A test és lélek kettőssége a nyugati filozófia egyik klasszikus probléma köre, amire az évszázadok során különböző válaszok születtek. A Buddha arra a kérdésre, hogy a test azonos-e a lélekkel nem válaszolt sem igennel, sem nemmel. Hogy miért nem válaszolt ezekre a kérdésekre? "Azért, mert mindebből nem származik haszon, nem tartozik az önmegtartóztatás lényegéhez, nem vezet lemondáshoz, vágytalansághoz, önuralomhoz, megnyugváshoz, felismeréshez, megvilágosodáshoz, kialváshoz (nirvánához); ezért nem beszéltem minderről" (MN 63). Ez a gyakran idézett magyarázat arra, hogy miért nem válaszolt. De van két másik válasza is a Buddhának, hogy miért nem mondott sem igent, sem nemet. Az egyik az, hogy mert míg akik állást foglalnak az ilyen kérdésekben, azok a hat érzékterület valamelyikét énnek illetve enyémnek tekintik (SN 44.7), a másik, hogy az öt halmaz valamelyikét tekintik énnek illetve enyémnek (SN 44.8). A Buddha egyiket sem tartotta énnek illetve az énhez tartozónak. Mit jelent ez?
Kettősség akkor létezik, amikor a dolgoknak önálló létet (ént) tulajdonítunk. Ha azt mondjuk, hogy a test/anyag az egy teljesen más lényegiségű, mint a lélek/tudat, akkor fennáll az a probléma, hogy nem létezhet kapcsolat a kettő között. A buddhizmusban ez a kettősség a név (nāma) és a forma/test/anyag (rūpa) tanításában jelenik meg. A név jelenti az öt halmaz tudati (citta) részét: érzet, észlelés, késztetés, tudatosság; míg a forma az anyagi (rūpa) részt (ami a négy elemet: tűz (hő), víz (koherencia), föld (szilárdság), szél (mozgás); továbbá az öt testi érzékelést jelenti). Amire mindez utal, az nem a szokásos értelemben felfogott test-lélek kettősség, hanem a tapasztalati jelenségek különböző működései.
Működés alatt azt értem, hogy egy jelenség (dharma) adott tulajdonságokat mutat, melyek meghatározzák, hogy milyen szerepe van egyes oksági folyamatokban. Tehát bizonyos dolgok csak bizonyos dolgoknak lehetnek az okai illetve okozatai. Amennyiben úgy nézzük a világot, mint tapasztalati jelenségek oksági folyamatai, ami mögé nem próbálunk odaképzelni valamilyen végső lényegiséget vagy öntermészetet, akkor a test-lélek, anyag-anyagtalan kettősség értelmetlenné válik. Amikor pedig anyagi és tudati jelenségekről beszélünk, akkor az csupán egy nyelvi magyarázat, egy értelmezési segédlet a tapasztalatok felosztásához.
A tapasztalati jelenségek oksági folyamatának megértésére alapozva meg tudunk különböztetni anyagi és tudati folyamatokat anélkül, hogy ezek szigorúan elválnának egymástól, vagy hogy szükség legyen bármelyiket is előnyben részesíteni, úgy mint hogy csak tudati vagy csak anyagi jelenségek léteznek. Innentől pedig a tudatfolyam, mint tudatpillanatok oksági folyamata, ami az újraszületés működésének alapját adja, egy világos tanítássá válik.
