A buddhizmus az élet minden területén abban segít, hogy csökkentse az elégedetlenséget és a szenvedést, hogy boldogságot és békét hozzon. Három szintet lehet megkülönböztetni, attól függően, hogy kinek milyen vágyai vannak. Az első az, amikor valaki a világi javakra vágyik, mint a szerelem, pénz és egészség. A második, amikor valakit nem a világi élvezetek kötnek le, hanem szellemi, belső élményekre vágyik. A harmadik pedig, amikor valaki sem a külső sem a belső tapasztalatokban nem leli örömét, hanem valami ezeken túlit keres.

A világi élvezeteket az ember érdemekkel nyerheti el, ami a helyes hozzáállásból és magatartásból következik. Ez a buddhista tanítás az erkölcsről, a tettekről és azok következményeiről. Az előírások arra szolgálnak, hogy védelmet nyújtsanak az olyan cselekedetek ellen, amik negatív, fájdalmas eredményekkel járnak. Ez a buddhizmusban úgy fogalmazódik meg, hogy aki erkölcsös életet él, az bezárja a három alsó világ kapuit. A három alsó világ a poklok világa, az éhes szellemek világa és az állatok világa. A poklok az, amikor az ember haragból és gyűlöletből cselekszik és másokat bántalmaz, és ennek következtében az elméje pokoli hellyé alakul, ami folyamatos gyötrelmet és kínt jelent. Az ilyen pokoli elme következménye az, hogy halála után egy ennek megfelelő világban is születik. Az éhes szellemek világa az, amikor az embert teljesen eluralják a vágyak, sosem tud megelégedni, így állandóan éhezi és szomjazza az élvezeteket. Ez az éhség tudat eredményezi a halál utáni szellemként való születést. Az állatok világa az, amikor az ember csak az ösztöneit követi, nem gondol bele abba, amit csinál, az elméje tompa, így csak az adott hangulatát követi. Ennek a tompa tudatnak a következménye az állatként való születés. A három alsó világban születés a tudat alapvető hajlamainak: a haragnak, a vágynak és a tompaságnak való teljes behódolás. A harag pokoli, mert a félelemből születik, s a félelem gyötri, amibe teljesen elmerül. A vágy a folyamatos hiányérzetből táplálkozik, ezért nem elégül ki. A tompaság oka a tehetetlenség, hogy nem tud mit kezdeni a helyzettel, ezért teljesen behódol a történéseknek és csupán elszenvedője lesz mindennek. Látni, hogy ezek az állapotok fájdalmasak és nem kívánatosak, az ember elkerüli a szélsőségeket a cselekedeteiben. Megérti, hogy a túlzott vágy, harag és tompaság nem hoz jó eredményeket, igyekszik a hozzáállását és magatartását a helyes irányban tartani. Ez a nem ártás szemlélete, ami az előírásokban megjelenik.

A nem ártással elkerüljük a rosszat, ami már önmagában jó, de nem hoztunk létre további jót. Nem romboltunk, de még nem is építettünk. Ahhoz, hogy további érdemeket gyűjtsünk, létre kell hoznunk pozitív tudatállapotokat és üdvös cselekedeteket. A jó tudatállapotok a négy mérhetetlen gyakorlása és a jó cselekedetek az adakozás. A négy mérhetetlen a következő: kedvesség, együttérzés, együtt örvendezés és felülemelkedettség. A kedvesség az az indíttatás, hogy a másik legyen boldog. Az együttérzés, hogy a másik ne szenvedjen. Az együtt örvendezés, hogy a másiknak legyen meg az oka a boldogságra. A felülemelkedettség pedig az, hogy mi magunk ne inogjunk meg és ne ragadjanak el a különböző érzelmek, hanem legyünk békések és türelmesek. Azért hívják ezt a négy hozzáállást mérhetetlennek, mert átfogják az egész világot, vagyis amikor ezt gyakoroljuk, akkor elménkkel mindenkit beleveszünk ebbe a szemléletbe és mindenki jólétét kívánjuk. Ennek a mérhetetlen tudatnak a cselekedetben történő megjelenése az adakozás különböző formáiban van. Az adakozás lehet tudati, szóbeli és testi cselekedet is. Tudati adakozás az, amikor másoknak felajánljuk az érdemeinket és minden jót kívánunk nekik. Szóbeli adakozás, mikor másokkal kedvesen beszélünk és szavainkkal kívánunk másokat megbékíteni és megörvendeztetni. Testi cselekedet, amikor másoknak adjunk a munkánkat és a tulajdonunkat. Ezen jó tettek következtében a tudatunk békés és örömteli lesz, és ezen tudatállapotok hasonlóan békés és örömteli születéshez vezetnek az emberi és isteni világokban, telve szeretettel, gazdagsággal és jóléttel. Ugyanis míg a harag, vágy és tompaság a félelem, hiány és tehetetlenség tudatállapotait erősítik, addig a négy mérhetetlen kedves és békés tudatállapotokat, továbbá az adakozás a bőség és elégedettség tudatállapotait fejleszti.

Azok, akiket nem a világi örömök érdekelnek, hanem a belső nyugalomra törekszenek, azok ezt lemondással és meditációval érhetik el. A lemondás azt jelenti, hogy lemondanak a világi élvezetekről és nem azokat akarják megszerezni. Ezért van az, hogy a buddhizmusban szerzetesi rend létezik, ami a legmegfelelőbb feltételeit nyújtja annak, hogy a külső problémáktól és hétköznapi feladatoktól az embert a legkevésbé kössék le. Ez nem azt jelenti, hogy meditációt csak szerzetesek gyakorolhatnának, csupán a szerzetesi életvitel előrevivőbb a tudat elcsendesítéséhez. A meditáció maga a tudat elnyugtatását szolgálja. Ez azért fontos, mert az elégedettség, béke, nyugalom és boldogság a tudatállapottól függ, márpedig ha az elmét lekötik akár csak a szép és üdvös tettek és azok eredményei, akkor sem olyan csendes és derűs, mintha nemcsak a rossz, de a jó sem ragadja el. Ezért a hangsúly a buddhista gyakorlásban átkerül a káros és üdvös tettekről a tudat képzésére, a meditációra. Annak következtében, hogy az elmét nem mozgatják a világi vágyak, magasabb isteni birodalmakban születik újra a halál után, ahol már nem az érzéki vágyakat beteljesítő élvezetek vannak, hanem egyre nagyobb nyugalom és békesség.

Végül vannak azok az emberek, akik sem az érzéki élvezeteket sem a meditatív nyugalmat nem vágyják, mert felismerték azok nem kielégítő voltát, a teljes megszabadulásra törekszenek. A megszabadulás azt jelenti, hogy nem ragaszkodik semmilyen tudatállapothoz sem, legyen az rossz, jó, vagy békés. Látja, hogy mindegyik elmúlik, ezért ha ragaszkodik hozzá, akkor szenved tőle, akár azért, mert nem éri el, akár azért, mert elveszíti. Ez a bölcsesség, ami a megvilágosodáshoz visz és nem eredményez újabb születéseket.

Ez a három szint az, ami a buddhista ösvény egészét képezi, az erkölcs, a meditáció és a bölcsesség gyakorlása. E három egymásra épül és egymást támogatja, így mindegyik gyakorlása eredményesen szolgálhatja a három cél bármelyikét.