Az üresség megértéséhez általában sok tanulásra és még több gondolkodásra van szükség. Nem különbözik ez semmilyen más dologtól, amit meg akarunk érteni. Ugyanúgy megtanulható és megérthető, mint az iskolai tantárgyak. Az üresség belátásához pedig lecsendesedett tudat szükséges. Ameddig nem tudjuk elnyugtatni a tudatunkat, addig csak gondolkozunk az ürességről, vagy épp valami másról. Nem arról van szó, hogy rossz gondolkozni, csak épp a gondolkozás nem tapasztalása az ürességnek. Olyan, mintha a gondolatok elterelnék a figyelmünket. Sokat gondolkozhatunk arról, hogy milyen lenne levinni a szemetet, de ameddig nem kelünk fel és visszük le a szemetet, addig csak gondolkozunk róla. Az rendben, hogy előbb gondolunk rá, hogy levigyük a szemetet, de pusztán gondolkozni róla nem elégséges a szemét leviteléhez. Az üresség megtapasztalásához pedig nem elég az ürességen gondolkozás. Ezért szükséges az elnyugodott tudat.
Mi kell röviden az elnyugodott tudathoz? Először is bizalom a Három Kincsben. Ez a feltétele annak, hogy a gyakorlásunk kitartó legyen. Másodszor az öt előírás betartása és a tíz káros tett elkerülése, hogy a durva tudati zaklatottságot elkerüljük. Harmadszor pedig a nyugodt éberség művelése valamely egyszerűbb módszer segítségével, mint a légzés figyelése, együttérző kedvesség gyakorlása, vagy mantra használata.

Az üresség belátásához számos módszer áll rendelkezésünkre. Ezekből most elmondok egy viszonylag egyszerű és követhető gyakorlatot, ami az öt halmaz megfigyelése.

Az egész tapasztalati világunk felosztható az öt halmaz szerint. Azért halmazokról van szó, mert egy-egy halmaz egy csoportját jelenti a tapasztalatoknak.

A test

Az első ilyen tapasztalati csoport a testérzetek, avagy az öt érzékszerv. Ebbe tartozik minden amit látunk, hallunk, szagolunk, ízlelünk és tapintunk, ide értve a látott dolgot és a látót is, a hallott dolgot és a hallót is, ... tehát a tárgyi és alanyi oldalt egyaránt. Fontos tudni, hogy amit itt tapintásnak neveztem, abba minden olyan testérzet beletartozik, ami nem a többé négy. Ez a hideg és meleg érzete, az egyensúly, éhség, viszketés, nehézség, puhaság, stb. Ha így szemléljük a testet, mint ami ezen érzékszervi tapasztalatok halmaza - nem pedig úgy, ahogyan azt biológia órán a fejünkbe ültették, bár az is használható bizonyos fajta meditációkhoz, de itt most ezzel könnyebb dolgozni - akkor észrevehetjük, hogy ami a test maga (nem pedig egy kép a fejünkben), az folyamatosan változó érzékszervi tapasztalatok. Ha így ülünk, vagy sétálunk, s figyeljük azt, hogy minden pillanatban mást látunk, mást hallunk, mást érzékelünk, akkor nem találunk semmilyen maradandó szilárd testet. És ezek a benyomások nagyon gyorsan váltakoznak, még akkor is, ha egy sötét szobában vagyunk, ahol nem mozgunk és nem hallunk semmit (bár ilyenkor feltűnik, hogy halljuk a légzésünket és esetleges egyéb testi működéseket), még akkor is az a kevés benyomás ami marad (mint például, hogy érezzük a talajt a lábunk/fenekünk alatt - pontosabban nyomást érzünk egyes testrészeinknél), az is állandóan változik. Látván, hogy nincs semmi maradandó, felismerjük, hogy a test nem egy szilárd, tartós dolog, hanem számos benyomás szakadatlan váltakozása. És még ha csak egyetlen érzéki tapasztalatot is akarnánk megfogni, mint például hogy nézzük a falat, az a tapasztalati folyamat, hogy nézünk, ez sem állandó, nem állandóan látjuk a falat. Mi több, ha sokáig csak a falat bámuljuk, egy idő után maga az a képzet, hogy a falat nézzük, egyszerűen eltűnik. Ekkor mit nézünk? Ha azt mondjuk, a falat, akkor még nem bámuljuk eléggé. De úgy is megközelíthetjük, hogy bár most a falat nézzük, előtte nem azt néztük, s később sem azt fogjuk nézni. Ez a látvány sem állandó, nem tart örökké. Bár egy fallal ezt könnyű belátni, míg mondjuk valamilyen szép tárgy látványa annyira magával tud ragadni, hogy pár percre azt gondoljuk - legalábbis nagyon szeretnénk - hogy örökké így maradjon. Nem szó szerint gondoljuk ezt, egyszerűen csak úgy viselkedünk, mintha örökké tartana. Erre jó példa az, ahogyan azt gondoljuk a testünkről, hogy annak valamilyennek kell lennie, aztán amikor megörekszik, egyszerűen nem akarjuk elfogadni, hogy az mi vagyunk, vagy legalábbis a testünk. De ez a nem elfogadás csak azért van, mert a fiatalos testünkkel azonosulunk, annak a képével. Vagy éppenséggel a házastársunk fiatalos testének látványa az, amit örökkévalónak akarunk látni, s ha megváltozik - megörekszik, meghízik, lefogy, stb. - akkor egészen le tudunk döbbenni ezen.

