僧問雲門。如何是超佛越祖之談。門云。餬餅。

- Mit jelent a mondás "meghaladni a buddhákat és ősöket"? - kérdezte egy szerzetes Yunment.
- Magos lepény - mondta Men.

超談禪客問偏多
縫罅披離見也麼
餬餅塞來猶不住
至今天下有肴訛

Sok Csan vándor kérdezősködik a meghaladó beszédről,
Száját kitátja, látod?
Nem állítja meg a beletömött magos lepény sem,
Még most is zavar van mindenütt.

Magyarázat

Egy szerzetes megkérdezte Yunment.
Amikor egy tanítást vizsgálunk, akkor az első, amit érdemes megnézni, hogy kitől kinek szól. A szútrákban általában a Buddha beszél, de a többi szereplő nagyon fontos, mert meghatározzák a tanítás formáját. Nem ugyanaz egy olyan tanítás, amit kívülállóknak, amit világiaknak, amit szerzeteseknek, kiemelt tanítványoknak, vagy bódhiszattváknak mond. Itt egy szerzetes jelenik meg, mint kérdező. A szerzetes olyan személy, aki életét a Dharma megismerésére áldozta, ezért számára minden más lényegtelen és felesleges. Yunmen a Csan déli iskolájának, a Hongzhou ágnak kiemelkedő tanítója, kinek egyszavas válaszai váltak legismertebbekké. A szerzetes a törekvő, Yunmen pedig az éles szemű őr, aki a Csan utolsó kapuját őrzi. Még kérdést is csak akkor tehetünk fel a Dharma őrzőjének, ha már számos akadályon túl jutottunk. Miért? Mert a Csan közvetlen módszere csak hosszas munkálkodás után válik használhatóvá. Ez egy kifinomult technika, amihez nyitott tudat kell. Mindenkinek lehetősége van bármikor megnyitni a tudatát. A kérdés az, hogy ezt meg is tesszük-e.

Mit jelent a mondás?
A kérdés feltevéséhez először tisztázni kell azt, hogy mit akarunk tudni. Amikor ismerkedni kezdünk valamivel, akkor olyan kérdéseink vannak, mint a kezdőknek. Amikor az alapokon túl vagyunk, akkor olyan kérdéseink vannak, mint a gyakorlóknak. Amikor pedig már gyakorlottak vagyunk, akkor a kérdéseink egy tapasztalt ember kérdései. De nem az a fontos, hogy jól hangzó kérdéseket tudjunk feltenni, hanem hogy akarjunk kérdezni. Ha nincs kérdésünk, akkor válaszokat se kaphatunk. Ha pedig van kérdésünk, akkor merjük is feltenni, amikor adódik rá lehetőség. Ha van kérdés, akkor az természetes módon visz előre az úton.

Meghaladni a buddhákat és ősöket.
A buddhák itt a szútrák tanításait, az ősök pedig a kiemelkedő tanítók magyarázatait jelentik. De mit jelent a meghaladni? Azt, hogy személyesen megtapasztaljuk a tanítás jelentését. Ekkor meghaladjuk, mert nem csak a szavak alapján tudjuk azokat onnantól, hanem első kézből. Amikor megértjük valaminek az elvét, akkor bárhogyan tudjuk használni. Amikor pedig megtapasztaljuk, akkor még az elv sem szükséges többé, mert közvetlen hozzáférésünk van a tartalomhoz. Másrészt azonban a konkrét tanítás, a megértés és a tapasztalat összhangban kell legyen, az egyik nem mondhat ellent a másiknak. Így tudjuk ellenőrizni, hogy a megértésünk és a tapasztalatunk megfelel-e a buddhák és az ősök útmutatásainak.

