Lelketlen Béka

A buddhizmussal való ismerkedés során az olyan fogalmak, mint éntelenség, üresség, buddha-tudat mind megfoghatatlannak és nehéznek hangzanak. Azért van így, mert szokásunk szerint be akarjuk illeszteni a már létező fogalmi képzeteink rendszerébe, de ameddig nem edzettünk elménket elég alaposan a tanítások megismerésével, nem áll rendelkezésünkre az az ismeret, amivel valóban sikerülne felfogni ezeket a kifejezéseket. Ha pedig mégis azt gondolnánk, hogy értjük őket, a tanulás folyamán azt vehetjük észre, hogy újra és újra át kell értelmeznünk a jelentéseket. Ez persze egy természetes folyamat, ami minden dolog elsajátításának az esetében igaz. És bár személy szerint elkeserítőnek tartom azt a helyzetet, hogy emberek nem veszik azt a kevés fáradságot sem, hogy megtanulják a buddhizmus alapjait, ezzel együtt lehetséges útnak tartom azt, hogy a gyakorlat, a saját tapasztalat pontjáról induljunk.

Nem véletlen az, hogy a világiak körében elsősorban a gyakorlatorientált tanítások a népszerűek, mint a Vipasszaná, a Zen és a Tantra. Így valaki viszonylag könnyedén a Dharma betanított munkásává válhat. S onnantól, hogy egy hétvégi elvonulás alkalmával valaki megismerkedett a teendőkkel, minden nap maga is alkalmazhatja ezt a tudást.

A Zen, ami az én személyes kedvencem, azt az elvet veszi alapul, hogy a tudat természete maga a buddha. Ez annyit tesz, hogy bármilyen emberről is legyen szó, elméjének végső lényege nem különbözik a buddhák elméjének végső lényegétől. Erre az elvre épül a Zen gyakorlati programja, mégpedig felismerni a tudat természetét.

Hogy megismerhessük önnön mibenlétünket, egyáltalán nincs nehéz dolgunk. Semmi egyebet nem kell tenni, mint megvizsgálni a tudatot. Azért nem nehéz feladat ez, mert a tudatunk itt van kéznél, nem kell sehova sem menni, nem kell semmit sem megvenni, megszerezni, vagy megtanulni.

Mi ez a tudat? Maga a tapasztaló, ami felfog minden jelenséget. Érzi a hangokat és a szagokat, az érzelmeket és gondolatokat, vagyis mindent, ami csak történik. A tudat nem más, mint maga a tudatosság: az a tény, hogy tudatosak vagyunk. Egyrészt a tapasztalót úgy képzeljük el, mint ami különáll mindentől, független, s ami én vagyok. Másrészt viszont ezt a tudatosságot gyakran összetévesztjük mindazzal, amiről tud, vagyis a tapasztalt dolgokkal, legyenek azok látott, hallott, érzett, vagy gondolt dolgok. Röviden, az embernek általában nincs világos képe arról, hogy mi a tudat. Ezért fontos tisztázni, hogy a tudat jelentése itt magát a tudatos tapasztalót jelenti, s nem a gondolkodást, nem az érzést, nem is a testi benyomásokat. Amit pedig vizsgálunk, az maga a tapasztaló, hogy van-e itt valaki végső soron a háttérben, aki mindent tud és mindent irányít.

Tehát a feladat az, hogy keressük meg a tapasztalót! Van-e valahol? Van-e alakja? Van-e súlya? Vannak-e részei? Így kiderülhet saját magunk számára, anélkül, hogy bonyolultabb logikai fejtegetésekbe merülnénk, hogy ez a tapasztaló bizony nincs sehol, s nem ragadható meg semmilyen formában. Ez akkor azt jelenti, hogy nincs is tapasztaló, nincs tudat? Nem. Annyit jelent, hogy a tudat nem azonosítható be semmivel sem, nem mondhatjuk rá, hogy ez, vagy az lenne a tapasztaló. És mert nem ragadható meg semmiként sem - olyan, mint a tér - így lényegtelen, tartalmatlan, jelentés nélküli. Ezzel együtt azonban tudatos, tapasztaló is.

Ha ezt felismertük és eléggé körbejártuk magunkban, akkor a feladatunk, a gyakorlatunk nem több annál, mint a tudat természetében tartózkodni. Hogyan? Beláttuk, a tudatosság nélkülöz minden állítást és tagadást, minden gondolatot, érzelmet, jelentőséget, igazságot, vagy hamisságot. Egyszerűen fel- és megfoghatatlan. Amit meg akarjuk fogni, már nem az. Tehát engedjük elnyugodni az elménket, ne kapkodjunk a hiedelmeink és igazságaink után, hanem figyeljünk a figyelemre, a tapasztalóra. Ez a tapasztaló üres. Vagyis a szem, ami mindenre rátekint, előítéletektől és nézetektől mentes. Ez a tudatosság nem mondja meg, hogy most ez ilyen, vagy olyan, jó, vagy rossz, hanem éber. Ez az éberség a meditációs gyakorlat lényege. Nem kell semmit sem eröltetnünk, mert a tudatunk eleve csendes, nyugodt, tartalmatlan, jellegtelen. Ha valami megjelenik a szemünk előtt, a fülünkben, vagy a fejünkben, nem kell semmit sem tennünk. Minden csak felbukkan a tapasztalás terében, majd eltűnik. Nem kell megtartani, nem kell elengedni, nem kell ráfigyelni, nem kell elfordulni tőle. Ne akarjunk semmilyen állapotot megtartani, mert egy állapot az már nem a tudat természete. De nem is kell semmilyen állapotot, élményt elűznünk, mert a tapasztaló nem változik attól egy pillanatra sem.

A tudat vizsgálata által kiderül, nincs olyan, hogy tudat. Kiderül az is, hogy minden a tudatosság maga, mert minden csak tudatosságként létezik. Ezzel belátást nyerünk a buddhizmus olyan alapigazságaiba, mint az éntelenség, az üresség és a buddha-tudat. S ez a belátás nem egy magyarázat, nem egy gondolat, nem fikció, hanem saját tapasztalat.

Három lépés, három akadály, három meditációs téma.

Az érzelmek irányítanak, beszíneznek, átalakítanak mindent. Ami tetszik, azt szeretem. Ami nem tetszik, azt utálom. Aki unalmas, azt elkerülöm. Aki izgalmas, ahhoz közel kerülök. Ezek az érzések, benyomások, amik a világot színessé, széppé, vagy épp rondává teszik. Látni, hogy a minőségeket mi adjuk, ezzel megszabadulunk jótól és rossztól.

A gondolatok meghatároznak, lerögzítenek és világossá teszik a dolgokat. Eleve az, hogy dolgokat fogunk fel, egy gondolat. Ha valami létezik, akkor azt létezőnek gondoljuk. Ha valami nem létezik, akkor azt nemlétezőnek nevezzük. Lét és nemlét, van és nincs, külső és belső - ezek mind a fogalmi eszközeink és korlátaink. Látni, hogy itt csak tartalmatlan nevekről van szó, így megszabadulunk a kettős látástól.

A csendes tudat természeténél fogva mozdíthatatlan. Bármi történik is, sosem érinti. Nem született és nem múlik el soha, a tiszta szabadság korlátlanul jelen van. Semmit sem kell tennünk ahhoz, hogy kötetlenül időzzünk, a képzet nélküli birodalomban a nyugalom örök és felfoghatatlan. Látni, hogy mozdulatlanság és mozgás szétválaszthatatlan, többé nem ütközünk semmilyen nehézségbe.

Alig egy évvel ezelőtt, 2009. februárjában találkoztam Csong Go szunimmal (청고수님 - a "szunim" a szerzetesek megszólítása koreaiul) a világhálón keresztül. Ő volt az, akinek köszönhetően megismertem De Heng kunszunim (대행큰스님 - a kun-szunim idős szerzeteseknek, ebben az esetben apácának, járó tiszteletteljes megszólítás) tanításait, aki a Zen (koreaiul Szon 선) hozzám legközelebb álló formáját tanítja, ami tisztán tapasztalatból, egyszerűen közvetíti a buddhizmus lényegét.

Két kifejezés az, amit gyakran említ, s ami meghatározza tanításának lényegét. Az egyik a dzsuingong (주인공), a másik pedig a hanmaum (한마음).

A dzsuingong két szóból áll. A dzsuin (主人) jelentése úr, vagy valódi cselekvő (angol: true doer), míg a gong (空) azt jelenti üres, illetve üresség. Ezért ezt úgy fordíthatjuk: az üres cselekvő (angol: empty doer).

A hanmaum szintén két szó összetétele. A han (一) egyet (1) jelent, míg a maum (心) tudatot. Érdemes itt megjegyezni, hogy az "egy tudat" a kínai buddhista szóhasználatban általánosan összeszedettséget jelent, míg a Zen esetében gyakran a buddha-tudatra utal.

Áttérve a nyelvi részről a jelentésre, a két szó ugyanannak az alaptermészetnek (本性) a két aspektusát jelenti. A dzsuingong a tudatunk végső lényege. Ha megvizsgáljuk a tudatunkat (觀心), s meg akarjuk találni magát a tudatot, akkor végül nem találunk semmit. Akárhogy is próbálkozunk, nincs semmi olyan, mire végül azt mondhatnánk, hogy ez maga a tudat. Ebből beláthatjuk, hogy a tudat üres, végső lényeg nélküli. Mégis van tapasztalat, vannak gondolatok és érzések. Innen tudjuk, a tudat cselekvő, mozgó. Ez a mozgató nélküli mozgás, cselekvő nélküli cselekvés maga a dzsuingong, a tudat valódi jellege. A hanmaum azt az egységet jelenti, hogy minden ugyanolyan jellegű, minden ugyanaz a tudat, s mindent a tudat teremt. Ez a mozgató nélküli mozgás a világ igaz mibenléte, ahol minden mindennel kölcsönhatásban van.

De Heng kunszunim tanításának gyakorlati fókusza azon van, hogy az ember bízzon eredendő természetében, a dzsuingongban, s mindent engedjen el, hagyja, hogy a dzsuingong elrendezze. Ez a bizalom önnön buddha-természetünkben a Zen módszerének lényege. Semmi teendőnk nincs, mint hinni a dzsuingong erejében. Ez azt jelenti, hogy ahelyett, hogy úgy gondolkoznánk, "én elintézem", vagy "én nem tudom megtenni", ezt engedjük el annak felismerésével, hogy a cselekvés cselekvőtlen. Egyáltalán nem tétlenségről, vagy nemtörődömségről van szó, ami ugyanúgy az én fogalmába kapaszkodás egy formája. Akkor nem nehéz azonban elengedni az önközpontúságot, hogy önmagunknak, az érzéseinknek, a gondolatainknak, a tetteinknek, az emlékeinknek nagy fontosságot tulajdonítsunk, ha látjuk, a tudat természete dzsuingong. A világhoz való viszonyunk is átalakul, ha belátjuk azt a szétválaszthatatlan egységet, ami a végső természet és a tapasztalatok közt van. Ahogy jön a tavasz, egyre többet süt a nap, kellemesebb az idő, érezzük, ahogy minden együtt, egymással kölcsönhatásban változik. Jobb a kedvünk az időtől, s jobb az idő a kedvünktől. Ez a hanmaum.

