A buddhizmussal való ismerkedés során az olyan fogalmak, mint éntelenség, üresség, buddha-tudat mind megfoghatatlannak és nehéznek hangzanak. Azért van így, mert szokásunk szerint be akarjuk illeszteni a már létező fogalmi képzeteink rendszerébe, de ameddig nem edzettünk elménket elég alaposan a tanítások megismerésével, nem áll rendelkezésünkre az az ismeret, amivel valóban sikerülne felfogni ezeket a kifejezéseket. Ha pedig mégis azt gondolnánk, hogy értjük őket, a tanulás folyamán azt vehetjük észre, hogy újra és újra át kell értelmeznünk a jelentéseket. Ez persze egy természetes folyamat, ami minden dolog elsajátításának az esetében igaz. És bár személy szerint elkeserítőnek tartom azt a helyzetet, hogy emberek nem veszik azt a kevés fáradságot sem, hogy megtanulják a buddhizmus alapjait, ezzel együtt lehetséges útnak tartom azt, hogy a gyakorlat, a saját tapasztalat pontjáról induljunk.
Nem véletlen az, hogy a világiak körében elsősorban a gyakorlatorientált tanítások a népszerűek, mint a Vipasszaná, a Zen és a Tantra. Így valaki viszonylag könnyedén a Dharma betanított munkásává válhat. S onnantól, hogy egy hétvégi elvonulás alkalmával valaki megismerkedett a teendőkkel, minden nap maga is alkalmazhatja ezt a tudást.
A Zen, ami az én személyes kedvencem, azt az elvet veszi alapul, hogy a tudat természete maga a buddha. Ez annyit tesz, hogy bármilyen emberről is legyen szó, elméjének végső lényege nem különbözik a buddhák elméjének végső lényegétől. Erre az elvre épül a Zen gyakorlati programja, mégpedig felismerni a tudat természetét.
Hogy megismerhessük önnön mibenlétünket, egyáltalán nincs nehéz dolgunk. Semmi egyebet nem kell tenni, mint megvizsgálni a tudatot. Azért nem nehéz feladat ez, mert a tudatunk itt van kéznél, nem kell sehova sem menni, nem kell semmit sem megvenni, megszerezni, vagy megtanulni.
Mi ez a tudat? Maga a tapasztaló, ami felfog minden jelenséget. Érzi a hangokat és a szagokat, az érzelmeket és gondolatokat, vagyis mindent, ami csak történik. A tudat nem más, mint maga a tudatosság: az a tény, hogy tudatosak vagyunk. Egyrészt a tapasztalót úgy képzeljük el, mint ami különáll mindentől, független, s ami én vagyok. Másrészt viszont ezt a tudatosságot gyakran összetévesztjük mindazzal, amiről tud, vagyis a tapasztalt dolgokkal, legyenek azok látott, hallott, érzett, vagy gondolt dolgok. Röviden, az embernek általában nincs világos képe arról, hogy mi a tudat. Ezért fontos tisztázni, hogy a tudat jelentése itt magát a tudatos tapasztalót jelenti, s nem a gondolkodást, nem az érzést, nem is a testi benyomásokat. Amit pedig vizsgálunk, az maga a tapasztaló, hogy van-e itt valaki végső soron a háttérben, aki mindent tud és mindent irányít.
Tehát a feladat az, hogy keressük meg a tapasztalót! Van-e valahol? Van-e alakja? Van-e súlya? Vannak-e részei? Így kiderülhet saját magunk számára, anélkül, hogy bonyolultabb logikai fejtegetésekbe merülnénk, hogy ez a tapasztaló bizony nincs sehol, s nem ragadható meg semmilyen formában. Ez akkor azt jelenti, hogy nincs is tapasztaló, nincs tudat? Nem. Annyit jelent, hogy a tudat nem azonosítható be semmivel sem, nem mondhatjuk rá, hogy ez, vagy az lenne a tapasztaló. És mert nem ragadható meg semmiként sem - olyan, mint a tér - így lényegtelen, tartalmatlan, jelentés nélküli. Ezzel együtt azonban tudatos, tapasztaló is.
Ha ezt felismertük és eléggé körbejártuk magunkban, akkor a feladatunk, a gyakorlatunk nem több annál, mint a tudat természetében tartózkodni. Hogyan? Beláttuk, a tudatosság nélkülöz minden állítást és tagadást, minden gondolatot, érzelmet, jelentőséget, igazságot, vagy hamisságot. Egyszerűen fel- és megfoghatatlan. Amit meg akarjuk fogni, már nem az. Tehát engedjük elnyugodni az elménket, ne kapkodjunk a hiedelmeink és igazságaink után, hanem figyeljünk a figyelemre, a tapasztalóra. Ez a tapasztaló üres. Vagyis a szem, ami mindenre rátekint, előítéletektől és nézetektől mentes. Ez a tudatosság nem mondja meg, hogy most ez ilyen, vagy olyan, jó, vagy rossz, hanem éber. Ez az éberség a meditációs gyakorlat lényege. Nem kell semmit sem eröltetnünk, mert a tudatunk eleve csendes, nyugodt, tartalmatlan, jellegtelen. Ha valami megjelenik a szemünk előtt, a fülünkben, vagy a fejünkben, nem kell semmit sem tennünk. Minden csak felbukkan a tapasztalás terében, majd eltűnik. Nem kell megtartani, nem kell elengedni, nem kell ráfigyelni, nem kell elfordulni tőle. Ne akarjunk semmilyen állapotot megtartani, mert egy állapot az már nem a tudat természete. De nem is kell semmilyen állapotot, élményt elűznünk, mert a tapasztaló nem változik attól egy pillanatra sem.
A tudat vizsgálata által kiderül, nincs olyan, hogy tudat. Kiderül az is, hogy minden a tudatosság maga, mert minden csak tudatosságként létezik. Ezzel belátást nyerünk a buddhizmus olyan alapigazságaiba, mint az éntelenség, az üresség és a buddha-tudat. S ez a belátás nem egy magyarázat, nem egy gondolat, nem fikció, hanem saját tapasztalat.