Men mondta.
A válasznak a célja általában az, hogy megmagyarázzon valamit. De amikor egy Csan történetről van szó, akkor pont a nem magyarázás az elv. Ennek ellenére, vagy ezzel együtt mégis van válasz. Csakhogy az ilyen típusú válasznak a szerepe közvetlen hatást gyakorolni a kérdezőre. Azt gondolhatnánk, hogy a Csannak ez egy specialitása. Erről szó sincs, a buddhizmusban minden tanítás célja az, hogy elérjük a megvilágosodást. A stílus az, ami különbözik, s ezért beszélhetünk Csan iskoláról, azon belül pedig különböző Csan irányzatokról és tanítókról. Yunmen egy végsőkig egyszerűsített stílust használ, ami épp ezért megfejthetetlennek tűnik elsőre. De ha hiszünk Yunmennek, akkor lehetséges a megértés.

Magos lepény.
Könnyen beleeshetünk abba a csapdába, hogy elkezdjük magunkban magyarázni, mit is jelent az, hogy magos lepény. Talán megpróbálunk utána járni, pontosan milyen ételre is utalt. Vagy kiegészítjük a történetet, hogy biztos volt ott az asztalon egy magos lepény. De idővel kimerülnek a válaszok, legalábbis akkor, ha látjuk, igazából egyik sem jó. S ez egy fontos része a dolognak: látni, akármilyen magyarázattal is állunk elő, nem megfelelő. Ezt a csapdát könnyebb elkerülni akkor, ha van egy tanító, aki kikérdez és odafigyel a gyakorlatunkra. Bár ha képesek vagyunk elég őszinték lenni - s általában nem vagyunk azok magunkkal - akkor lehetséges önállóan is haladni. Az önmagunkkal való őszinteség legfőbb akadálya pedig az, hogy azt hisszük, őszinték vagyunk magunkkal, s tisztán látjuk a helyzetünket. Az őszinteséghez nyitott, kötetlen figyelem kell, amit nem homályosítanak elé elvárások, elképzelések. Márpedig a fő gondunk eleve az, hogy a tudatunk homályos. A folyamatos képzésnek a buddhizmusban pedig ennek a homálynak az eloszlatása a célja. Ezért szükséges megalapoznunk magunkat az erkölcsi fegyelemben, a meditációban és a bölcsességben egyaránt. Vagyis oda kell figyelnünk a viselkedésünkre, arra, hogy a tudat nyugodt és éber legyen, s meg kell értenünk a Buddha tanításait. Amikor ezektől eltérünk, amikor helytelen tetteket követünk el, szétszortak és zavarosak vagyunk, vagy kétségeink vannak a Dharma irányában, akkor épp nem sikerül az úton haladni. De amint észrevesszük eltévelyedésünket, már újra a helyes irányba indultunk el.

Kitátja, látod?
A vers első két sora a helyzetre és a kérdésre vonatkozik. Egyrészt tévedésben vannak azok, akik folyton keresik a megoldást, mert nem látják, hogy a bajt ők maguk hozzák létre. Ha egyszerűen felhagynának a kereséssel, minden rendben lenne. Másrészt ha az emberek nem keresnék a megszabadulást, akkor mindörökre a szamszárában maradnának. Ezért amikor kinyitja a száját, teret enged a fénynek, hogy megértésre jusson.

Zavar mindenütt.
A második két sor a válaszra és a helyzetre vonatkozik. A válasz elvágja azonnal a magyarázkodás lehetőségét, megállít minden gondolatot, s ezzel megszabadít minden élőlényt. De Yunmen nem hallgat, hanem beszél. Nem arról van szó, hogy ne legyenek szavak, fogalmak, képzetek, hanem arról, hogy ne vesszünk el azokban. A zavar pedig akkor támad, mikor ahelyett, hogy látnánk a válasz értelmét, a kifejezést ragadjuk meg, s próbáljuk kigondolni, hogy miről is szól ez az egész. Így azonban sosem érthetjük meg. Látni azt, hogy nem értjük, ez a megértés kezdete. Elhagyni az értelem gondolatát is, ez a bölcsesség kapuja. Szabadon használni beszédet és hallgatást, ez a bölcsesség használata. Ekkor sem a nyugalom, sem a zavar nem érinthet meg többé.