Mindez csak a saját szavaimmal előadott összefoglalás volt. Bővebb anyag a Hanmaum Seon Center honlapján.

Hogy valaki elérje a megszabadulást a szenvedéstől, ehhez legelőször hit és indíttatás szükséges. A hitről nemrégiben esett szó, itt most egy motivációs beszéd következik ezért.

A mahájánának létezik egy központi fogalma, amit bódhicsittának mondanak. Magát a kifejezést úgy lehetne lefordítani, mint a felébredés (bódhi) szándéka (csitta). Ahhoz, hogy valaki a bódhiszattva (felébredésre [törekvő] lény) útjára lépjen, fel kell magában keltenie a bódhicsittát. Ez két dolgot foglal magában. Az első annak a szándéka, hogy megszabadítson minden érző lényt a szenvedéstől. A második pedig elérni a teljes és tökéletes felébredést, vagyis a buddhává válást. Ezt fejezi ki tömören a négy nagy fogadalom.

Ha látni akarod a tíz irány összes buddháját,
Adakozni akarsz a kimeríthetetlen érdemek tárából
És ki akarod oltani az érző lények szenvedéseit,
Akkor gyorsan keltsd fel a bódhicsittát!
(Avatamszaka szútra, 17. fejezet; T10n279, vol. 17, p95a13-14)

Ahogyan a világ különböző dolgainak esetében is, a buddhizmusban is igaz, hogy ha az ember akarja, nem csak erőlködik, de igazán szeretné, kedvét leli benne, akkor lehetséges az előrehaladás. Ahogy az angol mondás is szól: Where There's a Will There's a Way.

Az Avatamszaka szútra fent idézett fejezetében arról van szó, hogy már magának a felébredés szándándékának a létrehozásával mérhetetlen érdemeket gyűjtünk, mi több, onnantól a buddhák támogatását élvezzük utunkon. Vagyis a szándék megteremti annak a lehetőségét, hogy célba érjünk. Ha ez nincs meg, akkor minden csak hiú ábránd. Ha van indíttatás, akkor magunktól igyekszünk betartani az előírásokat, tanulmányozni a Dharmát, s átültetni azt a gyakorlatba.

Mit kell tenni a felébredés szándékának létrehozásához? Egyedül csak el kell határozni, hogy ezt akarom csinálni. Ez egy döntés. Ennek a döntésnek a meghozatalához érdemes pár dolgok elmélkedni:

1. az élet tele van szenvedéssel
2. nem csak én szenvedek, hanem minden érző lény is
3. végleges megoldást csak a Buddha tanítása ad a szenvedésre
4. képes vagyok követni a Buddha útját
5. nem csak magamat, hanem mindenkit el akarok juttatni a megszabaduláshoz

Ez az, ahogyan felkelthetjük a bódhicsittát, eltökélhetjük magunkat arra, mi magunk is buddhákká leszünk és minden lény javát szolgáljuk.

Az első nemes igazság adja meg a kiindulópontját a buddhizmus egészének, vagyis a szenvedés igazsága. Ameddig nem értjük, nem látjuk be, nem fogadjuk el, hogy van szenvedés, addig nincs semmi dolgunk a Buddha tanításával. Olyan életkörülmények között, ahol az ember elkerülhetetlenül találkozik betegekkel, sebesültekkel, haldoklókkal és halottakkal, nem nehéz belátni az élet hátulütőit. De nálunk egy ideje a betegek és haldoklók a kórházakban vannak, a sebesültek és halottak pedig leginkább csak a tévében. Ez persze nem baj annyiban, hogy a szenvedésből így is kijut bőven. Ám ameddig nem látjuk, hogy itt van minden nap, minden órában, addig abban a káprázatban élünk, hogy az élet szép, s sose halunk meg.

A tudat vizsgálata a legfontosabb teendő a buddhizmusban. Sokan sokfélét gondolnak a meditáció jelentéséről, ám az nem más, mint megnézni a lelkiállapotunkat. Hogyan érzem magam? Mi jár a fejemben? Ezeket a kérdéseket könnyű feltenni, amikor kellemes körülmények között nyugodtak vagyunk. Sokkal sokkal nehezebb, amikor épp izgulunk, idegeskedünk, haragszunk, vagy aggódunk. Azonban ha elhatározzuk, hogy javítani akarunk az életminőségünkön, s fontosnak tartjuk az önvizsgálatot, fokozatosan javul az a képességünk, hogy zavaros helyzetekben is feltegyük a kérdés: Mi van velem?

A vizsgálat, vagyis a meditáció nem arról szól, hogy magyarázatokat szőjünk. Amikor elméleteket állítunk fel magunkban arról, hogy épp mi van, mentegetjük magunkat magunk előtt, okoskodunk saját magunknak, akkor nem vizsgálódunk, hanem elmerülünk a tudatban. Van, akinek nehéz önmagába tekintenie, mert szorongást érez, vagy bűntudatot. Ilyenkor azt nézzük meg, hogy mitől félünk, milyen elképzelés jelenik meg ilyenkor magunkról. Ezek az érzelmi reakciók annak a kísérőjelenségei, hogy épp milyen önkép jelenik meg. Itt erre az önképre kell tekinteni, s világosan ránézni.

Tehát a meditáció nem magyarázkodás, hanem figyelmesség. Ébernek lenni arra, amit épp érzek, gondolok, elképzelek, akarok, tudok. S ha csak egy kicsit is figyelmesek vagyunk, hamar feltűnik, mennyit bajlódunk aprónak tetsző gondolatokon, mennyit bosszankodunk semmiségeken, mennyit idegeskedünk akár csak egy kicsit is kellemetlen helyzetben. Mi több, más embereken is láthatjuk ezt. Elég csak hallani a buszon, ahogy emberek caccognak, vagy megjegyzéseket tesznek másokra, látni ahogyan ráncolják a szemüket, a homlokukat, húzzák a szájukat, csóválják a fejüket. Mindezt olyan apró dolgokért, mert valaki nem ment arrébb, nem úgy áll, ül, vagy öltözködik, ahogy neki épp tetszene. De ugyanígy magukban is eleget problémáznak szemmel láthatóan, ahogy a ruhájukat igazgatják, vakaróznak, fészkelődnek, dideregnek, legyezgetik maguk, vagy épp a nyelvükkel kotorásznak a szájukban. Nincs egy perc nyugalom se.

Erre azonban nem megoldás, ha nyugalomban akarunk maradni. Ki lehet próbálni, sőt, érdemes kipróbálni. Csak nyugton ülni, nem csinálni semmit. Nem kell hozzá sok idő, hogy érezzük, mennyire nehéz ez, s egyre idegesebbek leszünk. Nem elég, hogy folyton valami bajunk van, de még csak abba sem tudjuk hagyni!

Azt lehet gondolni, hogy mindezek semmiségek, hétköznapi, természetes dolgok. És ha valami természetes, akkor normális, tehát rendben van. Beláthatjuk azonban, hogy ez a közhiedelem nem állja meg a helyét. Mert nem gondoljuk, nem érezzük azt, hogy rendben lenne, mikor kényelmetlen a szék, idegesítőek a zajok, a szagok, a meleg, a hideg, az emberek, a bogarak, a kutyák, a szél, az eső, a napsütés.

Nem kell háború sújtotta területre menni ahhoz, hogy szenvedést lássunk. Még csak a lakásból sem kell kimenni. Elegendő ránézni a tudatunkra, az elménkre, ahogy minduntalan a zaklatottság állapotában van.

Hangulatzene: Az a baj

A leggyakoribb kérdések között szerepel, mikor előkerül az, hogy buddhista vagyok, hogy mi az a buddhizmus. Nekem egyszer Ming Lai mester (a cinkotai Csan templom apátja) azt mesélte, hogy mikor őt kérdezik, akkor azt válaszolja (mutatva a kertben levő bambuszokra): "az egyik bambusz rövid, a másik hosszú." Nesze neked buddhizmus!

A hit az egyik, ha nem a legjelentősebb eleme a legtöbb vallásnak. Amikor vallásról beszélnek, akkor azt szinte mindig úgy képzelik el, mint ahol hinni kell valamiben, legfőképpen egy mindenható természetfeletti lényben. A buddhizmusról azonban sokkal kevésbé ismert az, hogy a hitnek milyen szerepe van benne, s ennek (is) köszönhetően vannak, akik úgy gonodolják, a buddhizmus nem is vallás.

Ven. K. Sri Dhammánanda azt mondta, hogy a buddhisták nem hisznek semmiben, hanem ami számít, az a megértés (lásd itt). De ezt bővebben is tárgyalja, hogy mit jelent a buddhizmusban a bizalom, s miben tér el más vallások hitétől, a "What Buddhists Believe?" c. könyvében (10. fejezet). Itt most röviden egy bemutatását adom annak, a hit miként jelenik meg különböző módokon a buddhista irányzatokban.

Mindenhol közös az a bizalom (hit), amit valaki a menedékvétel során megad a három kincsnek. Ez azt jelenti, hogy valaki elhiszi, hogy a Buddha elérte a tökéletes megszabadulást a szenvedéstől és tudatlanságtól, az általa tanított Dharma elvezet a megszabaduláshoz, s ezt a tant a Szangha tisztán és helyesen megőrizte a mai napig. Ez a bizalom elsősorban a tanítás megértésén alapszik, ami a tapasztalással válik teljessé. Olyan, mint ahogy a tanítvány bízik a tanítóban, s miután a tanítvány megérti, majd alkalmazza a tanultakat, bizalma teljesen megalapozottá válik. Ez adja a hit alapvető meghatározását a buddhizmusban.

