A legelső nagy nehézség a buddhizmusban azon nyugatiak számára, akik ezt a vallást akarják követni, az újraszületés tanítása. Igaz, nem mindenkinek okoz gondot az ebben való hit, de sokaknak igen. Ez annak köszönhető, hogy a jelenleg uralkodó materialista világképben csak egyetlen élet létezik. És minthogy a buddhizmust leggyakrabban azon emberek kezdik követni, akik elutasítják a kereszténységet (teista vallásokat), ezért a másik végletben hisznek alapjáraton, az anyagelvűségben.
Az anyagelvűség tanítása létezett a Buddha idejében is, amint arról beszámol a Brahmadzsála szutta és a Szamannyaphala szutta. Ennek a nézetnek a képviselője Adzsita Készakambalí volt. (Indiában később is létezett egy materialista irányzat, amit Csárváka (az alapítóról), vagy Lókájata (világ-kiterjedt, materialista) iskolának hívtak.) Ezt a nézete a buddhizmusban megsemmisülés tannak (uccshéda-váda) is nevezték, minthogy a halállal a személy megsemmisül, s nincs következménye mindannak, amit életében tett.
A Brahmadzsála szutta erre vonatkozó része így hangzik:
"Barátok! Ez az én (atta) testi, a négy nagy elemből áll, az apa és anya egyesüléséből született; megsemmisül és elpusztul az anyagi test felbomlásakor és nem létezik a halál után. Ily módon, ez az én (atta) teljesen kiirtatott." (forrás: web.ukonline.co.uk/theravada/brahma1.htm)
Ezt még további hétféle megsemmisülés tan követi, melyek esetében olyan énekről beszélnek, amik felsőbb világokban vannak, de anyagszerűek és a halállal megsemmisülnek.
Az anyagelvűség, a megsemmisülés tana a buddhizmusban a téves nézetek közé tartozik. Miért? Mert ellent mond az okság törvényének.
És van a másik véglet, az öröklét tana (szasszata-váda), ami bizonyos dolgok, illetve lények örökkévalóságát tanítja. Ez szintúgy elfogadhatatlan a buddhizmusban, mert ugyancsak ellentmond az okság törvényének.
E nézet egyik képviselője volt a Buddha korából Pakudha Kaccsájana, aki a következőket mondja a Szamannyaphala szuttában:
"hét szubsztancia van - nem létrehozottak, kisebbíthetetlenek, teremtetlenek, teremtő néklüliek, meddők, hegycsúcsként stabilak, oszlopként szilárdak - amik nem alakulnak át, nem változnak, nem lépnek kapcsolatba egymással, képtelenek egymásnak örömet, fájdalmat, vagy örömet és fájdalmat okozni. Mi ez a hét? A föld-szubsztancia, a folyadék-szubsztancia, a tűz-szubsztancia, a szél-szubsztancia, az öröm, a fájdalom, és a hetedik a lélek." (forrás: www.accesstoinsight.org/tipitaka/dn/dn.02.0.than.html)
Ennek fényében azt is mondhatjuk, hogy a nyugati materializmus nem csak a megsemmisülés, de az öröklét tanát is követi, minthogy az anyagot állandónak tartja. Más vallásokról már nem is beszélve, amik a lélek és az istenek öröklétét hírdetik.
A Buddha viszont a közép utat (madhjama-pratipadá/maddzshima-patipadá) tanította, ami mentes ezektől a végletektől. Ennek a szemléletnek a sarokköve az okság. A tiszteletreméltó Xuyun (ejtsd: hszü-jün), az elmúlt évszázad legnagyobb kínai Csan mestere, a következőket mondta:
"Bárki legyen is az ember, különösképpen ha teljesíteni akarja vallási kötelességét, akkor szilárdan hinnie kell az okság törvényében. Ha valaki híján van ennek a hitnek és azt csinál amit akar, akkor nem csak vallási kötelességét nem tudja teljesíteni, de nem is képes megszabadulni e törvénytől még a három boldogtalan ösvényen* sem. Egy ősi tanító mondta: "Ha valaki ismerni akarja az elmúlt életben kialakult okokat, azokat megtalálja abban, ahogyan ebben az életben boldogul; ha valaki ismerni akarja a következő életbeli eredményeket, azokat megtalálja a jelenlegi élet tetteiben." Ezt is mondta: "Tetteink karmája sosem töröltetik el még száz és ezer világkorszak alatt sem, amint a feltételek megérnek rá, saját magunknak kell elviselni a következményeket." A Súrangama szútra ezt mondja: "Ha az alap ok nem igazi, a megérő (gyümölcs) torz lesz." Ezért ha valaki jó okot vet el, akkor jó gyümölcsöt arat, (és) mikor valaki gonosz okot vet el, gonosz gyümölcsöt arat, mikor valaki dinnye (magot) vet dinnyét fog szüretelni, mikor babot vet el, babot fog szüretelni. Ez az egyszerű igazság."
