A négy mérhetetlen (catvāri apramāṇāni / 四無量心), másik nevén a négy isteni lakhely (catvāri brahmavihārāḥ / 四梵住) az egyik alapmeditáció a buddhizmusban. Világiak és szerzetesek egyaránt gyakorolták és gyakorolják, népszerűsége több mint két és fél évezrede töretlen.
A négy mérhetetlen a következő: 1. kedvesség (maitrī / 慈) 2. együttérzés (karuṇā / 悲) 3. örvendezés (muditā / 喜) 4. egykedvűség (upekṣā / 舍)
Rövid meghatározásuk
Kedvesség: jóindulat, mások boldogságának kívánása, ellentéte a harag
Együttérzés: törődés, mások szenvedéstől való megszabadulásának kívánása, ellentéte a kegyetlenség
Örvendezés: elismerés, mások boldogsága felett érzett öröm, ellentéte az irigység
Egykedvűség: pártatlanság, barátok és ellenségek egyenlőként kezelése, ellentéte az aggodalom
A Nirvána szútra (20. fejezet; T12n0374, 15. kötet) a következőket mondja:
夫修慈者能斷貪欲。修悲心者能斷瞋恚。修喜心者能斷不樂。修捨心者能斷貪欲瞋恚眾生。(453b1-3)
"A kedvesség gyakorlója ki tudja írtani a sóvárgást. Az együttérzés gyakorlója ki tudja írtani a haragot. Az örvendezés gyakorlója ki tudja írtani a boldogtalanságot. Az egykedvűség gyakorlója ki tudja írtani minden lény sóvárgását és haragját."
A Nissāraṇīyasutta (AN 6.13) pedig azt mondja, hogy aki teljesen kifejlesztette a négy mérhetetlent, elérte azokkal a megszabadulást, azokban nem jelenhet meg rosszakarat (byāpāda), ártás (vihesā), ellenszenv (arati), illetve szenvedély (rāga).
A Samādhisutta (AN 5.27) öt felismerést sorol fel, amivel a négy mérhetetlenre történő összpontosítás jár. Ezek annak felismerései, hogy ez az állapot boldogsággal jár a jelenben és jövőben is, nemes és nem kötődik a test kívánságaihoz, közönséges emberek nem érik el, békés és elnyugtatja a testet és tudatot egyaránt, végül pedig az, hogy éberen merül el benne és éberen jön ki belőle.
A gyakorlatnak két neve van (mérhetetlenek, isteni lakhelyek) azért, mert egyrészt az elme mérhetetlenné válik a gyakorlat során, másrészt ezen tudatállapotok gyakorlásával Isten (Brahmá) birodalmában születhetünk meg, illetve az isteni lakhely egyben utal magára a tiszta (brahma) tudatállapotra is. Először nézzük magát a módszert, majd pedig annak lehetséges eredményeit.
A meditáció a négy tag egyenkénti fokozatos kiterjesztése. Tehát kezdjük először a kedvességgel, amit magunkra, szeretteinkre, barátainkra, semleges ismerősökre, ellenszenves ismerősökre, ellenségeinkre, végül pedig mindenkire kiterjesztünk. Ez a társadalmi része. Továbbá pedig van egy térbeli oldala is, hogy először keleti, majd dél-keleti, déli, stb., terjesztjük ki, míg befedjük vele mind a tíz irányt, tehát az egész világmindenséget. Ugyanígy cselekszünk a többi három taggal. A végső cél, hogy elérjünk egy olyan meditatív állapotot, amiben mindenhol minden lényre (nem csak emberekre) kiterjesztjük ezt a négy tudati minőséget.
Hogy el tudjuk kezdeni a meditációt, ehhez először fontos megtalálni azt, hogy mit is jelentenek ezek a tudatállapotok. Ezt jelenti az, hogy magunkban kezdjük a gyakorlást, majd fokozatosan kiterjesztjük. Mind a négy tag fontos kísérője az éberség és a békesség. Tehát nem érzelmi elragadtatásról van szó, sem pedig puszta ábrándozásról. Az alaphangulat megteremtéséhez segítségünkre lehet, ha pár percig először légzőmeditációt folytatunk, vagy leborulásokat végzünk, esetleg más hasonló gyakorlatot, ami elnyugtat és figyelmessé tesz. Ezt követően vegyük sorra, egymás után a négy tagot.
