A meditációnak ugyanúgy számos változata van a buddhizmusban, mint a tanításoknak, pontosan azért, mert az emberek maguk is sokfélék. Az egyes tanítók azokat a technikákat szokták tovább adni, amiket ők maguk is használtak. Ez érthető, hisz természetszerűleg azokban a legjártasabbak, továbbá saját tapasztalatból tudnak beszélni. Ezért is van az, hogy míg a vadzsrajána felettébb népszerű Magyarországon és nyugaton egyaránt, ebben a blogban nem szokott említésre kerülni, minthogy én nem rendelkezem sem a megítélésem szerinti megfelelő tapasztalatokkal, sem pedig ismeretekkel róla. Fontos látni, hogy a buddhizmusban az elméleti és a gyakorlati tudás együtt jár, ezeket ostobaság külön kezelni. Az elméleti rész megértéséhez gyakorlati tapasztalat kell, a gyakorlati tapasztalat megszerzéséhez elméleti ismeret kell.

A zenben sok szó esik a tudat természetének megtapasztalásáról, de arról már nehezebb találni valamit, hogy ezt miként is tehetjük meg. Megpróbálok bemutatni pár technikát, amit lehet használni.

"Huiming meghajolt előttem és szólt: 
-Szeretném, ha tanítaná nekem a Dharmát.
- Azt mondod, a Dharmáért jöttél. [Ha így van], vesd el a különböző feltételeket és ne hozz létre egyetlen gondolatot se. [Ha így teszel], tanítom a Dharmát neked. - mondtam. Huiming csendben volt egy darabig. Így szóltam:
- Ne gondolj jóra és ne gondolj rosszra. Akkor mi Vén Huiming eredeti arca?
Ezen szavakra Huiming [megtapasztalta] a nagy megvilágosodást. Ezután még megkérdezte tőlem:
- Ezen titkos szavakon és titkos utaláson kívül, [amit kifejtett] most nekem, van más titkos utalás?
- Amit tanítottam neked az nem titok. Ha megfordítod fényét [a figyelmednek a tudatodra, meglátod, hogy] a titok a te oldaladon volt."

A fenti történetet Huineng mondja el a Platform szútrában, s a zen módszer egyik locus classicusa. Az első lépés az, hogy a tudatot lecsendesíti, majd pedig nem próbálva kitalálni semmit, a figyelmét magára a tudatra fordítja. De a mi problémánk valahol ott kezdődik, hogy mi is az a tudat.

A tudat az, ami tud, ami tudatos, ami tudomással bír, ami a tudatosság. Magyarul még hasonlóképp lehet ezt mondani, hogy az ész az, ami észlel, az értelem az, ami ért, az elme az, ami elmélkedik. Mindegyik kifejez valamilyen szellemi működést, csakhogy számunkra nem az a fontos, hogy a magyar nyelvben ezek általánosan hogyan jelennek meg, hanem az, hogy itt, most mit értünk egy adott kifejezés alatt. A tudat az, ami tud, s itt a tudatosság csak annyit jelent, hogy tudatában van valaminek. De ha még sosem figyeltük azt meg magunkban, hogy mit jelent valaminek tudatában lenni, akkor csak a szavakban veszünk el. Ezért térjünk is rá egy-két gyakorlatra, amit kipróbálhatunk azonnal.

Mikor magunk elé nézünk egyetlen pontra, akkor csak oda fókuszál a szemünk. Ez nem azt jelenti, hogy ne látnánk mást. Tehát tegyünk magunk elé egy tárgyat, figyeljünk arra az egyetlen dologra, s közben gondolatban is csak oda összpontosítsunk, mondogatva magunkban a tárgy nevét. Ha ez megvan, s csak arra az egy dologra figyelünk, akkor nem megszakítva a gyakorlást, tágítsuk ki a figyelmünket - anélkül, hogy gondolatban elkalandoznánk a tárgytól - s vegyük észre, mi mindent látunk, miközben csak egyetlen dologra összpontosítunk. Úgy is mondhatjuk, hogy legyünk tudatában a periférikus látásunknak. Miközben megmaradunk annál az egy tárgynál, nem gondolunk másra, mégis mi az, amit látunk körülöttünk? Ekkor tapasztalhatjuk tisztán azt, ahogyan maga az érzékszervi tudatosság működik, anélkül, hogy bármilyen módon fel akarnánk fogni azt, amit látunk. De csinálhatjuk ugyanezt a hangokkal is. Ez egy ízelítő a nem-fogalmi észlelésből.

Amikor látunk, vagy hallunk valamit, akkor azt úgy mondjuk, hogy "én látom azt". De ez nagyon felszínes látásmód. Azért felszínes, mert még nem vizsgáltuk meg soha, hogy ki is az, aki látja, vagy hallja azt. Tehát a kérdés: Ki hallja a hangot? Keressük meg! Hol van az, aki hallja a hangot? Ez nem egy elméleti kérdés, nem az számít, hogy mit tanultunk biológián a fül, az idegrendszer és az agy működéséről. Azok magyarázatok. Itt most konkrétan és kézzel foghatóan meg kell keresnünk, hogy hol van az, aki hallja a hangot. Hiszen azt mondjuk, hogy mi halljuk. Ha így van, akkor csak tudunk kell azt, hogy ki az, aki hallja. Vagy akkor mégis hogyan hallhatnánk? Az első tévedés, ha megpróbálunk magyarázatot találni, hogy kicsoda-micsoda az, aki hallja. Nagyon rossz megközelítés. Viszont jól mutatja, mennyire a gondolatainkban élünk. De most tapasztalat kell. Meg kell látni, ki az, aki hall! S akárhogyan is keresünk, végül nem találni semmit. Nincs senki, aki hall. De, ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem is hallunk. A tudat, ebben az esetben a hallás tudat, megragadhatatlan, de mégis tudatos. Nem egy gondolat, nem egy magyarázat, nem egy személy, nem egy lény, nem egy valaki, de még csak nem is egy érzés. Ezért mondják, hogy a tudat természeténél fogva tiszta, szennyezetlen. Viszont nem is semmi, hisz látunk, hallunk, érzékelünk és megértünk.