*eredeti lábjegyzet: 1. a tűz pokla; 2. a vér pokla, ahol az ott lakók egymást falják fel, mint az állatok; a kardok pokla Aszipattra, ahol a levelek és füvek pengeéles kardok. Vagy (saját lábjegyzet): poklok, éhes szellemek, és állatok birodalma; vagyis a három alsóbb létbirodalom
(forrás: hsuyun.budismo.net/en/dharma/chan_sessions2.html)
Ebből láthatjuk, az okságban való hit elengedhetetlen a buddhizmusban. Bár úgy tűnik, hogy minden ember hisz az okságban, valójában nem ez a helyzet, minthogy az okság elvét nem használják következetesen. Ha valóban hinnének az okságban, akkor nem tételezhetnének fel olyan tanításokat, amik az öröklét, vagy a megsemmisülés kategóriája alá esnek. Mert mindennek van oka, ezért nem létezhet első ok, és mert mindennek van következménye, ezért nem létezhet utolsó okozat. Vannak olyanok is, főképp filozófusok, akik elvetik az okság létezését. De ha nem létezne okság, abból olyan abszurd történések lennének, hogy bármiből bármi létrejöhet, vagy épp a semmiből lehet valami, illetve a valamiből semmi.
Az okság elvén alapszanak az olyan buddhista tanítások, mint az újraszületés, az erkölcs, a karma, az éntelenség, és a megszabadulás lehetősége is. Ezért az okság megértésével megérthetjük a Buddha tanítását is. Sákjamuni Buddha röviden így foglalta össze:
Mikor ez van, az (is) van.
Ennek létrejöttéből létrejön az (is).
Mikor ez nincs, az (s)incs.
Ennek megszűnéséből megszűnik az (is).
(forrás: AN 10.92, www.accesstoinsight.org/tipitaka/an/an10/an10.092.than.html)
Ezt a Buddha a függő keletkezés tömörebb változataként mondta el, de a logikája megfigyelhető a négy nemes igazságban is. Azért fontos ezt látnunk, mert egyrészt mind a függő keletkezés, mind pedig a négy nemes igazság bemutatja a Buddha központi tanítását, ahogyan ő fogalmazta meg: "Ezelőtt is, most is, csak a szenvedést és a szenvedés megszüntetését hirdetem" (forrás: a-buddha-ujja.wikidot.com/szutta:mn-22-vj) Másrészt pedig a függő keletkezés az, amit az újraszületés tanításának elveként is használnak. S így eljutunk az újraszületés tanításának jelentőségéhez.
Amikor a Buddha megállapította, hogy a létezés szenvedés, akkor ezzel nem csupán erre az életre utalt, hanem az összes létbirodalomra és az újraszületések kezdettelen folyamára. Vannak, akik kétkedve gondolnak arra, hogy léteznek más létbirodalmak is, s ezért szívesebben értelmezik ezeket jelképesként. Pedig igazából nincs semmi ok arra, hogy kételkedni kelljen a többi birodalom létében. Ha azt látjuk, miként működnek ebben az életünkben berögződött hajlamaink (karma), akkor megérthetjük, hogy ez nem előzmények nélkül van így, s nem is marad következmények nélkül. Amennyiben pedig alaposabban vizsgáljuk a karma természetét, beláthatjuk azt is, miért pont hat létbirodalomról beszél a Buddha. Természetesen itt előnyösebb helyzetben vannak azok, akik már rendelkeznek némi gyakorlattal a meditáció terén. A tibeti hagyományban számos módszert találhatunk arra, hogy miként alkalmazzuk a hat létbirodalom tanítását meditációban.
Mint említettem, az okság tanítása nem csak arra szolgál, hogy a létforgatag működését magyarázza, hanem a megszabadulást is. A théraváda hagyományban a hangsúly a függő keletkezés elvágásán van, mert azt egy egyéni függő keletkezésként magyarázzák a 12 láncszemmel. A mahájánában a függő keletkezés másfajta értelmet vesz fel, mint ami mindennek - tehát nem csupán az egyénnek - az alapelve (ezt a théravádában az okok és feltételek tanításával magyarázzák) és így a függő keletkezés belátásán van a hangsúly, mint aminek következtében felismertetik a jelenségek üressége. Bár ez két eltérő megközelítés, az eredmény mindkét esetben a valóság torzítatlan, ragaszkodástól és énségtől mentes tapasztalata.
