Lelketlen Béka

A buddhizmusban nem külső dolgok magyarázatáról van szó, hanem a tapasztalás vizsgálatáról, mert a célja a szenvedés megértése és felszámolása, s a szenvedés az egyéni tapasztalásban jelenik meg. Tehát például a Gellért-hegy esetében a „teremtés” abban áll, hogy egyáltalán Gellért-hegynek hívjuk - miközben a hegy (domb) nem hívja magát annak - továbbá az elnevezést összekapcsoljuk például a látványával, és mindehhez még azt is gondoljuk, hogy a néven és alakon túl, valahol a tapasztaláson kívül van egy tényleges dolog, ami megfelel a névnek és az alaknak. Így lesz a puszta elnevezésből, hogy Gellért-hegy, egy szilárd és független létezőnek vélt valóság. Onnantól pedig, hogy tényleges létezőnek tekintünk egy megnevezést, lehetségessé válik mindenféle személyes viszonyulás is, mint pl.: szeretek a Gellért-hegyen kirándulni, egyszer a Gellért-hegyre akarok költözni, a Gellért-hegy természeti tulajdonságait meg kell őrizni és ezért nem szabadna oda építkezni, stb., tehát a Gellért-hegy számos további jelentéssel ruházódik fel, érzelmeket lehet hozzá kötni, és így tovább. Amikor pedig megalkotjuk, illetve elfogadjuk valóságosnak ezeket a viszonyulásokat, akkor azok meghatározzák a viselkedésünket is, például kirándulunk a Gellért-hegyen, vagy tiltakozunk egy építkezésnél. Ezek a cselekedetek aztán újabb élményeket, értelmezéseket, viszonyulásokat, s tetteket eredményeznek. Ez a folyamat az, amit leegyszerűsítve karmának hívnak. Itt látható az is, hogy a karma mennyire egyéni. De csak mert egyéni, nem jelenti, hogy másokkal ne lehetnénk akár azonos, vagy nagyon hasonló állásponton, s általában azokkal az emberekkel szeretünk valamiféle közösséget alkotni, akikkel aztán például együtt kirándulhatunk, együtt tiltakozhatunk. De csak mert bizonyos dolgokat együtt teszünk, ebből nem születik egy új „közös tudat”, legfeljebb képletesen mondva. És ott vannak azok, akiknek a Gellért-hegy egészen mást jelent, s épp ezért ők más értelmezési keretbe helyezik azt, más lesz az érzelmi viszonyuk hozzá, s másként viselkednek. Velük legfeljebb addig a pontig van közös szemléletünk, hogy egyezik az elnevezés, s mindketten Gellért-hegynek mondjuk, de igazából elég mást értünk alatta. Aki pedig még csak nem is hallott a Gellért-hegyről, annak semmit sem mond. Vagy aki csak a nevet hallotta, de nincs személyes kapcsolata vele ezen túl, annak jelentéktelen. Így ezek az értelmezések és az azokra épülő érzelmi viszonyulások azok, amik a meghatározóak aztán a szemléletben és cselekvésben.
Mindezt azért érdemes átlátni, mert ebben a folyamatban kiderül, hogyan kötnek minket az elgondolásaink, s az elgondolások alapján az indulataink, az érzelmi viszonyulások, amik alapján cselekszünk. Itt látható meg, hogyan keletkezik a szenvedésünk, s hogyan lehet azt megszüntetni. Amikor felzaklat minket az, hogy a Gellért-hegyen kiirtanak fákat, vagy amikor azért sajnáljuk magunkat, mert nincs pénzünk a Gellért-hegyre költözni, akkor külső, megváltoztathatatlan valóságnak éljük meg a saját elképzeléseinket, s ezzel együtt saját magunkat. Itt jelenik meg az, amit énnek, személynek, önmagunknak tartunk, s itt van az, amit éntelennek, üresnek érdemes felismerni ahhoz, hogy véglegesen el tudjuk engedni a szenvedésünket kiváltó elgondolásokat és érzelmeket. Hogy aztán ténylegesen sikerüljön is a szenvedésünk megszüntetni, ehhez kell nem csak a szenvedés, a szenvedés keletkezésének és megszűnésének megértése, hanem az ahhoz vezető gyakorlati út járása is, amivel átalakítjuk a viselkedésünket, a viszonyulásainkat, s az elgondolásainkat is. Ez az út jelenti a buddhista tanítások alkalmazását.