Minden, amit tapasztaltunk, emlék. Minden, amit tapasztalni fogunk, elképzelés. Minden, amit tapasztalunk, megfoghatatlan. Mégis, jelen helyzetünket a múlttal magyarázzuk és a jövőhöz igazítjuk. Ha megvizsgáljuk a valóságot, a tényleges helyzetet, akkor minden tapasztalatunk olyan, mint a gyors folyam, ami átsiklik az ujjaink között. Olyan, mint mikor egy pohárba vizet eresztünk, ami azonnal ki is ömlik belőle, helyet adva a befolyó víznek. Amit életnek nevezünk, az az élmények megragadhatatlan zuhataga. Az emlékeink, úgy tűnik, megőrzik a történteket, csakhogy még az emlékek is elmúlnak, elfelejtődnek. Hogy mi fog történni, azt pontosan sosem tudjuk megmondani, s jóslatainkban is az emlékeinkre támaszkodunk. Bármit is teszünk, azonnal szertefoszlik, mert nincs semminek sem maradása, legfeljebb fel tudjuk idézni. Olyan világban élünk, ahol minden élmény csak villanó fény. Erre mondja a Gyémánt szútra: "A múlt tudat megragadhatatlan, a jelen tudat megragadhatatlan, a jövő tudat megragadhatatlan."
Az élményeink mégsem jelentéktelenek. Ez a változás adja azt, hogy minden pillanat egyedi és megismételhetetlen. Mert vissza nem hozható és újra meg nem teremthető, amit átélünk, felülmúlhatatlan értékkel bír, hisz nem egyszerűen ritka, vagy kevés van belőle, hanem teljesen egyedülálló. William Blake Öröklét (Eternity) című verse Tellér Gyula fordításában így szól:
Magadhoz kötöd örömöd:
A szárnyas életet töröd;
Röptében rá csókot lehelsz:
Öröklét hajnalára lelsz.
De ez a szakadatlan keletkezés és elmúlás mégsem rendszertelen. A tapasztalatok alapján cselekszünk, s a cselekedetek alapján tapasztalunk. Miközben egyrészt még a jelen is megragadhatatlan, nem hogy a múlt és a jövő, mégis tudatában vagyunk rengeteg dolognak. Képesek vagyunk meglátni a szépet és a csúfat, tudunk alkotni és rombolni, cselekedhetünk jót és rosszat. S mindeközben tudjuk, hogy az időnk véges, az élet nem tart örökké, ez pedig félelmet kelt. Ha csak felszínesen nézzük a dolgokat, azt érezzük, hogy van mit nyernünk és van mit vesztenünk. Ez a gondolkodás az, ami egyszerre örömet és félelmet okoz. Hogy felszabaduljunk ennek a kötöttsége alól, a tudat működését kell megismernünk.
A tudat megismerése az, amire rámutat a Buddha, mint a kulcs a megszabaduláshoz. Miért a tudat? Mert mindent az hoz létre és határoz meg. Az elején arról írtam, mennyire megragadhatatlan a világ, ha alaposan megnézzük, majd pedig, hogy van benne rendszer. Mindkettő egy-egy szemlélet. Attól függ, hogyan tekintünk a világra, s a világ olyanná válik. Vagy inkább, maga a szemlélet a világ. Hogy szabadon, mégis cselekvőképesen tudjuk látni a dolgokat, azt kell felismerni, hogy időtlenség és rendszer egy ugyanazon dolog.
Hogyan? A dolgokat és azok jelentőségét a gondolatok és az érzelmek határozzák meg. A tudat az, ami átéli az élményt és amiből kiindul a cselekvés. Amikor nem vizsgáljuk meg a tudatot, akkor egyszerűen csak azt mondjuk, hogy aki tapasztal és tesz az "én vagyok". Így azt is mondhatnánk, a tudat vizsgálata az önismeret maga. Mint mondtam, a gondolatok és érzelmek alakítják a tapasztalat milyenségét, másrészt pedig a gondolatok és érzelmek szülik a tetteket. A kérdés, amit fel kell tennünk, hogy vajon honnan jönnek a gondolatok és az érzelmek? Hisz azt mondjuk: "én gondolkodom", "én érzem", de mi ez az én? Tudunk-e ilyet találni valahol is? Ehhez azt kell megnéznünk, hogy mi az, ami tapasztalja és létrehozza a gondolatokat és érzelmeket.
De amikor próbáljuk megfigyelni, akkor vagy azon gondolkozunk, hogy mi is lehet az, vagy pedig zavarban érezzük magunkat, esetleg mindkettő. Ám ha teszünk egy lépést hátra a gondolatoktól és érzelmektől, akkor azt látjuk, hogy ezek jönnek és mennek, megjelennek és elmúlnak. Ha nem vonódunk bele, nem akarjuk megfogni a gondolatokat és érzéseket, akkor azok nem okoznak semmilyen gondot, továbbá tisztán láthatjuk őket. Ez a fajta tisztánlátás az, amikor torzítás nélkül tekintünk a tapasztalatokra. Ha pedig ebből a tiszta látásból cselekszünk, akkor a tetteink nem a múlt berögződésein alapszanak. Ez a szabad látás és szabad cselekvés. Ez az, amikor időtlenség és rendszer nem válik szét. Ez a Buddha tanításának közép útja.