A valóságot, a világot a tudat teremti. Ezt akkor érthetjük meg, ha megfigyeljük a gondolatokat és az érzéseket. Amikor valaminek jelentést, értelmet, jelentőséget tulajdonítunk, akkor azzal együtt azt meghatározzuk,  s ebben a meghatározásban magunkat is megragadjuk, mint ami az egyik viszonyítási pont. Tehát ha azt mondjuk, hogy a csoki jó, akkor én az vagyok, aki szereti a csokit, s minthogy szeretem a csokit, ezért csokit akarok enni, hisz az jó. De ha észrevesszük ezeket a gondolatokat, ahogy megjelennek, ha felfigyelünk az előbukkanó érzésekre, akkor hogyan is képzelhetnénk azt, hogy én vagyok az, aki szereti a csokit, vagy hogy a csoki jó? Ezek gondolatok és érzések amik megjelennek és eltűnnek. Ha figyelmesek vagyunk, feltűnik, hogy számos gondolat és érzés jelenik meg folyamatosan, s vannak, amikkel nem törődünk, s vannak, amikkel igen. Például ha a buszon az jelenik meg a tudatunkban, hogy viszket a fenekünk, akkor nem állunk fel és kezdjük el vakarni, ha pedig még fészkelődni sincs helyünk a mellettünk ülők miatt, akkor egyszerűen tovább olvasunk/nézelődünk/zenét hallgatunk, s mire leszállunk, már el is felejtettük. Vagy pedig az jár továbbra is a fejünkben, hogy mennyire viszket, s egyre jobban zavar. Vannak érzések, amiket elhessegetünk, vannak, amiket szégyellünk, vannak, amiket dédelgetünk, vannak, amiket kiélünk, s vannak, amiket igyekszünk minél jobban elnyomni. Ezek mind válaszok egy-egy érzésre. De vannak, amik csak megjelennek, pár pillanatig észleljük, aztán már el is felejtettük. Ha meg akarjuk az érzéseket és a gondolatokat figyelni, akkor az a fontos, hogy ne próbáljunk semmilyen helyzetet felvenni. Próbálni nem felvenni semmilyen helyzetet, ez maga is egy helyzet, amit felveszünk. Ezért minden erőfeszítés csak további nehezítés. Ám ha semmit sem teszünk, akkor nem is értjük meg, nem látunk rájuk. Ezért első lépésként a cél rálátni a gondolatokra és érzésekre, tudatában lenni annak, ami épp történik. Ez az éberség. Valójában azonban nincs olyan nehéz dolgunk, hisz folyamatosan tudatában vagyunk a történéseknek, a tudat nem tűnik el soha sehova. Ezért hangsúlyozza a zen azt, hogy lássunk rá a tudat természetére, mert akkor belátjuk, hogy a gondolatok és érzések egyszerűen jönnek és mennek, s ezzel nem kell harcolni. Az éberséget nem kell erőltetni, sőt, éppen hogy lazíthatunk. Csak hátradőlünk, s figyelünk. Nem is tudunk más tenni, mint figyelni, mert a tudat természeténél fogva éber. Bármi jelenjen is meg, arra már eleve éberek vagyunk.

Az éberség és az álom között a különbség abban van, hogy elmerülünk egy jelenségben, vagy sem. Megmozdít minket az a jelenség, vagy sem. Ha valamit is akarunk vele, akár azt, hogy legyen, vagy hogy ne legyen, már el is ragadott magával. Egy szép kép a tévében csak addig szép, ameddig azt a képet átértelmezzük valódinak. De ha úgy nézzük, hogy apró fénypontok, abban semmi szépség nincsen. Egy ember addig vonzó, ameddig vonzónak látjuk, s egy folt hányás addig undorító, ameddig undorítónak látjuk. Ha nem teszünk hozzá semmit a látványhoz, akkor az se nem vonzó, se nem undorító. Ha álmodunk - elmerülünk az érzésekben és gondolatokban - akkor nem is tudunk mást tenni, mint hogy szépség és csúfság közt vergődünk. Ha éberek vagyunk - rálátunk az érzésekre és gondolatokra - akkor sem angyalok, sem démonok nem érintenek meg. Ez a rálátás mindenki képessége, ez maga az értelem. De míg leginkább szűk helyzetekben használjuk, s csak korlátoltan, addig itt a mindent felülmúló, teljes értelemről van szó, ami rálát az egész világra, vagyis a tapasztalás minden formájára. Tudatos és értelmes lények vagyunk, így igazából teljesen rajtunk áll, hogy továbbra is a létforgatagot hozzuk létre magunk számára, vagy pedig felismerjük, hogy mindez káprázat.