Évszázadok óta a legelterjedtebb módja a Zen gyakorlásának (canchan/sanzen 參禪) Kínában a kérdés "Kicsoda éber a buddhára?" (nianfo shi shei/nenbutsu ze dare 念佛是誰). A buddha-éberség (nianfo/nenbutsu 念佛) azon módszeréről van itt szó, ami a buddha nevének ismétléséből (chi ming nianfo 持名念佛 / shoumyou nenbutsu 称名念仏) áll: Namo Amita Buddha (namo amituo fo/namu amida butsu 南無阿彌佗佛). Ez azért van, mert az összes buddhista gyakorlat közül a buddha nevének ismétlése a legnépszerűbb szerzetesek és világiak közt egyaránt, egészen olyan szinten, hogy a nevet (amituofo 阿彌佗佛) használják a mindennapokban üdvözléskor és egyéb helyzetekben is.
Miért jó a buddha nevének ismétlése? Hogy ez világos legyen előttünk, mindenekelőtt tisztába kell kerülnünk azzal, kicsoda is Amita Buddha. Rövidre véve a történetet, Amita Buddha, mikor még bódhiszattva volt, fogadalmakat tett arra, hogy ha eléri a buddhaságot, akkor létrehoz egy olyan buddha-földet, ahol nem létezik semmilyen szenvedés és mindenki biztosan eléri a megvilágosodást. A fogadalmai közt volt az is, hogy bárki születhet azon a földön, ha legalább megemlékezik róla. Ez a világ az, amit Kínában később Tiszta Földnek neveztek el, s innen a Tiszta Föld Buddhizmus elnevezés is. Minthogy elegendő csak megemlékezni Amita Buddháról, a sok nehéz buddhista gyakorlathoz képest ez nagyon könnyű útja a megvilágosodás elérésének. Az emlékezésnek, avagy éberségnek - a szanszkrit smṛti és a kínai 念 (nian) egyaránt jelent emlékezést és éberséget is - a különböző fajtái közül pedig a legegyszerűbb a név ismétlése. Innen már érthető, hogy mivel ez a módszer egy viszonylag könnyű és biztonságos útja a megvilágosodás elérésének, sokan választják elsődleges gyakorlatukként. További haszna a név ismétlésének, hogy segíti a tudatot az összeszedettség elérésében, ezért az elme lecsendesítésére is kiváló eszköz.
A kérdés, hogy kicsoda éber a buddhára, a figyelmet magára a cselekvőre fordítja. Ezt aközben kell megkérdezni, amikor a név ismétlését végezzük, ezzel elkerülve azt, hogy elragadjanak a gondolatok és elméleti fejtegetésekben vesszünk el. A dolgunk lényegében megfordítani a figyelmet a tapasztalóra/cselekvőre. Van-e ott valaki? Miközben a buddha nevét ismételjük, felismerjük, hogy nincs senki, aki mondja, és nincs senki, aki hallja. Ennek ellenére jelen van a beszéd és a hallás egyaránt. A különbség, hogy ha látjuk, hogy nem létezik egy végső én, hanem csak megjelenik a hang és eltűnik a hang, akkor megszűnik a ragaszkodás.
Ez a gyakorlat bevezetés abba a megértésbe, hogy cselekvő és tapasztaló nélkül létezik cselekvés és tapasztalás. Ha nincs én (cselekvő/tapasztaló), vagyis az én üres, akkor nincs kötődés semmihez sem, kötődés nélkül pedig nincs szenvedés. A név ismétlése és a ki cselekszik/tapasztal kérdése (ezt a fajta kérdést nevezik huatou/watou 話頭 -nak a Zenben) két olyan gyakorlat, melyeket külön-külön és a bemutatott módon együtt is lehet használni. Hogy kinek hogyan működik, azt érdemes kitapasztalni.
