalás
„Ha egy jobb szinonimát szeretnénk európai nyelveken az indo-tibeti kifejezésekre, akkor talán a legközelebbi megfelelő a „tapasztalat”, bár még ez a szó sem elég pontos. A jelentésébe nem értjük bele az ismétlésből fakadó ismertséget vagy szakértelmet, mint itt: „Az orvosnak nagy tapasztalata van”. Továbbá nyugati nyelveken a valamit tapasztalni gyakran érzelmi jelleggel bír, legyen az jó vagy rossz. Úgy érezzük, nem tapasztaltunk meg valami elég mélyen, ha tudatos érzelmi szinten az nem mozdított meg bennünk valamit. Ez szintúgy nincs a buddhista fogalomban. Továbbá nincs benne értékelés, mint abban, hogy „Sokat tanultam ebből a tapasztalatból”. Buddhista kontextusban a tapasztalat csupán az, ami történik velünk, bármi legyen is az.
Amikor a buddhizmusban a tudatról van szó, akkor nem valamiféle „dologról” beszélnek, vagy egy, a fejünkben lévő szervről, mint az agyunk. Nem is valamiféle térről, mint amire utal a nyugati kifejezés: „képzeld el ezt vagy azt a tudatodban” - mintha a tudat egy színpad vagy szoba lenne a fejünkben, amin gondolatok vonulnak át, vagy mint amiben emlékeket tárolunk. Sokkal inkább egyfajta eseményről van szó, ami az agyon és az idegrendszeren alapulva történik.
Mi történik, amikor látunk, hallunk, vagy gondolunk valamire? Bár lehet, hogy le tudjuk írni az eseményt biokémiailag vagy elektrokémiailag, szubjektíven is le lehet. Ez utóbbi az, amit „tudat” alatt értünk a buddhizmusban. Amikor látunk, hallunk, gondolunk, vagy érzelmileg érzünk valamit, tapasztalatok vannak pillanatról pillanatra. Ez az, ami történik. Továbbá a tapasztalatoknak mindig van tartalma. Ezt lehet mondani így is: „A tudatnak mindig van tárgya”. Igazából a „tudatot” szanszkritul és tibetiül úgy is nevezik: „aminek tárgya van”.
A Buddha a nem kettősségét tanította annak, aminek tárgya van, s ami a tárgy, és ezt gyakorta úgy fordítják, mint az „alany és tárgy nem kettőssége”. Helyesen kell ezt megértenünk, máskülönben tévesen azt gondolhatjuk, hogy a Buddha ellentmondott önmagának, amikor azt tanította, hogy a tudatnak mindig van tárgya. Azt gondolhatjuk, hogy mivel eszerint a kettő különbözik, ezért kettős. Ha megharagszunk az asztalra, attól még az alany és tárgy nem kettőssége nem jelenti, hogy a haragom az asztal. A nem kettősség nem változtatja a tudatot és tárgyát teljesen azonossá, egy és ugyanazon dologgá.
A tapasztalatnak mindig van tartalma. Nem lehet úgy tapasztalatunk, hogy nem tapasztalunk valamit. Nem létezik gondolat a gondolat gondolása nélkül, és senki sem tud gondolkozni úgy, hogy nem gondol egy gondolatot. A nem kettősség ezért azt jelenti, hogy bármely pillanatban ez a kettő - a tudat és tárgya, vagy a tapasztalat és a tartalma - mindig együtt jár, mint egy létező. Egyszerű, hétköznapi nyelven mondva: mindig ugyanabban a csomagban jönnek. Egyik nem létezhet a másik nélkül. Ezért a buddhizmusban a „tudat” mindig tartalommal rendelkező tapasztalatra utal.
...
Összefoglalva, a buddhizmusban a tudat tapasztalatra utal, vagyis a tapasztalat tartalmának puszta keletkezésére és az azzal való tudati bevonódásra. A tapasztalat folytonosságát úgy hívják, hogy tudat-folyam vagy „tudat-folytonosság”. Mindig egyéni, ahol a tapasztalat minden egyes pillanata az előző tapasztalati pillanatból következik a viselkedési ok és okozat karmikus törvényei szerint. A világegyetemben rend van, és az „én” tapasztalatom soha sem a „te” tapasztalatod. Ha azt tapasztalatom, hogy eszem valamit, akkor én és nem te fogod tapasztalni utána a jóllakottság testi érzését. A buddhizmusban nincs egyetemes vagy közös tudat.”
(Alexander Berzin: The Definition of Mind)
