普化一日於街市中。就人乞直裰。人皆與之。普化俱不要。師令院主買棺一具。普化歸來。師云。我與汝做得箇直裰了也。普化便自擔去。繞街市叫云。臨濟 與我做直裰了也。我往東門遷化去。市人競隨看之。普化云。我今日未。來日往南門遷化去。如是三日。人皆不信。至第四日無人隨看。獨出城外自入棺內。倩路行 人釘之。即時傳布。市人競往開棺。乃見全身脫去。秖聞空中鈴響隱隱而去。(T47n1985, p504b18-26)
Egy nap Puhua a város utcáin az emberektől egyrészes ruhát kéregetett. Mindenki akart adni neki, de Puhua egyiket sem fogadta el. A tanító utasította a kolostori felvigyázót, hogy vegyen egy koporsót. Mikor Puhua visszatért a tanító azt mondta:
- Szereztem neked egyrészes ruhát.
Puhua a vállára vette és elment. Az utcákon járkálva így kiabált:
- Linji szerzett nekem egyrészes ruhát. A keleti kapuhoz megyek eltávozni az életből.
A városiak igyekeztek követni, hogy megnézzék. Puhua így szólt:
- Ma még nem. Holnap a déli kapuhoz megyek eltávozni az életből.
Így volt három napon át. Az emberek már nem hittek neki. A negyedik napra senki sem követte megnézni. Egyedül kiment a városból és belemászott a koporsóba. Megkért egy arra járót, hogy szögelje be. A hír nyomban elterjedt. A városiak odasiettek, hogy kinyissák a koporsót, de aztán látták, az egész test eltűnt. Csak a csengőjének csilingelését hallották az égből egyre távolodni.
(Linji feljegyzett beszédei, 2.24)
Háttér
Zhenzhou Puhua (鎮州普化, ?-860) szerzetes volt Linji kolostorában. A youzhou-i Panshan Baoji (幽州盤山寶積, Mazu Daoyi egyik tanítványa) volt a mestere, aki azt mondta róla "Ez az ember egyszer még őrült módon fog tanítani." (這漢向後掣風狂去在). És valóban, Puhua az ún. "őrült zen" (風狂禪) egyik mintaképe, akit Ikkjú Szódzsun (一休宗純) is megemlít verseiben (erről lásd még Gereon Kopf: Neither Good nor Evil - A Non-Dualistic Ethics for Today (PDF) című írását). A japán Fuke zen iskolát (普化宗), ami a bambusz furulya, vagyis a sakuhacsi (尺八) meditatív használatáról híresült el, tőle eredeztetik (bővebben lásd még Max Deeg: Komuso and "Shakuhachi-Zen" (PDF) esszéjét).
Kifejezések
Egyrészes ruha (直裰) - máig használt szerzetesi öltözet a távol-keleten, s így néz ki.
Kolostori felvigyázó (院主) - a kolostor (anyagi) ügyeit intéző szerzetes.
Csengő (鈴) - Puhua állandó kelléke volt, amivel a városban járkált és hívta fel az emberek figyelmét.
Kifejtés
A történet négy váratlan fordulatból épül fel: 1. ruhát kér, de nem fogadja el; 2. ruha helyett koporsót vesz magához; 3. a halálhírét kelti magának, de nem hal meg; 4. titokban meghal, de a teste eltűnik.
A szerzetest szanszkritul bhiksunak, vagyis koldusnak hívják, s hagyományosan a buddhista szerzetesek koldulásból éltek. Ez azonban fokozatosan átalakult a kolostorok létrejöttével, amiket a világiak bő adományokkal láttak el. Ettől még fenntartották mindenhol a szokást, hogy egyes szerzetesek - vagy egész csoportok - elmentek koldulni a településekre. A szerzetes-világi viszony alapja pont az adományozáson alapszik, ami a világiak számára érdemeket szerez, míg a kolostorok ebből fenn tudják tartani magukat. Ezért aztán igen különös, hogy miközben Puhua ruhát koldul, bárki is ajánlja fel neki, nem fogadja el. Ez hasonló a Kaputlan kapu 10. esetéhez:
Caoshan apátot megkérdezte egy szerzetes:
- Qingshui magányos és szegény. Kérlek, mester, segíts!
- Shui ácsárja! - szólította Caoshan.
- Igen! - válaszolt Qingshui.
- A qingyuan-i Bai család borából három pohárral is ittál, mégis azt állítod, még csak meg sem nedvesítetted a szádat. - szólt Caoshan.
