A zenben egyetlen dolog számít, hogy felismerjük a tudat természetét. A tudat természete nem más, mint a kötetlen éberség. Ez azt jelenti, hogy nem helyezzük magunkat sem érzelmi, sem nézetbeli álláspontra, miközben rálátunk az elmében zajló folyamatokra. Ezzel képessé válunk elengedni a sóvárgást és az ellenszenvet egyaránt, nem folyunk bele végeláthatatlan gondolati körökbe és érzelmi viharokba.

Bármilyen gondunk legyen is, maga a gond egy tudat képzet, egy gond-tudatállapot. És általában azt mondjuk, hogy a gond az rajtunk kívül áll, a gond-tudatosság semmiképp sem lehet valami rajtunk kívül álló. De mivel nem figyelünk a tudatra, hiányzik az éberségünk, ezért oda vagyunk kötve a gond-tudatossághoz és nem tudunk ellene semmit sem tenni, mert nem ismerjük fel a helyzet valódi mibenlétét. Ez a tudatlanság. Hogy a tudatlanságot legyőzzük, csak annyit kell tennünk, hogy a kinti helyett a bentire irányítjuk a figyelmünket, rávilágítunk arra, ami az elménkben zajlik.

Attól nem kell félnünk, hogy ha elengedjük a gond-tudatosságot, akkor teljes tudatlanságba kerülünk arról, ami történik. A tudatra figyelés nem azt jelenti, hogy minden másról megfeledkezünk. Olyan ez, mint amikor megyünk az utcán, s pontosan velünk szemben jön egy másik ember. Világos, hogy hacsak nem akarunk nekimenni, akkor valahogy ki kell kerülnünk egymást. Lehet az, hogy valaki megragad ezen a gondolaton, s tovább folytatja valamilyen történetté, legyen az épp egy kellemes történet (megismerkedünk egy új emberrel), vagy egy kellemetlen (megver és kirabol egy idegen). Ha nem kezd bele ilyen látomások vetítésébe, akkor azon is aggódhat, hogy jobbra, vagy balra kerülje ki. Lehet, annyira elkezd aggódni, hogy megfordul és elszalad. Ha viszont figyel a tudatára, akkor a különböző gondolatok és érzelmek megjelenésének bármely pontján képes elengedni a folyamatot, eloldozni az elméjét az önmagára kényszerített képzetektől. Tehát megteheti az elején, hogy eleve nem merül fel semmilyen bonyodalom; megteheti a közepén, hogy bár eszébe jut valami kellemes/kellemetlen, de elhessegeti; vagy ha máskor nem, akkor valamivel később rájön, hogy már rég nincs ott az a másik ember, de ő még mindig azon aggódik, így felismeri aggodalmának alaptalanságát, jobb esetben saját tévképzeteit, és felhagy az egésszel.

Az, hogy valaki mire és mennyire éber, a saját hajlamaitól függ. Különböző embereknek különböző dolgok fontosak, s amik fontosak, arra figyelnek is. Ha számít az, hogy mennyire vagyunk zaklatottak, nyugtalanok, elégedetlenek - és ez mindenkinek számít - akkor igyekszünk kezdeni vele valamit. Sokan külső megoldásokat keresnek, s vannak olyanok, akik belső megoldásokban bíznak. Rálátni arra, hogy a gond egy gond-tudatosság az éberség első számú feladata. Nem időzni a gond-tudatosságban pedig a felszabadító megoldás.