A Zen irányzatban válik hangsúlyossá a saját buddha-tudatunkba vetett hit, ami egyrészt jelenti azt, hogy képesek vagyunk elérni a megvilágosodást, másrészt pedig, hogy önnön tudatunk valódi természete nem különbözik semmiben sem a buddhák tudatától. Linji így fogalmazott:

"A mai tanulók nem jutnak megvalósításra. Mi a baj? A baj az, hogy nem bíznak magukban!" (Linji yulu, 497b5)

Itt nem egyszerűen önbizalomról van szó, hanem saját buddha-természetükben nem bíznak. Linji azt mondja:

"Mi a Dharma? A Dharma az a tudat Dharma. A tudat Dharmának nincs alakja, áthatja a tíz irányt, a szemetek előtt megjelenik és működik. Az emberek nem bíznak eléggé, ezért nevekre és kifejezésekre figyelnek, szövegekben és szavakban keresnek, hogy megértsék a Buddhadharmát, de messze vannak tőle, mint ég a földől!" (498a3-5)

Ilyen a hit a Zen irányzatban. A Vadzsrajánában viszont a hit legfontosabb tárgya a tanító (guru). Még a menedékvétel során is nem három, hanem négy menedéket sorolnak fel, ahol az új tag a mester. Azért emelkedik ilyen fontosságúra a tanító (aki amúgy mindenütt nagy szerepet tölt be a buddhista képzésben), mert a guru az, aki közvetlenül átadja nekünk a tanítást, vagyis beavat a végső igazságba. Létezik egy speciális gyakorlat is, a guru-jóga, aminek két fontos eleme van. Az egyik, meglátni a tanítót, mint akinek a tudata egy buddháéval azonos, a másik pedig felismerni, hogy a tudatom és a guru tudata ugyanolyan. Vannak, akik ezt esetleg félreértik, akár úgy, hogy a Vadzsrajánában a guru (tibetiül "bla-ma", magyarosan láma) az az imádat tárgya lenne, vagy valami módon istenítik, vagy akár úgy, hogy maga a tanító az ténylegesen egy élő buddha volna.

A hitnek egy harmadik, sajátos formája a Tiszta föld irányzatban jelenik meg leginkább. A Tiszta föld iskola tanítása azt emeli ki, hogy aki minden kétely nélkül hisz abba, hogy Amita buddha elviszi őt halála után a Boldogság földjére - ez Amita buddha földjének neve, amit Tiszta földnek is hívnak - az kétségtelenül oda is születik, s ott biztosan eléri a megvilágosodást. Itt érdemes megjegyezni, hogy ez a tanítás nem a Tiszta föld iskola sajátossága annyiban, hogy minden mahájána irányzat ismeri, mivel több szútrában is beszélt róla Sákjamuni buddha. Ami az iskola egyediségét adja, hogy az Amita buddha megmentő erejébe vetett hitet mondja annak az (egyedüli) útnak, amivel ebben a romlott korszakban az emberek még képesek elérni a megszabadulást. E tan legvéglegesebb megfogalmazását a japán Sinran adta meg, aki azt mondta, hogy egyedül Amita buddha alapvető fogadalmára (本願 hongan), vagyis kizárólagosan a külső erőre (他力 tariki) támaszkodva, a elegendő a tőle kapott mély hit (信心 sindzsin) ahhoz, hogy a Tiszta földön megszületve elérjük a felébredést. Azt a félreértést nem szabad itt sem elkövetni, hogy ezt beazonosítsuk az istenhittel, még akkor sem, ha látszólag a kettő hasonló.

A kedvesség és türelem próbája nem abban van, hogy kellemes körülmények között barátságosan szólunk a másikhoz, hanem abban, amikor kellemetlenül érezzük magunk. Azt gondolhatjuk magunkról, hogy mi megértőek vagyunk, figyelmesek, törődőek. És ez bizonyos helyzetekben igaz is. De mi van azokkal a helyzetekkel, amikor nem? Akkor azt mondjuk, hogy jogos a felháborodás; megérdemelte, amit kapott; ha ő is ilyen, akkor én is ilyen vagyok. Mindig annyi remek magyarázatot, kifogást, mentséget találunk arra, hogy ne legyünk türelmesek és kedvesek. Márpedig abban, ha valaki csak akkor viselkedik barátságosan, amikor épp jó kedve van, az nem nagy művészet. A nehézségek a legjobb gyakorlóterületei a Buddha tanításának. Amikor nem sértődünk meg, nem vágunk vissza, nem húzzuk fel magunkat, nem mérgelődünk - pedig akár tehetnénk azt is - akkor jelenik meg kézzelfoghatóan a Dharma valódi jótékony hatása. A háborúk, a tömegmészárlások, az éhinség, s a sok hasonló szörnyűség a világban mind abból fakad, hogy nem tudunk se kedvesek, se türelmesek lenni.

Gyakran tűnik úgy, hogy a buddhizmusban különféle elvont tanításokról van szó, mint az éntelenség, a függő keletkezés, vagy a buddha-tudat. De mindez nem másról szól, mint a türelemről és a kedvességről. A türelem azt jelenti, hogy nem ragadnak magukkal az épp felbukkanó események és érzések. A kedvesség azt jelenti, hogy figyelmesek vagyunk a zajló történésekre és mások javát kívánjuk szolgálni. A türelem gyakorlásával a békét, a kedvességgel a boldogságot valósítjuk meg.

Minden lény az összes világban békére és boldogságra vágyik. De ha körülnézünk, látjuk, hogy nagyon keveseknek sikerül ezt elérniük, s ha el is érik egy rövid időre, hamar elvesztik. Mindez azért, mert türelem és kedvesség helyett különböző dolgok után áhítoznak, amik megszerzése érdekében csalnak, lopnak, vagy akár ölnek is. Teszik mindezt azért, mert azt hiszik, hogy akkor elérik a békét és boldogságot. Ám annak következtében, hogy elméjük zavart, sosem érik el a derűs nyugalmat.

A türelem műveléséhez segíthet az, ha felismerjük az épp megjelenő, vagy már régen dédelgetett igazságérzetünk hamisságát. Vagy egyszerűen mondhatjuk azt is, hogy nincs olyan jogosság, nincs olyan koncepció a világon, ami megérné azt, hogy feladjuk béketűrésünket, s elmerüljünk a harag és ellenszenv lángjai közt.

A kedvesség művelésében segítség lehet annak megértése, hogy mások is ugyanúgy szenvednek, s ugyanúgy a boldogságot próbálják elérni. De könnyedén megy akkor is, ha megértjük, kedvesnek lenni eleve a saját magunk érdeke, mert abban találjuk meg a boldogságunkat. A kedvességgel sosem vesztünk, hanem nyerünk. Mi se volna könnyebb, mint a saját legjobb érdekünkben cselekedni?

A türelmet és kedvességet fontos együttesen gyakorolni. Külön-külön csak részleges eredményeket tudunk elérni, míg a kettőt egyaránt alkalmazva valóban tartós békességre és boldogságra tehetünk szert. A türelem félreértett túlhangsúlyozása tétlenségbe, unalomba, vagy akár depresszióba mehet át. A kedvesség félreértett túlhangsúlyozása izgatottságba, kényszerességbe, vagy mártíromságba fordulhat. Legyünk egyszerre türelmesek és kedvesek is, mert akkor a nehézségeket nem csak elviselni tudjuk, de át is alakíthatjuk. Akkor a másokkal való viszonyunk nem csak semleges, hanem örömteli lehet, még akkor is, amikor azt gondolhatjuk, hogy teljesen hasztalan minden erőfeszítésünk.

Csak képzeljük el, milyen lenne az a világ, ahol az emberek mindenkivel barátságosak. Nem lennének elhagyatottak, kitaszíttotak, megnyomorítottak; nem létezne szegénység, bűnözés, háborúskodás. A legegyszerűbb emberektől a nagyhatalmú vezetőkig mindenki azon munkálkodna, hogy mindenki másnak jó legyen. A türelem és kedvesség gyakorlásával mi magunk építjük ezt a világot. Nem azért tesszük, mert azt hinnénk, hogy akkor majd eljön a földi paradicsom, hanem azért, mert beláttuk, hogy ez a legjobb, amit egyáltalán tehetünk az életünkben.

Legvilágosabb bizonyítéka a Buddha tanításának az értelem. Ahhoz, hogy megértsünk valamit, két fontos tényező szükséges. Az egyik a megelőző ismeretek, amikbe beépítjük az új ismeretet, s így értelmet adunk neki, a másik pedig a már meglévő tudástól való szabadság. Ha semmilyen ismerettel nem rendelkeznénk, akkor nem tudnánk hova tenni az új ismeretet, nem lenne jelentése, sem jelentősége. Ha pedig megkötne az, amit már tudunk, akkor nem tudnánk befogadni semmilyen újat. Az, hogy a meglévő ismereteink viszonyában létezik új ismeret, ez a függő keletkezés. Az, hogy nem kötnek meg a meglévő ismeretek, ez az üresség. Az értelem maga a szétválaszthatatlan függő keletkezés és üresség, s ez a szétválaszthatatlanság a középső út. Mindennek belátásához nincs többre szükség, mint saját értelmünk vizsgálata.

Jelenleg úgy tűnik, hogy az értelem szó adja a legalkalmasabban vissza azt, amit általában tudatnak hívok, vagy esetenként elmének. Szemben a tudat és elme kifejezések passzív természetével, az értelem egy sokkal aktívabb megfogalmazás. S ez már csak azért is jó, mert kihangsúlyozza, hogy nem egy rögzített végső valamiről van szó, hanem dinamizmusról. Mi több, az értelem sokkal inkább hétköznapi kifejezés. Ebből pedig az érződik, hogy nem valahol máshol kell keresni, hogy nem egy misztikus megvilágosodásról van szó, hanem arról az értelemről, amivel mindenki rendelkezik kivétel nélkül, még az állatok is. A kifejezésnek azonban itt is van egy csapdája, amikor is racionalitásnak vesszük, ami kizárólag logikán alapszik. Ezért látni kell, hogy az értelem itt olyan értelem, amivel okos és buta, felnőtt és gyerek, ember és állat egyaránt bír. Ez a felfogás képessége.

Amikor nem vizsgáljuk meg, hogy milyen az értelem, akkor úgy vélekedünk, hogy az egy konkrét dolog, valami ami csak úgy van. Ezért fontos megérteni az értelmet! Onnantól világossá válik, hogy az értelem nem is értelem, vagyis nincs konkrétan olyan valami, amit értelemnek nevezhetnénk. Az értelem különböző megértések függő áramlása. Ily módon látni, hogy az értelem üres, nincs se közepe, se széle, maga a valódi értelem, ami nem értelem. Íme, a buddhai értelem!

A négy mérhetetlen (catvāri apramāṇāni / 四無量心), másik nevén a négy isteni lakhely (catvāri brahmavihārāḥ / 四梵住) az egyik alapmeditáció a buddhizmusban. Világiak és szerzetesek egyaránt gyakorolták és gyakorolják, népszerűsége több mint két és fél évezrede töretlen.

A négy mérhetetlen a következő: 1. kedvesség (maitrī / 慈) 2. együttérzés (karuṇā / 悲) 3. örvendezés (muditā / 喜) 4. egykedvűség (upekṣā / 舍)

Rövid meghatározásuk
Kedvesség: jóindulat, mások boldogságának kívánása, ellentéte a harag
Együttérzés: törődés, mások szenvedéstől való megszabadulásának kívánása, ellentéte a kegyetlenség
Örvendezés: elismerés, mások boldogsága felett érzett öröm, ellentéte az irigység
Egykedvűség: pártatlanság, barátok és ellenségek egyenlőként kezelése, ellentéte az aggodalom

A Nirvána szútra (20. fejezet; T12n0374, 15. kötet) a következőket mondja:

夫修慈者能斷貪欲。修悲心者能斷瞋恚。修喜心者能斷不樂。修捨心者能斷貪欲瞋恚眾生。(453b1-3)
"A kedvesség gyakorlója ki tudja írtani a sóvárgást. Az együttérzés gyakorlója ki tudja írtani a haragot. Az örvendezés gyakorlója ki tudja írtani a boldogtalanságot. Az egykedvűség gyakorlója ki tudja írtani minden lény sóvárgását és haragját."

