A Dharma helyben van, itt helyben, ahol vagyunk. A Dharma a dolgok törvényszerűsége, természete, valósága, igazsága. De ez nem olyan igazság, amiben hinni szoktunk, amit elgondolunk valahogyan. A Dharma a tapasztalat, a jelenlegi élmények, benyomások, érzékelések közvetlen mibenléte. A tapasztalatok a látvány, hang, szag, íz, tapintás, gondolat; avagy a testi és tudati élmények. Tapasztalatról csakis a jelenben beszélhetünk, minthogy amit korábban megéltünk, azt már nem tapasztaljuk, s amit fogunk megélni, azt sem. A jelen tapasztalása milyen? Mulandó. Bár azt mondjuk, hogy a látott és tapintott billentyűzet ugyanaz most, mint egy órával ezelőtt, de a tényleges tapasztalat nem, mivel amit egy órája láttunk és tapintottunk, az a látvány és tapintás élmény már nincs sehol. Amikor a Dharmáról van szó, nem az az érdekes, hogy mi van a billentyűzettel, vagy bármi más dologgal, hanem az, hogy mi van a tapasztalattal, a megélt élménnyel. A tapasztalat ugyanis az, ami jelen van számunkra, míg valaminek az elvont képzete - pl. az egy órával ezelőtti billentyűzet - az nincs, hanem csupán annak a gondolata van jelen. Ez az, amikor a figyelmünket a külső dolgokról magunkra, a tapasztalatokra irányítjuk. Ez a meditáció, a belső út egyik alapja.
Hogy világosan lássuk a tapasztalatokat, némi nyugalom és figyelem szükséges. Nyugalom abban az értelemben, hogy nem mindenféle egyéb dolgon gondolkozunk, nem vagyunk izgatottak mások vagy magunk miatt. Figyelem úgy, hogy nem elalszunk, nem elfelejtkezünk, nem tompák vagyunk. A nyugodt figyelem, avagy figyelmes nyugalom olyan, mint amikor a gyertya lángja zavartalanul világít. Ha fújja a szél, akkor azért nem látni tisztán, ha pedig nem világít, akkor azért. Nagyjából az a kívánatos nyugodt figyelem, ami az olvasáshoz megfelelő. A különbség, hogy a figyelmünket a jelenben megélt tapasztalatokra irányítjuk, ahogyan azok felmerülnek. A nyugalom ahhoz kell, hogy az élmények ne vonják el a figyelmünket, ne folyjunk bele azok azonosításába, a kapcsolódó érzésekbe és gondolatokba. Amikor hallunk valamit, nem azt nézzük, hogy mit hallunk, hogy az kellemes, kellemetlen, vagy semleges, hanem csak annyit, hogy megjelent egy hang. Ugyanígy a látvánnyal, a szagokkal, s a többi érzetekkel, egészen a gondolt szavakig és képekig. A hangsúly az élmény megélt mivoltán van.
Amikor megtaláltuk a megfelelő hozzáállást, s a tapasztalatok csak tapasztalatok, akkor világossá válik, hogy azok a maguk rendje, a maguk törvényszerűsége szerint megjelennek és eltűnnek. Nincsen semmiféle tartósságuk, nincsen fontos és nem fontos élmény, hanem ahogy jöttek úgy el is mentek. Láthatóvá válik, hogy akármennyire is szeretnénk, nem tudnánk egyik megjelenését sem megakadályozni, s egyik eltűnését sem megelőzni. A tapasztalt valóság egésze mulandó. Bármennyire is kellemesnek érződik egy élmény, biztos, hogy elvész. Ezért aztán megpróbálni megszerezni vagy elhagyni valamit nyilvánvaló értelmetlenség. Ezt nem kell elmagyarázni magunknak, mert itt helyben tapasztaljuk. Ebben áll a Dharma meglátása.
