"A Dharmát két igazság alapján tanítják a buddhák: a világ viszonylagos igazsága és a végső igazság szerint. Aki nem ismeri a különbséget a két igazság között, nem érti meg a Buddha mélységes tanítását. A viszonylagos igazságra támaszkodás nélkül a végső igazság nem tanítható, a végső igazság megértésének híján a nirvána nem érhető el."
(Nágárdzsuna: A közép tanulmánya, 24.8-10)
Röviden a két igazság a következő. A világ viszonylagos igazsága, más néven a hétköznapi igazság, az, amit az emberek általában igaznak vélnek. Ez a megszokott gondolkodás szerinti valóság, ahol a dolgok létrejönnek és megszűnnek, vannak vagy nincsenek, szépek vagy csúnyák, stb. Ez a nyelvi, fogalmi világ, amikor alanyról és tárgyról, belsőről és külsőről, énről és másról beszélünk. A végső igazság az, hogy azok, amiket normálisan valódinak tartunk, nem valódiak, nem igazak, hanem csupán képzelt igazságok.
A két igazság a buddhizmus egyik központi tanítása, ami elengedhetetlen a Dharma helyes megértéséhez. A két igazság sok formában jelenik meg a különböző szövegekben és irányzatokban, de ha megértjük a lényegét, akkor nem okozhat nehézséget a változatos tanítások átlátása.
Nézzük először a nyelvi, fogalmi szempont szerint. A világot a gondolkodásunkkal értjük meg és ezáltal tudjuk, hogy mi micsoda és mire való. Amit nem tudunk elgondolni, az gyakorlatilag nem létezik számunkra, olyan nincs és lehetetlen, hogy legyen. De amit el tudunk gondolni, az könnyen lehet, hogy létezik is. A gondolkodásunkban vannak bizonyos szabályok is, amik szerint megkülönböztetünk valódit és hamisat, igazit és kitaláltat, jót és rosszat és sok egyebet. A tetteinket a gondolataink határozzák meg, azok alapján döntünk, hogy mit csináljunk. Ezért azt lehet mondani, a gondolkodásunk vezérli és meghatározza az egész életünket. Minthogy ennyire a gondolatainkra, a fogalmainkra és szavainkra támaszkodunk, amit valóságnak élünk meg, az ténylegesen egy gondolati valóság. De pont azért, mert a képzeteinket valóságnak vesszük, nem ismerjük fel, hogy ezek fogalmi dolgok. Nem felismerni a valóságunk nyelvi jellegét a hétköznapi valóságba való elmerülés, ami egyenlő a tudatlansággal. Ennek a tudatlanságnak köszönhetően a képzeteink rabszolgái vagyunk és nem látunk rá a valóságra, ezért lehetőségünk sincs változtatni azon. Ez annyit tesz, hogy benne vagyunk egy rendszerben, aminek kénytelenek vagyunk a törvényeit követni, anélkül, hogy értenénk ezeket a szabályokat. A végső valóság az, hogy a hétköznapi valóság egy fogalmi valóság. A végső valóság a fogalmakon való felülemelkedés és az azokra történő rálátás.
Az első, a fogalmi szempontú magyarázat lényege tehát, hogy a dolgoknak különböző neveket és jelentést adunk, de ezek csak szavak, nem pedig azok tényleges jellemzői. A második a tudat szempontja. Minden, amit csak tapasztalunk, tudati tapasztalat. Hogy valami tudati tapasztalat, azt jelenti, hogy nem a tudatunkon kívül létezik, hanem abból a tényből következően, hogy tapasztaljuk, vagyis tudatában vagyunk, szükségszerűen a tudatunkban kell megjelenjen maga a tapasztalat. A hétköznapokban azonban úgy gondolkodunk, hogy a dolgok rajtunk kívül vannak és egy tőlünk független valóságot képeznek. A tapasztalatok mint tudati természete azt jelenti, hogy a dolgokat úgy látjuk és úgy éljük meg, ahogyan azokra rátekintünk. Amikor jó a kedvünk, akkor a dolgok szépek és érdekesek, amikor rossz, akkor csúnyák és idegesítőek. Így valami magától olyan, amilyen, hanem mert mi magunk tesszük valamilyenné. Ameddig fenntartjuk azt a kettősséget, hogy van alany, aki tapasztal, és vannak tárgyak, amiket tapasztal, abban a hitben élünk, hogy a tapasztalt tárgyak függetlenek a tapasztalótól. De ha felismerjük azt, hogy minden tapasztalat tudati jellegű, akkor megszűnik a tapasztaló-tapasztalat kettőssége, eltűnik a tapasztaló és a tapasztalt is, mert minden dolog csupán képzet, elgondolás, vélemény, nézet, a tudat termékei. A hétköznapi igazság - hogy vannak a külső dolgok és van egy belső tapasztaló - lelepleződik, hiszen ez csak látszat, s ez a lelepleződés, ami a látszattól mentesség, maga a végső igazság.
A második szempont röviden az, hogy nem léteznek a tudattól függetlenül a dolgok, mert mindent a gondolataink és érzéseink tesznek valamilyenné, minden a tudatban jelenik meg, s ezért jellegüket tekintve nem különböznek az álmoktól és kitalációktól. A harmadik a tudat természete szerinti szempont. A tudat természete eredendően üres és éber. Hogy üres, az azt jelenti, hogy nem valamilyen konkrét, megragadható dolog. Az, hogy éber, azt jelenti, hogy tudatossággal rendelkezik. Ez a megragadhatatlan tudatosság az, hogy a tudat nem kapaszkodik semmibe, nem azonosul semmivel, nem mozdítja ki semmi, miközben tudatában van a történéseknek. Ez a fogalmakon és képzeteken túli éberség. Amikor a tudat valamivel azonosul, valamire támaszkodik, akkor az a hétköznapi valóság. Amikor nem ragad meg semmit, az a végső valóság.
Ez a három szempont röviden lefedi a buddhizmus három fő szemléletmódját a két igazságról, ami a madhjamaka (csak név), a jógácsára (csak tudat) és a tathágatagarbha (valódi tudat) tanításai. Azért ezt a sorrendet választottam, mert így a hétköznapi és felszínes szemléletből fokozatosan halad a végső és mély megértésig. Hogy a nevek és fogalmak nem a dolgok, ehhez elég belátni, hogy egy dolognak mindenféle nevet adhatunk, attól még a név nem maga a dolog. A lényegi megértés itt, hogy valójában folyamatosan a nevekre, a fogalmakra támaszkodunk, mert azt hisszük, ott van mögötte a dolog, amit lefedünk a kifejezéssel. A második már megkövetel egy belső vizsgálatot, hogy bármilyen tapasztalatról is legyen szó, azok mind tudatiak és a tudatunk teszi őket valamilyenné. A harmadik közvetlenül mutat arra a látásmódra, hogy mit jelent nem elmerülni a saját magunk szőtte káprázatban.
Egy utolsó jelentős pont, amit eddig külön nem emeltem ki, hogy a két igazság valójában nem kettő, hiszen a végső igazság nem más, mint rálátni arra, hogy a hétköznapi igazság nem az, aminek addig gondoltuk. Tehát a végső igazság az, hogy a hétköznapi igazság nem a végső igazság, ezért az a végső igazság. A kérdés az, hogy a viszonylagos igazságokat úgy ragadjuk-e meg, mint végső igazságok, vagy pedig annak ismerjük fel, amik, s így nem ragaszkodunk hozzájuk.
További vonatkozó bejegyzés: Négyszer háromszor két igazság