A Nissāraṇīyasutta (AN 6.13) pedig azt mondja, hogy aki teljesen kifejlesztette a négy mérhetetlent, elérte azokkal a megszabadulást, azokban nem jelenhet meg rosszakarat (byāpāda), ártás (vihesā), ellenszenv (arati), illetve szenvedély (rāga).
A Samādhisutta (AN 5.27) öt felismerést sorol fel, amivel a négy mérhetetlenre történő összpontosítás jár. Ezek annak felismerései, hogy ez az állapot boldogsággal jár a jelenben és jövőben is, nemes és nem kötődik a test kívánságaihoz, közönséges emberek nem érik el, békés és elnyugtatja a testet és tudatot egyaránt, végül pedig az, hogy éberen merül el benne és éberen jön ki belőle.

A gyakorlatnak két neve van (mérhetetlenek, isteni lakhelyek) azért, mert egyrészt az elme mérhetetlenné válik a gyakorlat során, másrészt ezen tudatállapotok gyakorlásával Isten (Brahmá) birodalmában születhetünk meg, illetve az isteni lakhely egyben utal magára a tiszta (brahma) tudatállapotra is. Először nézzük magát a módszert, majd pedig annak lehetséges eredményeit.

A meditáció a négy tag egyenkénti fokozatos kiterjesztése. Tehát kezdjük először a kedvességgel, amit magunkra, szeretteinkre, barátainkra, semleges ismerősökre, ellenszenves ismerősökre, ellenségeinkre, végül pedig mindenkire kiterjesztünk. Ez a társadalmi része. Továbbá pedig van egy térbeli oldala is, hogy először keleti, majd dél-keleti, déli, stb., terjesztjük ki, míg befedjük vele mind a tíz irányt, tehát az egész világmindenséget. Ugyanígy cselekszünk a többi három taggal. A végső cél, hogy elérjünk egy olyan meditatív állapotot, amiben mindenhol minden lényre (nem csak emberekre) kiterjesztjük ezt a négy tudati minőséget.

Hogy el tudjuk kezdeni a meditációt, ehhez először fontos megtalálni azt, hogy mit is jelentenek ezek a tudatállapotok. Ezt jelenti az, hogy magunkban kezdjük a gyakorlást, majd fokozatosan kiterjesztjük. Mind a négy tag fontos kísérője az éberség és a békesség. Tehát nem érzelmi elragadtatásról van szó, sem pedig puszta ábrándozásról. Az alaphangulat megteremtéséhez segítségünkre lehet, ha pár percig először légzőmeditációt folytatunk, vagy leborulásokat végzünk, esetleg más hasonló gyakorlatot, ami elnyugtat és figyelmessé tesz. Ezt követően vegyük sorra, egymás után a négy tagot.

A kedvesség olyan, mint amit például háziállatok, vagy távolabbi rokonok iránt szoktak érezni emberek. Ezt a tudatállapotot a jóindulat, a barátságosság, a figyelmesség jellemzi. Az együttérzés olyan, mint amikor mondjuk valaki azért adja át a helyét a buszon, mert látja, hogy a másik embernek fájdalmas állnia. Itt a szándék, a hozzáállás számít, ami annyi, hogy látva mások szenvedését, azt szeretnénk, hogy megszabaduljon attól. Az örvendezés olyan, mint ha például a barátunk megnyerne egy versenyt, s mi vele együtt örülnénk a sikerének. Ahogy az együttérzésnél a másik fájdalmát látjuk, s örömet kívánunk neki, itt az örömet látva mi magunk is örülünk a boldogságának. Az egykedvűség ahhoz hasonló, mint mikor egy hangyabolyt figyelünk, s bármi is történjen a hangyákkal, az nem vált ki bennünk semmilyen érzelmi reakciót, vagy akár véleményt, hogy az most szép, vagy nem szép. Fontos, hogy az egykedvűség nem közömbösség, nem érdektelenség, ami az éberség hiányát is jelenti, illetve azt, hogy már alkottunk valamilyen véleményt róla (pl.: unalmas), hanem az elme nyugalmáról van szó.

Kezdetben feltétlenül érdemes a tagokat külön-külön felidézni és gyakorolni. Idővel azonban lehetségessé válik, hogy a négy minőség egyszerre jellemezze a tudatunkat. Ha megnézzük, az első három tag a jószándékról, az örömről szól különböző formákban. A kedvesség a jószándékot hangsúlyozza, hogy mindenki legyen boldog; az együttérzés a jószándékon alapulóan azt kívánja, hogy a szenvedéstől megszabadulva mindenki legyen boldog; az örvendezés pedig azt emeli ki, hogy mivel jószándékunk beteljesedett, örülünk másoknak. Az egykedvűség áthatja az előző hármat, minthogy a tudat szilárd nyugalma nélkül a minőségek átcsapnának erős érzelmi élménybe, amiből pedig újabb, kevésbé jóindulatú érzelmek támadnának.

A Nirvána szútra (20. fejezet) mondja:

菩薩摩訶薩四無量心。能為一切諸善根本。(454c2)
"A bódhiszattva-mahászattva négy mérhetetlen elméje alkotja minden jó gyökerét."

Vannak különbségek aközött, hogy ki miként gyakorolja a négy mérhetetlent, s ennek függvénye az is, hogy milyen eredményeket ér el vele az ember. Van olyan, hogy valaki pusztán a saját örömére, az élvezet kedvéért meditál, s ezen túl nincsenek vele céljai. Ebben az esetben a gyakorlat haszna főképp a meditáció idejére korlátozódik, így igen csekély hatással lesz az illető hétköznapi életére. Van olyan, hogy valaki saját magát szeretné jobbá tenni, ezért törekszik ezen tudati minőségeket beültetni az egész életébe. Ebben az esetben az élet adta megannyi helyzetben képessé válik megvalósítani az isteni tudatállapotokat. Van olyan, hogy valaki saját magát nem csak jobbá akarja tenni, hanem meg is akar szabadulni a szenvedéstől. Ebben az esetben a négy mérhetetlen gyakorlása részévé válik a buddhista ösvénynek, s a belátás (vipaśyanā) alkalmazásával felismerheti a dolgok végső természetét. Végül pedig van az, mikor valaki már belátta az éntelenséget, az ürességet, s erre alapozva azért képezi magát a négy mérhetetlen tudatállapotban. Ez az utolsó eset az, amit a bódhiszattvák csinálnak.

Számos más részéről és jelentéséről lehet még beszélni a négy isteni lakhelynek. Itt megpróbáltam összefoglalni annyit, ami elegendő ennek a módszernek a megértéséhez és alkalmazásához.

...

Hasznos kiegészítés Roni kommentárjából (hogy meglegyen a szerkesztés):

Brahma-vihára   Közeli ellenség    Távoli ellenség

kedvesség         önzés/vágy         ellenségesség
együttérzés        sajnálat              kegyetlenség
örvendezés        mértéktelenség   neheztelés
egykedvűség      közömbösség     ragaszkodás

A Születetlen Bankei bejegyzésemhez Plumbeus feltett egy kérdést két népszerű kóan kapcsán. Ennek örömére én gyűjtöttem hozzá még párat.

Először itt van a Kaputlan kapuból (olvasható magyarul a Szürke Hegy oldalamon, meg más fordításokban is) levő esetek (18, 21, 30, 33), amikből a harmadik és negyedik képezte az eredeti kérdést:

Egy szerzetes megkérdezte Dongshant:
- Mi a Buddha?
Dongshan válaszolt:
- Három font len.

Egy szerzetes kérdezte Yunment:
- Mi a Buddha?
Yunmen válaszolt:
- Száradt szarbot.

Damei megkérdezte Mazut:
- Mi a Buddha?
Mazu válaszolt:
- Ez a tudat a Buddha.

Egy szerzetes kérdezte Mazut:
- Mi a Buddha?
Mazu válaszolt:
- Nem tudat, nem Buddha.

A kérdés minden esetben az, hogy "Mi a Buddha?", de a válaszok mind különbözőek. A további demonstráció érdekében gyüjtöttem még pár ilyen "Mi a Buddha?" (如何是佛) eseteket.

宗門拈古彙集 (Zongmen nian guhuiji), 24. kötet (X66n1296)
夾山因僧問如何是佛。山曰此位無賓主。(140a11)

Jiashantól megkérdezte egy szerzetes, hogy mi a Buddha. Shan erre azt mondta:
- Itt nincs szolga és gazda.

天聖廣燈錄 (Tiansheng [kori] kiterjedt lámpás jegyzék), 30. kötet (X78n1553)
問。如何是佛。師云。含齒戴髮。(571b12-13)

Kérdés:
- Mi a Buddha?
(Weiyi) tanító válaszolt:
- Megőrizni a fogakat és hajat viselni.

問。如何是佛　師云。無比不思議。(571c20)

Kérdés:
- Mi a Buddha?
(Haoxian) tanító válaszolt:
- Páratlan felfoghatatlanság.

僧問。如何是佛。師云。人天贊莫及。(572c08)

Egy szerzetes kérdezte:
- Mi a Buddha?
(Zhisheng) tanító válaszolt:
- Az emberek és istenek senkit sem támogatnak.

問。如何是佛。師云。巍巍堂堂。(573a23-24)

Kérdés:
- Mi a Buddha?
(Huiming) tanító válaszolt:
- Hatalmas és csodálatos.

建中靖國續燈錄 (Jianzhong Jingguo [kori] folytatott lámpás jegyzék), 22. kötet (X78n1556)
問。如何是佛。　師云。眼睛突出。(778c18)

Kérdés:
- Mi a Buddha?
(Yungong) tanító válaszolt:
- A szemek kidüllednek.

續燈正統 (Xudeng Zhengtong), 21. kötet (X84n1583)
僧問。如何是佛。師曰。矮子看戲。(526a13-14)

Egy szerzetes kérdezte:
- Mi a Buddha?
(Xinyue) tanító válaszolt:
- Egy törpe nézi az előadást.

Segítségképpen, hogy még könnyebben megérthessük, mit is jelent a kérdés "Mi a Buddha?", itt van pár hasonló eset a Kaputlan kapu gyűjteményből (19, 27, 37):

Zhaozhou megkérdezte Nanquant:
- Mi az Út?
Nanquan válaszolt:
- A köznapi tudat az Út.

