A kedvesség és türelem próbája nem abban van, hogy kellemes körülmények között barátságosan szólunk a másikhoz, hanem abban, amikor kellemetlenül érezzük magunk. Azt gondolhatjuk magunkról, hogy mi megértőek vagyunk, figyelmesek, törődőek. És ez bizonyos helyzetekben igaz is. De mi van azokkal a helyzetekkel, amikor nem? Akkor azt mondjuk, hogy jogos a felháborodás; megérdemelte, amit kapott; ha ő is ilyen, akkor én is ilyen vagyok. Mindig annyi remek magyarázatot, kifogást, mentséget találunk arra, hogy ne legyünk türelmesek és kedvesek. Márpedig abban, ha valaki csak akkor viselkedik barátságosan, amikor épp jó kedve van, az nem nagy művészet. A nehézségek a legjobb gyakorlóterületei a Buddha tanításának. Amikor nem sértődünk meg, nem vágunk vissza, nem húzzuk fel magunkat, nem mérgelődünk - pedig akár tehetnénk azt is - akkor jelenik meg kézzelfoghatóan a Dharma valódi jótékony hatása. A háborúk, a tömegmészárlások, az éhinség, s a sok hasonló szörnyűség a világban mind abból fakad, hogy nem tudunk se kedvesek, se türelmesek lenni.
Gyakran tűnik úgy, hogy a buddhizmusban különféle elvont tanításokról van szó, mint az éntelenség, a függő keletkezés, vagy a buddha-tudat. De mindez nem másról szól, mint a türelemről és a kedvességről. A türelem azt jelenti, hogy nem ragadnak magukkal az épp felbukkanó események és érzések. A kedvesség azt jelenti, hogy figyelmesek vagyunk a zajló történésekre és mások javát kívánjuk szolgálni. A türelem gyakorlásával a békét, a kedvességgel a boldogságot valósítjuk meg.
Minden lény az összes világban békére és boldogságra vágyik. De ha körülnézünk, látjuk, hogy nagyon keveseknek sikerül ezt elérniük, s ha el is érik egy rövid időre, hamar elvesztik. Mindez azért, mert türelem és kedvesség helyett különböző dolgok után áhítoznak, amik megszerzése érdekében csalnak, lopnak, vagy akár ölnek is. Teszik mindezt azért, mert azt hiszik, hogy akkor elérik a békét és boldogságot. Ám annak következtében, hogy elméjük zavart, sosem érik el a derűs nyugalmat.
A türelem műveléséhez segíthet az, ha felismerjük az épp megjelenő, vagy már régen dédelgetett igazságérzetünk hamisságát. Vagy egyszerűen mondhatjuk azt is, hogy nincs olyan jogosság, nincs olyan koncepció a világon, ami megérné azt, hogy feladjuk béketűrésünket, s elmerüljünk a harag és ellenszenv lángjai közt.
A kedvesség művelésében segítség lehet annak megértése, hogy mások is ugyanúgy szenvednek, s ugyanúgy a boldogságot próbálják elérni. De könnyedén megy akkor is, ha megértjük, kedvesnek lenni eleve a saját magunk érdeke, mert abban találjuk meg a boldogságunkat. A kedvességgel sosem vesztünk, hanem nyerünk. Mi se volna könnyebb, mint a saját legjobb érdekünkben cselekedni?
A türelmet és kedvességet fontos együttesen gyakorolni. Külön-külön csak részleges eredményeket tudunk elérni, míg a kettőt egyaránt alkalmazva valóban tartós békességre és boldogságra tehetünk szert. A türelem félreértett túlhangsúlyozása tétlenségbe, unalomba, vagy akár depresszióba mehet át. A kedvesség félreértett túlhangsúlyozása izgatottságba, kényszerességbe, vagy mártíromságba fordulhat. Legyünk egyszerre türelmesek és kedvesek is, mert akkor a nehézségeket nem csak elviselni tudjuk, de át is alakíthatjuk. Akkor a másokkal való viszonyunk nem csak semleges, hanem örömteli lehet, még akkor is, amikor azt gondolhatjuk, hogy teljesen hasztalan minden erőfeszítésünk.
Csak képzeljük el, milyen lenne az a világ, ahol az emberek mindenkivel barátságosak. Nem lennének elhagyatottak, kitaszíttotak, megnyomorítottak; nem létezne szegénység, bűnözés, háborúskodás. A legegyszerűbb emberektől a nagyhatalmú vezetőkig mindenki azon munkálkodna, hogy mindenki másnak jó legyen. A türelem és kedvesség gyakorlásával mi magunk építjük ezt a világot. Nem azért tesszük, mert azt hinnénk, hogy akkor majd eljön a földi paradicsom, hanem azért, mert beláttuk, hogy ez a legjobb, amit egyáltalán tehetünk az életünkben.
