McRae a 80-as években  ezt írta: "A korai chan történelme a teljes újraírás  folyamatában van, de az már most világos, hogy a hirtelen megvilágosodás  tana, továbbá a hirtelen és fokozatos tanítások közti vita többé nem  használhatóak fel mérföldkövekként, melyekkel a chan vallási üzenetét és  a Tang dinasztiabeli Kínában történő széleskörű elfogadottságát  értelmezzük." Ehhez képest Pap Melinda: "A chan buddhizmus nagy vitája" című írása azt a szemléletet tükrözi, ami még az 50-es éveket uralta, mikor még Hu Shih - akitől ered maga a nézet, hogy valójában Shenhui volt a csan nagy reformere -  és D. T. Suzuki  vitái zajlottak. Az elmúlt hatvan év azonban nem telt eseménytelenül a  chan történelmének kutatását illetően. Bielefeldt és Lancaster 1975-ös áttekintő cikke  a Platform szútráról  - 六祖大師法寶壇經 szó szerint: A hatodik ős (pátriárka)  nagy mester Dharma-kincseinek (tanításainak) platform (a szerzetesi  avatás helye) szútrája - még a legfrissebb és legmerészebb elméletként  említi Yanagida Seizan meglátását, hogy nemhogy Huinengnek, de  Shenhuinak sem volt köze a szöveghez, sokkal inkább az Ökörfej (Niutou)  iskolának. Ez azóta elfogadott értelmezéssé vált, még ha egyes részletek  finomodtak is.
 
 Pap Melinda cikke azzal indul, hogy nem Bódhidharma vitte el Kínába a  buddhizmust. Nagyon jó, hogy ezt így kiemeli, mert már többször láttam  ezt a csúnya félreértést. Utána viszont egy fordulatot említ, hogy száz  évvel Bódhidharma után a chan iskola gyakorlatilag átvette a fő helyet  az egész kínai buddhizmusban a földművesektől a császári udvarig. A  probléma ezzel ott kezdődik, hogy magának a chan iskolának a koncepciója  még nem alakult ki, s folytatódik azzal, hogy egy-egy szerzetes  ismertsége - akik nem mellesleg rendelkeztek a megfelelő politikai  tőkével - nem jelenti egy új irányzat országos elterjedését, mi több,  uralmát. Példának okáért Shenxiu mellett ott volt a császári udvarnál Fazang is, kicsivel előttük pedig Xuanzangot  ünnepelték. A chan iskola a teljes Tang kor ideje alatt fokozatosan  terjedt el, majd pedig a Song korban vált a legmeghatározóbb irányzattá  Kínában. De az az állítás, hogy a később népszerűvé vált chan egyezik a  Shenhui szerinti déli iskolával már csak azért sem igaz, mert magát  Shenhuit hamar elfeledte a chan hagyomány, csupán Huineng maradt meg,  mint a hatodik pátriárka, többek között a később elkészült Platform  szútrának köszönhetően.
 
 Egy apróbb tévedés, vagy félreírás a cikkben a Shenhui támadásáról szóló  részben jelenik meg, minthogy nem Shenhui tartotta fontosnak a  Lankávatára szútrát és propagálta a tudaton való meditáció, hanem  Shenxiu. Hogy ez mennyire egyszerű, vagy bonyolult tanítás, az már egy  másik kérdés. A támadása valóban főként Puji ellen irányult, aki  felállított egy "ősök csarnokát" - a tanátadás mestereinek tiszteletére,  az uralkodói hagyomány mintájára - ezzel magát állította be  örökösként. Shenhui később maga is létrehozott egy ősök csarnokát, csak  Shenxiut kicserélte Huinengre; hasonlóan tett a "déli iskola"  elnevezéssel is, amit először Shenxiu egyes utódai használtak.
Felhasznált és ajánlott irodalom:
 Legends in Ch’an: the Northern/Southern Schools Split, Hui-neng and the Platform Sutra
 The Northern Ch'an School And Sudden Versus Gradual Enlightenment Debates In China And Tibet
 Transmission and Enlightenment in Chan Buddhism Seen Through the Platform Sūtra (PDF)
 
 John R. McRae:
  - The Northern School and the Formation of Early Chʻan 
  - Seeing through Zen: Encounter, Transformation, and Genealogy in Chinese Chan Buddhism
 John J. Jørgensen: Inventing Hui-neng, the sixth Patriarch: Hagiography and biography in early Ch'an
 Elizabeth Morrison: The Power of Patriarchs: Qisong and Lineage in Chinese Buddhism
 Morten Schlütter: How Zen Became Zen: The Dispute Over Enlightenment and the Formation of Chan Buddhism in Song-Dynasty China

 
                                                                