Egy szerzetes megkérdezte Nanquant:
- Van olyan Dharma, amit nem tanítottak az embereknek?
Nanquan válaszolt:
- Van.
A szerzetes kérdezte:
- Mi az az igazság, amit nem tanítottak?
Nanquan mondta:
- Nem a tudat, nem a Buddha, nem a dolgok.

Egy szerzetes kérdezte Zhaozhout:
- Mi az értelme Bódhidharma Kínába jövetelének?
Zhaozhou mondta:
- Tölgyfa a kertben.

問。急切處。請師道。師云。尿是小事。須是老僧自去始得。(X68n1315_p0085a05-06)

Kérdés:
- Kérem a tanítót, beszéljen az azonnal ittlevőről!
A tanító válaszolt:
- Vizelni nem nagy ügy, ez az öreg szerzetes is magától meg tudja csinálni.

(Öreg tisztelendők régmúlt beszédeinek feljegyzése, 14. tekercs: Zhaozhou Zhenji Zen tanító további feljegyzett beszédei [315.])

Ahogy ma reggel mentem le az aluljáróba a metróhoz tartva, a lépcső aljában egy férfi a csatornába hugyozott. Ez döbbenettel vegyes viszolygást váltott ki bennem, hogy ugyan miféle dolog már ilyet tenni. Nem mintha ez lett volna az első eset, hogy valakit Újpest-Központban látok könnyíteni magán, de csak most történt olyan, hogy ez egy erősebb ellenérzést is kiváltott.

Ha megfigyeljük, mikor valamilyen erősebb érzelem jelenik meg, az fokozottabb éberséggel is jár. Ez igaz egyaránt az ijedtségre, a haragra és a sóvárgásra is. A lényegi kérdés az, hogy mit teszünk ilyenkor, hogyan kezeljük a helyzetet. A legtöbb esetben megkapaszkodunk az érzésben, azonosulunk vele, s azt mondjuk "utállak", vagy "imádlak". De van olyan is, mikor birtokba vesszük az érzést, s akkor "tombol benne a düh", vagy "a vágy vezérli".

De használhatjuk az ilyen helyzeteket a gyakorlásunkhoz is. Ehhez észre kell vennünk azt, ami "azonnal itt van", vagyis az éberséget. Ez azt jelenti, hogy ahelyett, hogy szó szerint fennakadnánk egy érzelmen, észre vesszük. Már csak azáltal, hogy tudatosítjuk egy érzelem jelenlétét, gyengítjuk a saját ragaszkodásunkat. De ez még kevés ahhoz, hogy teljesen megoldjuk a helyzetet. A fennakadás gyökeréhez kell lehatolnunk, a tudatot kell megvizsgálnunk. A tudat vizsgálata lehet több lépcsős, de lehet azonnali is.

Az azonnali, amit a Zen iskola favorizál, az, amikor ahelyett, hogy az érzelemmel bármit is kezdenénk, nem csinálunk semmit. Nem akarjuk megtartani, nem akarjuk elengedni. Nem bonyolítjuk ("ez ezt és ezt jelenti..."), nem egyszerűsítjük ("ez csak ennyi, semmi különös..."). Ezt pedig azért lehet megtenni, mert a tudat - s a jelenségek tudati jellegéből fakadóan a dolgok is - maga a buddha. A tudat a buddha, mert természete szerint eredendően mentes minden kötődéstől és kötöttségtől. Aki kételkedne ebben, csak nézze meg maga, hogy van-e bármi kötött is tudatában, illetve hogy tudatát bármiként is le tudja-e rögzíteni.

Hogy kapcsolódik mindez ahhoz, hogy Zhaozhou mester egyedül is képes pisilni? Nos, ki ne tudná önállóan kiüríteni a húgyhólyagját? Csak nehogy ebből csináljunk ügyet!

चत्वारि प्रतिशरणानि। तद्यथा-अर्थप्रतिशरणता न व्यञ्जनप्रतिशरणता। ज्ञानप्रतिशरणता न विज्ञानप्रतिशरणता। नीतार्थप्रतिशरणता न नेयार्थप्रतिशरणता। धर्मप्रतिशरणता न पुद्गलप्रतिशरणता चेति॥ (धर्मसंग्रहः ५३.)
Catvāri pratiśaraṇāni / tadyathā - arthapratiśaraṇatā na vyañjanapratiśaraṇatā / jñānapratiśaraṇatā na vijñānapratiśaraṇatā / nītārthapratiśaraṇatā na neyārthapratiśaraṇatā / dharmapratiśaraṇatā na pudgalapratiśaraṇatā ceti // (Dharmasaṁgrahaḥ 53)

A jelentésre támaszkodj, ne a betűre
A bölcsességre támaszkodj, ne az elmére
A kifejtettre támaszkodj, ne a kifejtendőre
A tanításra támaszkodj, ne a személyre

A négy támaszték (法四依) hasonlóan alapvető és jó irányelveket tartalmaz, mint a négy pecsét. De míg a négy pecsét azt határozza meg, mi minősül helyes tanításnak, addig a négy támaszték ahhoz ad iránymutatást, hogy a gyakorló miként viszonyuljon a buddhista tanokhoz. Négy fogalompár szerepel, amiket érdemes itt röviden tisztázni.

jelentés-betű
A páros azt a különbséget jelenti, amit úgy mondunk, hogy egy szöveget jelentés (artha) szerint, vagy betű (vjanydzsana) szerint nézünk. Tehát amikor egy szútrát, vagy más tanítást olvasunk, akkor nem az a fontos, hogy a szöveg épp milyen szavakat használ, hanem hogy mit akar azzal mondani. Ezért a jelentés nem csak egy kiragadott szóból, mondatból, vagy bekezdésből derítendő ki, hanem egyrészt a szöveg egészéből, másrészt magának a szövegnek a teljes buddhista tanításhoz való viszonyából. Számos tényező van, amit jó figyelembe venni, amikor értelmezünk egy buddhista tanítást. A négy támaszték pontosan annak rövid összefoglalása, hogy mik az alapvető tényezők, amit tartsunk észbe.

bölcsesség-elme
A páros a felébredett látásmódot, a helyes tanítás szerinti bölcsességet (dnyána) helyezi szembe a hétköznapi, világias felfogással (vidnyána). Az elsődleges jelentés abban áll, hogy helyesen megérteni a tanítást csak akkor lehet végső soron, ha mi magunk eljutottunk a Dharma valódi értelmének megtapasztalásához. Tehát az üresség esetében nem egyszerűen csak elképzeléseink vannak, hanem azt személyesen fel is ismertük. A másodlagos értelme az, hogy még amennyiben nem is jutottunk el a közvetlen tapasztalathoz, egy tanítást mindig a Buddha és az elismert tanítók mondotta értelem fényében kell vizsgálnunk.

kifejtett-kifejtendő
A páros arra utal, hogy egy tanítás az értelmezhető-e önmagában, úgy ahogyan elhangzik, tehát kifejtett (nítártha), vagy pedig további magyarázatra szorul, s így olyan többletjelentésre utal, ami kimondottan nincs benne, ezért kifejtendő (néjártha). Maradva az üresség tanításánál, mint példa, azok a szövegek, amik egyértelműen kijelentik, hogy a személy és a jelenségek egyaránt üresek, azok kifejtett tanítások, amik pedig ént, személyt, lényt, dolgokat említenek, azok ezt képletesen teszik, ezért kifejtésre szorulnak. Utalva újból a négy pecsétre, ahol azok nyilvánvalóan szerepelnek, ott nincs szükség magyarázkodásra, míg ahol nincsenek, nem tekintendőek önmagában, szó szerint elfogadható tanoknak.

tanítás-személy
A páros aközött tesz különbséget, hogy van az, amit mond valaki, s van az, aki mondja. Ami a fontos, az az, amit mond valaki, a tanítás (dharma), míg az egy másodlagos tényező, hogy ki a személy (pudgala), aki mondja. Tehát még ha egy tanulatlan, nem buddhista személy is olyat mond, ami összhangban van a Buddha tanításával, akkor azt fogadjuk el, mint helyeset. Míg ha valaki, tűnjön bármennyire is tanult és erkölcsös szerzetesnek, amennyiben olyat mond, ami ellenkezik a tanítással, nem szabad elfogadnunk igaznak. S bár ez a példa szélsőséges esetet jelöl, a szándék itt az, hogy a figyelmünket a tanító személyéről magára a tanításra irányítsa.

Itt van a négy támaszték további négy fordítása, ahogyan az különböző szövegekben megjelenik a Taisho kánonban:

依義不依語。依智不依識。依了義經不依不了義經。依法不依人。 (T11n0310_p0638c29-639a01)
Támaszkodj a jelentésre, ne támaszkodj a beszédre.
Támaszkodj a bölcsességre, ne támaszkodj az elmére.
Támaszkodj a végső jelentésű szútrákra, ne támaszkodj a nem végső jelentésű szútrákra.
Támaszkodj a törvényre, ne támaszkodj az emberre.
(Da baoji jing / Maháratnakúta szútra)

依止於義不依於字。依止於智不依於識。依了義經捨不了義。依止於法不依於人。 (T13n0397_p0030c25-26)
Támaszkodj a jelentésre, ne támaszkodj az írásra.
Támaszkodj a bölcsességre, ne támaszkodj az elmére.
Támaszkodj a végső jelentésű szútrákra, vesd el a nem végső jelentésűt.
Támaszkodj a törvényre, ne támaszkodj az emberre.
(Dafangdeng daji jing / Mahászamnipáta-szútra)

依法不依人。依了義不依不了義。依義不依語。依智不依識。 (T38n1767_p0099a04-5)
Támaszkodj a törvényre, ne támaszkodj az emberre.
Támaszkodj a végső jelentésre, ne támaszkodj a nem végső jelentésre.
Támaszkodj a jelentésre, ne támaszkodj a beszédre.
Támaszkodj a bölcsességre, ne támaszkodj az elmére.
(Guanding: Da banniepan jingshu)

一依法不依人 二依了義經不依不了義經　三依義不依語　四依智不依識 (T46n1925_p0687c22-23)
1. Támaszkodj a törvényre, ne támaszkodj az emberre
2. Támaszkodj a végső jelentésű szútrákra, ne támaszkodj a nem végső jelentésű szútrákra
3. Támaszkodj a jelentésre, ne támaszkodj a beszédre
4. Támaszkodj a bölcsességre, ne támaszkodj az elmére
(Zhiyi: Fajie cidi chumen)

Bankei, mióta csak találkoztam vele, az egyik kedvenc Zen tanítóm. Tanítása egyszerűen megfogalmazott és lényegretörő. Nem beszél semmi másról, csak a Születetlen Buddha tudatról (不生の仏心). Teszi mindezt úgy, hogy mindenki számára könnyen érthető és megfogható legyen saját tapasztalatában. Korábban már lefordítottam az egyik versét (Az eredeti tudat dala), most pedig készítettem egy rövidke válogatást az útmutatásaiból. Katt-katt: Bankei tanításai

Magyarul Bankeitól lehet olvasni még Szigeti György "Naparcú Buddha" c. könyvében is. Angolul ez az oldal nyújt valamivel bővebb ízelítőt: Zen Master of the Unborn.

