McRae a 80-as években ezt írta: "A korai chan történelme a teljes újraírás folyamatában van, de az már most világos, hogy a hirtelen megvilágosodás tana, továbbá a hirtelen és fokozatos tanítások közti vita többé nem használhatóak fel mérföldkövekként, melyekkel a chan vallási üzenetét és a Tang dinasztiabeli Kínában történő széleskörű elfogadottságát értelmezzük." Ehhez képest Pap Melinda: "A chan buddhizmus nagy vitája" című írása azt a szemléletet tükrözi, ami még az 50-es éveket uralta, mikor még Hu Shih - akitől ered maga a nézet, hogy valójában Shenhui volt a csan nagy reformere - és D. T. Suzuki vitái zajlottak. Az elmúlt hatvan év azonban nem telt eseménytelenül a chan történelmének kutatását illetően. Bielefeldt és Lancaster 1975-ös áttekintő cikke a Platform szútráról - 六祖大師法寶壇經 szó szerint: A hatodik ős (pátriárka) nagy mester Dharma-kincseinek (tanításainak) platform (a szerzetesi avatás helye) szútrája - még a legfrissebb és legmerészebb elméletként említi Yanagida Seizan meglátását, hogy nemhogy Huinengnek, de Shenhuinak sem volt köze a szöveghez, sokkal inkább az Ökörfej (Niutou) iskolának. Ez azóta elfogadott értelmezéssé vált, még ha egyes részletek finomodtak is.
Pap Melinda cikke azzal indul, hogy nem Bódhidharma vitte el Kínába a buddhizmust. Nagyon jó, hogy ezt így kiemeli, mert már többször láttam ezt a csúnya félreértést. Utána viszont egy fordulatot említ, hogy száz évvel Bódhidharma után a chan iskola gyakorlatilag átvette a fő helyet az egész kínai buddhizmusban a földművesektől a császári udvarig. A probléma ezzel ott kezdődik, hogy magának a chan iskolának a koncepciója még nem alakult ki, s folytatódik azzal, hogy egy-egy szerzetes ismertsége - akik nem mellesleg rendelkeztek a megfelelő politikai tőkével - nem jelenti egy új irányzat országos elterjedését, mi több, uralmát. Példának okáért Shenxiu mellett ott volt a császári udvarnál Fazang is, kicsivel előttük pedig Xuanzangot ünnepelték. A chan iskola a teljes Tang kor ideje alatt fokozatosan terjedt el, majd pedig a Song korban vált a legmeghatározóbb irányzattá Kínában. De az az állítás, hogy a később népszerűvé vált chan egyezik a Shenhui szerinti déli iskolával már csak azért sem igaz, mert magát Shenhuit hamar elfeledte a chan hagyomány, csupán Huineng maradt meg, mint a hatodik pátriárka, többek között a később elkészült Platform szútrának köszönhetően.
Egy apróbb tévedés, vagy félreírás a cikkben a Shenhui támadásáról szóló részben jelenik meg, minthogy nem Shenhui tartotta fontosnak a Lankávatára szútrát és propagálta a tudaton való meditáció, hanem Shenxiu. Hogy ez mennyire egyszerű, vagy bonyolult tanítás, az már egy másik kérdés. A támadása valóban főként Puji ellen irányult, aki felállított egy "ősök csarnokát" - a tanátadás mestereinek tiszteletére, az uralkodói hagyomány mintájára - ezzel magát állította be örökösként. Shenhui később maga is létrehozott egy ősök csarnokát, csak Shenxiut kicserélte Huinengre; hasonlóan tett a "déli iskola" elnevezéssel is, amit először Shenxiu egyes utódai használtak.
Felhasznált és ajánlott irodalom:
Legends in Ch’an: the Northern/Southern Schools Split, Hui-neng and the Platform Sutra
The Northern Ch'an School And Sudden Versus Gradual Enlightenment Debates In China And Tibet
Transmission and Enlightenment in Chan Buddhism Seen Through the Platform Sūtra (PDF)
John R. McRae:
- The Northern School and the Formation of Early Chʻan
- Seeing through Zen: Encounter, Transformation, and Genealogy in Chinese Chan Buddhism
John J. Jørgensen: Inventing Hui-neng, the sixth Patriarch: Hagiography and biography in early Ch'an
Elizabeth Morrison: The Power of Patriarchs: Qisong and Lineage in Chinese Buddhism
Morten Schlütter: How Zen Became Zen: The Dispute Over Enlightenment and the Formation of Chan Buddhism in Song-Dynasty China
