Egész életünkben építettük az én képzetét, önmagunkat, majd egy nap egy bölcs tanító azt mondja: „Igazából nincs semmilyen én.” És ezt képesek vagyunk elhinni. De még mindig nem tudjuk feladni. Azért, mert az éberség és belső nyugalom mértéke nem elegendő, hogy belátásra jussunk. Ezért dolgoznunk kell rajta, sétáló és ülő meditációt folytatnunk. Miután a tudat feltöltődött összeszedettséggel, fordulj befele és vizsgálódj. Nézz, hogy meglásd a test miként csak valami mulandó, nem kielégítő, és nem én, és akkor látni fogod a Dhammát. Egyáltalán nincs messze. Épp itt van.
El kell kezdenünk vizsgálódni. Melyik rész vagyok én? Tedd a fogakat egy kupacba: ez én vagyok? Tedd a hajat egy másik kupacba: ez én vagyok? Rakd egy kupacba a csontokat: ez én vagyok? Itt nincs én. Ezek a dolgok sosem állították, hogy a mieink lennének. Ha a tudat nyugodt, akkor tisztán látjuk ezt. Ó, igazából nem az enyém. Tényleg nincs semmilyen én.
Akkor miért ragaszkodunk hozzájuk? A sajátunknak látjuk őket, mint amik vonzóak és kellemesek. De ez bolondság. Bár a test mulandó, maradandónak gondoljuk. Bár tele van szenvedéssel, azt hisszük, tele van boldogsággal. A test nem a miénk, de azt mondjuk az; nem valami szép, de olyannak látjuk. Ez az őrültség egy fajtája.
Ha kitartóan gyakorlunk, akkor rájövünk, hogy a test igazából nem valami szép; igazából nem egy lény, vagy egy személy, vagy egy én. Valójában egy halom szenvedés és fájdalom, egy halom személytelenség. Amikor eljutunk erre a belátásra, akkor a szívünk eljut a Dhammához.
Kezdetben azonban még megvan az énség, az én és ők érzete. Ezért aztán felhozzuk az éberséget és vizsgálódunk. Nem kell kételkedni a gyakorlás útjában, bár az ilyen kételyt nem könnyű megtiltani.
Velem is ez történt. Amikor frissen avatott szerzetes voltam, sok kételyem volt a gyakorlás útjáról. Gyorsan akartam eredményeket. A közvetlen utat, a rövidítést akartam megtalálni. Azt akartam, hogy Ácsán Cshá mondja meg nekem a gyakorlás legegyenesebb útját. Ó, igazán siettem, hogy eredményeim legyenek.
De Ácsán Cshá szerető kedvességgel volt tanítványai iránt. Ha tudott volna egy rövidítésről, már elmondta volna nekünk, mert ahogy a Buddha, úgy Ácsán Cshá sem rejtegetett semmit a tanításból. Nem volt semmi sem elzárva; mindent megtanított nekünk, amit tudott. Elmondta nekünk, hogy igenis létezik egy gyors módszer... ne próbálj csinálni semmit. Így van. Csak teljesen engedd el.
Nem kell semmi különöset tennünk, rendben? Ha gyors eredményeket akarunk: csak engedd el. Engedd el a testet, engedd el a tudatot; ne ragaszkodj ezekhez, mint amik én vagy enyém. Nem létezik ennél gyorsabb út. De meg tudjuk csinálni?
Hát... talán még nem vagyunk képesek teljesen elengedni. Talán még ragaszkodunk. Ebben az esetben először gyakorolnunk kell. Kezdd adakozással és erkölcsi fegyelemmel, együtt az éberség és összeszedettség fejlesztésével! Az elengedéshez szükséges bölcsesség ezekből az erőfeszítésekből születik. A tudat művelésén, a birtoklás és létezés feladásán, az énség, az én és ők érzetének feladásán dolgozunk. Ez a leggyorsabb út. Ha kétségeid vannak, csak tedd le őket egyelőre. A kételyek normálisak; keletkeznek, léteznek, és megszűnnek. Csak figyeld, ahogy jönnek és mennek!
De ha a szemlélődésünk nem gyümölcsöző, az azért van, mert a tudatunk ereje (samādhi) elégtelen. Éberségünk nem mindig a jelenben van. Ebben az esetben folytatnunk kell a tudat képzését. Igazán próbálj a jelenben maradni! Ne kalandozz el a jövőben: Mi fog történni? Milyen leszek? Milyen messzire jutok a gyakorlásban?
Van úgy, hogy az emberek sietnek gyors eredményeket elérni a gyakorlásban. Ugye? Gyorsan akarunk dolgokat és azt akarjuk, hogy a szellemi fejlődésünk is hamar jusson előre. De a Dhamma gyakorlásának módja nem olyan, mint a világban tevékenykedés. A haladás nem mindig egyenes vagy megjósolható. Hogy külsőleg megvalósítsuk a szellemi munkánkat, különféle módokon kimutathatjuk hódolatunkat a Buddhának. De hogy belsőleg sikerüljön szellemileg fejlődni, csak engedd el. Akkor a szív megszabadul.
(Beyond Doubt, Beyond Self by Ajahn Anan, in The World and the Heart, p 75-78)
