A köznapi megegyezéseket mellőzve
A végső jelentés nem tanítható.
A végső jelentéshez el nem jutva
A nirvána nem érhető el.
(Nágárdzsuna: A középút alapversei, 24.10)
A következőkben három fontos lépésre bontom a Buddha tanítását, amivel viszonylag egyszerűen megérthető az, ami általánosan a Dharma értelme, s gyakorlati alkalmazása sem nehéz.
Az első az okság törvénye. Ez két pontra osztható fel. Az első az, hogy minden változik. A második az, hogy minden okok és feltételek szerint változik.
Amikor azt mondjuk, hogy minden változik, akkor ez minden jelenségre kiterjed. Mik ezek a jelenségek? Ezek amiket láthatunk, hallhatunk, szagolhatunk, ízlelhetünk, tapinthatunk, illetve elgondolhatunk. Eme haton kívül pedig más nincs, amiről akár csak szót is ejthetnénk. Legyen valami bármennyire konkrét, vagy elvont, az mindig valami, amit érzünk, vagy elgondolunk. S ha megvizsgáljuk, akkor láthatjuk, hogy minden változik, nincs egyetlen állandó tapasztalás sem jelen. Ha valamit is állandónak nevezhetnénk, az maga a változás, de a változás nem egy dolog, hanem a dolgok, a tapasztalatok tulajdonsága, jellege.
Amit tapasztalunk változást, az nem véletlenszerűen történik, hanem mindig az okok és feltételek függvényében. Itt egyrészt beszélhetünk a külső okságról, mint ami a tárgyak kölcsönhatását jelenti, másrészt beszélhetünk egy belső okságról, ami a tudatállapotok és a karma oksági rendszere. A külső okságot mindenki jól ismeri, mert szükségünk van rá minden nap, még ha nem is vagyunk folyton tudatában. A belső okság itt az erkölcsi felelősséget jelenti első sorban. Azt, hogy a tetteinknek nem csak a tárgyakra, illetve másokra van hatása, hanem saját magunkra is. Ez a karma törvénye, ami azt jelenti, hogy az ember látásmódját, világélményét a tudatállapota határozza meg, ami pedig a berögződött hajlamok szerint alakul. Annak függvényében, ha haragot, sóvárgást, vagy tompaságot tartunk fenn a tudatunkban, megteremtjük a feltételeit az alsóbb létformákban születésnek, ami a poklok (düh), éhes szellemek (vágy) és az állatok (tudati homály) birodalmait jelenti. Ha pedig jó tulajdonságokat táplálunk, akkor az emberek, illetve istenek birodalmába születhetünk. Ezek a jó tulajdonságok is két részre oszthatóak. Az egyik csoportja az, ami az erkölcsös életvitelt jelenti, a tíz sötét tett (ölés, lopás, kicsapongás, hazugság, durva beszéd, széthúzást okozó beszéd, felesleges beszéd, vágy, harag, téves nézetek) kerülését. A másik csoport pedig az elmélyedés különböző fokait jelenti, ami a magasabb mennyei birodalmakba születéshez vezethet.
Láthatjuk, hogy az okságnak többrétű jelentése van a buddhizmusban, ami hatással van az élet megannyi területére. Az okság törvényének figyelembe vétele ezért nem csak annyi, hogy tudunk róla, vagy elfogadjuk, hanem akként is cselekszünk.
A második az üresség. Az üresség azt jelenti, hogy nincs semminek sem végső lényegisége, nem létezik semmi, ami önmagában, függetlenül állna. Ez az éntelenség, az, hogy nem rendelkezünk egy valódi énnel, nincs egy központi valaki, aki mi magunk lennénk.
Az üresség nem olyan szembeötlő, vagy hétköznapi dolog, mint hogy minden változik. Akkor vagyunk képesek csak meglátni önmagunk és minden jelenség ürességét, ha alaposabban megvizsgáljuk azokat. Ez a vizsgálat a hétköznapi fogalmaink megkérdőjelezéséről szól, hogy nem vesszük adottnak és valósnak azonnal, amit csak gondolunk, vagy tudni vélünk.
Például azt gondoljuk, hogy van testünk. De vizsgáljuk meg! Mi ez a test? A test az vajon a karok, a lábak, a törzs, vagy a fej? A test az a bőr, a hús, a csont, vagy netán a velő? Esetleg az összes együtt? Ha egy zsákba beleteszünk különféle testrészeket, akkor az már egy test? Vagy csak megfelelő illesztéssel lehet testnek nevezni, ha a fej felül van, a lábak pedig alul? Ha igen, akkor ha fejen állunk, az már nem is test? Mi van azzal, akinek hiányzik valamelyik végtagja, vagy épp valamiből több van a szokásosnál? Az test, vagy nem? Vajon ha a test egyik részét sem nevezhetjük testnek, sem azok összességét, de még az összességük egy bizonyos rendszerét sem, sőt, az sem meghatározó, hogy egy testrész megvan-e, vagy sem, akkor hogy mondhatjuk, hogy létezik olyan, mint test? Mi több, ha a test részeit nézzük, azzal sem lehetünk olyan biztosak, hogy valóban léteznének. A fej például micsoda? Szemek, fülek, száj, orr, arc, haj, koponya, agy? Aki kopasz, annak már feje sincs? Vagy mondjuk hiányzik egy szeme, füle, az orra, a foga, az ajkai, a nyelve?