Amit Caoshan mond, hogy miközben rendelkezik vele, úgy csinál, mint akinek nincs, igaz Puhuára annyiban, hogy ruhában van, mégis ruhát kér. Valójában nincs egyáltalán szüksége rá. De akkor mit tanít ezzel a szokatlan viselkedéssel? A Gyémánt szútra azt tanítja, hogy az adakozásban ne legyen benne az adakozó, az adomány és az elfogadója, ez a valódi adakozás. De ettől még adakozzunk, csak ne ragaszkodjunk az elvárásainkhoz. Ezzel kapcsolatban érdekes elgondolkozni az olyan hétköznapi eseményeken, mint ami itt is felmerül, hogy az olyan ünnepek során, ahol ajándékokat adunk/kapunk, mennyi vágy jelenik meg, s ezekből a vágyakból szenvedés.
Linji meg akarja tréfálni ezt a csínytevő szerzetest, vagy épp látja a közelgő véget, s koporsót kínál fel. Nem hiszem, hogy sokan könnyen vennék azt, ha valaki egy koporsót, vagy épp egy urnát ajándékozna neki. Egyrészt nem szoktunk a halálra gondolni, másrészt nem szeretünk róla gondolkodni. Miközben az emberek azt szokták mondani, hogy nem félnek a haláltól, kulturálisan a halál tabu téma. A mindennapok során csak a tévében találkozunk vele, de ott is inkább csak filmekben, miközben a híradóban sem szokás még csak holttesteket sem mutatni, legfeljebb letakarva. A halál olyan téma, amit el szoktak viccelni, vagy jelentéktelennek nevezik. Emlékszem, az egyik tévé sorozatban feltette valaki a kérdést, hogy ugyan ki akar 98 évig élni. Mire azt válaszolták, hogy a 97 évesek. Mindenki meghal egyszer, na de nem most, még csak nem is ezen a héten. És a halál egy dolog, de mi a helyzet a halál után? Ez végkép abszurd gondolat, nem?
Puhua megvezeti az embereket, akik mind kíváncsiak rá, ahogy meghal. Most nem kéreget, hanem kínál, nem elutasít, hanem nem ad meg. Azt mondja, itt a cirkusz, nagy mulatság, de sehol a sátor, sehol az artisták. Szeretjük a látványosságokat, egy haláleset pedig igazi kuriózum. Nem csoda, hogy a szórakoztatóiparban ennyire jelen van a halál, legalábbis annak színpadias, látványos megjelenítése. Persze más halála, sosem a mienk. A buddhizmusban a különböző mesterek halála gyakran tartalmaz valamilyen különös elemet, ami kifejezi azt, hogy mit valósított meg az élete során. Nem ritka, hogy ilyenkor sokan veszik körül a mestert, aki meditációs pózban eltávozik az életből. Puhua viszont csak szívatja a népet, játszik velük. A műsor elmarad. De majd holnap...
Végül Puhua egyedül marad, csendben bebújik az ajándék koporsóba és meghal. Nem látja senki.
"Egy gondolat bánt engemet:
Ágyban, párnák közt halni meg!
Lassan hervadni el, mint a virág,
Amelyen titkos féreg foga rág;
Elfogyni lassan, mint a gyertyaszál,
Mely elhagyott, üres szobában áll."
Az életünk során sem szeretjük, ha egyedül maradunk teendő nélkül egy elhagyatott helyen. Na de még hogy akkor is, amikor meghalunk?! Szung Szán így mondja: "Üres kézzel jössz, üres kézzel távozol. Ilyen az ember." Puhuának nem volt semmije, csak egy ajándék koporsója. Aztán mikor belenéztek, eltűnt. Mit jelent ez? Hogy a halál, ahogy a születés és az élet is, látszat, nem valódi. Egy csengőt hallanak, amit már sokszor hallottak előtte is. Figyelmeztet, még utoljára. Figyelmeztet, hogy ismerjük fel a jelenségeket annak, amik, s ne bonyolódjunk bele. Továbbá rámutat arra is, hogy a megszabadulás nem egyenlő a megsemmisüléssel. Téves gondolat, hogy a nirvánát a teljes pusztulásnak hiszik sokan. Ez csak azért van, mert felfoghatatlan az, hogy mit jelent nem azonosulni. Olyan, mint a csengőszó, ami lassan szertefoszlik a levegőben.
Összefoglalás
A zennek nem az a célja, hogy abszurditásokkal szórakoztassa az embereket. Bár Puhua története fordulatos és mulatságos, a mondandója nem különbözik a buddhák és pátriárkák tanításaitól. Ne akadjunk fenn a saját elképzeléseinken, s ne boruljunk ki, ha nem úgy történnek a dolgok, ahogy elvárnánk. Minden változik, kivéve egyet. Ezt az egyet, a kötetlen, tiszta tudatot kell felismernünk, semmi mást. Akkor jöhet élet és jöhet halál, nincs aki megrettenjen.
