A Buddha azt mondta, egyetlen út vezet a megvilágosodáshoz, s ez a négyrétű éberség, eredeti nevén szatipatthána/szmrtjupaszthána, aminek szó szerinti jelentése: az éberség (szati/szmrti) jelenléte (upatthána/upaszthána), vagy alapja (patthána/paszthána). Azért hívják az éberség négyes alapjának (csattáró szatipatthána), mert négy szempontot ad, ami alapján az ember megfigyelést végezzen. Ez a négy a test (kája), érzetek (védaná), tudat (csitta), és tudattartamok (dhamma/dharma). Ennek a tanításnak alaposan kidolgozott rendszere van a buddhizmusban (pl.: www.accesstoinsight.org/lib/authors/soma/wayof.html és a-buddha-ujja.wikidot.com/szutta:dn-22-pl), de én itt egy ennél jóval egyszerűbb változatát mondom el.

A test

Mi a test? Két kar, két láb, egy törzs, egy fej. Minden napot a testünkkel töltünk születésünk óta. Sok szempontból ismerhetjük, tudjuk milyen érzés járni, állni, ülni, feküdni. Milyen az, mikor eszünk, iszunk, lélegzünk, ürítünk, alszunk. Rengeteg szempont alapján figyelhetjük meg és elemezhetjük saját testünket. De hogy igazán közvetlenül figyeljük, s nem csupán egy elméleti kép alapján, amiben is felépítjük a csontokon keresztül a bőrig, a testérzetekre kell összpontosítanunk. Nem kell megnéznunk, hogy tudjuk, hol a sarkunk, s nem kell megfognunk, hogy tudjuk, mekkora a vállunk. Amikor valóban a testünkre figyelünk, akkor ezek az érzések maguktól jelen vannak. Ami még érdekesebb, hogy ezen érzetek folyamatosan változnak. Nem mindig vagyunk egész testünknek a tudatában. Ha sokat sétálunk, akkor érezzük a talpunkat, a lábunkat, de nem annyira a hasunkat, vagy a nyakunkat. Szóval mi is a test? Ezek a pillanatonként változó benyomások. Annak ellenére, hogy azt gondoljuk, a testünk egy világosan lehatárolható forma, közvetlen tapasztalatunk szerint erről nincs szó egyáltalán.
Tegyük fel, hogy leülünk egy székre megfigyelni a testünket. Az első pár percben egész könnyen megy, érezzük ahogyan ott ülünk. De aztán elkezd viszketni a fülünk, s máris elfelejtjük a vádlinkat. Ha még jobban erre a viszketésre figyelünk, akkor az egész testünk nem lesz más, csupán egyetlen viszkető fül. Ebből megérthetjük azt, hogy a test egyáltalán nem állandó, hanem minden pillanatban változó érzések egymásutánisága.
Ebben persze kételkedhetünk is, s mondhatjuk, hogy de valójában a testünk az egy szilárd halmazt képez, s nem csupán érzetekről van szó. No de hol található ez a szilárd halmaz? Nem másutt, mint a tudatunkban. Ez a kép a testünkről egy tudati kép, nem tényleges tapasztalat. Azt gondoljuk, hogy az érzetek azért léteznek, mert van egy konkrét test, ami az érzeteket kelti. De az, hogy egy ilyen testet az érzetek alapjának gondolunk, nem több gondolatnál, minthogy sosem tapasztaltuk. Érvelhetnénk úgy is, hogy amikor a tükörbe nézünk, ugyanazt az arcot látjuk, mint tegnap, vagy mikor a kezünkre tekintünk, az mindig ugyanaz a kéz.
S itt behozzuk a másik négy testi érzékszervet (látvány, hang, szag, íz) a testi érzeteken túl. Ezzel együtt pedig megnöveljük a tapasztalati tartományunkat is. Amikor nézünk, akkor a látvány maga is pillanatról pillanatra módosul. Még ha csupán egy falat is nézünk, amit látunk, az sosem ugyanaz. Miért? Mert újra és újra tudatosítjuk magunkban azt, amit látunk. De mert ez egy folyamat, s a folyamat egyes részei hasonlóak, így azt képzeljük, hogy a látvány állandó. Ugyanez a helyzet a hanggal is. Azt gondolhatjuk, hogy egy kocsi motorjának a zúgását hallgatjuk, tehát ez a hang ekkor tartós. De alaposabb megfigyeléssel rájöhetünk, hogy hangok sorozatát halljuk. Ettől még úgy azonosítjuk be, mint egyetlen hang-forma, de a tapasztalat maga változik minden pillanatban. A testünkkel is ez a helyzet, ránézhetünk újból és újból, mondhatjuk azt, hogy ez ugyanaz, de valójában amit látunk az mindig más. Már csak olyan részletek miatt is, mint hogy milyenek a fényviszonyok, milyen szögből nézzük, vagy milyen távolról. Képzeljünk el egy fényképet a kezünkről, amit egy kilométer távolságból készítenek. Nem ugyanaz a fénykép lesz, mint amit 1 centiméterről készítenek. Mégis azt gondoljuk, ez ugyanaz a kéz, mert bizonyos vonások azonosak. Pedig a tényleges kép, a látvány más. Ebből megérthetjük, hogy amikor állandóságot vélünk felfedezni, az egy tudati kép, s nem tapasztalat.
Amit mindebből fontos megértenünk, hogy a test nem egy állandó dolog, még csak nem is igazán megmondható, hogy micsoda, azon túl, hogy érzések folyton változó halmaza. Ennek belátásával pedig csökkenthetjük ragaszkodásunkat a testünkhoz.

