A buddhista út a megszabaduláshoz összefoglalható úgy, mint érdemet és bölcsességet gyűjteni. Érdem az, ami a jó tettek eredménye, ami kellemes és élvezetes tapasztalat, s nem jár bajjal. Az ellentéte a rossz tettekből következő fájdalmas tapasztalat, ami gondot okoz. Hogy egy tett az érdemes vagy érdemtelen, erényes vagy erénytelen, gyorsan elárulja a tudatállapotunk, az érzelmi hogylétünk. Az adakozás eredménye kellemes, felszabadító érzés, míg a zsugoriság zaklatottságot, szorongást okoz. A kedvesség és ártalmatlanság örömteli és megnyugtató, míg a harag és rosszindulat keserű és feszült. Ennek megfelelően a bőkezűség és az erkölcsösség az érdemgyűjtés alapvető és elsődleges módszerei. Léteznek kifinomultabb érdemgyűjtő cselekedetek is, úgy mint a három ékkő iránti odaadást kifejező tettek, például szent helyek látogatása, zarándoklat, leborulás, továbbá a tanítások hallgatása, szavalása, másolása, és ezeken túl a meditáció különböző formái. Az érdem mértékét a belső nyugalom és elégedettség mutatja.
Azonban az érzelmi állapotok egyik tulajdonsága, hogy könnyen változnak. Az egyik pillanatban mosolyogva sétálunk, a másikban aggódva észleljük, hogy megint szúr a mellkasunk. Bár az érdemeink a nehéz helyzetekben is segíthetnek - például meg tud békíteni valamennyire, ha felidézzük a három ékkövet - ezek ideiglenes hatással bírnak. Ezért van szükség a bölcsességre, ami képes véglegesen felszámolni a szenvedést kiváltó okokat. Ezen okok egyrészt azokból az indulatokból állnak, amik hol ragaszkodnak, hol tiltakoznak az épp felmerülő élménnyel, érzéssel szemben, másrészt azokból a nézetekből, amik nem úgy fogják fel a tapasztalatokat, ahogyan vannak.
A rossz, káros, ügyetlen tettek a ragaszkodást, ellenkezést, s tévedést erősítik, míg a jó, ügyes cselekedetek könnyedebben, okosabban viszonyulnak hozzájuk. Az érdemek adta nyugalom nyújtja a megfelelő belső állapotot ahhoz, hogy lehetőségünk legyen megfigyelni, miként merülnek fel az indulatok, milyen nézetek táplálják őket, s hogyan lehet elhagyni azokat. Vagyis az érzelmi biztonság a szükséges talaj, amiből a belátás virága kihajthat. Ezt a biztonságot tudatosan teremtjük meg erényes viselkedéssel és különféle belső gyakorlatokkal, tehát érdemek gyűjtésével.
A bölcsesség gyűjtésének első lépése a tanulás, a tanítások megismerése. Ahhoz, hogy hatékonyan figyelhessünk egy előadásra, egy könyvre, szükséges valamennyi nyugalom és összeszedettség, amiben szerepe van nem csak a belső állapotunknak, de a környezetünknek is. Ha mondjuk egy osztályteremben menne a tévé, akkor nem nagyon maradna diák, aki a tanárra figyel. Viszont ha nagyon unalmasnak találják a tévéműsort, idővel mégis a tanárt hallgatják. Amennyiben megvan az érdeklődésünk, akkor azon leszünk, hogy minél inkább megismerjük a Buddha tanítását, mert bízunk benne, hogy az a hasznunkra válik. Ehhez segítenek az érdemes tettek, amik a tanuláshoz szükséges csendet biztosítják. A tanulást követi a megértés, vagyis az, hogy ismételten átgondoljuk a megismert gondolatokat, s utánajárjunk azoknak a részeknek, amiket még nem értünk. A cél, hogy tisztába kerüljünk azzal, mi mit jelent, s mi mivel van összefüggésben. Ahogyan a megismerés, úgy a megértés is időbe telik, ezért érdemes nem azt az elvárást támasztani, hogy mindent azonnal tudjunk és értsünk. A bölcsesség gyűjtéséhez szükséges harmadik rész az alkalmazása, a gyakorlása a megismert és megértett tanításoknak.
A tanultak alkalmazása annak tapasztalati megértése, hogy mik a fájdalmas és kellemes élmények, hogyan tudnak gondot jelenteni, s hogyan tudunk megszabadulni a bajcsinálástól. Támaszkodva az érdemek alkotta nyugodt és összeszedett tudatállapotra, éberek vagyunk arra, ahogy megjelennek az ügyetlen indulatok az élvezetes dolgokhoz ragaszkodásra, és a kellemetlen dolgok elleni tiltakozásra. Tehát észrevesszük, ahogy azt érezzük, hogy hideg narancsléből bármennyit meginnánk, míg meleg pisibe a nyelvünk se dugnánk. Észrevesszük, mennyire szeretnénk, hogy elismerjék a tehetségünk, s mennyire félünk, hogy kinevetnek. Aztán észrevesszük, hogy a jó élmények megszerzése és a rosszak elkerülése gyakorlatilag az egész élet fő vezérlőelve. Azonban mert a dolgok a maguk feltételei szerint változnak, így képtelenek vagyunk megakadályozni, hogy amiket szeretnénk, azok ne múljanak el, s amiket nem szeretnénk, azok ne jelenjenek meg. Ezért ha éberek vagyunk, odafigyelünk, akkor nem vagyunk tévedésben afelől, hogy miként vannak a tapasztalatok, s ennek következtében nem kel bennünk hamis remény, avagy sóvárgás, hogy miként legyenek és miként ne legyenek a dolgok. Ez az, ahogyan a ragaszkodás, az ellenkezés, s a tévedés nem csupán ideiglenesen, a helyzet függvényében csitul el, hanem maradandóan elhagyhatók, s ezáltal a belőlük eredő gondok, bajok, szenvedések is.
