Mi vezet egy embert arra, hogy önszántából elhagyja a családját, a kellemes életét, minden vagyonát, s inkább kéregetésből éljen? Erre minden bizonnyal számos válasz létezik, ám Sziddhárta Gautama esetében nincs szükség találgatásokra. Ez az öregség, a betegség és a halál elkerülhetetlenségére ráébredés volt, s annak felismerése, hogy sramanaként (kb. vándor szerzetes, aszkéta, remete) megtalálhatja a megoldást.
A mi kultúránkban azonban nem élő az a gondolat, hogy az élet szenvedés. Még ha az emberek nyomorúságosan is érzik magukat, ha megkérdezzük őket, azt mondják, hogy az élet jó, az élet szép, s legfeljebb a gazdasági helyzet, a vezető réteg, vagy az időjárás rossz. Nincs háború, nincs éhezés, jó a közbiztonság, még egészségügyi elletás is van, tehát nincs okunk arra, hogy közvetlenül fenyegetve érezzük magunkat.Hogy lehetne akkor azt mondani: az élet szenvedés?
Ha hajlandóak vagyunk félretenni azt a közhelyet, hogy az élet szép, két aspektust érdemes alaposabban megvizsgálnunk. Az egyik az unalom, a másik a feszültség. Az ember két nagy ellensége jelen helyzetünkben ezek, mert miközben rendszeresen találkozunk velük, mindent megteszünk azért, hogy elkerüljük őket. Az általános megoldás az unalomra az, hogy elfoglaljuk magunkat, a feszültségre az, hogy levezetjük.
Nekem úgy tűnik, az unalom az, amit a legkevésbé tűrünk el. Ez könnyen kideríthető, mi magunk hogy állunk vele. Egyszerűen csak üljünk le és ne csináljunk semmit. Talán még egy perc sem telik el, mikor elkezdünk vakarózni, majd nézelődni, aztán mocorogni, s három perc után már nagyon szeretnénk valamit csinálni. Ha ugyanezt mondjuk a buszon, vagy a váróteremben kell végezni, ahol van valami célja annak, hogy csak egy helyben ülünk, máris könnyebben viseljük, de azért lehetőség szerint inkább olvasunk, zenét hallgatunk, vagy beszélgetünk. Még egy eshetőség az, hogy fejben foglaljuk el magunkat, ha már más nincs. De itt van egy érdekes folyamat. Ha nincs mit csinálni, de viszonylag kényelmes helyzetben vagyunk, akkor nem egyszerűen csak a gondolatainkkal kötjük le magunkat, hanem ábrándozni kezdünk, majd elálmosodunk, s figyelmünk fokozatosan tompul. Ez egy gyakori egérút az unalom elől.
A feszültség magyarul sok minden lehet, s ezek közül egyáltalán nem mind rossz. Vannak izgalmas, intenzív helyzetek, amikor a feszültséget jónak, ösztönzőnek éljük meg. Másrészt vannak azok az esetek, amikor a feszültség rossz, mert idegesek vagyunk, tehetetlennek érezzünk magunkat, erőlködünk, bizonytalanok vagyunk, félünk, stb. Amikor a feszültség jó, akkor valami kellemes megvalósulásáról, eléréséről van szó, amire vágyunk, s úgy gondoljuk, hogy meg is fogjuk szerezni hamarosan. Amikor pedig a feszültség rossz, akkor vagy épp valami kellemetlen történik velünk, vagy arra számítunk. Ami azonban mindkét esetre igaz, hogy a feszültségtől mihamarább meg akarunk szabadulni. Ezzel pedig az derül ki, hogy még az is, amit jó feszültségnek gondolunk, annyira nem jó, hogy meg is akarjuk tartani. Amitől jó lesz, az inkább attól a várt eseménytől van, amit el szeretnénk érni. Tehát a feszültség olyan, amit így, vagy úgy, de le akarunk vezetni.
Ezek után talán nem meglepő, ha azt mondom, az élet unalom és feszültség váltakozása, már amikor persze éberek vagyunk, s nem alszunk, vagy tompulunk be. Ezen kívül persze nyilvánvalóan vannak azok a nem túl gyakori pillanatok, de amire mindannyian vágyunk, amikor béke van. Tehát összességében négy állapotról van szó: unalom, feszültség, kábulat, béke.
Az unalom feszültségbe, a feszültség unalomba vált. Az átváltást pedig mindig az a remény élteti, hogy megszabadulunk valamelyiktől. Az átváltás alkalmával a megszabadulás békéjét tapasztaljuk, mikor nincs többé az előző állapot, majd megjelenik a másik. Unalomra és feszültségre egyaránt gyógyírnek szokás gondolni a kábulatot.
A kábulatnak is számos változata létezik. Van a már említett ábrándozás, ám annak inkább jobban megfogható formáit részesítjük előnyben, mint a beszélgetés, olvasás, tévé nézés, zene hallgatás, stb. Említésre érdemesek még a szórakozásnak egyéb változatai, mint a sport, napozás, tánc. S ott van még a különböző szerek használata, leginkább az alkoholé, amik különösebb erőfeszítés nélkül idéznek elő tompaságot. Ezeket szoktuk kikapcsolódásnak hívni, minthogy ilyenkor kikapcsoljuk a napi ügyekkel való foglalkozást.
A kábulat hasonló élmény, mint a béke, s talán ezért is szeretjük annyira, de a kettő egyáltalán nem ugyanaz. A béke két fontos tulajdonsággal rendelkezik: egyrészt nyugalom, másrészt éberség. A kábulatban ott van a nyugalom, de leginkább csak azért, mert az éberség minimális. Az unalomnál és a feszültségnél éberség van, de nyugalom nem igazán. Amikor egyszerre nyugodtak és éberek vagyunk, akkor azt nevezzük békének.
Sziddhárta Gautama elhagyta családját és otthonát, mert látta, mennyi szenvedés van az életben, amikre nem ad senki megoldást. Kitartó kutatásának eredményeként megtalálta azt az utat, ami elvezet a valódi, tartós békéhez. Megszabadult az unalom, a feszültség és a kábulat fogságától. Az út, amit felébredését követően átadott tanítványainak, egy olyan képzés, amivel a nyugalomban és az éberségben képezheti magát mindenki. De hogy ezt mi magunk megcsináljuk, először meg kell néznünk a saját életünket, hogy az mennyiben van tele szenvedéssel. Ez a vizsgálat akár oda is vezethet, hogy még az otthonunkat és minden vagyonunkat is hátra hagyjuk.
