陸亙問南泉。弟子家中缾內養一鵝。如今長大欲出此鵝。且不得打破缾。亦不得損其鵝。未審有何方便。泉召大夫。夫應諾。泉曰出也。 (X66n1297_p0407a16-18)
Lugen megkérdezte Nanquant:
- Tanítványod otthon libát nevelt egy vázában. Mostanra felnőtt és szeretném kivenni ezt a libát, de anélkül, hogy eltörne a váza, vagy baja esne a libának. Hogyan segítenél rajta?
Quan szólította az uraságot. Az uraság felelt. Quan így szólt:
- Kint van.
(A hagyomány tükrének Dharma erdeje, 20. kötet)
唐陸亘。字景山。吳郡人。官至宣歙觀察使。加御史大夫。初問南泉。弟子瓶中養鵝。漸大出瓶不得。如今不得損瓶。不得毀鵝。和尚如何出得。南泉召曰。大夫。亘應諾。泉云。出也。亘從此解悟。 (T48n2004_p0286a25-29)
A Tang dinasztiabeli Lugen, akit Jingshannak is hívtak, Wu tartományból való volt, s a hivatali (karrierében) Xuanshe felvigyázójává lett, továbbá birodalmi cenzor is volt, megkérdezte Nanquant:
- Tanítványod egy vázában libát nevelt, ami fokozatosan megnőtt, s nem tud kijönni a vázából. Anélkül, hogy tönkre tenné a vázát, vagy megölné a libát, a mester hogyan venné ki?
Nanquan megszólította:
- Uraság!
Gen felelt. Quan így szólt:
- Kint van!
Gen erre megvilágosodott.
(Nyugalom könyve, 6. kötet, 91. eset kommentára)
Ez egy kiváló példabeszéd arra, hogyan működik a Zen tanítás. Az ember az élet és halál problémája közt őrlődik, s bárhogyan erőlködik, lehetetlen megoldásra jutni. Ez a lehetetlen helyzet a liba a vázában, avagy az ember a szamszárában, az elme a tudatlanságban.
A megtévesztett, tévképzetekkel teli elme mindig csak hamis nézeteket fog létrehozni. Bármilyen igazságban hiszünk, bármilyen bölcsességet fedezünk is fel, az mindig a hibás gondolkodás eredménye. Ahogyan a körtefa gyümölcse mindig körte, úgy a tudatlanság eredménye mindig tévedés. Az élet, akárhol, akármikor, akárhogyan is van, mindig szenvedés. Nincs szenvedéstől mentes lét.
Persze a szenvedésnek is vannak fokozatai, s egy éhes szellem kínjai nem foghatóak ahhoz, mikor az ember korgó gyomorral elsétál a legközelebbi közértig. Ezért az a benyomásunk lehet, hogy ebben a vázában van még bőven hely, fel-alá futkározhatunk kedvünkre. Csak amikor a nyakunkat elkezdi szorítani, akkor jut eszünkbe, hogy jobb lenne kimenni. De akkor már nincs helyünk mozogni.
Ezért ostobaság halogatni a munkálkodást az úton, hogy minél közelebb kerüljünk a megszabaduláshoz. Az élet bizonytalan, nincs semmilyen garancia arra, hogy miután kifújtuk a levegőt, lehetőségünk lesz újra beszívni. Egyszer történt velem, hogy épp nyelni akartam (nem evés, vagy ivás közben), s hirtelen valamilyen görcsöt kapott a nyelvem, mintha folyamatosan épp nyelni akarna, de csak elzárta a garatomat, így se nyelni, se lélegezni nem tudtam. De aztán pár másodperc után elmúlt.
A liba a vázában, mi meg a nézeteink hálójában. Erre jön Nanquan, s azt mondja: kint van. Na de hogyan van kint? Hogy került ki? És mikor? S mi van odakint? Biztos jobb kint, mint bent? Sok nehéz kérdés.
Azt gondolhatnánk, hogy van kint valami. Az igazság. Odaát. Ameddig így gondolkodunk, meg kell találnunk a módját, hogyan lehet kiszabadítani a libát. Csakhogy az lehetetlen. Mert ameddig azt gondoljuk, hogy van kint valami, addig bent ragadunk. Benne vagyunk továbbra is a képzetek alkotta káprázatban. Álmodhatjuk azt, hogy felkeltünk, s kijutottunk a vécére, miközben magunk alá hugyozunk az ágyban.
Van egy régi kedvenc történetem (Kaputlan kapu, 14.), amiben Nanquan nem adja a macskát sem a nyugati, sem a keleti csarnok szerzeteseinek, hanem lefejezi. Ez ugyanaz, mint hogy kint van. Mi történik itt?
Miközben gondolkozunk és csak gondolkozunk, rá kell ébrednünk, hogy ezek csak gondolatok. Az Avatamszaka szútra (T10n0279_p0051c20-21; 10. kötet, 5. rész) elhíresült verse mondja:
譬如眾繢像，
畫師之所作，
如是一切剎，
心畫師所成。
Miként sok színes képet
A festő alkot,
Úgy minden világot
A festő-tudat készít.
Az elme, a képzetek azok, amik megrajzolják nekünk a valóságunkat. Ugyan hova menekülünk a saját elménkből? Valami elme-feletti-elmébe? Nem, nincs hova menni. Ezért mondják a Zen tanítói: ez a tudat a buddha, a tudaton kívül nincs másik buddha, s a buddhán kívül nincs másik tudat. Kint van! Mégsem ment sehova.
Ha rálátunk a gondolatokra, mint gondolatokra, akkor azok egyszerűen csak olyanok, amilyenek. Ez egészen más, mint elgondolkozni a gondolatokon! Ezért elgondolhatatlan. Mégis, nagyon egyszerű, nagyon közeli. Nem kell semerre se mennünk érte. Amíg a gondolatokban vagyunk, a liba a vázában van, s nagyon szűk látóterünk van. Felismerni a gondolatokat gondolatokként, már kint is van.
