A mahámudrá, a dzogcsen és a madhjamaka nézete lényegében azonos. Bár azt mondják: „Az alap a nagy pecsét, az út a középút, a gyümölcs a nagy tökéletesség”, a nézetben magában egyáltalán nincs különbség. Az én hagyományomban nem választunk ki csak egyet ebből a háromból. A tudat meztelen, természetes állapota nem tartozik kizárólagosan csak a középúthoz, csak a mahámudrához, vagy csak a dzogcsenhez. Ezt a hármat itt úgy tanítjuk, mint egyetlen azonos természet. A mahámudrá felébredt állapota nem különbözik a dzogcsen vagy a madhjamaka felébredt állapotától. A buddhaság mindegyiknek a végső gyümölcse, nem számít, melyik utat követed, pont ahogy Bódhgajában a Vadzsrászanához mehetsz északról, délről, vagy nyugatról, ugyanoda jutsz. Nem számít, melyik irányból közelítjük meg, a végső állomás ugyanaz.
Hogy igazi jógi legyél, aki tényleg megérti ezt a három nagy nézetet, először ismerd fel a tudatosság természetes állapotát. Aztán gyakorolj, hogy a folytonosságának fenntartásával fejleszd a felismerés erejét. Végül juss a stabilitás egy szintjére. Ez az egyetlen hiteles út. Egyesek azonban ott helyben akarják. Nem akarják az előkészítő gyakorlatokat, vagy a jidam gyakorlást, ami úgy ismert, mint a képzés fő része. Egyesek nem akarnak semmit, csak a nézetet. Ez rendben is lenne, ha tényleg elég volna, de nem az.
A fő oka annak, hogy nem taníthatod csak a nézetet, az az, hogy elég sokan félre fogják érteni a fő mondanivalót, mert azt képzelik: „Csak a nézetre van szükségem. Nem kell semmit se csinálni. Felhagyhatok minden tevékenységemmel.” Persze, ez igaz lehet bizonyos értelemben; azonban az történik ilyenkor, amikor valaki túl korán adja fel a konvencionális Dharma gyakorlást, hogy onnantól nem végez semmilyen szellemi gyakorlatot, amivel megtisztítaná az elhomályosulásokat és gyűjtené a halmozásokat. Ezzel együtt a nézetet igazából nem érti meg, nem fejlődik és nem nyer stabilitást benne. A végeredmény, hogy a nézet elmélet marad, miközben a viselkedésedben nem törődsz se jóval, se rosszal. Erre értette Padmaszambhava azt, hogy „elveszti a viselkedést a nézetben”.
Nézetet és viselkedést egységesítenünk kell. Padmaszambhava azt is mondta: „Bár nézeted magasabb az égnél, tetteid legyenek kifinomultabbak az árpalisztnél”. Értsd úgy a kifejezést „kifinomultabbak az árpalisztnél”, mint alkalmazni ami erényes és elkerülni ami gonosz, tudomásul véve az ok és okozat törvényét, figyelemmel a legkisebb részletre is. Ezt jelenti a nézet és viselkedés egységesítése. Az ellentéte, hogy elválasztjuk tetteinket a nézettől annyi, mint valahogy meggyőzni magunkat róla, hogy nincs szükség az előkészítő gyakorlatok végzésére, nincs szükség jó cselekedetekre, nincs szükség felajánlásokat tenni, és nincs szükség gonosz tettek miatt bocsánatot kérni. Becsaphatjuk magunkat, hogy elhiggyük, elég csak az egyszerűségben tartózkodni. Igazából ez azt jelenti, hogy az ilyen ember nem fog szellemileg fejlődni. Végső értelemben tényleg igaz, hogy nincs mit tenni, de ez csak azután igaz, hogy valaki túljutott a felfogáson, a tapasztaláson és a megértésen. A nézetről való intellektuális meggyőződésnél maradni anélkül, hogy végig mentünk a képzésen, ez egy komoly félreértés. Így megy félre az önmagát „dzogcsen gyakorlónak” valló.
Tibetben sokan elkövették ezt a súlyos hibát. A nyugatiakat még nem igazán lehet hibáztatni miatta, mivel a Dharma még csak most kezd meggyökerezni az országaikban, s a gyakorlást még csak most kezdik felfogni. Viszont Tibet egy olyan ország volt, ahol a Dharmát évszázadokon át tanították és tanulmányozták. Mégis sokan ugyanúgy félrementek, nem csak egy páran. Őszintén szólva, Tibetben többen lehettek „látszat nézettel” mint valódi belátással.
(Integrating View and Conduct by Tulku Urgyen Rinpoche, in The Dzogchen Primer: An Anthology of Writings by Masters of the Great Perfection, p 58-60)