A fenti kép Bankei kalligráfiája, amire azt írta: Születetlen. A képet Bankei volt templomának honlapjáról másoltam ide. (Sárkány kapu templom)

Bár a logikus érvelés és a Buddha tanításainak vizsgálata nagyon fontos, a karmába és az újraszületésbe vetett mély hit az, ami alátámasztja az összes buddhista gyakorlatot.

(Szakja Trizin)

Ahhoz képest, hogy semmit sem kaptál, légy hálás egy tál vízért is. Ahhoz képest, hogy nem támadtak meg, légy hálás, hogy nem kaptál semmit. Ahhoz képest, hogy nem raboltak ki, légy hálás, hogy megtámadtak. Ahhoz képest, hogy nem öltek meg, légy hálás, hogy megtámadtak és megvertek. Röviden, ha valaki mindenki irányába alázatos, akkor az ellenszenv nélküli örvendezés bárki irányába a bódhicsitta meg nem sértésének okává válik.

(Szakja Pandita)

A két igazság tanítása a Madhjamaka iskola egyik központi tétele, amivel világossá teszi a hétköznapi lények és a megvilágosodottak látásmódja közti különbséget, továbbá meghatározza a látszólagos és a valódi viszonyát is. A két igazság nem egyszerűen egy magyarázat, hanem tapasztalat is egyben, hogy az ember miként éli meg a világot.

A két igazság önmagában is megáll, mint tanítás, ám ahogy az lenni szokott, félreértések és félremagyarázások is születnek. Ennek elkerülésére egy igen ötletes és szép megoldást talált ki Jizang (549-623), a kínai Madhjamaka iskola reformere.

Az ő megoldása az volt, hogy a két igazságot tovább bontotta három lépéssé. Az első fok a már ismert jelenség-üresség, illetve létezés-üresség páros. A második fokon egybe veszi az első fokot, s szembe állítja a nem kettősséggel. Végül harmadik fokon újból egybe veszi az előző fokot, s azt szembe állítja a kettősségen és nem-kettősségen való túllépéssel. Ez az elméleti-elvi része. A gyakorlati jelentése természetesen a nem ragaszkodásban lelhető meg. Így az első fok a ragaszkodás és a nem ragaszkodás. A második fok a nem ragaszkodás a nem ragaszkodáshoz. A harmadik fok pedig a nem ragaszkodás elengedéséhez sem való ragaszkodás.

無始已來有此形心及以外物等。謂是實有。是故諸佛出世而為說之。此是世俗實耳非聖實也。若諸法本性空者乃名真諦。... 則捨有取空。是故云空之與有此是二邊皆是俗諦。非空非有中道之法乃為真諦。或者雖捨二邊復滯中道。是故第三次明遠離二邊不著中道乃是真諦。二邊中道皆俗諦耳。
Jizang: Fahua xuan lun, vol. 4 (CBETA, T34n1720_p0396b20-29)

A kezdettelen múlt óta ezt a testet, a tudatot, a külső dolgokat, s a többit valódi létezőnek tartják. Ezért a buddhák megjelennek a világban, s ezt mondják: "Ez a világ hétköznapiaknak valódi csupán, a szenteknek nem valódi. Csak azt nevezik végső igazságnak, hogy minden dharma eredendő természete üres." ... Így elvetik a létezést és megragadják az ürességet. Ezért azt mondják [a buddhák]: "Az üresség és a létezés két véglet és mindkettő hétköznapi igazság. Nem üresség és nem létezés a Dharma középútja és a végső igazság." De akkor lehet, bár elhagyják a két végletet, de megragadnak a középútnál. Ezért harmadjára azt mondják, miután elhagyták a két végletet, ne maradjanak a középútnál, s ez a végső igazság, a két véglet és a középút pedig csak a hétköznapi igazság.

Ezt a menetet, ami folyamatosan az elengedésről, a nem ragaszkodásról szól, lehetne tovább és tovább is folytatni. De a célja ennek a hármas két igazságnak, hogy világossá váljon, a két igazság egy tanítási eszköz, s nem két különálló igazságról van szó. A lényeg, hogy az ember hagyjon fel a kötődésével, bármiről is legyen szó. De a ragaszkodás elhagyását sokan úgy értik, mint elutasítás, ezért tűnik úgy, hogy két különálló igazság szerepel, s az ember vagy az egyikben, vagy a másikban tartózkodik. De a kulcs éppenséggel a nem tartózkodás. A nem tartózkodás azt jelenti, hogy nem képezünk semmiből sem valódit, még magából a nem tartózkodásból sem.

De nem csak a háromszoros két igazságot alkotta meg Jizang, hanem hozzátett egy negyediket is, ami aztán kerekké teszi az egészet, s nem hagy helyet kételyeknek. Amit mások önmagában a két igazság esetében is szoktak alkalmazni - vagyis azt, hogy a két igazság valójában nem kettős viszonyban áll egymással, s úgy lehet mondani, hogy a hétköznapi igazság a ragaszkodás a jelenségekhez, míg a végső a nem ragaszkodás, de mindvégig ugyanazon jelenségekről van szó - itt a negyedik két igazság reflexió az előző háromra. Egyrészt már eleve a második és harmadik lépés egy visszatekintés volt az előzőre, a negyedikkel a rendszer önmagára tekint újból, s felszabadítja a lehetséges tévképzeteket, ami akár 3x2 igazságot is tartalmazhatna.

他但以有為世諦。空為真諦。今明。若有若空皆是世諦。非空非有始名真諦。三者空有為二。非空有為不二。二與不二皆是世諦。非二非不二名為真諦。四者此三種二諦皆是教門。說此三門。為令悟不三。無所依得始名為理。問前三皆是世諦不三為真諦。答如此。
Jizang: Dasheng xuan lun, vol. 1 (CBETA, T45n1853_p0015c05-11)

[1.] Mások csak a létezést tartják hétköznapi igazságnak, az ürességet pedig végső igazságnak.
[2.]Most úgy mondjuk, hogy létezés és üresség is a hétköznapi igazság. A se nem üresség és se nem létezés az, amit a végső igazságnak hívunk.
3. Az üresség és létezés kettő. A se nem üresség és se nem létezés nem kettő. Kettősség és nem kettősség a hétköznapi igazság. A se nem kettő és se nem nem kettő az, amit végső igazságnak nevezünk.
4. Ez a háromféle két igazság tanítási eszköz. Erről a három eszközről azért beszélünk, hogy megértsék, [ez] nem három [különböző két igazság]. A nem támaszkodás és nem szerzés egyedül az alapelv.
Kérdés: "Az első három a hétköznapi igazság és a nem három [különböző] a végső igazság?"
Válasz: "Úgy van."

A legfontosabb tanulsága Jizang rendszerének az, amit ő maga is itt megemlít, mégpedig a nem támaszkodás és nem szerzés alapelve. A támaszkodást lehet úgy is érteni, mint mikor valamilyen elképzelésre, elgondolásra támaszkodunk, a szerzés pedig az, mikor épp azt érezzük, hogy nincs mire támaszkodnunk, nincs mire építenünk, ezért szereznünk kell magunknak valamit ehhez. Más szavakkal, ez a "van" és a "legyen" képzetek. Ebbe beleértendő az ellentettjük is, vagyis a "nincs" és a "ne legyen". Láthattuk, az ember nem csak a létezést, a jelenségeket képes támasztékul venni, de még az ürességet is. Ez a két igazsággal magyarázható. A tanítás maga szóbeli, s a szavak alapján felfogás keletkezik. A gondolatok pedig az ember alapvető támasztékai. Így mikor valaki az ürességet, vagy bármi hasonlót vesz támasztékául, azt pontosan azért teheti meg, mert azt is mint képzet látja csak, s még nem ismerte föl, hogy az üresség nem más, mint minden képzettől való szabadság. Amikor pedig minden elképzeléstől szabadok vagyunk, az a megvilágosodás.

往昔所造諸惡業

皆由無始貪瞋癡

從身語意之所生

今對佛前求懺悔

A régen elkövetett gonosz tettek sokaságát,

Mik a kezdettelen vágy, harag és tudatlanság okán

Testből, beszédből és gondolatból születtek,

Most a Buddhák előtt könyörögve megbánom.

往昔所造諸惡業

皆由無始貪瞋癡

從身語意之所生

一切罪障皆懺悔

A régen elkövetett gonosz tettek sokaságát,

Mik a kezdettelen vágy, harag és tudatlanság okán

Testből, beszédből és gondolatból születtek,

Az összes bűnt, az akadályok okát, megbánom.

往昔所造諸惡業

皆由無始貪瞋癡

從身語意之所生

一切罪根皆懺悔

A régen elkövetett gonosz tettek sokaságát,

Mik a kezdettelen vágy, harag és tudatlanság okán

Testből, beszédből és gondolatból születtek,

Az összes bűn minden gyökerét megbánom.

A buddhizmus egyik bevett és népszerű definíciója így hangzik:

"Ne tégy semmi rosszat! Cselekedj minden jót! Tisztítsd meg elmédet! Ez az összes buddha tanítása."

Az emberek többségére igaz, hogy súlyosabb bűnöket nem követ el, lehetőségeihez képest igyekszik jót tenni, s elméjében törekszik a kedvességre és békességre. Vannak emberek, akik sok rosszat tesznek, sokaknak ártanak, s elméjük haraggal és sóvárgással teli. És vannak olyanok is, akik erkölcsileg kifogástalan életet élnek, idejüket mások megsegítésére szánják, elméjükben pedig nagy szeretet van.

A Buddha tanítása szerint minden szenvedés gyökere az énség és az önösség. Ebből a szempontból nincs különbség azok közt, akik sok rosszat, meg akik sok jót tesznek, mert mindezt önközpontúan teszik. Miután valaki rálépett az ösvényre, s kitartóan tanulmányozza azt és gyakorolja benne magát, észreveheti azt, hogy bármennyire is törekszik, a megszabadulás nagyon távolinak tűnik.

A kérdés tehát ez: Mi van akkor, ha rossz dolgokat teszek, miközben jó tetteim elenyészőek, az elmém pedig tele van vágyakkal és kétségekkel? Van-e bármi esély a megszabadulásra ebben a helyzetben?

Sákjamuni buddha számtalan tanításai közt találjuk azt, ahol beszél Amita buddháról, aki világkorszakokkal ezelőtt érte el a tökéletes felébredést, s létrehozott egy buddha-földet, ahol nincs semmilyen fájdalom, semmi kín, semmi szenvedés, ezért a neve Boldogság földje lett. Ide kivétel nélkül bárki születhet, ha azt akarja, s ehhez elég Amita buddhára támaszkodnia, aki megfogadta, hogy mindenkit, aki megemlékezik róla, halála után elviszi a Boldogság földjére, s ott biztosan eléri a megvilágosodást.

