Magyarországon, csakúgy mint más nyugati országokban is, a zen nagy népszerűségnek örvend. De a helyzet az, hogy ez főképp csak azon alapszik, hogy azt hiszik, nem jelent mást, mint a meditáció egy olyan formáját, ahol elnyugtatják a tudatot. Sőt, ehhez nem is kell buddhizmus. Ezért aztán vannak emberek, akik azt hiszik, zent gyakorolnak. Ez teljes félreértés!
Az a zen, amit Bódhidharmától eredeztetnek, a mahájána egy olyan irányzata, ami a hangsúlyt a közvetlen belátásra fekteti, de ezzel együtt nem utasítja el a fokozatos belátás módszereit. És mit jelent a közvetlen belátás? A kettős látásmódtól való megszabadulás általi felismerése a buddha-tudatnak. Amitől pedig a zen ebben eltér a többi mahájána iskolától, az a módszer, ahogyan ezt a megszabadulást eléri. Ez a mód pedig egyszerűen annyi, hogy hagyjuk abba a képzetek sokasítását. Tehát anélkül, hogy bármit meg akarnánk érteni, el szeretnénk érni, meg akarnánk ragadni, ne csináljunk semmit. Úgy ne csináljunk semmit, hogy felhagyunk az állandó magyarázkodással és értelmezéssel. De ez nem azt jelenti, hogy akkor a gondolkodás hiányába kapaszkodnánk bele. Nem állítunk fel semmit sem, mint igazság, valóság, vagy tény. Amikor pedig ilyen módon felhagytunk a képzetekbe kapaszkodással, ráláthatunk az olyanságra. Az olyanság a valóság szennyezetlen látásmódja.
De a helyzet az, hogy ezt a lépést, az elengedését a nézeteknek, a legtöbb ember képtelen megtenni, mert még ezt is valamiféle magyarázatként fogja fel. Ezért aztán szükség van arra, hogy ügyes eszközöket vegyünk igénybe annak érdekében, hogy enyhítsünk ezen hajlamunkon. Innentől kezdve pedig ott vagyunk, ahol a fokozatos ösvényt járjuk, ami szigorúan véve már nem zen. Ezért mondom azt, hogy mielőtt a zennel tudnánk foglalkozni, el kell sajátítanunk a buddhizmus, és azon belül a mahájána tanait, legalább alapszinten. Nem létezik olyan zen, ami működne buddhizmus nélkül. Vannak, akik azt mondják, hogy de létezik, én azonban azt már nem nevezem Bódhidharma zenjének, hanem az valami más.