Az érzések

A következő tapasztalati csoport az érzések. Ennek három csoportját különböztetik meg a buddhizmusban: kellemes, kellemetlen, semleges. Ez nagyon érdekes, mert nem szoktuk észrevenni, hogy az, hogy valami kellemes, vagy kellemetlen, vagy semleges, az nem az adott tárgy tulajdonsága, hanem egy érzés bennünk. Figyeljük meg ezeknek az érzéseknek a megjelenését és elmúlását. Egy meleg nyári napon fagylaltot nyalni kellemes érzés. Ez a kellemes érzés az, ami miatt fagyizunk. Egy meleg nyári délutánon a tömött buszon utazni a városban, ez egy kellemetlen érzést eredményez. Lehet azt mondjuk, a fülledtség, a szagok, mások testének az érintése az, ami a baj mindezzel, de ha figyelmesek vagyunk, akkor látjuk, hogy vannak megjelenő testérzetek, amikhez aztán érzések társulnak. Lássuk, ahogyan ezek az érzések megjelennek, fennállnak, majd elmúlnak. Végül ott van a semleges érzés. A semlegesség érzésével nem szoktunk törődni, vagy észre sem vesszük. Egészen addig nem vesszük tudomásul, ameddig meg nem jelenik az unalom, vagy épp a nyugalom. A semleges érzet se nem zavaró, se nem örömteli. De egy ilyen semleges érzet válthat ki belőlünk sokmindent, többek között idegességet, letörtséget, unottságot, bizonytalanságot, vagy épp megkönnyebbülést, ellazulást. A semleges érzet az, amikor valamiről nem gondoljuk sem azt, hogy kívánatos, sem azt, hogy utálatos. De vegyük észre azt, hogy épp semleges érzés jelent meg, áll fenn, vagy múlik el. Az érzések ezen látásmódjával kiderül, hogy maguk az érzések sem állandóak. Hogy az érzések egyszerűen érzések, s nem köteleznek minket semmire, hogy tegyünk velük valamit, vagy épp reagáljunk rájuk. Az általános szokás az, hogy a kellemes érzésekhez ragaszkodunk, a kellemetlenek elől menekülünk, a semlegesekről pedig nem veszünk tudomást. Ennek egyáltalán nem kell így lennie, az érzéseknek nincs kényszerítő erejük. Mi több, az érzések is mulandóak, állandótlanok, s ha alaposabban megvizsgáljuk, akkor nem találunk semmi szilárdat egy érzésben, nem áll meg önmagában.