Az érzések

Mik az érzések? A buddhizmusban három dolgot jelent. Amikor valamit kellemesnek, kellemetlennek, vagy semlegesnek érzünk. Ez egy azonnal megjelenő ítélet arról, hogy milyen az, amit éppen tapasztalunk. Azt szoktuk gondolni, hogy amikor valamit megélünk, akkor az önmagában kellemes, kellemetlen, vagy semleges. Alaposabb vizsgálattal kideríthetjük, hogy ez a minőség nem magában a tapasztalatban van, hanem már egy újabb tapasztalat az is, hogy minek érezzük. Hogy ezt megfigyeljük, csináljuk azt, hogy mikor valamit tapasztalunk, akkor az ahhoz kapcsolódóan felbukkanó érzést külön tudomásul vesszük. "Most egy kellemes érzés jelent meg." "Most egy kellemetlen érzés jelent meg. "Most egy kellemes érzést tapasztalatok." "Most egy semleges érzést tapasztalok." "Most egy kellemetlen érzés múlt el." "Most egy semleges érzés múlt el." Ilyen módon magát az érzést vesszük észre, s nem keverjük össze azzal, aminek kapcsán az megjelent. Mert amikor egy tapasztalt dologgal azonosítjuk az érzést, akkor ezzel azt is gondoljuk, hogy ott van valami valóban kellemes, vagy épp kellemetlen. Például egy kiscica látványa kellemes, egy ól szaga kellemetlen, az autók moraja pedig semleges. Könnyen belátható azonban, hogy mindezek nem önmagukban bírnak ezekkel a tulajdonságokkal, mert mások másként élik meg. És épp ezért nekünk sem kötelező valamit csakis kellemesnek, kellemetlennek, vagy semlegesnek érzékelnünk.
Ha észrevesszük, hogy ezek az érzések nem kötöttek, akkor egyre kevésbé leszünk ezek rabjai. És ha újból megjelenik valami kellemes, akkor már nem ragaszkodunk hozzá, nem akarjuk a magunkénak megtartani mindörökre. Vagy épp ha valami kellemetlenről van szó, akkor nem akarunk mindenáron elmenekülni, vagy nem kezdjük el gyűlölni és idegeskedni miatta.

A tudat

Mi a tudat? Ebben az esetben sokkal inkább tudatállapotról van szó, egy általános jellegéről a tudatnak. A tudat ily módon lehet vágyteli, unott, ábrándozó, tompa, feszült, szorongó, nyugtalan, és más hasonló állapotok, amiket inkább szoktunk érzelmi állapotnak nevezni manapság. De fontos azt látni, hogy a buddhizmusban nincs ilyen elkülönítés, hogy érzelmek és gondolatok, emocionális és racionális, hanem ezek egyetlen halmazt képeznek, az ember tudatát. Amire itt figyelnünk kell, az a jelenleg fennálló tudatállapotunk, a hangulatunk. Ahogyan az érzéseinket követjük, ugyanúgy, a tudatállapotunk rabjai szoktunk lenni. De míg az érzések azok gyakran csak pillanatokig állnak fenn, addig a tudatállapotunk az egész napunkat is befolyásolhatja. Ilyenkor szoktuk például azt mondani, hogy bal lábbal keltünk fel. Mindez csak azt mutatja, mekkora jelentőséget tulajdonítunk a tudatállapotunknak, milyen mértékben azonosulunk vele. Ez az, mikor az érzelmeinkre hallgatunk. Azonban ha megfigyeljük, ahogyan egy tudatállapot megjelenik, fennáll, majd elmúlik, beláthatjuk: múlandóak, nem valódiak. Abban az értelemben nem valódiak, hogy mikor valamit igazinak vélünk, akkor annak jelentőséget és fontosságot tulajdonítunk, kötődünk hozzá és kiemelten kezeljük. Látni, hogy a tudatállapotok, az érzelmek folyton változóak felszabadít az alól, hogy azonosuljunk velük. És ha nincs azonosulás, akkor nem homályosítják el a látásunkat. Ahogyan például amikor idegesek vagyunk, mérgesen reagálunk minden eseményre, s ettől azok csak még inkább idegesítenek minket. Semmi többről nincs szó azonban, mint egy ideges tudatállapotról, ami ahogy megjelent, ugyanúgy el is múlik. Csak legyünk éberek!

