A hit/bizalom egyaránt a szanszkrit sraddhá (páli: szaddhá; tibeti: dépa (dad pa)), míg az áldás az adhisthána (tib.: csin-lap (byin brlabs) szó megfelelője.
Az áldásnak azért feltétele a hit, mert a hit ellentéte az elutasítás, tehát csak akkor tapasztalhatóak a tanítás jó hatásai (avagy az áldása), ha nem elutasítjuk, hanem megbízhatónak, hitelesnek találjuk azt, s ezért magunkra vonatkoztatjuk, megértjük, s alkalmazzuk.
A hit/biztalom (sraddhá) jelentése az elfogadás igazként, ami akkor történik meg, ha megismerjük és megértjük a tanítást. Tehát a tanító áldása abban áll, hogy a tanítást alkalmazva a káros tudatállapotok csökkennek, míg az üdvösek növekednek.

"Először is, hadd magyarázzam el, hogy mit értünk áldás alatt, amikor például egy láma áldásáról, vagy a Dharma áldásáról esik szó buddhista szövegekben. Az áldásnak mindig a ti saját elmétekből kell megszületnie. Nem olyasvalami, ami kívülről jön, jóllehet egy láma áldásáról, vagy a három menedék áldásáról beszélünk. Amikor elmétek pozitív minőségei megnövekednek, negatív minőségei pedig lecsökkennek, ez jelenti az áldást. Tibetiül az áldás szó |byin-rlab, ejtsd: csin-lap] két részre tagolható - a byin "nagyszerű lehetőséget" jelent, a rlab pedig "átalakulást". A byin-rlab jelentése tehát nem más, mint átalakulni egy nagyszerű lehetőséggé. Az áldás olyan pozitív minőségek kifejlesztését jelenti, amelyeknek nem voltatok birtokában azelőtt, illetve a már kifejlesztett pozitív tulajdonságaitok továbbfejlesztését. Emellett az elme tisztátalanságainak csökkentésére is utal, amelyek a teljesség minőségeinek kifejlesztését akadályozzák. A valódi áldást tehát akkor kapjátok, amikor elmétek erényes tulajdonságai megerősödnek, tökéletlen tulajdonságai pedig erejüket veszítik."
(Dalai Láma: A meditáció szakaszai, 13-14. o.)