A Buddha összes tanításának lényege a nem ragaszkodás. A ragaszkodás az, ami a szenvedést szüli, így ha nincs ragaszkodás, nincs szenvedés sem. A nem ragaszkodás itt nem az a fajta, ami elutasít bármit is, vagy nem törődik vele, hanem ami meg nem kötöttség, szabadság. Olyan szabadság, ami teret ad a változásnak. A ragaszkodás az a hozzáállás, amikor nem akarjuk, hogy valami változzon, vagy épp azt akarjuk, hogy valami változzon. A szabadság nyitottságot jelent, azt, hogy nem akarjuk azt, hogy valami hogyan legyen, vagy ne legyen. A nem ragaszkodás nem azon múlik, hogy eldobunk magunktól valamit, vagy épp megtartjuk. A szabadság pontosan abban van, hogy el tudjunk engedni és meg is tudjuk tartani. Ez az, amikor nem vagyunk megkötve, mert nem kell valaminek megfelelnünk, vagyis nem kell egy saját magunk felállította eszményt követnünk. Ez vonatkozik magára a nem ragaszkodásra is. Ha a nem ragaszkodás egy eszménnyé válik, akkor onnantól abba kapaszkodunk, s mindent annak akarunk megfeleltetni, így pedig nem vagyunk egyáltalán előbbre.
Ha a tudat nyitott, akkor jöhetnek gondolatok, jöhetnek érzések, jöhetnek tapasztalatok, s ahogy jöttek, ugyanúgy el is mehetnek. Nem csinálunk belőlük ügyet. Ha nem csinálunk ügyet, akkor ügy nélküliek vagyunk, ahogy Linji mondta. Nem csinálni ügyet annyi, mint nem merülni el a fogalmi sokasításba, amikor agyon magyarázunk valamit, hogy az miért jó, vagy épp rossz.
A tudatunkat nem kell nyitottá tennünk, nem kell megszabadítanunk. A tudatunk természeténél fogva üres, kötetlen. Ha meghagyjuk a természetes állapotában, akkor tökéletesen működik, miként a nyugodt tó felszínén is minden tisztán tükröződik. A tudat természete hibátlan, nem ragad meg semmit. Ám amikor felmerül egy érzés, egy gondolat, s ebbe belekapaszkodunk, azonosulunk vele, ügyet csinálunk belőle, akkor elmerülünk a nézetek hálójában, elveszünk a szamszárában. Látni azt, hogy a tudat természeténél fogva nyugodt és ragyogóan éber, amit nem befolyásolnak a szenvedélyek legnagyobb hullámai sem, felismerjük, hogy bármi jelenjen is meg, az nem képezhet semmilyen akadályt, mert ahogy jött, úgy el is megy.
Amint nem homályosítja el látásunkat a felmerülő tapasztalatok, tisztán és világosan látjuk magukat a tapasztalatokat, hogy milyenek, hogyan működnek. Nagyon fontos, hogy nem elkülönülünk a jelenségektől, csupán nem támaszkodunk semmire sem, még magára a nem támaszkodásra sem. Nem ragadjuk meg a jelenségeket, hagyjuk őket megjelenni és elmúlni, de ebben a nyitottságban nem is távolodunk el a jelenségektől, hanem tisztán látjuk azokat. Ha a tudat nyitott, akkor mindig képes a körülményeknek megfelelően megragadni és elengedni. Mert a tudat természetes módon szabad, ezért bármilyen jelenségről is legyen szó, azok nem kötik meg, s így nincs is mitől tartani. Ha kell, adunk, ha kell, elveszünk. Az együttérzés természetes módon jelenik meg, s mivel nem akadályozza semmi, kötetlenül működik minden lény javára.
A lényeg, hogy ne erőlködjünk, hanem lássunk rá a tudat természetére, ami üres. Minthogy üres, ezért magát a tudatot sem lehet megragadni. Minthogy nem ragadjuk meg a tudatot sem, így mindent közvetlenül tapasztalunk, anélkül, hogy felesleges értelmezésekbe bonyolódnánk. De ez megint csak nem azt jelenti, hogy nem szabad értelmezni. Nincs semmi baj az értelmezéssel, a lényeg az, hogy ne ragadjunk bele.
Ha madár száll, nem hagy nyomot
Ha harang zúg, a csend nem vész el
Ha elménk zavaros, nem támad vihar
A gondolat az ürességből kél, majd visszahull