Amikor így elemzünk, akkor az az érzésünk támadhat, hogy "de hát a test az test, a fej az fej". Ilyenkor nézzük meg, hogy mit nevezünk annak! Ha csak ismételgetjük magunknak, hogy "az az, ami", meg "csak", akkor nem elemzünk, nem vizsgáljuk meg alaposan a képzeteinket, hanem csak egy homályos érzésbe kapaszkodunk. Ez a homályos érzés az, amitől el tudjuk hinni azt, hogy a dolgok úgy vannak, ahogyan azt képzeljük. Ha az értelem, vagy inkább bölcsesség fényével nem oszlatjuk el ezt a homályt, hiába minden erőfeszítés, minden szellemi élmény, különleges tapasztalat, nem szabadulunk meg tudatlanságunktól sosem.
Az ürességet úgy is felismerhetjük, ha megértjük azt, hogy az életünk mennyire a fogalmaink és képzeteink szerint mozog. Amikor valamit el akarunk élni, valamitől meg akarunk szabadulni, vagy valamit meg akarunk tartani, akkor azok, amiket igazából a szándékunk tárgyának teszünk meg, képzetek és fogalmak. Az igazság, jóság, bátorság, gazdagság, boldogság, valóság, énség, ezek mind elképzelések, gondolatok, érzelmek, képzetek. Olyan képzetek, amikhez aztán sok sok magyarázatot fűzünk, hogy valóságosabbnak, hihetőbbnek érződjön. De ettől még nem lesz az. Ha rálátunk arra, a fogalmaink azok, amik bármit is valamilyenné tesznek, vagy egyáltalán amit valamit is látunk, vélünk, hiszünk, érzünk, akkor onnantól az a képzet értelmét veszti, mert többé nem lehet igaz, valós, hanem csak egy képzet. Ezzel pedig kiüresedik az, amit eddig igazinak hittünk.
Végül a harmadik a közép út. "A függésben való keletkezés az, amit ürességnek mondunk. Az üresség csupán annak egy elnevezése. Ez maga a közbülső út." (A középút alapversei, 24.18) Az okság és az üresség nem két külön dolog, hanem ugyanannak kétféle megfogalmazása. Az, hogy minden változik, azt jelenti, hogy semmi sem állandó, s az, hogy minden okok és feltételek szerint változik, azt jelenti, hogy semmi sem önálló létező. Az állandótlanság és önlét nélküliség nem más, mint amit ürességnek neveznek. S amit ürességnek hívnak, az maga a függő változás. Azért létezhet változás, mert nincsen örök, végső lényegiség, s azért nincs állandó mibenlét, mert minden okok és feltételek szerint van. A testnek nincs végső lényegisége, ezért tud növekedni, változni. Nem találni olyat végső soron, hogy test, mert nincs semmi állandó benne. Viszont van egy folyamat, egy változás. De amikor azt mondjuk, hogy "van változás", akkor az nem egy dolog, hanem csupán az állandótlan, éntelen, lényegiség nélküli tapasztalatok jellemzője. Ha a jelenségek nem volnának üresek, vagyis lényeg nélküliek, akkor nem létezhetne változás sem. És ha nem lenne változás, akkor nem beszélhetnénk ürességről sem. Az üresség épp ezért nem a nemlétet jelenti, s a változás nem a létet jelenti. Ezért nevezik közép útnak, ami nem lét és nem nemlét.
A közép út a Buddha tanításának lényege, ez maga a Dharma. Teljesen mindegy, hogy milyen buddhista irányzatról beszélünk, hogy melyik szútrát vesszük elő, a közép út az, ami a végső értelme. Aki érti a függő keletkezést, az érti a Buddha tanítását is. S aki látja is a mindenség függő mivoltát, az a Buddha tudatát tapasztalja.
A Buddha tudata pedig nem különbözik a mi tudatunktól. A különbség az, hogy míg a mi tudatunkat elhomályosítja a vágy, a harag és a tudatlanság, addig a Buddha tökéletesen felismerte minden függő mivoltát. Mi beleragadunk, belekapaszkodunk a képzeteinkbe, a fogalmainkba, az érzéseinkbe, mintha azok valóságosak volnának. A Buddha minden kötődéstől szabad. Ez nem azt jelenti, hogy a Buddha nem gondolkozik, vagy nem érez, hanem hogy ezeket nem látja már többé énként, önmagaként, vagy önmagához tartozóként. Felismerte, hogy üresek, csupán képzetek.
Ha a közép utat akarjuk látni, akkor a dolgunk annyi, hogy hagyjunk fel a képzetekkel. Olyan értelemben hagyjunk fel velük, hogy ne képzeljük azokat többé valósnak. A dolgokat lássuk annak, amik. A látványt látványnak, a hangot hangoknak, az érzéseket érzéseknek, a gondolatokat gondolatoknak. Ne ragadjunk bele se a látványba, se más tapasztalatokba, de ne is utasítsuk el azokat. Szabadon mozogni a tapasztalásban, ez a megszabadulás.
Az első idézetben szó volt a két igazságról, ami a hétköznapi és a végső igazság. Az első pontot nevezhetjük a hétköznapi igazságnak, a másodikat pedig a végsőnek. A középút pedig a két igazság, mint amik nem válnak szét egymástól. Ez nem azt jelenti, hogy ne tehetnénk különbséget köztük, hanem azt, hogy végső soron változás és üresség ugyanaz. Ha pedig az idézett vers értelmét nézzük, akkor az kell látnunk, hogy az első pont az előírásokat, az erkölcsi fegyelmet jelenti, a második a meditációt, a harmadik pedig a bölcsességet. Ez a három a buddhista ösvény fő pillérei. Ha el akarjuk érni a megvilágosodást, ebben a háromban kell gyakorolnunk magunkat. Így érthető meg a buddhizmus három lépésben.