A felfogás

Harmadik tapasztalati csoport a felfogás, a gondolatok, avagy az észlelés. Amikor észlelünk valamit, akkor felfogjuk, hogy mi az, amit épp tapasztalunk. Látunk egy villanykörtét, s az, hogy tudjuk, hogy az villanykorte, ez a felfogás, ez az észlelés. Ez az, amikor beazonosítunk valamit, amikor megnevezzük. Nem feltétlenül mondjuk ki magunkban, hogy villanykörte, egyszerűen ránézünk, s tudjuk, mi az, tudjuk, mire jó, stb. Ezeket a gondolatokat könnyen azonosítjuk magával a tapasztalattal. Látjuk azt a villanykörtét, s azonnal rengeteg mindent tudnánk róla mondani, mint hogy hogyan működik, ki találta fel, hogy törkény, üvegből van, átlátszó, és sok egyebet. De ez nem ugyanaz, mint amit látunk - ami csupán egy látvány, egy érzékszervi benyomás - és nem is azonos azzal, ami az érzésünk a villanykörtével kapcsolatban. A felfogás egy újabb eleme a tapasztalatok halmazainak. Ami a nehézség ennek a halmaznak a vizsgálatában, hogy a gondolataink nagyon gyorsan váltakoznak. Körbenézünk a szobában, az utcán, vagy a réten, s minden amit látunk, hallunk, azokat felfogjuk, ismerjük, meg is tudjuk nevezni. Persze lehet, hogy mondjuk egy réten nem ismerünk minden virágot, rovart, vagy fűfélét, de valamilyen szinten be tudjuk azonosítani azokat, akár csak annyira is, mint hogy növény, zümmögés, illat. Rengeteg információ a másodperc tört része alatt. Ami még nehezebb mindebben, hogy ne gondolkodjunk a gondolatainkról, hanem figyeljük meg azokat, legyünk tudatában a gondolatainknak, s ne egyszerűen csak kövessük azokat. Lehet, hogy amint figyelni akarjuk a gondolatainkat, nem találunk egyet sem. Legyünk óvatosak, mert könnyen lehet, hogy azért nem találjuk, mert épp azon gondolkozunk, hogy hol vannak azok a gondolatok! Már abban a pillanatban, ahogy azt észleljük, hogy nincs egy gondolatunk sem, ez egy gondolat. Arra nincs szükség, hogy ne legyenek egyáltalán gondolataink. Ami fontos, hogy legyünk tudatában ezeknek, s lássuk őket, mint gondolatok. A gondolatok pedig csupán képzetek, amik felmerülnek, fennállnak, s elmúlnak. Mindezt általában nagyon gyorsan. Miközben olvassuk ezt a szöveget, a szavak átsuhannak az elménken. Vegyük észre, ezek gondolatok. Egy gondolat pedig nem ugyanaz, mint egy érzés, vagy egy érzékszervi tapasztalat. Egy gondolatnak önmagában nincs semmilyen értéke, nem fontos, nem jó, nem rossz, nem igaz, nem hamis. Csupán egy gondolat. Persze van úgy, hogy egyes gondolatokat jónak, másokat rossznak találunk. Lássuk meg, hogy amikor valamit ilyennek, vagy olyannak nevezünk, azok maguk is gondolatok. (Fontos! Mindez a meditációs gyakorlatra vonatkozik. Ez nem azt jelenti, hogy ne lennének jó - vagyis üdvös, előrevivő, hasznos - gondolatok, vagy épp rossz - tehát káros, hátráltató, bajt okozó - gondolatok. Pontosan az éber figyelem segítségével azt is láthatjuk, hogy egy-egy gondolatnak milyen súlyos következményei lehetnek.) Amikor pedig a gondolatokat úgy látjuk, mint gondolatok, azok nem bírnak erővel, nem irányítanak, nem ragadnak el.
(Megjegyzés: azon gondolatokat és érzéseket, amik már többek puszta felfogásnál - irigység, harag, szeretet, bizalom, stb. - a késztetésekhez sorolják. Ezt itt annyiban figyelmen kívül hagytam, hogy a meditáció menete ne legyen túl bonyolult.)
 

