A buddhizmus hihetetlenül szerteágazó vallás, mely akkora irodalommal rendelkezik összességében, hogy végigolvasni sem lehetne talán az egészet, nem is beszélve a nyelvi nehézségekről. Mégis azt mondják, hogy az egész összefoglalható a négy nemes igazságban (csatvári árjaszatjáni/csattári arijaszaccsáni). Erről számtalan könyvet írtak már és még több előadást tartottak róla. Például a YouTube-on a Dalai Lámától hallhatunk egy majdnem 6 órás tanítást a négy nemes igazságról. De ha belegondolunk abba, hogy mind a 84000 tanítása a Buddhának ebben a négy állításban megtalálható, akkor ebből az is következik, hogy a négy nemes igazság teljes kifejtése maga a 84000 tanítás.
A Buddha a következőképp tanította először az öt aszkétának:
Ez tehát a szenvedés nemes igazsága, szerzetesek: a születés szenvedés, az öregség szenvedés, a betegség szenvedés, a halál szenvedés, a szomorúság, kesergés, fájdalom, bánat és kétségbeesés szenvedés. Együtt lenni azzal, amit nem szeretünk, szenvedés, elválasztva lenni attól, amit szeretünk, szenvedés, nem jutni hozzá ahhoz, amit kívánunk, szenvedés. Mindent egybevetve a szenvedés a ragaszkodásnak alávetett öt léthalmaz.
Ez tehát a szenvedés keletkezésének nemes igazsága, szerzetesek: ez a szomj, ami újraszületéshez vezet, élvezet és vágy kíséri, hol ebben, hol abban gyönyörködik, nevezetesen az érzékek szomja, a létezés szomja, a nemlétezés szomja.
Ez tehát a szenvedés megszűnésének nemes igazsága, szerzetesek: ez pedig ugyanannak a szomjnak maradéktalan elhagyása, megszűnése, feladása, a lemondás, megszabadulás, elszakadás attól.
Ez tehát a szenvedés megszűnéséhez vezető út nemes igazsága, szerzetesek: ez bizony a nemes nyolcas út, nevezetesen a helyes szemlélet, helyes elhatározás, helyes beszéd, helyes cselekedet, helyes életvitel, helyes törekvés, helyes figyelem, helyes összeszedettség.
A Buddha a szenvedésről beszél négy megközelítésben. Először meghatározza azt, hogy mi a szenvedés, utána megmondja, hogyan jön létre, aztán megállapítja, létezik a szenvedés megszűnése, végül elmondja a szenvedés megszűnésének okát. Már maga a felépítés is sokat mondó, mert pontosan a függő keletkezés egyszerűsített sémáját adja vissza. (Ha van ez, az is van. Ebből következően létrejön az is. Ha nincs ez, az sincs. Ennek megszűnésével megszűnik az is.) Ezt a rendszert megtölti tartalommal, amiket nemes igazságoknak hív. Azért nemesek, mert elvezetnek a megszabaduláshoz, és igazságok, mert a valóságnak megfelelő állítások.
Mindaddig, szerzetesek, amíg e négy nemes igazságot, annak három fordulatát és tizenkét megnyilatkozását, tökéletesen tisztán nem értettem és láttam úgy, amint van, addig bizony, szerzetesek, nem vallottam azt, hogy e világban – isteneivel, ördögeivel, teremtőisteneivel, vándorszerzeteseivel és papjaival, isteni és emberi lényeivel – a felülmúlhatatlan tökéletes megvilágosodásra ráébredtem.
De amikor, szerzetesek, e négy nemes igazságot, annak három fordulatát és tizenkét megnyilatkozását, tökéletesen tisztán megértettem és megláttam úgy, amint van, akkor bizony, szerzetesek, azt vallottam, hogy e világban – isteneivel, ördögeivel, teremtőisteneivel, vándorszerzeteseivel és papjaival, isteni és emberi lényeivel – a felülmúlhatatlan tökéletes megvilágosodásra ráébredtem.
Bármily egyszerűnek és alapszintűnek is hangzik a négy nemes igazság tanítása, ez az, aminek megértésével és belátásával elérhető a megszabadulás. Ez a Buddha üzenete mindenhol mindenkinek. Ez a buddhisták "jó híre". Ha van valami, amin mindenképp érdemes szemlélődni, amit nap mint nap hasznos felidézni, amit újból és újból jó áttanulmányozni, az a négy nemes igazság. Teljesen mindegy, hogy milyen irányzatot követünk, ezen igazságok egyetemes érvényűek mindig és mindenhol.
A négy nemes igazságnak sokféle kifejtése létezik. (Itt van például egy klasszikus: http://a-buddha-ujja.wikidot.com/tenigl-alaptan-negy-nemes-igazsag) Én itt most csak röviden mondok egy összefoglalót, hogy miként közelíthetjük meg ezeket a nemes igazságokat.