S hogyan szemlélődhetünk az okságon? Először emlékezzünk vissza ameddig csak tudunk, hogy milyen okok és feltételek vezettek oda, hogy jelenleg ezt a szöveget olvassuk. Valahogy el kellett jutnunk ehhez a szöveghez, akár szándékosan kerestük, akár csupán ráakadtunk. Ha szándékosan ezt kerestük, akkor már tudtunk a létezéséről, s valahonnan tudtunk róla. De nem csupán tudtunk róla, valamilyen ok folytán el is akartuk olvasni. Az is további okok és feltételek függvénye volt, hogy megjelent a szándék az elolvasására. Ha pedig ráakadtunk, akkor vagy ilyen témájú szöveget kerestünk, vagy pedig a helyzet úgy hozta, hogy valóban váratlanul akadtunk rá. De mindkét esetben jelen voltak megelőző okok és feltételek egyaránt. Bárhogyan is jutottunk eddig a pontig, a megelőző okok és feltételek végéig nem tudunk elérni, mert mindig volt valami, ami azt megelőzte. Így a legközelebbi látszólag legkorábbi ok a fogantatásunkkor volt. Csakhogy a fogantatás sem egy véletlenszerű esemény volt. A buddhizmusban a fogantatáskor három tényező játszik szerepet kiemelt. Az apa hímivarsejtje, az anya petesejtje, s egy megszületendő lény tudata. Ha bármelyik is hiányzik, a fogantatás nem jöhet létre. S aztán ezt a hármat is tovább lehet fejtegetni, hogy honnan származik a hímivarsejt, honnan a petesejt, s honnan a tudat. Ez egy általános szemlélődés az okság felett.
Ezt követően gondoljunk életünk valamely jelentős eseményére. Keressük meg, hogy milyen szándékok vezettek el minket odáig, s vizsgáljuk azt is, hogy ehhez milyen tudati feltételek voltak szükségesek. Például mi vezetett oda, hogy megházasodtunk? Ehhez kellett az a szándék, hogy elvegyük jelenlegi társunkat, illetve szükség volt rengeteg tudati előfeltételre, amik ezt a szándékot kialakították és táplálták. Mert az még kevés, hogy felébred valami iránt az ember szándéka, szükség van arra is, hogy ezt a szándékot fenn is tartsuk egésszen addig, míg be nem teljesül. Ezen feltételek közt volt az érzékiség iránti vágy, az állandóság iránti vágy, és a biztonság iránti vágy is. Ezekről az alapvetőbb vágyainkról ritkán veszünk tudomást, pedig meglétük nagyban irányítja egész életünket. Nagyonis érdemes megnézni, hogy mennyire uralta eddigi életünket az érzékiség és az állandóság iránti vágyunk. (Tudni kell, hogy az érzékiség iránti vágy, bár ebből a nemi vágy a legerősebb, minden más érzéki élvezetet is jelent, mint például a finom ételek.) Azt a birodalmat, ahol az emberek is élnek, az érzéki vágy (káma) birodalmának nevezik, mégpedig azért, mert az itt élő lényeket elsősorban az érzékiség utáni sóvárgásuk befolyásolja. Másrészt viszont az állandósághoz ragaszkodás mind a három birodalomban jelen van, s ez az alapvető oka annak, hogy a létforgatagban tartózkodunk. Az állandósághoz kötődésünk ebből láthatóan alapvetőbb, mint az érzékiség utáni vágyunk. De ameddig azt látjuk, hogy tetteink jórészét az érzékiség élvezeteinek hajszolása tölti ki, addig az állandóság képzetébe való kapaszkodásunkat nem tudjuk kezelni. Amikor látjuk, hogy az érzékiség utáni vágy mennyire befolyásolja életünket, akkor azt is megérthetjük, hogy ennek milyen következményeit tapasztaljuk, illetve hogy ez a mélyen rögződött hajlam újra és újra előjön különböző formákban. Innen kiderülhet számunkra, hogy miként vezet az érzéki vágy egy újabb születéshez is. Minthogy a halál idején a tudatatot az érzéki vágyak uralják, ezért annak engedelmeskedve újból keres egy ezt a vágyat kielégíteni látszó testetöltést. Így megmarad a vágybirodalomban. Amit fel kell ismernünk itt, hogy ami a tudatunkat irányítja, befolyásolja, uralja, az határozza meg azt is, ahogyan látjuk a világot, s amiként cselekszünk. A világkép és a tetteink pedig csak tovább erősítik azt a hajlamot, aminek következtében a vágy újra és újra megjelenik. Ha viszont fejlesztjük az éberségünket, akkor lehetőség nyílik arra, hogy ezt a körkörös folyamatot megszakítsük. Az újraszületések megszakításának módszere pedig a Buddhadharma, a közép út tanítása.