A késztetések

Negyedik tapasztalati csoport a késztetések. Ez egy olyan halmaz, ami lefedi egyrészt a szokásainkat, a berögződéseinket, másrészt pedig az akaratot, a szándékot. Azért is képez egyetlen csoportot, mert a berögződéseink következtében jönnek létre a szándékaink is. Ez az, amikor valamit meg akarunk tenni, vagy épp el akarunk kerülni. De ebben a szándékban egyben ott van az is, hogy eleve milyen véleménnyel vagyunk valamiről, mik az előzetes képzeteink egy tapasztalattal kapcsolatban. A hajlamaink határozzák meg azt, hogy mit szeretünk, s mit nem szeretünk. Ide tartozik az is, hogy a lecsót galuskával szeretjük, s az is, hogy elrántjuk a kezünket, ha valami megszúr. Lefedi a felszínes szokásainkat és az ösztöneinket is. Úgy tudjuk megfigyelni, hogy a felmerülő szándékra vagyunk éberek. Amikor valamit csinálni akarunk, akkor megjelenik először egy késztetés, ami arra ösztönöz, hogy tegyük meg. Ez az, ami a késztetések körébe tartozik. És ezekkel a késztetésekkel nagyon könnyen azonosulunk, mert folyamatosan ezek alapján cselekszünk. De mégis könnyen észrevehető az, hogy felmerül egy szándék, mert erőteljesen érezzük, hogy valamit kéne tenni, valamit akarunk. Ilyenkor egyrészt megvizsgálhatjuk, hogy min alapszik ez a szándék. A háttérben mindig valamilyen képzet húzódik meg azzal kapcsolatban, aminek viszonyában megjelent a késztetés. Ez lehet egy nagyon bonyolult vélemény is, de a gyakoribb az, hogy valamilyen egyszerű tapasztalat az, amire reakció a késztetés. Ez lehet egy gondolat is akár, ami kivált egy szándékot, mint hogy milyen jó lenne enni egy kis fagyit, vagy hogy milyen rossz lenne lezuhanni a hídról. De lehet épp jelenlevő érzéki tapasztalat kapcsán is, minthogy csak még egy kicsit hadd pihenjek, vagy hogy még húsz percet kell súlyzóznom az ideális testalkatért. És amikor valamilyen tevékenység közepette vagyunk, akkor folyamatosan fenntartjuk a szándékot, hogy azt csináljuk. Ha benn ülünk egy moziban, s hirtelen teljesen elmegy minden kedvünk a filmtől, akkor többet nem akarjuk nézni. Ettől még lehet, hogy kivárjuk a végét (hiszen kifizettem a jegyet), miközben várjuk, hogy legyen már vége, de az is előfordulhat, hogy felállunk, s kimegyünk. Mindkét esetben újabb késztetések merültek fel az előző helyén. Hasonlóan a gondolatokhoz, nem az a lényeg, hogy ne legyen semmilyen szándékunk. Nem kell eltörölni a késztetéseket. De lássunk rá, mikor egy késztetés megjelenik, fennáll, majd elmúlik. A késztetés egy érzet, ami lehet finom, mint valami sugallat, vagy erős, mintha sürgetnének. Teljesen mindegy, hogy milyen intenzitású, attól még csak egy szándék. Valami, amit meg akarunk tenni. Észrevenni egy késztetést azt jelenti, hogy felismerjük, mint ami egy késztetés, s ennél nem több. A késztetés kezdetben lehet, hogy mint gondolat jelenik meg (Ki kéne menni innen.), vagy pedig egy testérzetként (Egyre erősebben fújom ki a levegőt.), ha sikerül alaposabban figyelnünk, akkor megtaláljuk azt az ingert, ami először felbukkan. Azon múlik, hogy mennyire vagyunk éberek, mennyire figyelünk arra, ami történik, amit tapasztalunk. Ha pedig látjuk a késztetést a maga egyszerű valójában, akkor kiderül, ez is csupán egy érzet a sok közül, egy tapasztalat, ami jön és megy. Nem kell követnünk, nem kell elutasítanunk, mert nem bír semmilyen hatalommal, jelentőséggel, fontossággal. Ahogy megjelenik, ugyanúgy el is tűnik.