A szenvedés (duhkha/dukkha) az elégedetlenséget jelenti, azt, hogy valamilyen tapasztalat, élmény, számunkra nem kielégítő, nem boldogító. Vannak élmények, érzések, amiket szeretünk, amiket élvezetesnek találunk, és vannak olyanok, amiktől menekülünk, amiktől félünk. Ami élvezetes, azt keressük, s ha sikerült megtalálni, akkor próbáljuk megtartani. Ami fájdalmas, attól menekülünk, s ha sikerült elmenekülni, akkor próbálunk távol maradni tőle. A szenvedés abban áll, hogy próbálunk élvezetet találni, de nem találjuk. Próbáljuk megtartani azt, ami élvezetes, de elveszítjük. Próbálunk menekülni a fájdalmastól, de nem sikerül. Próbálunk távol maradni a fájdalmastól, de újra megjelenik. Élvezetes és fájdalmas élmények egyaránt megjelennek és elmúlnak, egyik követi a másikat. Ezért nem találunk soha egy kielégítő, biztonságos állapotot. Ezért szenvedünk akkor is, ha valami élvezetes, s akkor is, ha valami fájdalmas. Mert ezen állapotok nem kielégítőek.
Az oka (szamudaja) a szenvedésnek a vágy, a sóvárgás arra, hogy találjunk egy szilárd pontot, ami örömteli és biztonságos. Ez a vágy, ez a törekvés az, aminek folytán hajszoljuk az élvezeteset és menekülünk a fájdalmastól. Ez a vágy jelenik meg olyan nagy és hosszútávú eseményekben, mint a karrier építése, a családalapítás, a tanulás, és olyan semmiségnek látszó tettekben is, mint az, amikor a székünkön helyezkedünk, vagy épp a karunkat vakarjuk meg. Törekszünk egy tökéletes állapotra, még ha nem is gondolunk így rá. Ez a törekvés, ez a hajsza az, ami a vágy, s ami az elégedetlenség, a szenvedés oka.
A megszűnése (niródha) a szenvedésnek nem más, mint a vágyakozás kialvása. Annak a törekvésnek, hogy elérjünk egy örökkévaló tökéletes állapotot. Ezért a szenvedéstől megszabadulás, a nirvána, az nem egy hely, nem egy állapot, nem egy létforma, hanem a sóvárgás megszűnése. Azonban nem is azt jelenti, hogy mindent megsemmisítenénk, vagy minden elpusztulna, hanem csupán a vágy az, ami kialszik. Az a vágy múlik el, hogy egy végső tökéletességet érjünk el, a vágy, hogy valahol megállapodjunk, valamiben megtelepedjünk.
A szenvedés megszüntetésének az útja (márga/magga) az, amit nemes nyolcrétű ösvénynek neveznek. (Hagyományos kifejtése: http://a-buddha-ujja.wikidot.com/tenigl-alaptan-nyolcretu) Ez három fő részt tartalmaz: az erényességet, az elmélyülést és a bölcsességet. Az erényesség lényege külsőleg a helytelen tettek elkerülése, amivel magunknak és másoknak a kárára vagyunk, belsőleg pedig minden rossz elkerülése. Az erényes tettekkel, szavakkal és gondolatokkal békét és nyugalmat hozunk létre, mely jó következményekkel jár ebben és az elkövetkezendő életekben is. Az erényesség az alapja a buddhista ösvénynek, mert védelmezi a tudatot a durva szennyeződésektől, amik zaklatottságot és az alsóbb létbirodalmakba születést eredményeznek. Az elmélyedés a tudat finomabb ragaszkodásait kezeli, aminek következtében nyugalmunk és örömünk mélységesebbé válik úgy, hogy nem alávetett különféle külső körülményeknek. Az elmélyedés teremti meg az alapját annak, hogy mélyrehatóan vizsgálhassuk meg magunk és a jelenségek valódi természetét. Ha a tudat olyan, mint a tenger, akkor az erényesség az, ami leállítja a tomboló viharokat, az elmélyedés pedig megszünteti a különféle irányok szeleit, aminek következtében a tenger nyugodttá válik. Ha pedig elnyugodott ily módon a tenger, akkor lehetősünk nyílik lenézni egészen a fenekéig is. Ez a bölcsesség, amivel a belátás különböző fokaira tehetünk szert, hogy végül felismerve minden jelenség állandótlanságát, szenvedésteliségét és éntelenségét, véglegesen megszabadulhassunk a sóvárgástól. Ezért nevezik ezt a szenvedéstől megszabaduláshoz vezető útnak.