A kedvesség olyan, mint amit például háziállatok, vagy távolabbi rokonok iránt szoktak érezni emberek. Ezt a tudatállapotot a jóindulat, a barátságosság, a figyelmesség jellemzi. Az együttérzés olyan, mint amikor mondjuk valaki azért adja át a helyét a buszon, mert látja, hogy a másik embernek fájdalmas állnia. Itt a szándék, a hozzáállás számít, ami annyi, hogy látva mások szenvedését, azt szeretnénk, hogy megszabaduljon attól. Az örvendezés olyan, mint ha például a barátunk megnyerne egy versenyt, s mi vele együtt örülnénk a sikerének. Ahogy az együttérzésnél a másik fájdalmát látjuk, s örömet kívánunk neki, itt az örömet látva mi magunk is örülünk a boldogságának. Az egykedvűség ahhoz hasonló, mint mikor egy hangyabolyt figyelünk, s bármi is történjen a hangyákkal, az nem vált ki bennünk semmilyen érzelmi reakciót, vagy akár véleményt, hogy az most szép, vagy nem szép. Fontos, hogy az egykedvűség nem közömbösség, nem érdektelenség, ami az éberség hiányát is jelenti, illetve azt, hogy már alkottunk valamilyen véleményt róla (pl.: unalmas), hanem az elme nyugalmáról van szó.
Kezdetben feltétlenül érdemes a tagokat külön-külön felidézni és gyakorolni. Idővel azonban lehetségessé válik, hogy a négy minőség egyszerre jellemezze a tudatunkat. Ha megnézzük, az első három tag a jószándékról, az örömről szól különböző formákban. A kedvesség a jószándékot hangsúlyozza, hogy mindenki legyen boldog; az együttérzés a jószándékon alapulóan azt kívánja, hogy a szenvedéstől megszabadulva mindenki legyen boldog; az örvendezés pedig azt emeli ki, hogy mivel jószándékunk beteljesedett, örülünk másoknak. Az egykedvűség áthatja az előző hármat, minthogy a tudat szilárd nyugalma nélkül a minőségek átcsapnának erős érzelmi élménybe, amiből pedig újabb, kevésbé jóindulatú érzelmek támadnának.
A Nirvána szútra (20. fejezet) mondja:
菩薩摩訶薩四無量心。能為一切諸善根本。(454c2)
"A bódhiszattva-mahászattva négy mérhetetlen elméje alkotja minden jó gyökerét."
Vannak különbségek aközött, hogy ki miként gyakorolja a négy mérhetetlent, s ennek függvénye az is, hogy milyen eredményeket ér el vele az ember. Van olyan, hogy valaki pusztán a saját örömére, az élvezet kedvéért meditál, s ezen túl nincsenek vele céljai. Ebben az esetben a gyakorlat haszna főképp a meditáció idejére korlátozódik, így igen csekély hatással lesz az illető hétköznapi életére. Van olyan, hogy valaki saját magát szeretné jobbá tenni, ezért törekszik ezen tudati minőségeket beültetni az egész életébe. Ebben az esetben az élet adta megannyi helyzetben képessé válik megvalósítani az isteni tudatállapotokat. Van olyan, hogy valaki saját magát nem csak jobbá akarja tenni, hanem meg is akar szabadulni a szenvedéstől. Ebben az esetben a négy mérhetetlen gyakorlása részévé válik a buddhista ösvénynek, s a belátás (vipaśyanā) alkalmazásával felismerheti a dolgok végső természetét. Végül pedig van az, mikor valaki már belátta az éntelenséget, az ürességet, s erre alapozva azért képezi magát a négy mérhetetlen tudatállapotban. Ez az utolsó eset az, amit a bódhiszattvák csinálnak.
Számos más részéről és jelentéséről lehet még beszélni a négy isteni lakhelynek. Itt megpróbáltam összefoglalni annyit, ami elegendő ennek a módszernek a megértéséhez és alkalmazásához.
...
Hasznos kiegészítés Roni kommentárjából (hogy meglegyen a szerkesztés):
Brahma-vihára Közeli ellenség Távoli ellenség
kedvesség önzés/vágy ellenségesség
együttérzés sajnálat kegyetlenség
örvendezés mértéktelenség neheztelés
egykedvűség közömbösség ragaszkodás