Bár a buddha-emlékezés gyakorlatának sok formája létezik, a legegyszerűbb változata a név ismétlése. Ez így néz ki: Namó Amita buddha. A namó magyarul hódolatot jelent, ami itt azt jelöli, hogy az ember Amita buddhában vesz menedéket, rá támaszkodik, benne bízik. S ez a bizalom az, ami a kulcsa annak, hogy a megannyi tudati szennyeződés ellenére bárki születhet a Boldogság földjén, amit neveznek még Tiszta földnek is.

A bizalom abban van, hogy Amita buddha halálunk idején eljön, s elvisz minket az ő földjére, hogy ott véglegesen megszabaduljunk a szenvedéstől és elérjük a tökéletes felébredést. Ez a bizalom fejeződik ki a név ismétlésében, s ezt a bizalmat tápláljuk a buddha-emlékezés gyakorlatával.

A buddha-emlékezés egy igen egyszerű és mindenki számára művelhető módszer, amivel úgy ahogy vagyunk, biztosan elérjük a buddhaságot mi magunk is. Ehhez csak bizalomra van szükség. Arra, hogy a saját önös törekvéseink helyett, amik mindezidáig nem hoztak számunkra megszabadulást, rábízzuk magunkat Amita buddha erejére.

Ez hát az a tanítás, amit Sákjamuni buddha adott mindenkinek, elmondva azt a lehetőséget, amivel mindenki véglegesen és tökéletesen megszabadulhat egyetlen születés alatt.

NAMO AMITA BUDDHA
NAMO AMITA BUDDHA
NAMO AMITA BUDDHA

Mi vezet egy embert arra, hogy önszántából elhagyja a családját, a kellemes életét, minden vagyonát, s inkább kéregetésből éljen? Erre minden bizonnyal számos válasz létezik, ám Sziddhárta Gautama esetében nincs szükség találgatásokra. Ez az öregség, a betegség és a halál elkerülhetetlenségére ráébredés volt, s annak felismerése, hogy sramanaként (kb. vándor szerzetes, aszkéta, remete) megtalálhatja a megoldást.

A mi kultúránkban azonban nem élő az a gondolat, hogy az élet szenvedés. Még ha az emberek nyomorúságosan is érzik magukat, ha megkérdezzük őket, azt mondják, hogy az élet jó, az élet szép, s legfeljebb a gazdasági helyzet, a vezető réteg, vagy az időjárás rossz. Nincs háború, nincs éhezés, jó a közbiztonság, még egészségügyi elletás is van, tehát nincs okunk arra, hogy közvetlenül fenyegetve érezzük magunkat.Hogy lehetne akkor azt mondani: az élet szenvedés?

Ha hajlandóak vagyunk félretenni azt a közhelyet, hogy az élet szép, két aspektust érdemes alaposabban megvizsgálnunk. Az egyik az unalom, a másik a feszültség. Az ember két nagy ellensége jelen helyzetünkben ezek, mert miközben rendszeresen találkozunk velük, mindent megteszünk azért, hogy elkerüljük őket. Az általános megoldás az unalomra az, hogy elfoglaljuk magunkat, a feszültségre az, hogy levezetjük.

Nekem úgy tűnik, az unalom az, amit a legkevésbé tűrünk el. Ez könnyen kideríthető, mi magunk hogy állunk vele. Egyszerűen csak üljünk le és ne csináljunk semmit. Talán még egy perc sem telik el, mikor elkezdünk vakarózni, majd nézelődni, aztán mocorogni, s három perc után már nagyon szeretnénk valamit csinálni. Ha ugyanezt mondjuk a buszon, vagy a váróteremben kell végezni, ahol van valami célja annak, hogy csak egy helyben ülünk, máris könnyebben viseljük, de azért lehetőség szerint inkább olvasunk, zenét hallgatunk, vagy beszélgetünk. Még egy eshetőség az, hogy fejben foglaljuk el magunkat, ha már más nincs. De itt van egy érdekes folyamat. Ha nincs mit csinálni, de viszonylag kényelmes helyzetben vagyunk, akkor nem egyszerűen csak a gondolatainkkal kötjük le magunkat, hanem ábrándozni kezdünk, majd  elálmosodunk, s figyelmünk fokozatosan tompul. Ez egy gyakori egérút az unalom elől.

A feszültség magyarul sok minden lehet, s ezek közül egyáltalán nem mind rossz. Vannak izgalmas, intenzív helyzetek, amikor a feszültséget jónak, ösztönzőnek éljük meg. Másrészt vannak azok az esetek, amikor a feszültség rossz, mert idegesek vagyunk, tehetetlennek érezzünk magunkat, erőlködünk, bizonytalanok vagyunk, félünk, stb. Amikor a feszültség jó, akkor valami kellemes megvalósulásáról, eléréséről van szó, amire vágyunk, s úgy gondoljuk, hogy meg is fogjuk szerezni hamarosan. Amikor pedig a feszültség rossz, akkor vagy épp valami kellemetlen történik velünk, vagy arra számítunk. Ami azonban mindkét esetre igaz, hogy a feszültségtől mihamarább meg akarunk szabadulni. Ezzel pedig az derül ki, hogy még az is, amit jó feszültségnek gondolunk, annyira nem jó, hogy meg is akarjuk tartani. Amitől jó lesz, az inkább attól a várt eseménytől van, amit el szeretnénk érni. Tehát a feszültség olyan, amit így, vagy úgy, de le akarunk vezetni.

Ezek után talán nem meglepő, ha azt mondom, az élet unalom és feszültség váltakozása, már amikor persze éberek vagyunk, s nem alszunk, vagy tompulunk be. Ezen kívül persze nyilvánvalóan vannak azok a nem túl gyakori pillanatok, de amire mindannyian vágyunk, amikor béke van. Tehát összességében négy állapotról van szó: unalom, feszültség, kábulat, béke.

Az unalom feszültségbe, a feszültség unalomba vált. Az átváltást pedig mindig az a remény élteti, hogy megszabadulunk valamelyiktől. Az átváltás alkalmával a megszabadulás békéjét tapasztaljuk, mikor nincs többé az előző állapot, majd megjelenik a másik. Unalomra és feszültségre egyaránt gyógyírnek szokás gondolni a kábulatot.

A kábulatnak is számos változata létezik. Van a már említett ábrándozás, ám annak inkább jobban megfogható formáit részesítjük előnyben, mint a beszélgetés, olvasás, tévé nézés, zene hallgatás, stb. Említésre érdemesek még a szórakozásnak egyéb változatai, mint a sport, napozás, tánc. S ott van még a különböző szerek használata, leginkább az alkoholé, amik különösebb erőfeszítés nélkül idéznek elő tompaságot. Ezeket szoktuk kikapcsolódásnak hívni, minthogy ilyenkor kikapcsoljuk a napi ügyekkel való foglalkozást.

A kábulat hasonló élmény, mint a béke, s talán ezért is szeretjük annyira, de a kettő egyáltalán nem ugyanaz. A béke két fontos tulajdonsággal rendelkezik: egyrészt nyugalom, másrészt éberség. A kábulatban ott van a nyugalom, de leginkább csak azért, mert az éberség minimális. Az unalomnál és a feszültségnél éberség van, de nyugalom nem igazán. Amikor egyszerre nyugodtak és éberek vagyunk, akkor azt nevezzük békének.

Sziddhárta Gautama elhagyta családját és otthonát, mert látta, mennyi szenvedés van az életben, amikre nem ad senki megoldást. Kitartó kutatásának eredményeként megtalálta azt az utat, ami elvezet a valódi, tartós békéhez. Megszabadult az unalom, a feszültség és a kábulat fogságától. Az út, amit felébredését követően átadott tanítványainak, egy olyan képzés, amivel a nyugalomban és az éberségben képezheti magát mindenki. De hogy ezt mi magunk megcsináljuk, először meg kell néznünk a saját életünket, hogy az mennyiben van tele szenvedéssel. Ez a vizsgálat akár oda is vezethet, hogy még az otthonunkat és minden vagyonunkat is hátra hagyjuk.

A "buddha-tudat" egy igen sokrétű, különböző jelentéssel bíró fogalom. Kezdjük azzal a jelentésével, hogy mindenki képes a megvilágosodásra. Ez szemben állt azzal az elgondolással, hogy vannak a megvilágosodásnak különböző fajtái, illetve olyanok is, akik nem érik el a megvilágosodást. Ebben az értelemben a buddha-tudat tanítása azt jelenti, hogy mindenki végül elérheti a buddhaságot, ami a megvilágosodás legmagasabb foka. Második jelentése arra való utalás, amilyen egy buddha tudata, vagyis egy tökéletesen felébredetté. Harmadik jelentése pedig az, hogy mindenkinek a tudata végső soron nem különbözik a buddhák tudatától. A negyedik jelentés az előző háromra építve azt mondja, hogy a buddha-tudat az nem más, mint a tudat üres és éber minősége, ami a két igazság nem-kettős látásmódja, ahol üresség és függő keletkezés ugyanaz.

Félreértések abból adódnak, hogy a buddha-tudat kifejezés egy nagyon pozitív megfogalmazás, ezért azt gonndolhatnánk, hogy itt valami konkrét dologról van szó. Valójában azonban a buddha-tudat egy állítás-központú megfogalmazása annak, amit másutt legtöbbször tagadással (üres, nem-ragaszkodó, ellobbanás, éntelen, támaszték nélküli, stb.) fejeztek ki. Ettől még azonban tartalmi, jelentésbeli változtatás nem történt, itt is ugyanarról a közép útról van szó, amit a pradnyápáramitá szövegek kifejtenek. Vaszubandhu ezt így fogalmazta meg( Madhyāntavibhāga-bhāsya 1.13; 辯中邊論 T31n1600p465c3-4):

無二有無故　　非有亦非無
非異亦非一　　是說為空相

A kettő[sség] nemléte e nemlét léte
Nem létezés és nem nemlétezés
Nem különböző és nem azonos
Ezt mondják az üresség jellegének

(vagy)

A kettő[sség] tagadása e tagadás állítása
Nem állítás és nem tagadás
Nem különböző és nem azonos
Ezt mondják az üresség jellegének

Tehát az, hogy a buddha-tudat állítás, valamilyen létezést kifejező fogalom, még nem jelenti azt, hogy egy önálló valami létezéséről lenne szó, ahogyan az a hétköznapi nyelven történni szokott. De fordítva is lehet mondani, hogy amikor ellobbanásról (nirvána) beszélnek, vagy megszabadulásról (vimukti), akkor nem valaki szűnik meg létezni, s ily módon nem is valaminek a tagadásáról, a nemlétezéséről van szó.