A tudat

Ötödik tapasztalati csoportunk a tudat. A tudat az, ami tudomással bír a dolgokról. Ez az, hogy egyáltalán tudatában vagyunk bárminek is. Tudatában vagyunk a testérzeteinknek, az érzéseinknek, a gondolatainknak, a késztetéseinknek és a tudatunknak. Mindig valaminek vagyunk a tudatában. A tudatot hat csoportra lehet bontani: az öt érzékszervi tudat és a tudattartamokról (a többi négy halmaz) való tudatosság. Ha látunk mindenféle dolgot, akkor jelen van a látás-tudat is. Ha becsukjuk a szemünket, akkor nincs mit látni, tehát nincs miről tudni sem, hacsak arról nem, hogy nincs látvány. Mindig, amikor valamit tapasztalunk, akkor egyben valamiről tudomással bírunk. Amiről nincs tudomásunk, azt nem is tapasztaljuk. De ez nem olyan tudatosság, hogy elgondolom, vagy értelmezem, hanem a tudatosság legtisztább formája, az, hogy egyszerűen tudatában vagyok. Még csak az sem, hogy felfogom, hiszen a felfogás egy külön dolog. Lehet, hogy hallok valamit, de nem fogom fel, hogy mi az, attól még tudomással bírok arról a hangról. Van úgy, hogy látunk valamit, de csak egy perccel később döbbenünk rá, hogy mi is volt az, amit láttunk. Tehát a tudat nem azonos a felfogással. Amikor tudunk valamiről, akkor van valaki, aki tud, s van valami, amiről tud. Ez a legalapvetőbb foka annak, hogy van alany és van tárgy. Van figyelő és van megfigyelt. Azonban ha jobban megvizsgáljuk, világossá válik, hogy a tudatosság az nem áll külön attól, amiről tud. A tudat és a tudott dolog egyidőben van jelen. Ebből látható az is, hogy a tapasztalatok folyamatos váltakozásával maga a tudatosság is mindig más és más, annak fényében, hogy épp miről való tudatosság. Ettől még azonban az a minősége, hogy tudatos, nem változik. Csakhogy olyan nincs, hogy tudatosság önmagában, mert az mindig valamilyen tudott dolog függvényében áll fenn. Egy tudó nem létezhet tudott nélkül, mert a tudott dolog miatt nevezzük tudónak. Ha megpróbáljuk megkeresni ezt a tudót, ezt a figyelőt - ha tetszik tapasztalót - akkor nem találni sehol, mert csupán a tapasztalatok folyamában mondjuk azt, hogy tapasztalás történik. Ha azt mondjuk, hogy tudunk, akkor valamiről tudunk. Önmagában tudást, ami nem tud semmiről, ilyet nem lelni sehol, hiszen ha nem tud semmiről, akkor az nem tudás. Belátva azt, hogy tudat nincs önmagában, nem is azonosulunk vele, mintha valami végső alany lenne. Felismerjük, hogy a tudatosság valamiről addig áll fenn, ameddig maga a tapasztalat jelen van. Így kiderül, hogy nincs sehol egy önmagában megragadható állandó tudat.

Összefoglaló

Az öt halmaz a tapasztalás öt csoportját jelenti. Azonban szó sincs arról, hogy ezek elkülönültek léteznének. A tapasztalás folyamatában általában mind az öt halmaz valami módon szerepet játszik. Az öt egységesen képezi azt a hétköznapi világot, amiben élünk. A felbontásnak a célja csupán annyi, hogy világosabban lássuk azt, ami történik. Léteznek más csoportosítások is, s a csoportosítások elemeinek osztályozása - ez az Abhidharma szövegek egyik fő tanítása.
A fenti meditációt a magam tapasztalataira és a Dharmáról nyert ismereteimre támaszkodva írtam le annak érdekében, hogy egy követhető módszert adjon egyrészt az öt halmaz megismerésére, másrészt, amit még fontosabbnak tartok, a meditáció gyakorlására, ami elvezet az éntelenség, az üresség belátásához és a megszabaduláshoz.