A tudattartamok

Mik a tudattartamok? Ezek azok, amiket általában gondolatoknak nevezünk. De itt nem csak a szóban megfogalmazott gondolatokról van szó, hanem általánosan mindenről, ami eszünkbe juthat, legyen szó képekről, hangokról, vagy emlékekről. A tudattartamok megfigyelésével gyakorlatilag mindent megfigyelünk, ami csak megjelenhet az elménkben. Itt válik igazán hangsúlyossá az is, hogy az éberség, a megfigyelés nem gondolkodást, elmélkedést jelent, hanem az éberség egy olyan tiszta formáját, amiben csupán tudatosak vagyunk arra, ami történik. Mert amikor megfigyeljük a gondolatainkat úgy, hogy közben a gondolatainkról gondolunk valamit, akkor nem vesszük észre azokat a gondolatokat, amikkel gondolkodunk a gondolatainkról. De nem kell erőltetni azt, hogy ne gondolkodjunk a gondolatainkról, elég az, ha fenntartjuk az éber figyelmet bármi történjék is. És ha gondolkodunk a gondolkodásról, vagy az éberségről, semmi gond. A lényeg, hogy minderre legyünk éberek, s ne vesszünk el a tudattartamokban.
Ha elkezdjük a gondolatainkat figyelni, először két dolog szokott történni. Vagy azt látjuk, hogy ilyenkor nincs egyetlen gondolatunk sem, vagy pedig azt, rengeteg gondolat jön és megy. Ekkor nem kell semmit sem csinálnunk azon kívül, hogy továbbra is törekszünk fenntartani az éber figyelmet. Ha azt látjuk, hogy nincs egyetlen gondolatunk sem, könnyen lehet, hogy már azon gondolkodunk, hogy hol vannak a gondolatok, s nem vesszük észre, hogy a gondolkodásunk maga gondolatok folyamata. Ha rengeteg gondolatot észlelünk, ne higgyük, hogy most hirtelen megszaporodtak. Ez csak annak a jele, hogy eddig nem vettük őket észre. Tartsunk ki a figyelés mellett, s ne akarjunk beleavatkozni abba, ami történik. Így igen hamar rájövünk, hogy a gondolataink, az elképzeléseink, minden, amit csak kigondoltunk és igazságnak véltünk, nem más, mint megannyi gondolat egymásutánisága.
A tudattartamok folyamatos figyelésével eljuthatunk oda, hogy nem véljük többé azt, hogy mi magunk gondolkodunk. A gondolkodó nincs sehol, csupán tudattartamok áramlása. És ezeknek a tudattartamoknak nincsenek valódi tárgyaik, nem valamiféle igazságnak a megjelenései, s nem a valóság szószólói, csakis tudati folyamatokról van szó. Onnantól, hogy nem képzeljük magunkat a gondolkodónak, el tudjuk engedni a képzeteinket is, megszabadulva számtalan ideológiai kötöttségtől és nézettől.

Összefoglalás

A négyrétű éberség gyakorlásával jelentős felismerésekre tehetünk szert, közvetlenül megtapasztalhatjuk azoknak a tanításoknak a tényleges igazságát, amiket a Buddha mondott. Így nyerünk élő belátást a jelenségek és önmagunk valódi természetéről, vagyis hogy minden állandótlan (aniccsa/anitja), szenvedésteli/nem kielégítő (dukkha/duhkha) és éntelen (anatta/anátma). Két végletbe nem szabad azonban esnünk. Az egyik az, hogy letagadjuk a jelenségek létezését. Jelenségek vannak, ezek megfigyelhetőek, megérthetőek. Csupán nem úgy vannak, ahogyan azt eddig képzeltük. A másik véglet pedig azt képzelni, hogy létezik egy mindentől független figyelő, aki ezeket az eseményeket megfigyeli. Vegyünk észre, hogy ennek a figyelőnek a képzete is csupán egy képzet, gondolat, tudattartam, s nincs semmivel sem több valósága, mint más képzeteknek.