Mikor egy tudatlanságtól (avidyā) késztetett (saṃskāra) elme (vijñāna) felfogja (nāmarūpa) a hat érzékelésen (ṣaḍāyatana) keresztül egy benyomás (sparśa) kellemes/kellemetlen érzetét (vedanā), akkor sóvárog (tṛṣṇā) a folytatásáért/megszűnéséért, igyekszik megtartani (upādāna) és azonosulni (bhava) vele, de annak létrejöttével (jāti) együtt jár a romlása és pusztulása (jarāmaraṇa).
When a mind (vijñāna) conditioned (saṃskāra) by ignorance (avidyā) conceives (nāmarūpa) an impression (sparśa) through the six senses (ṣaḍāyatana) that feels (vedanā) pleasant/unpleasant, then it craves (tṛṣṇā) for its continuation/discontinuation, attempts to keep (upādāna) and identify (bhava) with it, but with its birth (jāti) comes its decay and demise (jarāmaraṇa).