Röviden álljon itt pár kifejezés arra, amit "buddha-tudatnak" is fordítanak:

佛性 (fo xing - buddha természet) buddhatva, buddha-dhātu, tathāgata-dhātu,
如來藏 (ru lai zang - Így Jött tár) tathāgata-garbha, jina-dhātu, jina-garbha, saṃbuddha-garbha, sugatātmabhāva
如來性 (ru lai xing - Így Jött természet) tathāgata-dhātu, tathāgata-gotra, tathāgatatva, gotra-svabhāva

Csak kínaiul kialakult kifejezések:
藏理 (zang li - tár alapelv), 佛道 (fo dao - buddha út), 佛心 (fo xin - buddha tudat)

Rokon kifejezések:
心性 (xin xing - tudat természet) citta-prakṛti, citta-dharmatā
法身 (fa shen - dharma test) dharma-kāya
法界 (fa jie - dharma birodalom) dharma-dhātu

Xuansha kötetlen tanítást adott a szerzeteseknek, mikor meghallott egy fecskét dalolni. Ezt mondta a közösségnek:
- Ez a valódi forma mélységes dharmája. Ügyesen közvetíti az igaz tanítás lényegét. - majd leszállt a tanítói székről.
Egy szerzetes, magyarázatot kérve, így szólt:
- Nem értem.
- Menj el! Senki sem fog hinni neked. - mondta Xuansha.

(The True Dharma Eye, 241.)

Xuansha tanít, a fecske dalol;
De igazság egyikben sem honol.
Nem érteni, vagy nem érteni kell;
Út nélkül mégis hova mennél el?
 

Dzongsar Jamyang Khyentse mesterről valószínűleg kevesen hallottak Magyarországon, de annál többen tőlünk nyugatra és keletre. Én közelebbről először a Words of My Perfect Teacher (Tökéletes tanítóm szavai, utalás a nagyhírű Patrul Rinpócse azonos címen megjelent népszerű művére) filmben találkoztam vele, amit mindenkinek tudok ajánlani megtekintésre. Tavaly jelent meg egy könyve, amit a nagyközönségnek szánt. A címe: What Makes You Not a Buddhist (Mitől nem vagy buddhista), s ennek megfelelően ezt a kérdést tekinti át, hogy mi képezi a buddhizmus alapját, a maga elragadó és személyes hangvételű módján.A Shambhala Sun 2007. januári számában jelent meg tőle egy írás arról, hogy mitől buddhista valaki (What Makes You a Buddhist?), s amiről itt röviden szót akartam ejteni, az ebben a szövegben található.

"Ha nem tudod elfogadni, hogy minden összetett, avagy kialakult dolog állandótlan, ha azt hiszed, hogy létezik valamilyen lényegi szubsztancia, vagy elképzelés, ami állandó, akkor nem vagy buddhista.
Ha nem tudod elfogadni, hogy minden érzelem fájdalom, ha azt hiszed, hogy valójában vannak érzelmek, amik tisztán élvezetesek, akkor nem vagy buddhista.
Ha nem tudod elfogadni, hogy minden jelenség látszólagos és üres, ha azt hiszed, hogy bizonyos dolgok eredendően léteznek, akkor nem vagy buddhista.
És ha azt hiszed, hogy a megvilágosodás az idő, tér és hatalom körén belül létezik, akkor nem vagy buddhista.
És mi tesz buddhistává? Talán nem egy buddhista országban, vagy buddhista családban születtél. Talán nem viselsz [szerzetesi] ruhát, s nem borotválod a fejed. Talán húst eszel és bálványozod Eminemet és Paris Hiltont. Ez nem jelenti, hogy nem lehetsz buddhista. Ahhoz, hogy buddhista legyél, el kell fogadnod, hogy minden összetett jelenség állandótlan, minden érzelem fájdalom, semmilyen dolognak sincs eredendő léte és a megvilágosodás túl van a fogalmakon."

Igen, a Dharma négy pecsétje az, amiről beszél. Ez a négy pont az, ami szó szerint és pontosan meghatározza azt, hogy mi minősül buddhizmusnak, s mi nem, hogy mit fogad el az, aki buddhista, s mit nem. Ez a nézet az alapja a buddhista erkölcsnek és gyakorlásnak is, s ezek megértése és belátása vezet a megszabaduláshoz.

Lehet-e könnyen, gyorsan és egyszerűen megismerni, megérteni, illetve elsajátítani a buddhizmust? A válasz az, hogy igen is, meg nem is.

IGEN
A Dharma lényege nem több, mint felhagyni a ragaszkodással, eldobni a fogalmi sokasítást és közvetlenül az olyanság látásából cselekedni. Ez a hirtelen út, s léteznek irányzatok, módszerek, amik ezt hangsúlyozzák, ezt emelik ki, különösen a távol-keleti buddhizmusban.

NEM
Bár minden ember rendelkezik a megvilágosodás képességével, ennek gyakorlatba ültetésével az emberiség nem túl nagy százaléka próbálkozik meg, azok közül viszonylag kevés elég érdekelt ahhoz, hogy ne álljon meg út közben, s végül elenyésző azok száma, akiknek ez könnyen és gyorsan megy. Az ok egyszerű: az ember nehezen hagy fel azzal, amit már megszokott. Nem arról van szó, hogy valami ténylegesen akadályozza őket, amivel nem tudnak mit kezdeni, hanem arról, hogy nem akarnak megszabadulni. Ami persze nem úgy néz ki, mintha azt kéne eldönteni, hogy a piros, vagy a kék kapszulát veszem be. Sokkal inkább olyan, mintha mindig is egy adott színűt szedne az ember, s ezért nem bízik semmilyen más színben. Aztán ha valamennyi bizalmat szavaz egy másik színű kapszulának, akkor kezdetben mindkettőt szedi, majd esetleg átáll egyikről a másikra. Végül ha azt mondják neki, hogy nem az az érdekes, milyen színűt szedsz, hanem hogy egyáltalán kapszulákon élsz, s jobb lenne felhagyni vele, akkor csak néz értetlenül, hogy minek, illetve győzködi magát, hogy nem, ez a kapszula teljesen rendben van. A buddhizmus a sokféle kapszula között olyan, mint egy leszoktató orvosság. A kapszula, ami leszoktat a kapszulák szedéséről. Mert bár megvan a lehetőség, hogy egyszerűen nem veszünk be semmilyet semmiből, ez nem szokott megtörténni. Ezért van szükség a buddhista tanításokra és módszerekre, s ezért nem megy olyan könnyen és egyszerűen.

Minden végső lényege, a nagy egyetlen igazság, a valóság egyetlen igaz formája, a mindent egyesítő képlet, a bölcsek köve, a tudat valódi természete, az igazi én, az igazság, Sambhala, El Dorado, a Kincses sziget, a Titok. Kerestük, keressük, keresni fogjuk azt, hogy mi az az EGY, ami mindent megold, ami az egyetemes válasz, ami a Panacea. Hogy mi ezzel kapcsolatban a helyzet a buddhizmuson kívül, azt vannak akik jobban, vannak, akik kevésbé ismerik, mindazonáltal itt most a kérdés az, hogy mi ezzel kapcsolatban a buddhizmus álláspontja. Létezik egy egyedüli végső megoldás?

Lama Surya Das, a nyugati, főképp anglofón világban egyik legnépszerűbb dzogcsen tanító írja magáról a dzogcsenről:

"Szeretnék rámutatni, hogy ez minden gyakorlat szíve. Nem azt mondom, hogy ez a legjobb gyakorlat, vagy az egyedüli út. Amit mondok, úgy hiszem, sokkal jelentősebb annál, és sokkal kevésbé szektariánus. Ez minden gyakorlat szíve, ahol minden út találkozik." (Sustaining Present Awareness)

Hasonló véleményt találunk a Thai Erdei Szanghánál (Ácsán Szumédhó, et al.), s szinte mindegyik zen csoportnál is. Ez az egyetemes, mindent összefoglaló módszer a kötetlen éberség. S akkor itt felmerül egy fontos kérdés: ha ennyi az egész, a Buddha miért tanított olyan sok mindent?

Úgy mondják, a Buddha az emberek 84.000 betegségére 84.000 orvosságot adott. Pontosan azért, mert sokfélék vagyunk, különböző személyiségekkel, problémákkal, szempontokkal. Amikor pedig arról van szó, hogy mindezeknek a lényege a kötetlen éberség, fontos helyesen megértenünk, hogy ennek mik a gyakorlati jelentőségei.

A buddhizmusnak, pontosabban minden buddhista irányzat képzési módszerének, van egy felépítése. Hiába megyünk el egy Dzsódo Sinsú templomba, ahol elméletileg semmit sem gyakorolnak, mégis egész sokféle dolgot csinálnak, s hiába mondják azt, hogy a Zen nem támaszkodik írásokra, több nagy egyeteme is létezik a japán zen egyházaknak, amik elvégzése feltétele annak, hogy valakiből pap legyen.

A nagy végső tanítás, a kötetlen éberség még egy másik gyakori félreértésre ad okot. Ez az eltárgyiasítása. Itt a két szót kell megérteni, hogy lássuk, miért nem egy abszolút valamiről van szó. A kötetlen azt jelenti, hogy nem lerögzíthető, nincs valahol, nem valami. Ha meg akarjuk keresni a tudatunkat, hogy hol van, milyen, mekkora, akkor nem találni semmit sem. Tehát kötetlen, nincs sehol semmibe rögzítetten. Az éberség pedig mindig valamire való éberség. Olyan nincs, hogy az "éberség önmagában" (ezért kötetlen). Ha éberek vagyunk, akkor mindig valamire vagyunk éberek, valamiről van tudomásunk, s a tudomás nem önmagában van. Ennek az elméleti aspektusa jelenik meg az üresség és függő keletkezés tanításában. A gyakorlati oldala pedig abban, hogy miközben teljesen és tisztán tudatában vagyunk valamilyen jelenségnek, ahhoz nincs kötődés, nincs eltárgyiasítás.

Végül a buddhizmus esetében mindig jó észben tartani, hogy miről szól és hova vezet. A négy nemes igazság adja a vezérfonalát minden tanításnak, kezdve a légzésfigyeléstől a tantrikus szádhanákon keresztül a dzogcsen közvetlen módszereiig. A szenvedés, a szenvedés oka, a szenvedés megszüntetése, a szenvedés megszüntetéséhez vezető út. Minden ezen kereten belül található. Így a legelméletibb tanítás is gyakorlati, s a leggyakorlatibb tanítás is az elméletet mutatja be. A hármas képzés: az erkölcs, a meditáció és a megértés egyik tagja sem különül el a másiktól. Ahol valamelyik is hiányzik, ott áthághatatlan akadályok lépnek fel a megszabadulás elérésének tekintetében. S ha látszólag ellentétet vélünk felfedezni akár egy tanításon belül, akár magunkban, akkor tudhatjuk, hogy valami még hiányzik a megértésünkből.